Talmácsi és motorja is betegeskedett a hétvégén

2002.10.21. 16:35

 
   
   

Mivel az elmúlt három hétvégén a Föld másik felén rendezték meg a Gyorsasági Világbajnokságot, már egy kicsit soknak tűnt a kora hajnali felkelés a motorsport barátoknak. Azonban úgy tűnik megérte ezt megtenni az elmúlt hétvégén is, mivel a világbajnoki címek közül a 125 köbcentis kategóriában még kiadó az első helyezés. Talmácsi Gábor szempontjából a japán és maláj futamok nem sok jót hoztak, a motorja végig betegeskedett. Nem teljesített jól a Honda az elmúlt hétvégén az edzések során sem, sőt a masina betegeskedéséből átragadt valami az emberre is, ugyanis Talma egész hétvégén betegen versenyzett. Ráadásul a második időmérő edzésre még a fékberendezés is cserbenhagyta Gábort, amikor már valami értékelhető eredményt tudott volna elérni, így csak a 20. rajthelyről várhatta a vasárnapi futamot. Az első sorból Poggiali, Vincent, De Angelis és Jenkner vághatott neki a másnapi versenynek.

 
   
   

A 23 körös verseny a szokásos 125-ös pedálozós starttal indult. A bajnokaspiránsok Vincent, Pedrosa és Poggiali sorrendben fordultak az első három helyen a célegyenes utáni kanyarba. Talma sem rajtolt rosszul, jó szokásához híven vagy 5 helyet javított egyből, és a 15. pozíció környékén motorozott az első körben. Sőt a kör végén már a 14., és ezt a helyét egy darabig képes volt megtartani. Az élen egy hatos boly haladt Poggiali vezetésével, őt Cecchinello, Pedrosa, de Angelis, Sanna és Vincent kergette. Az élen az 5. kör végén történt változás, ekkor Cecchinello állt a gyorsvonat élére.

Talma a 7. körben már a 12. helyre küszködte fel magát, ekkor szenzációsan ment, és minden tőle telhetőt kimotorozott gépéből. Sajnos a verseny felére elfáradt mind ő, mind a motorja, és a hátulról érkező gyorsabb pilóták sorra leelőzték, de a 15. pontszerző helyét még sokáig megtartotta. Eközben az élhez hetediknek Nieto csatlakozott, ahol a bolyt ekkor Dani Pedrosa vezette. Igazából azonban felesleges volt nézni ki vezet, mert hol Pedrosa, hol Cecchinello állt az élen. Ráadásul általában öten akartak egy kanyarba, egyetlen helyen befordulni, ami ugyebár nem illendő dolog.

A 12. körben végre Vincent át tudta venni a vezetést, és mint a világbajnoki cím legesélyesebbje ekkor már nyeregben érezte magát, de ez mindössze egy körig tartott, amikor Cecchinello újból átvette a vezetést. Csapattársának, de Angelisnek pár körrel ezután megállt a gépe, így a vezető bolyban már csak hatan maradtak. A 17. körben Talma ismét 14. helyre jött fel, mert a finn Kallio kiesett előle.

 
   
   

A 20. körben továbbra is Cecchinello vezette az élmezőnyt, de már csak Poggiali és Nieto tűnt rá veszélyesnek. A legfőbb bajnokaspiráns Vincent leszakadni látszott, de később megemberelte magát, és az utolsó előtti körben felzárkózott a vezető hármasra. A legutolsó körben azonban Poggiali egy hihetetlenül rövid fékutat vett és ezzel élre állt, mögötte Cecchinello, Nieto és Vincent már nem tudott mit csinálni, így ebben a sorrendbe futottak át a célvonalon. Talmának nem volt szerencséje, mert az utolsó körökben először Barbera, majd a legvégén Giansanti is megelőzte, így lemaradt a még pontszerző 15. helyről. Poggiali ezzel a győzelmével életben tartotta világbajnoki esélyeit, mivel az utolsó valenciai futam előtt már csak 8 pont a hátránya a most negyedik helyen végzett Vincenttel szemben.

Az Ausztrál Nagydíj 125 köbcentis géposztályának végeredménye:
1. Manuel Poggiali RSM Gilera 38p 09.028mp
2. Lucio Cecchinello ITA Aprilia +0.252mp
3. Pablo Nieto SPA Aprilia +0.310mp
4. Arnaud Vincent FRA Aprilia +0.414mp
5. Daniel Pedrosa SPA Honda +0.575mp
6. Simone Sanna ITA Aprilia +4.615mp
7. Steve Jenkner GER Aprilia +15.861mp
8. Masao Azuma JPN Honda +20.544mp
9. Joan Olive SPA Honda +20.833mp
10. Andrea Dovizioso ITA Honda +21.168mp