Motorozás télen, kis elektronikus segítséggel

2002.12.17. 09:17

 
   
   

Akár a motoros karácsonyi ajándékok körébe is besorolhatnánk a BAM! Entertainment egyik legújabb motoros játék programját, amely Sony PlayStation2 konzolgépre jelent meg. A Riding Spirit névre hallgató játék egyik újdonsága, hogy közel 200 utcai motorkerékpár közül válogathatunk, hogy ha meg akarjuk büntetni a városi forgalmat, avagy a versenypályák népét.

A Yamaha például a játék egyik kiemelt támogatója, de a Kawasaki, a Honda (HRC is) és Suzuki gépei közül szintén kiválaszthatjuk saját motorunk elektronikus megfelelőjét. Sajnos a program PC-s változata egyelőre nem jelent még meg, és a fejlesztő Spike még csak nem is nyilatkozott a program adaptálásáról PC-s környezetbe.

 
   
   

A játék során a győzelmekért pénzdíjakat kapunk, amiből különféle tuning alkatrészekkel szerelhetjük fel utcai gépünket, vagy akár jobb motort vásárolhatunk belőle. Vehetünk rá jobb felniket, futóművet, vázat vagy nagyobb blokkot széria motorunkba, hogy felvehessük a versenyt a pályamenőkkel szemben is. Ha a műszaki paramétereinkkel elégedettek vagyunk már, akkor a megszerzett pontokat akár saját magunk, azaz a pilóta csinosítására költhetjük el.

Olyan neves gyártóktól vásárolhatunk, mint a Dainese, Shoei, Arai, vagy Alpinestars. Amerika, Japán és Európa 16 különféle versenypályáján mérhetjük le ügyességünket, és üthetjük el az időt a tél motorozásra teljesen használhatatlan napjaiban. PS2 és egyben motortulajdonosok számára praktikus karácsonyi ajándék, a tél során jelentkező elvonási tünetek levezetésére. További részleteket a játék weboldalán tudhatunk meg.