Carmichael megszerezte első 2003-as győzelmét

2003.01.27. 10:56

 
   
   

Ricky Carmichael lassan visszatér 2002-es formájához. Bizonyíték erre, hogy megnyerte első 2003-as versenyét az Edison International Field-en, Anaheim-ben. A verseny a THQ Szuperkrossz GP Világsorozat ötödik és egyben az AMA fedett pályás bajnokság harmadik állomása volt. A tavaly mindent nyerő Carmichaelnek nem adták könnyen a győzelmet. Az edzésen bukott a Honda kiválósága, ráadásul a döntőbe jutásért folyó versenyen még Sebastien Tortelli-től is kikapott. Azonban a főfutamban már az első kanyarban az élre állt, és bár Tortelli a verseny fél távjáig folyamatosan ott lihegett a nyomában, Carmichael nem engedte ki kezéből a vezető helyet, így a végén simán győzött.
A 250-esek sorrendje: Carmichael, LaRocci, Tortelli, Lusk, Ferry, Reed, Byrne, Vuillemin, Wey, Mike Brown.
A Szuperkrossz világsorozat pontversenyét azonban még mindig Reed vezeti, őt Vuillemin és Ferry követi.
A 125-ösök közt James Stewart-nak könnyebb dolga volt. A verseny elején magához ragadta a vezető helyet, és előnyét a többiek előtt szinte minden körben növelte 1 másodperccel. A második helyen a Suzukis Andrew Short, a harmadikon a KTM lovas Billy Laninovich ért célba.