Közeledik a kétütemű sportmotorok korszakának vége

2002.12.20. 09:05
 
   
   

Már évek óta számítottunk rá, de most már szinte biztos, hogy bekövetkezik a kétütemű sportmotorok kihalása. Az Aprilia utolsóként hagyta abba RS250-es kétütemű sportgépének gyártását, a szigorodó környezetvédelmi előírások miatt. Ezzel a lépésével a gyár bizonyára nagy szomorúságot fog okozni a kategória szerelmeseinek. Azonban nem csak az utcai gépek között fokozódik a kétüteműek kiszorulása. A valenciai GP futamon hallhattuk utoljára a királykategóriában a kétütemű gépek jellegzetes hangját. A majd 30 éve tartó kétütemű hegemónia végét már a négyütemű Hondák sikersorozata előre vetítette. Mindennek csak a záró akkordja volt az év utolsó futama, és jövőre már egyetlen egy kétütemű gépet sem láthatunk a MotoGP kategória mezőnyében.

Míg a technológia fejlődése túlhaladta a kétüteműeket a pályán, addig az utcán a szigorodó környezetvédelmi előírások fojtották meg alkalmazását. A robogók és a kis 50-125 köbcentis gépek még éppen hogy megfelelnek az Euro 2-es szabályoknak, de tulajdonképpen tilos közepes kapacitású, karburátoros motorokat előállítani, mivel a kétüteműek elvéből fakadóan túl sok elégetlen üzemanyag távozik a kipufogón át.

Lassan a motokrossz és enduró gépeknél is veszélybe kerülnek a kétütemű motorok, pedig ott aztán tényleg egyeduralkodónak számítottak még egészen a közel múltban is. Azonban az új négyütemű krosszgépek ezt az elvitathatatlan hegemóniát is kezdik megingatni. Itt van mindjárt a Honda új CRF250-ese, amely már képes volt versenyt nyerni az első bevetésén, vagy a Yamaha két új négyütemű gépe, az YZ250F és az YZ450F, amelyekkel bajnoki címre tör jövőre. Mindössze két kategória van még a világ jelentősebb motorverseny sorozatai közt, ahol egyelőre biztos a kétütemű gépek rajthelye. A 125-ös és 250-es kategóriákban az elkövetkezendő 3 évben garantált a résvezérléses motorok alkalmazása, azonban távlati tervekben már koránt sem biztos, hogy tovább öregbíthetik hírnevüket a motorversenyzés területén.