Képeken a végleges Honda CB1100

2009.09.30. 18:00

A japánok a szériagyártásra kész modellen kívül egy izgalmas cafe-racer tanulmányt is bemutatnak néhány hét múlva, Tokióban.

A CB1100-ast még 2007-ben láthatta először a közönség, akkor még csak az igények felmérésére hivatott tanulmányként. A fotók alapján úgy néz ki, azóta viszonylag keveset változtattak a konstrukción a Honda mérnökei, csupán a motorblokk tűnik valamivel nagyobbnak. Ezen kívül a kerekek lettek mások, és a fékeket cserélték hagyományos, négydugattyús Nissin rendszerre. Az 1100-as alapjaira épülő Customise Conceptet egy kis felületű fejidommal, más formázású nyereggel és rövidebb kipufogódobbal tették érdekesebbé – egyes feltételezések szerint ezek az alkatrészek később kaphatók lesznek a motorhoz, így bárki megépítheti magának ezt a változatot is.

A nagy nakeden kívül a Honda még két újdonsággal jelentkezik Tokióban. Az egyik a Cub robogó elektromos változata, a másik pedig az automata óriás, a DN-01 túrázásra kihegyezett, oldaldobozos változata. Egyelőre ez a két motor is csupán tanulmány, bár nem kizárt, hogy a Honda később belevág a szériagyártásukba.