Bezár a Yamaha, Rossi meg sem hallja?

2009.12.02. 09:24 - Zirig Árpád

Amíg Valentino Rossi örömautózással szórakoztatta magát és rajongóit a Monza Rally Show-n, addig egy maroknyi elkeseredett munkás transzparensekkel próbálta áldatlan helyzetükre felhívni a figyelmet.

Molinók, csengők és sípok voltak náluk – a Yamaha gerno di lesmói gyárának alkalmazottai a figyelemfelkeltést választották, hogy a motorsport rajongók és a kilencszeres világbajnok tudomást szerezzen róluk.

Tiltakozásuk a japán vállalat azon döntése ellen irányul, hogy a gyártósorokat leszerelnék, és Spanyolországban folytatnák a termelést. A versenypályán megjelent alkalmazottak képviselője elmondta, hogy nagyon szeretnék, ha Rossi is melléjük állna, hisz ő ugyanúgy a Yamaha alkalmazottja – igaz, a versenyző állását nem fenyegeti veszély.

Olasz sajtóértesülések szerint a gyár menedzserei nem kívánnak tárgyalni a közel száz alkalmazottal. Úgy tűnik, a sokak számára istenként tisztelt Valentino sem segíthet rajtuk, hisz az ő munkája a versenyzés, nem pedig az érdekképviselet.

A bajnok talán meg sem hallotta a hangjukat a Ford Focus WRC volánja mögött; második helyen ért be Rinaldo “Dindo” Capello Citroen C4 WRC-je mögött. Hallása feltehetőleg amúgy is sérült már: a második rossz dalt kell elviselnie, amit az ő tiszteletére írtak. A Sorry Mamma zenekar Fanclub című nótáját ide kattintva hallgathatják meg – aki viszont könnyezve borulna le a Doktor nagysága előtt, nézze meg az alábbi videót is, ezt korábban Marco .

Kedves olvasóink, szavazzanak: a Rossihoz írt dalok, vagy a Diamond zenakar Go Talma című száma a borzasztóbb?

Melyik a rosszabb?

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2009.12.02 10:21:01Vidra #23

    A kis fekete istennőt hol lehet megtalálni? :)

  • 2009.12.02 10:34:28kolixx

    Szerintem messze nem olyan rosszak ezek a számok, hogy rosszabbsági sorrendet kellene állítani közöttük. Ok, talán a Sorry Mamma az :D

  • 2009.12.02 11:23:33Gremlin

    A honda meg a spanyolból viszi olaszba egyik gyárát.

  • 2009.12.02 11:36:06=Daniken=

    hát ez egy szánalom:-)))

    béna szöveg, nyeszlett faszinak semmi hangja(!!!!) és pont olyan madárfeje van mint a volt főnökömnek:-DDD
    talmagósohaneaddfel....beszarás:-)))

  • 2009.12.02 12:00:32vivax

    hubammeg. erőteljes Bikini-feeling, jajj de nagyon szar. fájdalmas tényleg.

  • 2009.12.02 12:05:11Jó Estét

    vivax: Bikini ehez kepes szimfonikus zenekar a D.Nagy meg Pavarotti :D

    kolixx: neked a fuleddel minden rendben van ugy amugy? :D

    En mondjuk jot rohotem a gyemant zenekaron, errol a CBA himnusz jutott eszembe, aki nem ismeri guglizza meg mert kihagyhatatlan :D

  • 2009.12.02 12:16:49sz.s.

    Régebben a Dolly Roll szokása volt "megénekelni" nagyobb eseményeket, kicsit úgy érzem, mintha annak a folytatása lenne...

  • 2009.12.02 13:38:19heyholetsgo

    akkor már értem, hogy miért nem ment Talmának a MotoGP-ben.....
    szegény biztos meghallgatta ezt a fost

  • 2009.12.02 14:49:04muz

    Ez egy zenekar?

  • 2009.12.02 16:55:20BlazeHun

    @muz

    Ha Ha :)

  • 2009.12.07 12:57:44pog ma thon

    Nem tudtam szavazni mert mind az összes egy BORZALOM.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.