Bell Star - újra a pályán

2008.03.14. 18:04

Kitörölhetetlen képként él fejemben Steve McQueen hófehér Bell sisakja, örökre kapcsolódva gyermekkorom keresztbe csúszó hőséhez. A sisakgyártó ott volt a kezdeteknél, évtizedek óta védi fejét sok versenyzőnek és közlekedőnek.

1968-ban jelent meg a legendás Bell Star, ami az első teljesen zárt sisak volt. Nehezen fogadták el, de a versenysporton keresztül lassan az utcai motorosok is megkedvelték a fazont. A 40 éves jubileumra a nevet újra előhúzták, hogy a tervek szerint erős konkurenciája legyen az Shoei és Arai márkának. Nem akarnak felkészületlenül betörni, felhasználták a több évtizedes versenytapasztalatot és a legújabb technikát. A Star alapja az ikonikus Feuling SS autóversenyzői sisak, amelynek stabilitása rég közismert a nyitott kocsiban száguldóknak. Az egyik első nem csak szélcsatornában tesztelt, hanem speciálisan az aerodinamikai tényezők alapján fejlesztett bukó volt. Most Bell a még nagyobb igénybevételnek számító motorkerékpársport számára vette alapul. Mivel két keréken száguldva gyakran fordítjuk a fejet, ezért az oldalirányú erőhatásoknak is meg kell, hogy feleljen. Formája lehetővé teszi mindezt, a légörvények negatív hatása még kétszáz felett is elviselhető, kímélve ezzel a nyakat és a gerincoszlopot.


A változatos design természetes a sisakpiacon. A Bellnél sincs másképp, a többféle mintájú prémium bukók a hónap végétől rendelhetők. Az év folyamán Roland Sands által díszített verziók is kaphatóak lesznek az egyediségre vágyó motorosoknak.