Első lépések a Ringen

2004.04.14. 10:50

Vörös Sanyinak megvolt az idei első pályára lépése a Hungaroringen. Nem mondhatja el, hogy hihetetlen élményben volt része, hiszen a hőmérő higanyszála nem kúszott magasabbra 11 foknál. Az aszfaltról ne is beszéljünk, hiszen a pályán történt bukások közül olyan is akadt, ami az igen rossz tapadási viszonyokra vezethető vissza. Sanyi megúszta, hiszen hiányzó és összetört darabok nélkül térhetett haza.

A motor, a tavalyi Suzuki GSX-R1000 K3. Csupán a design és a kipufogó változott rajta. Ezek az apróságok sok vizet nem zavartak, ellentétben a gumikkal. Mivel a 2004-es szezon több tekintetben is változást hozott, a sorból nem maradt ki a gumimárka váltás sem. Idén Dunlop gumi képez kapcsot a motor és az aszfalt között. Sajnos, pont az ilyen időjárási viszonyokra és hideg aszfaltra való gumit nem sikerült kipróbálni. Sanyi kénytelen-kelletlen jóval keményebb gumikeverékkel tudott csak körözni. Nem volt túl bizalomgerjesztő látvány, ahogy a kanyarokból jött kifelé a gép.

A motorral Sanyi minden tekintetben meg volt elégedve. A szokásos év eleji beállítások keresgélésével ill. pontosításával telt az egész nap, miközben a csapat teljesen átfagyott. A Bitubo futóművel vannak még problémák, mivel ez is új szerzemény, de ha a közlekedési viszonyok jobbak lesznek, és többet tud majd menni, minden a helyére kerül. Jövő héten még lesz edzési lehetőség, ott mindenre rá lehet majd mondani az áment, ha isten is úgy akarja, hiszen nyakunkon az első verseny, ami ráadásul még hazai pálya is. A munka reméljük, meghozza gyümölcsét. Április 25-én minden kiderül a Hungaroringen, de addig is rója a köröket szorgalmasan.