Super Ténéré: soros kettes ezerkettes

2010.02.24. 22:27 - Zirig Árpád

A Ténéré hagyományok folytatása, vagy csak névbitorlás? Hónapok óta ez a dilemmája a Yamaha 1200-asát váróknak. Holnap reggel a törökországi MotoPlus Motorcycle Show-n élőben is lerántják a leplet a többcélúnak beharangozott gépről, de az interneten már ma este nyolc órakor bemutatták a Super Ténéré XT1200Z-t.

Természetesen túlterhelt szerverek fogadták a kíváncsi motorosokat. A motorblokk a japánok eddigi legnagyobb soros kettese: 1199 köbcenti, furat-löket aránya 98 x 79,5 mm. A Yamaha által kedvelt hengerelrendezés széles fordulatszámban megjelenő teljesítményt ígér. Ereje 110 ló 7250-es fordulatnál, maximális forgatónyomatéka 114,1 Nm, ami már hatezernél rendelkezésünkre áll.

A szikra a főtengely fordulatának 270. majd 450. fokánál érkezik – biztos, hogy izgalmas hangja lesz a legnagyobb XT-nek. A hengerenkénti dupla vezérműtengelyek négy-négy szelepet vezérelnek, a gyújtógyertyát párosával szerelték a hengerfejekbe. A káros vibrációkat két kiegyenlítőtengellyel tompítják.

A tervezéskor könnyű és kezelhető motor volt a mérnökök célja – ez csak részben sikerült, hisz a 261 kilós teletankolt tömeg jó 40 kilóval több a KTM 990 Adventurénél, és jóval meghaladja a konkurens BMW R1200GS 229-ét is.

A németek tereptúrázójához hasonlóan a hátsó kereket kardán hajtja – ezt biztos, hogy sok utazó értékeli majd. Az ő kedvükért speciális 35 literes csomagtartó-rendszerek is rendelhetőek, akárcsak 35 milliméterrel süllyesztett nyereg, ködlámpák, túraplexi vagy fűtött markolat.

A magas szélvédő hozzájárul az elsőrangú védelemhez. Annak ellenére, hogy az elődök között Dakar győztesek voltak, a Super Ténéré nem vérbeli terepes. A gyári sajtóanyag szerint ideális mindenes, amely az aszfaltot elhagyva ugyanúgy megfelelő társ, mint a városban és az országutakon.

A küllős kerekekre elöl 19-es, hátul 17-es gumit húztak; szélességük 110 és 150 milliméter. Elöl dupla, hullámos szélű 310-es féktárcsákat találunk, a hátsó kerék 282-est kapott. A blokkolásgátló szériafelszereltség, a Yamaha ABS Unified Brake Systemnek nevezi, és minden eddiginél finomabb működést ígérnek.

A szenzorok folyamatosan figyelik a kerekeket és a tapadást. A számítógép elosztja a fékerőt: ha csak a kormányra szerelt kart használjuk, akkor optimálisan, változó erővel vezérli a hátsó nyerget is. Okos megoldásként a hátsó féket úgy állították be, hogyha a lábunkkal indítjuk meg először a fékezést, az függetlenül működik az elsőtől. Lassú fordulókban vagy terepen ez elengedhetetlen.

A Super Ténére is a Yamaha Chip Controlled Throttle (YCC-T) rendszerét használja: számítógép vezérli a pillangószelepek mozgását. Kedvező fogyasztást és emissziót várhatunk; a kettő az egybe kipufogóba két szenzor került, a katalizátor méhsejt-szerkezetű.

A befecskendező-elektronika a markolatról váltható; az XT1200Z is megkapta a D-Mode választógombot. Segítségével sport és túrakarakter között válthatunk. A kipörgésgátló szintén szériafelszereltség. Három állása van: teljesen kikapcsolható, minimális csúszást enged vagy szigorúan megfogja a kereket, amint az megindul.

