MotoGP sztárok Katoról

2003.04.23. 11:58

 
   
   

A MotoGP közösség világszerte nagy fájdalommal fogadta az egyik legfényesebb csillaga, Daijiro Kato tragikus halálát. A világ számos pontjáról érkeztek tiszteletnyilvánítások, azonban a Grand Prix neves személyiségei is megosztották gondolataikat a világgal a szomorú eset kapcsán.

A csapatfőnök Fausto Gresini már úton volt Japánba a Telefónica Movistar csapat maradék részével, amikor a következőket mondta:
"Nagyon keveset tudok mondani. Én és a csapat úton vagyunk Japánba, hogy végleg elbúcsúzzunk Daijirotól. 13 nap mély kóma után halt meg. Nem tudom, mit mondjak, össze vagyok törve teljesen."

A sokszoros világbajnok Angel Nieto, aki közeli munkatársa volt Gresininek és Katonak, amikor a japán versenyző megnyerte a 250-es világbajnokságot 2001-ben, hozzátette:
"Ő volt a legjobb japán versenyző, akit az életemben láttam. Épp azon volt, hogy szupersztárrá váljon, és az első japán MotoGP világbajnok lehetett volna. Technikailag nagyon jó volt, szinte tökéletesen uralta a motorját. Egy igazi tehetség. Mint mondtam, egy igazi sztár válhatott volna belőle. Hiányolni fogjuk személyiségét és tehetségét."

 
   
   

Franco Uncini, az IRTA biztonsági képviselője a Gran Prix világában így kommentálta az eseményeket:
"Szívesebben maradnék csöndben, Kato és családja iránti tiszteletből. Az egyetlen dolog, amit mondhatok, hogy nagyon sajnálom. Ez az a valami, amit nem akartam hallani. Ebben a pillanatban nem érzem úgy, hogy beszélnem kellene."

Max Biaggi, aki Kato 1996-os debütálásakor megnyerte a 250 köbcentis versenyt Suzukában, ahol a japán pilóta harmadik helyen végzett, a következőket nyilatkozta:
"Nagy szomorúságot érzek, ez egy nagy csapás az egész világ sportjára. Annak ellenére, hogy állapota nagyon súlyos volt, egy kis remény maradt felépülésére, de egy ilyen hír mellbevágó tud lenni, és sohasem akarod meghallani. Nagyon sajnálom őt és családját."

 
   
   

Loris Capirossi szintén versenyzett Kato ellen a 250-es és a MotoGP kategóriákban. A Ducati pilóta a következőket mondta:
"Nagyon nehéz szavakat találni ebben a pillanatban. Az egyetlen, amit mondhatok, hogy együtt érzek a családjával és csapatfőnökével, Fausto Gresinivel. Mély szomorúságot érzek."

Daijiro HRC-s kollegája, a tavalyi MotoGP világbajnok Valentino Rossi nem tudott nyilatkozni barátja halála után, így apja, Graziano Rossi tolmácsolta fia érzéseit:
"Beszéltem Valentinoval, és ő azt mondta nekem, hogy jelenleg oly erős a fájdalom, hogy hasztalan szavakat keresni, amely ezt le tudná írni."