Talmácsi a tizedik

2009.04.13. 11:02

Negyven perces csúszással kezdődött a 250 köbcentisek első versenye a gyorsaságimotoros-világbajnokságon. A 125-ösök harcát idő előtt félbeszakították, ugyanis viharos erejű szél és szakadó eső érkezett a Losail-pálya fölé. Gáboréknak meg kellett várniuk, amíg felszárad az aszfalt, villanyfényes futamot ugyanis nem lehet vizes körülmények között rendezni.

Sajnálatos módon lerövidítették a versenytávot, hogy a MotoGP futam időben rajtolhasson. A Balatonring Team pilótája a hatodik rajtrácsról kezdte a mindössze tizenhárom körös versenyt. A táv elején végig az élbolyban motorozott, a negyedik-ötödik hely környékén, de később folyamatosan hátrébb csúszott. Talma a verseny után elmesélte, többször nekimentek a vetélytársai, egyszer pedig egyik ellenfelének esése miatt még a pályáról is le kellett mennie. Úgy tűnik neki sem szóltak, hogy ez nem babazsúr lesz - mégis a legjobb tíz között végzett. Elbeszélése szerint kicsit csalódott, de továbbra is keményen dolgozik majd. Az idénynyitót egyébként a spanyol Hector Barbera nyerte meg, nagy meglepetésre a francia Cluzel lett a második, az Aspar pilótája, Mike di Meglio a harmadik.

Talmácsi Gábor a következőket nyilatkozta: „Az elején néhány körig minden jó volt, de utána nekem jött valaki, és három helyezéssel visszacsúsztam. Ezt követően egy versenyző elesett és majdnem engem is kilökött, úgyhogy le kellett mennem a pályáról: közben hárman megelőztek. Utána Debonnal kellett küzdenem, de hatalmasakat fékezett és nem tudtam megelőzni, az előttünk levő boly ezalatt eltávolodott tőlünk. Kicsit csalódott vagyok, mert ha ezek a problémák nincsenek, akkor jobb helyezést érhettem volna el. Mivel pozitívan gondolkodom, így azt mondom, a legjobb tízben végeztem, és most már a következő versenyre koncentrálok, amely Japánban lesz két hét múlva. Tovább dolgozunk keményen."

A Katari Nagydíj végeredménye:

1. Hector Barbera (Pepe World Team, spanyol, Aprilia) 26:50.940 perc

2. Jules Cluzel (Matteoni Racing, francia, Aprilia) 0.826 hátrány

3. Mike di Meglio (Mapfre Aspar Team, francia, Aprilia) 6.181 hátrány

10. Talmácsi Gábor (Balatonring Team, Aprilia) 20.348 hátrány