Fabian Foret a Supersport világbajnok 2002-ben

2002.10.08. 11:32
 
   
   

A 600-as kategória versenyzői közül a francia Fabian Foretnak, és a japán Katsuaki Fujiwaranak volt még esélye a világbajnoki korona, pontosabban a motoros trófea megszerzésére. A két pilóta közül is Foretnak volt a nagyobb az esélye a cím megszerzésére, mivel 17 pontos előnnyel érkezett Imolaba.

A 600-asok startja a megszokott tömegjelenettel kezdődött, minden egyes helyre 3-4 motor akart volna befordulni az első kanyarba. A legjobban Fujiwara, Foret és Chambon jött el, a futam elején a hajdan szebb napokat látott Casoli már a pálya szélére került, de vissza tudott még állni a versenybe, hogy később végleg kiálljon. Az olasz Corradi, aki otthon érezte magát nagyon ezen a pályán 5-nek startolt el, de már az első kör végén a harmadik helyen motorozott. Sőt 1 körrel később már a második helyet nyúlta le az ott tartózkodó Pitt-től.

Azonban úgy tűnik a Yamaha R6-os nem bírta Corradi tempóját és a célegyenes közepén felrobbant a blokkja, egy rakás olajat spriccelve az aszfaltra, de mivel a célegyenesbe történt az eset, és ezt a versenybírók nem ítélték vészelyessnek, a versenyt sem állították le. Fujiwara kihasználva az esetet, alaposan elhúzott az üldözőitől, amíg azok az olajos ködből próbáltak kitalálni. Őt Foret, Chambon, Vermeulen és Witham követte. A verseny fél távjánál Chambon végre nagy nehezen megelőzte Foret, akinek a harmadik hely is bőven elegendőnek tűnt a bajnoki címhez. Fujiwara hiába vezetett, ez még mindig kevésnek tűnt számára.

A verseny vége felé a mezőny élén Fujiwara hajtott, őt pár másodperccel lemaradva Chambon követte, majd egy ötös boly haladt utánuk, Foret, Vermeulen, Teuchert, Witham és Carlacci sorrendben. 2 körrel a vége előtt Foret már nem akart belemenni semmi kockázatos dologba, és mind Vermeulent, mind Witham-et elengedte. Fujiwara bár megnyerte a versenyt, a végső sorrend azonban még mindig a francia pilóta VB győzelmét jelentette. A negyediknek beérkező Witham eredményét később a versenybíróság diszkvalifikálta. A VB győztes francia a nemzeti foci válogatottjuk kék mezében ünnepelte első bajnoki címét. A Ten Kate Honda csapat szintén önfeledten ünnepelte Foret világbajnoki címét, ami a Hondanak az első ebben a gyorsasági motorsport kategóriában.

A Szupersport 600 VB Imolai futamának végeredménye:
1. Katsuaki Fujiwara JPN Suzuki GSX-R600 40 perc 15.186 mp
2. Stéphane Chambon FRA Suzuki GSX-R600 +3.661 mp
3. Chris Vermeulen AUS Honda CBR 600F +4.560 mp
4. Fabien Foret FRA Honda CBR 600F +9.150 mp
5. Jörg Teuchert GER Yamaha YZF R6 +10.850 mp
6. Antonio Carlacci ITA Yamaha YZF R6 +17.865 mp
7. Iain MacPherson GBR Honda CBR 600F +25.361 mp
8. Stefano Cruciani ITA Yamaha YZF R6 +40.323 mp
9. Christophe Cogan FRA Honda CBR 600F +41.066 mp
10. Robert Frost GBR Yamaha YZF R6 +43.499 mp.

A Szupersport 600 VB összesített végeredménye:
1. Fabien Foret 186 pont
2. Katsuaki Fujiwara 181 pont
3. Stéphane Chambon 162 pont
4. Paolo Casoli 128 pont
5. Andrew Pitt 126 pont
6. Christian Kellner 94 pont
7. Chris Vermeulen 90 pont
8. Jörg Teuchert 90 pont
9. Iain MacPherson 83 pont
10. James Whitham 80 pont.