Már a Buell is 20 éves

2003.04.18. 16:39

 
   
   

Erik Buell 1983-ban mutatta be az általa épített első motorkerékpárt, az RW750-et. Ez egy 750 köbcentis kétütemű versenygép volt, melyet kifejezetten az AMA Formula 1 versenyekre tervezett. Már a prototípus sebességrekordokat döntögetett, hiszen 1983 nyarán az alabamai Talladega versenypályán 178 mph-es (285 km/h) csúcssebességet produkált.

Az őst még számos versenymotor követte, mire 1994-ben a Harley-Davidson gyárral karöltve bemutatták az első utcai motorkerékpárt, a Thunderbolt S2-t. Ezzel elindult a márka a világhír felé. 1998-ban az egyik legnagyobb motorkerékpáros folyóirat a Cycle World Magazine a "Best Standard" díjjal értékelte az Buell S1-et. A kéthengeres HD blokkok után 2000-ben egy kisebb verziót is piacra dobtak, ez pedig a 492 cm3-es, egyhengeres Buell Blast, Amerikában népszerű oktatómotor.

2001. június elsején a cég úgy döntött, hogy az addig 1200 cm3-es Sportster-blokkos Buellek gyártását, illetve ezek értékesítését 2002-ben befejezi. A júliusban debütáló Buell XB9R Firebolt már új generációs Buell volt. Saját fejlesztésű, a Harleykban nem alkalmazott, 984 cm3 lökettérfogatú motorral.

A Buell motorkerékpárgyár modellei:

1983-84 RW750 2 db
1985-88 Battlewin RR1000 50 db
1988-90 Battlewin RR1200 65 db
1989-90 Westwind RS1200 102 db
1991 Westwind RSS1200 40 db
1994-1996 Thunderbolt S2 1500 db
1995-1996 Thunderbolt S2T 500 db
1996-1998 Lightning S1 4292 db
1996 Thunderbolt S3 1974 db
1996-1998 Thunderbolt S3T 1131 db
1997 Cyclone M2 3800 db
1998 White Lightning S1 2184 db
1999 Lightning X1 2048 db
2000 Buell Blast
2001 Firebolt XB9R
2002 Lightning XB9S