Ismét Ducati győzelmek, csak másik versenyzővel

2003.06.24. 12:36

 
   
   

Az olaszok mindig is cselesek voltak a motoros világbajnokságok szervezésében, így fordulhat elő, hogy egy idényben kétszer is hazájukban látják vendégül a Superbike világbajnoki sorozatot. A csel megint a jól ismert, San Marino mini állam nevében rendezték meg a hétvégén a VB 7. fordulóját, a Misano Adriatico versenypályán, alig egy héttel az angliai futam után. Az olasz pálya könyörtelen a gumikkal és pilótáikkal szemben, mindkettőt próbára teszi, nem beszélve a fékberendezésekről és a váltóról, amit alaposan ki kell használni a jó eredményre áhítozó versenyzőknek. A Ducati ásza, Neil Hodgson természetesen két angliai győzelme után ismét esélyesnek számított, de a trónkövetelők egyre jobban ott lihegtek már a nyakán Silverstoneban is, így nem mehetett biztosra. Carl Fogarty a 26 éves olasz Lorenzo Mauri-val helyettesítette a sérült James Haydon-t a Foggy FP1 fedélzetén.

 
   
   

Edzések
A versenyzőket és a nézőket nagy hőség fogadta a pályán már csütörtökön. De aznap a szabadprogramon legalább még a szurkolóikkal foglalkozhattak. Pénteken nagy meglepetésre az ausztrál Steve Martin (nem a színész :) ment a legjobban, mögötte a másik két privát Ducatis, Chili és Laconi, valamint a gyári Ducati 999-es Xaus végzett. Hodgson csak a hatodik tudott lenni az első napon. Sajnos Mauri nagyot bukott a Foggy FP1-essel, és térdén komoly sérüléseket szenvedett, így VB futam helyett kórházban töltötte a hétvégét. Hodgson javított a szombati napon, amikor az aszfalt hőmérséklete szintúgy 50 fok felett volt. A brit harmadik legjobb időt mente, míg Chili megelőzte Martint, a negyedik kockába marad Laconi. A Superpole-on Hodgson aztán megmutatta miért nyert idén annyi futamot, és megszerezte az első rajtkockát. Utána Chili, Toseland, és nem kis meglepetésre a Suzukis Iannuzzo következett. Corser 8. helye némi vigaszra adhatott okot az egyre gyászosabb hangulatba kerülő Foggy Petronas csapatnak. Xausnak a másik gyári Ducatival csak a 11. helyet sikerült összehoznia.

 
   
   

Első verseny A start jól kezdődött Hodgsonnak, hamar az élre állt, mögötte Ianuzzo és Toseland hajtott. Hodgson azonban már a második körben kicsúszott, amikor motorjának első kereke elvesztette tapadását a híres Carvo kanyarban. Motorja annyira megsérült, hogy már nem volt képes a versenybe visszaállni. Toseland bár hamar megelőzte a Suzukist, Hodgson bukásánál védenie kellett, ezért Laconi állt az élre. Toseland az 5. körben a célegyenes végi féktávon tudta csak megelőzni a francia pilótát. Xaus a 8. körben érte utol az élen állókat, és vette át az 5 fős élboly vezetését. Ezután egy élvezetes csatát láthattunk, köszönhetően az élen álló Xaus, Toseland, Chili hármasnak. Később Lavilla leszakadt, és Laconi sem tudott már az első háromba bekerülni. Chili feljött a második helyre és keményen szorongatta az utolsó néhány körben az élen álló Xaus-t. Sajnos a tapasztalt olasz hiába állt az élre a verseny vége felé, Xaus 2 körrel később visszaelőzte őt, és Chili annyira nyerni akart, hogy igyekezetében a hátsó egyenest követő trükkös kanyarban dobott egy szaltót. Ezután Xaus simán nyert, Toseland és Laconi előtt. Figyelemre méltó Troy Corser ex-világbajnok hetedik helyezése a Petronas FP1-es háromhengeres motorjával, valamint hogy az olasz Kawasaki csapat mindkét pilótája az első tízben végzett.

Superbike VB 7. futam, első versenyének végeredménye:
1, Ruben Xaus Ducati 999F03
2, James Toseland Ducati 998F02
3, Régis Laconi Ducati 998RS
4, Gregorio Lavilla Suzuki GSX 1000R
5, Chris Walker Ducati 998F02
6, Steve Martin Ducati 998RS
7, Troy Corser Petronas FP1
8, Lucio Pedercini Ducati 998RS
9, Mauro Sanchini Kawasaki ZX-7RR
10, Ivan Clementi Kawasaki ZX-7RR

 
   
   

Második verseny A második futamra a már eddig is tűzforró aszfalt tovább melegedett, ezért nagy gumiháború zajlott a boxokban. A rajtnál Hodgson, Iannuzzo, Toseland, és Chili sorrendben jöttek el a pilóták. 10 kör eltelte után Xaus a 12. helyről felért a vezető négyes bolyra. Ekkor Hodgson vezetett, mögötte közvetlenül Chili haladt, majd Xaus, Laconi volt a további sorrend. Chili ugyan a 11. körben még élre állt leelőzvén Hodgsont, de Xaus a nyomába eredt, és négy körrel később lenyomta az olaszt a hátsó egyenesben. Ezután már végig a Xaus, Chili, Hodgson sorrendben haladtak az élen állók, mígnem az angol versenyző a 18. körben bebújt a második helyen az olasznak. Hodgson nem állt meg, hanem egy lendülettel megelőzte csapattársát Xaust, így átvette a vezetést, ráadásul Xaus saját hibája miatt a harmadik helyre csúszott vissza. Xaus ebbe nem nyugodott bele, és a 21. körben visszavette a második helyett, majd miután Chili lelassult, Hodgsont szemelte ki magának. A spanyol pilóta az utolsó körben, a hátsó célegyenesben kívülről ment el csapattársának, miközben az belülről várta az előzési kísérletet, és ezzel megnyerte a második versenyt is. Harmadikként Chili kocogott be a célba.

Superbike VB 7. futam, második versenyének végeredménye:
1, Ruben Xaus Ducati 999F03
2, Neil Hodgson Ducati 999F03
3, Pierfrancesco Chili Ducat 998RS
4, Régis Laconi Ducati 998RS
5, Gregorio Lavilla Suzuki GSX 1000R
6, Lucio Pedercini Ducati 998RS
7, Vittorio Iannuzzo Suzuki GSX 1000R
8, Chris Walker Ducati 998F02
9, Steve Martin Ducati 998RS
10, Troy Corser Petronas FP1

Superbike VB pontversenyének állása 7 futam után:
1, Neil Hodgson GBR 315 pont
2, Ruben Xaus ESP 208 pont
3, James Toseland GBR 185 pont
4, Régis Laconi FRA 174 pont
5, Gregorio Lavilla ESP 155 pont
6, Chris Walker GBR 129 pont
7, Pierfrancesco Chili ITA 118 pont
8, Steve Martin AUS 95 pont
9, Lucio Pedercini ITA 85 pont
10, Marco Borciani ITA 80 pont