Csak Pirelli gumik

2003.08.12. 10:01

 
   
   

A Superbike és a Supersport világbajnoki sorozat szervezői, az FGSport csoport és a Pirelli cég megállapodást kötött, miszerint a sorozatban szereplő kategóriák számára az olasz gumigyártó szállítja az abroncsokat 2004-ben és 2005-ben kizárólagos jelleggel. A megállapodás a Superstock EB-n indulókra szintén vonatkozik. Ezáltal a három kategóriában résztvevő versenyzők garantáltan ugyanolyan gumikkal és feltételekkel vesznek részt a küzdelmekben. Ez ugyan csökkenti a gyári csapatok lehetőségeit, valamint rossz esetben a gumik sem fejlődnek majd olyan ütemben mint eddig, mivel a gyárak közt nem alakul ki verseny. Viszont az egyenlő feltételek miatt csökken az abroncsok beszerzésének költsége, és kiegyenlítődnek a versenyfeltételek, legalábbis a gumik terén.

A Pirelli közleményében garantálta, hogy folyamatosan, és minőségben megfelelő gumikat, illetve szolgáltatásokat nyújt a csapatok és a versenyzők részére minden futamon, folyamatosan fogja fejleszteni a csapatoknak szállított abroncsokat, minden csapatnak egyforma áron, azonos minőségben és egyenlő feltételekkel biztosítja a gumikat. A Pirelli a fiatal versenyzők részére különdíjat alapított, amellyel az adott évben legjobb ifjú tehetsége jutalmazzák meg. Az ügyletről mind az FGSport főnöke, Maurizio Flaminni, mind a Pirelli motorkerékpár üzletág részlegének igazgatója, Ugo Forner elismerően nyilatkoztak. A megállapodást a FIM jóváhagyta, így jövőre egyazon gyár termékein szaladnak majd a Superbike, Supersport és Superstock gépek.