Vérbosszú vagy véletlen?

2003.03.26. 10:40

E héten hétfőről keddre virradó éjszaka ismeretlen elkövetők először két téglát, majd két Molotov-koktélt dobtak be a győri Harley-Davidson szalon kirakatába. Miután a bent álló két motorkerékpár közül az egyik - egy veterán - begyulladt, a szalon teljesen kiégett. A szalon tulajdonosa, Bajzáth Péter elmondta, hogy párjával az emeleten lévő lakásban aludtak, mikor figyelmesek lettek a zajra. Ő azonnal lerohant, és ahogy volt, mezítláb, pizsamában kezdte menteni a menthetőt, elzárta a gázcsapot. Úgy véli, ha nem ébrednek fel a zajra a füst végzett volna velük, illetve ha a másik motorkerékpár is felrobban, az egész ház összedőlhetett volna.

A tulajdonos egyértelműen irigyeire, rosszakaróira gyanakszik, hiszen február elején, alig két hónappal az április 5-ére tervezett megnyitó előtt a VPOP váratlanul a komplett árukészletet elszállította. Ez persze a további események tükrében szerencsének is mondható, hiszen így legalább az áru megmaradt, a kár mégis közel 15 millió forintra tehető.

Bajzáth Péter elmondta, hogy értetlenül áll az eset előtt, és el sem tudja képzelni, kinek állhat útjában, ki lehet az, aki a halálát kívánja. Annyit azért elárult, hogy a Rendőrség Életvédelmi csoportja már megkezdte a nyomozást. Ő most teljes erőbedobással, barátai segítségével a hátralévő néhány nap alatt rendbe hozza a szalont, és - ahogy mondta - április 5-én csakazértis megtartják a megnyitót, amire mindenkit nagyon sok szeretettel vár.