A vázat acélcsövekből hegesztették. Méretét és formáját igyekeztek úgy kialakítani, hogy terepen is használható legyen. 43 milliméteres belsőcsövű fejreállított villát csatoltak hozzá: minden irányban állítható. A hátsó alumínium lengőkar központi rugón keresztül csatlakozik, előfeszítése és csillapítása módosítható. Ehhez szerszám sem kell, kialakítása megengedi a gyors és könnyű változtatást. A kompakt építésű blokk aránylag hosszú lengővilla beépítését engedte, biztos, hogy jó egyenesfutást várhatunk a legnagyobb Ténérétől. A rugóút elöl-hátul 190 milliméter.

Az ülés magassága 84,5 és 87 centi között változtatható, így az alacsonyabbaknak is megfelelő lehet a motor. A lábtartók és a kormány elhelyezése is aránylag univerzális, akár a langalétáknak is passzol majd a hosszú túrákon. Az üzemanyagtartály 23 liter – ha nem akarunk, nem kell gyakran megállni.

A V2-es, bokszer vagy soros hármas blokkal szerelt konkurencia mellet izgalmas színfolt a parallel kéthengeres Yamaha. Évek óta vártak rá a motorosok – sokan keményebbet, sokan ennél is lágyabb karakterű gépet szerettek volna. A Ténéré nem tagadta meg teljesen terepes múltját, de csak könnyebb off-road portyákra tűnik alkalmasnak. Az igazi karakteréről persze majd a tesztek döntenek, addig be kell érnünk a galériában található sajtófotókkal.

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2010.02.26 19:22:18Suraki

    hdspori: nah kiokosítottak, hogy amire én a kormányról emlékszem az nem arról lett elnevezve. :-) Szóval bocsánat, de tényleg eszem ágában nincs erőltetni, hiszen ezek az izék számomra nem sok vizet zavarnak. :-P Amúgy ilyen majomkapaszkodóra gondoltam (ha valaki egyáltalán tudja még, hogy minek kapcsán került szóba :-) :

    http://www.jl-harley.com/var/ezwebin_site/storage/images/motorcycles/new-hd-r-motorcycles/2009-flstsb-dark-blue-denim/2009-flstsb-cross-bones-dark-blue-pearl-harley-davidson/15758-1-eng-US/2009-FLSTSB-Cross-Bones-Dark-Blue-Pearl-Harley-Davidson_imagelarge.jpg

  • 2010.02.26 19:28:49hdspori

    Amúgy tök jó ez a Yamaha Xt sorozat,kiforrott gépek,ez meg most felteszi az íre a pontot! A régi 80as évekbeli XT 500-as egy álom,egyedül ez az újfajta 660as xt nem teccik,főleg feketében,matrica nélkül!

    pannonkondor,látom értesz hozzá,lemerem fogadni hogy neked VOLT valamikor HD-d!

  • 2010.02.26 19:35:59Suraki

    hdspori: igen, pannonkondornak köszönettel tartozom, mert kijavította a tévedésem és nem mint te, aki persze nem a kommentem tartalmi részét kritizáltad vagy támogattad csak tahó módon beugatni tudtál.

  • 2010.02.26 19:58:52VForeveR

    Ezt azért nézzétek meg!Kíváncsi vagyok... http://www.youtube.com/watch?v=u1V8jXcrZSU&feature=related

  • 2010.02.26 20:16:36hdspori

    Ok, köszönd meg neki! De most,mert pannonkondornak igen jó kedve lehet, van úgy hogy mérges tud lenni az olyan ostobákra mint te,akik azt se tudják mit beszélnek! Mert elipszilon helyett a pontos jé,az tévedés komám,de te amit itt összehordtál...

