Veszélyben a Balatonring?

2009.02.10. 23:21

Hiába pózolt mindenki mosolyogva a sávolyi Balatonring alapkőletételénél, az aktuális információk alapján most korántsem ilyen vidám a helyzet. A novemberi ceremónián már a háttérben zúgó gépeket figyeltük, az építkezés érdemi része azonban még nem kezdődött el, ennek csatornázottsági feltételét egyenlőre csupán Sávoly község teljesítette, a versenyzésre kijelölt földterület nem; enélkül nincs építési engedély.

Dr. Gyenesi István önkormányzati miniszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egyre több körülmény mutat arra, hogy a szeptemberi futamig nem készül el hazánk GP pályája. Kiemelte, hogy állami és önkormányzati oldalról a feltételeket teljesítették, az engedélyezési folyamatok rendben zajlanak. Hangsúlyozta, hogy a spanyol befektetői csoport lemaradásban van a munkával – ha tovább késik a kivitelezés, kétséges a magyar GP forduló sorsa.

Kovács Bence János az előkészítésben érdekelt Grupo Milton elnöke a vádakat hallva meglepődött, állítása szerint minden határidőt tartanak, pont úgy zajlik a munka, ahogy azt a téli hónapokra beütemezték. Cáfolta a felröppenő pletykákat, hogy a komoly gondokkal küzdő Dorna kihátrált volna az együttműködésből. A magyar állam és a versenyszervező birodalom között érvényes szerződés van – ezt nem bontották fel és hivatalos bejelentés sem történt, amely a visszalépést alátámasztaná.

Hogy szeptember 20-án lesz-e motorverseny a Balaton mellett? A 200 millió euró összköltségvetésű beruházás sorsa, ha nem is kétséges, de kérdéseket vet fel: kinek lehet hinni, az államnak, vagy a külsős cégnek? A föld még nem lépett át magántulajdonú szántóföldből sportcélra igénybe vehető területté, ez és a többi hír aggodalommal töltik el azokat, akik végre hazai pályán szurkolnának a motorversenyzőknek. Miközben a bolgárok, szlovénok és szlovákok békében és megakadások nélkül építik a maguk pályáját, miért a pont a magyarokéval vannak gondok?