A Yamaha végre újít a 250-esek közt

2003.11.17. 09:47

Naoki Matsudo kétség kívül az egyik legszimpatikusabb és leghűségesebb pilóta a negyedliteresek közt. A gyári Honda és Aprilia csapatok invitálása ellenére immáron negyedik szezonját tölti a Yamahánál és egyben megerősítette pozícióját a világbajnokságon elért összetett kilencedik helyezésével egy szinte őskövületnek számító motoron. Az élmezőnyben tudott maradni jó néhány versenyen, ezért a Yamaha jövőre egy jelentősen feljavított TZ250-est ígért neki az antik motor helyébe.

Matsudo már fél év óta tárgyalt jelenlegi csapatával, a Yamaha Kurzal, valamint a Yamaha gyár képviselőjével. Miután a gyáriak megerősítették a japán versenyzőt támogatásukról, Matsudo újabb egy éves szerződést írt alá jelenlegi csapatával. Mivel a múlt szezonban éppen hogy csak a kezdés előtt tudta véglegesíteni a szerződését, ez igazán jelentős előrelépés volt Matsudo számára. Így mind a téli IRTA teszteken, mind a privát teszteken részt vehet régi-új csapatával. A Yamaha megerősítette fejlesztési szándékát. Idén semmiféle új alkatrészt nem kapott a csapat a gyártól, de a mérnökök már dolgoznak az újításokon és az új TZ teljesen más külalakot kap.