Francia-japán helycserés támadás

2003.09.04. 09:53

 
   
   

Áll a bál a Gyorsasági Motorkerékpáros VB legkisebb kategóriájában. A nemrég a 125-ös gyári KTM csapattól viharos körülmények közt távozó Arnaud Vincent a Sterilgarda Racing olasz csapatba igazolt az évad hátralévő részére. A tavalyi világbajnok a japán Youichi Ui-t fogja helyettesíteni az estorili futamtól kezdve.

A Sterilgarda szóvivője elmondta, a döntést a szponzoraik érdeke szerint hozták meg, és így az egyes rajtszám fog virítani a csapat egyik motorján a szezon további futamain. Reményeik szerint Vincent jó eredményeket ér el a csapat színeiben, és bár szándékaik szerint 3 versenyzőt akartak indítani a VB-n, erre nem volt lehetőség, így Ui-tól váltak meg. A csapat másik pilótája továbbra is az olasz Giole Pellino marad. Pedig Ui nem szerepelt olyan rosszul, 9. volt az összetett pontversenyben 91 pontjával. Igaz, a szezon előtti teszteken Ui szinte mindenhol a leggyorsabb volt, és a csapat azt várta tőle, hogy a VB cím megszerzéséért küzd majd, de ez nem jött össze a japán versenyzőnek. Vincent szerződése szerint jövőre a 250-esek közt indulhat a csapat színeiben.

Ui az eset után nem talált magyarázatot a történtekre. Igazából a mai napig nem tudja, miért rúgták ki. Jelenleg lázasan keres egy szabad helyet, hogy az estorili futamon elindulhasson, és folytathassa szereplését a 125-ösök idei világbajnoki sorozatában. A 30 éves pilóta elmondta, hogy a csapat egyetlen telefonhívást sem eresztett meg neki, és semmit sem mondtak az egész dologról, csak hogy már nem a csapat versenyzője. Szerinte ez nem vall egy professzionális csapatra, akik csak azért szerződtetnek le év közben egy másik versenyzőt, hogy a motorjukon az egyes rajtszámot cipelhessék. Ui-t a szerződése felbontása után több más csapat megkereste már, és valószínűleg mehet a Portugál Nagydíjon és az idény többi versenyén is.

Arnaud Vincent is nyilatkozott az ügyről. Elmondta, hogy a KTM-től való távozása után több csapattal is tárgyalt, és azért választotta a Sterilgarda Racing-et, mert náluk egy hivatalos Aprilia géppel mehet, az elmúlt évből származó gyári alkatrészekkel. Ráadásul mivel tavaly Apriliával nyerte meg a VB-t, így alaposan ismeri a gépet. Vincent szeretné szurkolóit kompenzálni a VB második felében az első félév igen gyenge eredményeiért. Reméli, már az estorili futamon bizonyíthat, de mint elmondta, nem könnyű évközben egyik motorról átszokni egy másikra.