Valentino Rossi futamgyőzelemmel lett világbajnok

2004.10.19. 13:44

Valentino Rossi 30 pontos előnnyel és reális világbajnoki esélyekkel érkezett Ausztráliába. A még mindig csak 25 éves olaszt az esélyesség terhe nem igazán szokta nyomasztani, ellentétben kollégáival. A seprűs maláj győzelmével remek fricskát mutatott mind a Hondának, mind Gibernaunak, valamint a katari versenybíráknak is egyben. Az idény vége felé a levegő egyébként egyre jobban megfagyott Gibernau és Rossi között, talán nem az utóbbi pilóta egyéniségének köszönhetően történt ez meg. A fokozott feszültséghez hozzájárultak az év vége felé szokásos pletykák, ki hova megy, kit honnét rúgnak ki.

Az edzések
Minderre fittyet hányva Rossi megnyerte az első edzésnapot. Azonban a hondások sem tétlenkedtek. Gibernau és Hayden állt még ekkor az első sorban. A másodikat a Hondától távozó Edwards nyitotta, és két ducatis, Xaus és Capirossi zárta. A harmadik sort a maradék három gyári Honda töltötte fel Barros-Tamada-Biaggi sorrendben. Rossi nem tudott már a második napon javítani, ezért Gibernau bejött elé, övé lett az első rajtkocka. Capirossi viszont sokat javult a feltámadó Ducatival, és Rossi mögött ő zárta az első rajtsort. Ezután Edwards, Tamada, Barros, Biaggi Honda különítmény következett. Hofmann a Kawasakival és Bayliss a másik gyári Ducatival zárta a 3. sort.

A verseny
A futam a felfokozott hangulatnak megfelelően kezdődött. A rajtot Capirossi kapta el a legjobban és fordult elsőként. Utána Rossi, Gibernau, Bayliss nyomult. Gibernau nem bízta a véletlenre, megragadta utolsó esélyét és már az első körben az élre tört. Bayliss közben bejött Rossi elé, így a bajnoki cím várományosa kissé sietősebbre vette a figurát, melynek köszönhetően a füvön próbált előzni, de ez nem okozott neki gondot. Az előzés ekkor még nem sikerült, de 2 kanyarral később egyszerre nyomta le a két vörös motort. Gibernau kihasználva ezt a kis közjátékot már a 2. körben elhúzott, de Rossi nyomába eredet és 3 kör alatt felzárkózott rá teljesen. Már ekkor látszott, hogy kettejük közt dől el minden.

Tőlük pár másodpercre Capirossi és Barros küzdött a 3. helyért. A 7. körre a 2 üldöző felért az élen haladó két pilótára és négyesben folytatták a kilométerek fogyasztását. Egy körrel később Barros a hátsó kanyarok egyikében fordult be Capirossi elé a 3. helyre. Rossi 9 körrel a vége előtt előzte meg először Gibernaut, aki nem sokkal ezután még vissza tudta előzni az olaszt. Ekkorra Barros és Capirossi már lemaradtak róluk. Eljött az utolsó kör, ami igen látványosra sikeredett. Gibernau kezdte az élen, majd nem sokkal a célegyenes után egy balosban elment neki Rossi. Úgy tűnt eldőlt minden, de Rossi picit hibázott, így Gibernau szűkebben fordulva egy jobb kanyarban visszavette a vezetést. A pálya hátsó részén lévő kanyarkombinációt Rossi ügyesebben számolta ki, és bár lassabban ment be az elsőbe, de jobban jött ki neki a második része, így végleg megelőzte spanyol versenytársát. Capirossi jött be 3-nak, és az utolsó körben még Edwards is megelőzte Barros-t a negyedik helyen.

Rossi ezzel megszerezte idei 8. futamgyőzelmét és Wayne Rainey 1992-es sikere óta először nyert a Yamahának egyéni világbajnoki címet. A királykategóriában elért 2001-es (Honda NSR500), 2002-2003-as (Honda RC211V) sikere után ez Rossinak a negyedik világbajnoki trófeája a legrangosabb géposztályban. Természetesen ne feledjük a 125-ös (1997) és a 250-es (1999) kategóriákban szerzett világbajnoki elsőségét. Rossi a GP-k történelmében a második pilóta, aki márkaváltás után közvetlenül tudott világbajnoki címet nyerni. Eddie Lawsonnak sikerült ez elsőként. Rossi megköszönte nyilatkozatában a Yamaha és a csapat támogatását, és nem utolsó sorban Jeremy Burgess utóérhetetlen szakértelmét, amely nagyban hozzásegítette ehhez a nagyszerű eredményhez.

MotoGP futam végeredménye:
1. Valentino Rossi Yamaha
2. Sete Gibernau Honda
3. Loris Capirossi Ducati
4. Colin Edwards Honda
5. Alex Barros Honda
6. Nicky Hayden Honda
7. Max Biaggi Honda
8. Makoto Tamada Honda
9. Troy Bayliss Ducati
10. Carlos Checa Yamaha

Gyorsasági Motoros VB MotoGP kategória pontversenyének állása 15 futam után:
1. Valentino Rossi ITA 279 pont (már világbajnok)
2. Sete Gibernau SPA 244 pont
3. Max Biaggi ITA 197 pont
4. Alex Barros BRA 155 pont
5. Colin Edwards USA 149 pont
6. Makoto Tamada JPN 139 pont
7. Nicky Hayden USA 117 pont
8. Carlos Checa SPA 115 pont
9. Loris Capirossi ITA 110 pont
10. Ruben Xaus SPA 77 pont