Aki verseny közben vitéz, az a végén pórul jár

2003.04.28. 17:45

 
   
   

Welcome Welkomban, szórakoztathatták volna magukat a Dél-Afrikába látogató GP mezőny résztvevői az elmúlt héten, amikor megérkeztek a nagy nyári melegbe. A hangulat azonban Daijiro Kato elvesztése miatt cseppet sem volt örömteli ezen a hétvégén. A téli felkészülés során esélyeseknek kikiáltott versenyzők közül sokan még a dobogó közelébe sem kerültek az első futamon Japánban, így aztán mentek a nagy fogadkozások box utca szerte. Hazánk fiai közül Talmácsi Gábor jobb idény kezdetében reménykedhettek a magyar szurkolók, bár könnyen lehet, hogy az év eleji várakozások kicsit eltúlzottak voltak Talmával kapcsolatosan.

Az edzések
A pénteki edzésen a teljesen új aszfaltborítást kapott Phakisa Freeway elnevezésű pályán száguldottak a versenyzők. Youichi Ui visszanyerte régi formáját, és Aprilia gépén már az első napon körrekordot futott. Vele csak Daniel Pedrosa és Pablo Nieto alkotta spanyol lovasság tudta tartani valamelyest a lépést. Talma a 13., Tóth Imi a 31., Lénárt Peti pedig a 32. helyen állt az első napon. A második, szombati időmérőn még tovább gyorsultak a pilóták. Ui továbbra is fantasztikusan szerepelt, akárcsak Nieto és Dovizioso, viszont Pedrosa már nem tudott javítani szombaton, ezért visszacsúszott a hetedik rajtkockára. Talma nem nagyon ment ezen a napon sem túl jó időket, de szerencsére az utolsó körben behúzatta magát egy gyors emberrel, így a 10. rajtkockát biztosította magának vasárnapra, ami nem kevés bizakodással töltötte el szurkolóit. Tóth Imi maradt a 32. helyen, Lénárt pedig egy helyet visszacsúszva, az utolsó rajtkockából indulhatott vasárnap. A pálya borításának minőségét jól jelzi, hogy az első 13 versenyző ideje jobb volt a tavaly felállított körrekordnál.

 
   
   

A verseny
Hát a bemelegítő kör nem kezdődött jól nekünk, magyaroknak. Pontosabban Talmácsinak nem, mivel sehogy sem akart elindulni a motorja a felvezető körre. Elhűlve láttuk amint Talma a mozgásképtelen motorját tologató szerelő után rohangál a box utcában. A szerelők nagy hirtelen kicserélték a gyertyát, de már késő volt, a zárt box utcából eredhetett csak a mezőny után Talma, és onnét is csak kis késéssel. A 24 körös verseny startja után Ui, Dovizioso, Nieto és Perugini haladt az élen. Talma az első kör végén az utolsó, 32. helyen állt. A második körben az első futam győztesének, Perugininek a motorja mondta fel a szolgálatot, és a verseny feladására kényszerült. Nem lehetne ráfogni Talma csapatára, hogy rossz gépeket rak össze, mivel Talma csapattársa, Steve Jenkner már a verseny elején a negyedik helyen haladt Apriliáján. A verseny fél távja körül egy hatos élboly elhúzott a többiektől, ebben Ui, Pedrosa, Dovizios, Nieto, Jenkner, és De Angelis szoroson egymás nyomában vonatozott. Talma ekkorra már a 21. helyig tornázta fel magát, de ezután már sok jóra nem számíthattunk, mivel előtte már messze járt a mezőny többi része, és körideje nem volt elég jó a további felzárkózáshoz. Ráadásul Tóth Imi a 2. körben kiállt a versenyből.

 
   
   

Közeledett a verseny vége, és az elől álló hat kis darázs nem bírt egymással. Ugyan Ui vezetett a verseny elejétől fogva, de ez a 125 köbcentiben semmire sem ad garanciát. A 21. körben Jenkner feljött a második helyre, bejelentkezvén az első helyért. Azonban az utolsó körre már az Ui, Dovizioso, Pedrosa és Jenkner sorrendben fordultak a versenyzők. Ekkor Pedrosa kis harci kakasként tört előre, és már az utolsó kör első harmadában bebújt Dovizioso elé a második helyre. Sőt, két kanyarral odébb az addig hibátlanul motorozó Ui elrontott egy féktávot, kicsit túl szélesen fordult be egy jobbos kanyarba, és tinédzser Pedrosa azonnal lecsapott rá és máris az első helyen haladt. Pedrosa már nem engedte ki kezéből a hátralévő fél körre a vezetést, és megnyerte az Afrika Nagydíjat. Ui-t az utolsó kanyarban Dovizioso is megelőzte, sőt a japán pilóta kiszaladt a fűre a túl szélesre szabott kanyarív miatt, és mire visszaért az aszfaltra, már Jenkner is becsapott előtte a célba, így még a dobogóról is lecsúszott a versenyben szinte végig vezető Ui.

 
   
   

Talmácsi Gábor végülis a 19. helyen ért célba. Talma úgy nyilatkozott a verseny után, hogy ha nincs ez a probléma a felvezető kör előtt a motorral, körideje alapján akár a 7-8. helyet is megszerezhette volna. Lénárt Péter - igaz az utolsó helyen -, de célba ért élete második világbajnoki futamán. Remélhetőleg a következő futamon már a magyarok mellé áll a szerencse, és a tudásban sem lesz hiány.

125 köbcentis futam végeredménye:
1. Daniel Pedrosa Honda 40p 46.694mp
2. Andrea Dovizioso Honda +0.356mp
3. Steve Jenkner Aprilia +0.548mp
4. Youichi Ui Aprilia +0.754mp
5. Pablo Nieto Aprilia +0.839mp
6. Alex De Angelis Aprilia +1.965mp
7. Mika Kallio Honda +13.997mp
8. Lucio Cecchinello Aprilia +14.790mp
9. Masao Azuma Honda +16.790mp
10. Casey Stoner Aprilia +20.649mp.

Gyorsasági Motoros VB 125 köbcentis kategória pontversenyének állása 2 futam után:
1. Daniel Pedrosa SPA 33 pont
2. Steve Jenkner GER 32 pont
3. Andrea Dovizioso ITA 31 pont
4. Stefano Perugini ITA 25 pont
5. Youichi Ui JPN 23 pont
6. Mirko Giansanti ITA 21 pont
7. Lucio Cecchinello ITA 21 pont
8. Pablo Nieto SPA 20 pont
9. Mika Kallio FIN 14 pont
10. Gino Borsoi ITA 11 pont.