12 km hosszú menetoszlop

2003.06.12. 10:44

 
   
   

A pünkösdi hosszú hétvégén motoros programok egész arzenálja kényeztette a kétkerekűek szerelmeseit. A legtöbb látogatóval minden bizonnyal a csütörtöktől hétfőig tartó Nemzetközi Harley-Davidson Fesztivál dicsekedhetett, amit a magyarországi Harley tulajdonosok klubja, azaz a HOG Budapest Chapter idén negyedszerre rendezett meg.

 
   
   

A kifogástalan jó idő és a testmeleg Balaton önmagában garancia volt a jó hangulatra. Emellett végett nem érő programok várták a szórakozni vágyókat. Erdős Csaba és csapata mutatta be, hogy mire is képes a Buell, vasárnap pedig a streetfighterek mellett trógerfájterunk, Mókus döbbentette meg a nézőközönséget.

 
   
   

Az ügyességi pályán bárki bizonyíthatott, hogy ügyesen üli meg motorját, ezt szolgálták a motoros vetélkedők is. A levegőben Veres Zoltánt nézhették a frissen sütött lángosért sorban állók. A büféárak egyébként teljesen elfogadhatóak voltak, és ez úgy látszik az egész Balaton környékére általánosnak mondható idén.
A helyi lakosok és a nyaralók sem maradtak ki a buliból, szombat délelőtt 12 km hosszú, közel négyezer motorból álló menetoszlop döbbenetes látványát élvezhették.

 
   
   

Délutántól folyamatosan váltották egymást a zenekarok a három színpadon, ki-ki vérmérséklete alapján választhatott a hazai zenei élet képviselői közül, a KISS FOREVER BAND-től kezdve Delhusa Gjon-ig, de a legnagyobb durranás a szombat esti Creedence Clearwater Revisited és a vasárnapi - ez a nap egyébként minden érdeklődő részére ingyen látogatható volt - Boney M. volt.