A Honda bemutatta jövő évi versenymotorját

2002.10.14. 15:20

 
   
   

A Honda az elmúlt hétvégén Motegiben mutatta be az új negyed literes versenygépének következő évre szánt legfrissebb változatát. A Honda új RS250-ese mindjárt két egységgel jelent meg a VB színpadán. Az egyiket Haruchika Aoki kormányozta, aki már egész évben az új gép fejlesztését, tesztelését végezte, és most a legutolsó prototípussal állt rajthoz. A másik versenyző a szabadkártyával induló Yuki Takhashi volt, akinek harmadik helye a Honda által választott út helyességét látszik igazolni. A csapatot a Honda korábbi 500-as menője, Tady Okada vezényelte.

Okada elmondta, hogy ez a gép teljesen új fejlesztés, és megépítéséhez mindazokat az adatokat felhasználták, amelyeket Aoki a VB-n, a Honda gyári versenyzői a Japán Bajnokságban, és a cég saját teszt pilótái különféle pályákon gyűjtöttek az év folyamán. Ezen a hétvégén a fejlesztő csapatnak megadatott, hogy Aoki-val közvetlenül együttműködve dolgozhasson, amely nem mindig olyan könnyű egy európai fordulóban a japán fejlesztők számára. Talmácsi csapattársát nyáron helyettesítő Aoyama testvére szintén Okadaék támogatásával indult, és HRC kittes, Japán Bajnokságban induló RS250-ese igazán jól szuperált.

A másik versenyzőjük a 250-ben az a rendkívül tehetséges 18 éves Takahashi volt, aki egy darabig még a vezető Melandrit is alaposan megszorongatta, és valószínűleg sokat hallunk még róla a GP világában. Mivel Japában is tombol a gazdasági válság, a szponzorok nem túl bőkezűek, így a Honda számára fontos, hogy ezeket a fiatal versenyzőket élesben, világbajnoki körülmények közt tudja kipróbálni. Bárcsak a mi motorsportunk is ilyen "rossz" körülmények közt tartana már_