Éld túl, amit amúgy nem

2010.02.18. 12:18

Mióta bukósisakok léteznek, egy dologra koncentrál az összes gyártó: tompítani azt a hirtelen, nagymértékű lassulást, mely a fejet érinti a becsapódásnál. Még az olcsóbb termékek is hamar eljutottak az alapszintre, kielégítő védelmet nyújtanak: manapság a pár ezer forintos termékek is megkapják az EU plecsnit.

A sisakok közötti árkülönbözetet a márkanév, a súlyban mérhető különbségek, illetve az extrák száma (fényezés, kivehető és antiallergén belső, arcra formálódó párnák, pára- és karcmentes plexi, beépített napellenző, stb.) határozza meg, nem mindig a kínált védelem.

Eddig a Shoei-n kívül senki nem rukkolt elő olyan forradalmian új technikai megoldással, mely érdemben csökkentheti a maradandó károsodást okozó idegsérülések esélyét - ők a sérült fejével együtt kivehető, gombnyomásra oldó arcpárnákat raknak az új verseny bukókba. A Lazer is a lineáris gyorsulásnál tapadt le 1919-ben, amikor az első bukó legurult a gyárszalagról: azonban tizenöt év fejlesztés után itt a SuperSkin.

A Superskin egy flexibilis héj. A sisak külső rétegét képezi, az alatta elterülő laminált üveggyapotra csak néhány fix ponton, a sarkokon és a peremeken rögzítették. A két struktúra közé gél fázisú anyagot injektáltak, de a rugalmas borítás önmagában is nyolcszorosára nyújtható: a bukó felületének bármely előre meghatározott pontja elmozdulhat az ütéselnyelő réteg adott pontjához képest.

A mechanizmus hasonlít arra, ahogy felhúzzuk a szemöldökünket: a koponyacsont helyben marad, de az azt borító bőr arrébb csúszik, ráncolódik. Ezt a rugalmas mozgásszabadságot használta ki a Lazer fejlesztő gárdája.

A kutatások kimutatták, hogy a fejsérülések jelentős részét nem a becsapódás utáni lineáris lassulás okozza. Az csak egy összetevő: régóta ismerik, a kezdetek óta harcolnak ellene. A rotációs komponensről eddig mindenki megfeledkezett. Pedig a nagy szöggyorsulású fej elfordulás hasonlóan nagy károkat okoz az agyi képletekben: hatására idegpályák szakadhatnak el, de az agyat tápláló ereknek a fala is berepedhet, mely koponyaűri vérzést, majd nyomásfokozódást és – kezelés nélkül – végül légzésleállást, halált okoz. Emellett az agy ugyanúgy nekiütközik a csontos falnak – ez pedig direkt módon pusztítja az idegsejteket.

A rotáció szinte mindig jelen van. Fejünk helyére képzeljünk egy kilencvennel száguldó tekegolyót: amikor leesik a betonra, megpördül, felületi pontjai körmozgásba kezdenek. Egy balesetnél is ugyanez történik: a becsapódás pillanatában a bukósisak guruló mozgásba kezd – melynek nyakunk tart ellent. A mérések szerint az első tizenöt milliszekundumban létrejött szöggyorsulás az a kritikus hatás, mely az idegi- és érképletek súlyos károsodásához vezet.

A rotációs gyorsulási komponenst 50%-al tudja mérsékelni a Superskin mechanizmusa: a belső ütéselnyelő réteggel egy egységet alkotó koponyánk és a legkülső flexibilis réteg egymáshoz képest elmozdulhat. Így az összes fejsérülés 67.5%-át képes kivédeni – állítja a gyár.

A Lazer a forgalomban levő összes modelljéhez felkínálja opcióként a Superskines kialakítást, azonban a flexibilis borítás nem vehető meg utólagos extraként; a gyár ugyanúgy öt év garanciát vállal ezekre a termékekre. A Superskin ugyanakkor sérülékeny. Éles behatásra átlukadhat, és az alá injektált gél kifolyik, a rotációt tompító hatás megszűnik. A sisakot ilyenkor sem kell kidobni, onnantól kezdve a standard Lazer bukókra jellemző védelmi szintet produkálja. A gyár azonban garantálja, hogy normál felhasználás esetén, még az autópályán felverődő kövektől sem fog átszakadni a membrán.

A Superskinnel ellátott bukósisakok 100-150 euróval kerülnek majd többe, és maximum 100 grammal lesznek nehezebbek a széria Lazer termékeknél.

A videó forrása: webbikeworld