Talma a királykategóriában versenyez tovább

2009.06.12. 21:13

Az elmúlt hetek bizonytalansága után tisztázódni látszik egy szem motoros világbajnokunk sorsa. Folytatja a versenyzést, méghozzá a MotoGP-ben, igaz, egyelőre egy privát csapat, a Scot Racing Hondájának nyergében. A gyors szerződéskötés részben a MOL-nak köszönhető, amely főszponzorként hajlandó volt támogatni Talmácsi karrierjének folytatását, részben pedig a Hondának, amely hozzájárult, hogy a magyar is megkaphassa a versenyzéshez szükséges műszaki hátteret.

A versenyző optimista, annak ellenére, hogy az év közben vált kategóriát. "Óriási lehetőség. Köszönöm a menedzseremnek, Stefanónak, akivel mindvégig nem adtuk fel, a MOL-nak, hogy kitartottak és kitartanak mellettem. A barcelonai verseny során a motorral való ismerkedés lesz az elsődleges cél, hiszen most ülök majd először fel rá, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy bebizonyítsam: rászolgáltam e bizalomra. A hátralévő versenyeken szeretnénk felzárkózni az élmezőnyhöz.” - nyilatkozta. Ugyanakkor egyelőre nehéz megjósolni, hogy Talma mire lesz képes új csapatával. Egyetlen szezonban két kategóriával lépett feljebb, így az átállás az új, ismeretlen karakterű motorra komoly nehézségeket okozhat a számára, és a Scotnál nem is kapja meg azonnal a Honda legújabb fejlesztéseit, így az élmenőkkel szemben némi hátrányban lesz. Ugyanakkor a 125 köbcentis kategóriában már bizonyította, hogy gyengébb technikával is képes az élmezőnyben motorozni, így – feltéve, hogy sikerül megszoknia az erősebb motort – akár meglepetést is okozhat az év végére.

Talmácsi Gábor már a hétvégi Katalán Nagydíjnak új motorján vághat neki, és ha minden jól megy, az azt követő 11 futamon már zavartalanul szurkolhatunk az első magyar MotoGP győzelemért.