  • 2010.02.26 20:35:20NRG-->

    aki egy ilyen motorral nem tud egy padkán (és nem patkán) átmenni annak vagy nincs 'A' jogsija és rutinja, vagy ha van akkor azonnal elvenném tőle!
    És hová akartok ezzel menni földúton, mert ez többszáz km-es távra lett kitalálva, azt meg elég nehéz aszfalt kerülésével teljesíteni, kivéve a sivatagban! Volt nálam használatra évekkel ezelőtt KTM EXC 400 bütykös gumikkal, bárhova mentem folyton aszfalt útra tévedtem, nehéz lett volna Magyarországon többszáz km-t menni csak terepen, meg hamar ráunnék. Ráadásul a benzinkutakat nehezebb belőni, főleg ha azt sem tudod merre jársz. Stb-stb. Aszfeltút van bőven, csak szar a minősége, azért jó ez a motor! FZ1-en állandóan panaszkodik a haverom, mert szétrázza a seggét, GSX-R-ről nem is beszélve.

  • 2010.02.26 20:36:56NRG-->

    aszfaltút

  • 2010.02.26 21:11:07VForeveR

    Aki azt gondolja hogy egy ilyen motornak nincs jövője,az nem lát.Nemrég még a BMW nem tudott annyi GS-t gyártani,mint amit megrendeltek.És ki ne képzelte volna magát Ewan McGregor és Charley Boorman helyébe.Miért kell leszólni a Yamahát,hogy úgysem lesz akkora sikere mint a BMW-nek.Ne is legyen,de egy szeletet attól még haraphat a tortából nemde?Ilyen hozzáállással ne gyártsunk endurot mert ott a KTM,nakedet se mert ott a CB,choppernek meg ott a Harley.Nem az a szép hogy ekkora a választék,akinek meg Yamaha kell és kicsit offroad-ozni akar ott a 660-as. Túrázni azzal is lehet.Ez meg egy szupertúragép,és szerintem gyönyörű!Csak hát a válság tényleg rosszkor jött neki.

  • 2010.02.26 21:33:51Tsyga

    Suraki: semmi gond, sejtettem. :) Csak vicces volt. Meg az utána következő is. De azért már megkaptad a fejmosást... :D

    "CBF 600S, SV650S, GSF650, ER-6F, Versys, XJ6 div, FZ6 S2"
    Szerintem ezek közül max a Versys túramotor...Nyilván a többivel is lehet túrázni (ETZ-vel is lehet ennyiből...) mégsem túramotorok, hanem fejidomos naked-ek. Pláne az SV650S az ülésével, meg a csutkakormánnyal, még a fentiek közül is kilóg... :D

    Szóval a fentiek közül épphogy megfelel a Versys a feltételnek, ha jól emlékszem 72 lovas? Szóval az sem rakéta...

  • 2010.02.26 21:53:47NRG-->

    a Versyst túraendurónak hívják, a CBF meg igazi túramotor, meg a GSF is!!! Vitának helye nincs!

  • 2010.02.26 22:09:56Tsyga

    Szerinted esetleg... A CBF a Hondások szerint belépőkategóriás mindenes... Meg szerintem a legtöbb naked ilyen "mindenes".

  • 2010.02.26 22:11:59ktp

    A tervezéskor könnyű és kezelhető motor volt a mérnökök célja – ez csak részben sikerült, hisz a 261 kilós teletankolt tömeg jó 40 kilóval több a KTM 990 Adventurénél, és jóval meghaladja a konkurens BMW R1200GS 229-ét is.

    Könnyű motort akartak, erre a kategória többi modelljénél nehezebb lett...akkor mit jelent a "részben sikerült" ebben a szövegkörnyezetben?
    Nem esetleg: ez nem sikerült nekik ?

  • 2010.02.26 22:21:20NRG-->

    mindenes? Akkor jó pizzát hordani, crosspályán ugratni, erdőben dagonyázni, túrázni, pályázni, de ezeket mind belépőszinten? Ez baromság! Az egyik legjobb túramotor, persze nem prémiumkategória!
    Lehet málházni, kényelmes, többszáz km-t letekerni vele, akár utassal is - mi ez ha nem túramotor?

  • 2010.02.26 22:22:50NRG-->

    ktp! Ha könnyű és kezelhető motor volt a cél, akkor részben sikerült, mert nem könnyű, de még lehet kezelhető. Adjuk meg neki ezt az esélyt!

