Elmarad a Rossi-Talmácsi párbaj!

2004.08.24. 11:08

Igazán felcsigázó e-mailt kaptunk tegnap este. Az Evo Gyorsulási Verseny hírlevelében olyan motorsport nagyság jelenlétét zengték be a ma, azaz augusztus 24-i futamra, mint Valentino Rossi, az olasz MotoGP fenomén. A hír szerint a Doktor rajthoz áll a kedd esti gyorsulási verseny 201 méteres távján, ahol ellenfele az egyébként kéz sérüléssel küszködő Talmácsi Gábor lenne.

Felhívtuk Talma menedzselésével foglakozó Faster Kft.-től Stefano Favarót, aki cáfolta, hogy Vale ma Magyarországra érkezne. Közben, szintén megkeresésünkre Tóth Árpád, az Evo Gyorsulási Verseny rendezősége részéről úgy nyilatkozott, hogy lesz is Rossi, meg nem is. Gábor keze a szombati bukásból kifolyólag gipszben van, így a kisebbik Talmácsi testvér ellenfele Valentino Rossi kiköpött hasonmása lesz, aki Brnoban is sokakat megtévesztett, és valószínűleg legalább annyi autogrammot kiosztott a Cseh Nagydíjon, mint az eredeti és egyetlen.

Ahogy azt már korábban megírtuk, a Hungaroringen már tegnap óta 125-ös és 250 GP csapatok tesztelnek (Team Hungary, Malaguti Racing, NC World Trade). A mai nap nyílt nap, így a kilátogatóknak lehetősége van betekinteni a csapatok boxába, sőt délután pályamotorozásra is van lehetőség Tóth Imi felvezetésével.