Átépítik a suzukai versenypályát

2003.03.07. 09:18
 
   
   

A suzukai pálya az egyike a két MotoGP pályának, amelyek Japánban találhatók. A pálya meglehetősen kedvelt a motorosok körében, azonban most némileg módosítják a nyomvonalát. Egy szűkebb kanyart és egy új sikánt kap a versenypálya.

A nagyobb biztonság érdekében változtattak a "130R" nevű kanyaron, és a Casino háromszögnek becézett sikánon, amelyet a pálya legnehezebb részeként tartanak számon. A pálya igazgatója szerint a változtatások révén még izgalmasabbak lesznek a versenyeket, és további két tribünt is felhúznak, hogy jobban áttekinthető legyen ezekről az új útszakasz. A nyomvonal változása várhatóan lelassítja egy kicsit a pályán elért átlagsebességet, és 3 méterrel többet kell megtenni a motoroknak körönként. A jelenlegi körrekordot Tohru Ukawa tartja 2perc 6,80 másodperccel még 2001-ből. Az április 4-6. között megrendezésre kerülő évadnyitó MotoGP versenyen új körrekord kerül megállapításra, a pályán történt változások miatt. Az utolsó IRTA tesztet szintén Suzukában tartják meg, egy héttel az első futam időpontja előtt.

A 130R kanyarban látható változtatások során egy szélesebb, aszfaltozott kifutott építettek a kanyar kijáratának külső ívére. Ezen felül megnövelték a sóderágy méretét, szintén a külső ív vonalánál. A korábban konstans, 130 méter sugarú kanyart két részre bontották. A kanyar bejárata egy meglehetősen szűk, 85 méter sugarú rész, míg a kijárata egy hosszan elnyúló, 340 méter sugarú körívből áll. Ennek eredményeképpen a kanyar utáni egyenes hossza 65 méterre csökkent, ami meggátolja a versenyzőket, hogy túlzottan nagy sebességre tudjanak felgyorsítani a Casino sikán előtt.

A Casino háromszög elnevezésű sikán szintén átalakításra került. Némileg kegyetlenebb vonalat rajzoltak neki a tervezők, ami több előzési lehetőséget nyújt majd a pilótáknak. A versenyzőknek most sokkal előbb kell elkezdeniük a jobbra kanyarodást, mielőtt a balost bevennék. Ezután a speciálisan a kétkerekű versenygépek által használt része következik az összetett sikánnak. Ez a rész még szűkebb, mint a sikán első része, egy balos kanyarral indul, és utána egy hasonlóan éles jobb kanyar visz rá a célegyenesre. A második sikánt csak motorversenyeken használják majd, a versenyautóknak nem kell átszenvedniük magukat rajta.