A Team Wallis túl a Boxer Kupasorozat felén

2003.06.20. 10:29

 
   
   

A múlt szombaton Spanyolországba utazott a BMW Boxer Kupa mezőnye. A barcelóniai időjárás hű maradt önmagához, az edzéseken és a verseny alatt is végig szikrázó volt a napsütés és tűzforró aszfalt.

Az edzések után a 37 induló közül csupán a 28. helyről indulhatott Attila, de a rajt utáni első kanyarból már 14-ikként gyorsíthatott ki, és az első kör végén is még a 16. hely volt az övé. A 15 körös (70,905 km hosszú) verseny során Attila végig egy 8 fős bolyban haladt oda-vissza előzésekkel tarkítva, és taktikusan az utolsó körben, az utolsó kanyarban ugrott a csoport élére, a 18. helyre, elérve ezzel eddigi legjobb helyezését a BMW Boxer Kupán.

A verseny erősségét bizonyítandó álljon itt az alábbi történet:

A spanyol csapat egyik versenyzője (Agustí Busquets), aki már a kezdetektől részt vesz a BMW Boxer Kupán, az időmérő edzések után panaszkodott, hogy a két évvel ezelőtti edzéseredményéhez képest idén 6 másodperccel jobbat motorozott, ennek ellenére az akkori 18. helyezésével szemben a sokkal jobb eredmény most csak a 25. helyre volt elegendő. A mostani ideje két évvel ezelőtt a 8. rajtpozíciót jelentette volna számára.