  • 2010.02.27 05:58:23toncsi64

    Folyamatosan olvasom etalonként emlegetni a KTM 990 Adventure-t. Az akkora üzleti siker lett ?! De most komolyan, milyen arányban részesül az eladásokból, a vélt vagy valós konkurrens modellekhez képest ? Mert ugye legyen bármilyen jó is egy motor, a gyártónak egyetlen "értékmérő" áll a rendelkezésére. Ez pedig az eladott darabszám.

  • 2010.02.27 08:24:07intruderjani

    @Tsyga: Miért kevered a túramotorokat a túraendurókkal? Is mi az az "idomos naked" (anomália)? Ennyir erővel a férfiak is nők, csak fasszal... :)

  • 2010.02.27 08:42:01NRG-->

    jó a hasonlat Jani!

  • 2010.02.27 09:44:20Tsyga

    Nem hinném, hogy azért nő valaki mert nincs fasza, de Ti tudjátok...

    Idomos nakedmeg miért lenne anomália? Fejidom miért ne lehetne egy meztelen motoron?! Attól még csupasz alúl... Szóval ne akarj fogást keresni rajtam okoska.

    Miért keverem? Elmagyarázom. Véleményem szerint az, hogy túramotor, egy nagyobb halmaz, aminek egy része a túraendurok. Elsődleges céljuk hosszútávú túrákon való megfelelés, kényelmesen, komfortosan... És amint látható az enduro ragadvány csupán megmaradt, pedig sok közük nincs hozzájuk már. (szerintem közelebb áll egy Varadero egy PanEurohoz, mint mondjuk egy CRM-hez...)

    Így mondjuk a túraendurok szerintem túrák (pl. V-Strom), akárcsak mondjuk a középkategóriás túragépek (pl. Deauville), de ugyanígy ezt a kategóriát gazdagítják szerintem a nagy túramotorok (sportosabbak - pl. Pan, vagy "kevésbé" sportosak pl. Gold Wing)...

    Ellenben egy naked bike alapvetően nem csupán a túrázási céllal készült, hanem sokkal több féle célra fel lehet használni... pl. egy FZ6S... Ha feldobozolod, veszel rá egy túraplekót, egyéb kiegészítőket, akkor azzal is el tudsz menni túrázni, de ha gondolod, akkor tudsz belőle csinálni egy sportos motort is, vagy akár egy agresszívabb kinézetű streetfighter formát... Ezért is írtam, hogy mindenes, mert egy túramotorral igazából nincs ennyi lehetőséged, viszont már gyári állapotban is maximálisan megfelel annak ahova pozícionálták.

    De ez csupán az én véleményem.

  • 2010.02.27 10:05:26NRG-->

    ha egy csigafaszányit is foglalkoznál a szövegértelmezéssel, akkor felfognád miért írta Jani ezt: "Ennyi erővel a férfiak is nők, csak fasszal... :)"
    Az 'ennyi erővel' itt azt jelenti, hogy a te logikád szerint! Érted?
    Te viszont ezt írtad: "Véleményem szerint az, hogy túramotor, egy nagyobb halmaz, aminek egy része a túraendurok. Elsődleges céljuk hosszútávú túrákon való megfelelés, kényelmesen, komfortosan..."
    Akkor miért is nem túramotor a CBF? Mert a vita innen indult, de tudom ez csak azért hogy ismét belém köthess! Mert rendszeresen ezt csinálod, amivel nem lenne gond, ha néha egyet is értenél velem. Mert maradjunk csak Janinál, ő is lehurrog, ha nem ért velem egyet, de ha igen, azt is leírja.
    Nézd vissza az én kommentjeimet, ott is találsz olyat, amiben nem értünk egyet, de olyat is, amiben leírom, hogy egyetértek veled.
    Jó lenne, ha túllépnél a régi vélt v valós sérelmeiden és nem azt keresnéd, mikor köthetsz belém! Akkor talán nem kellene azt magyaráznod erőltetve, hogy a CBF nem túramotor, mégha a kezelőorvosod, gyógyszerészed és kedvenc Honda kereskedőd azt is mondja!

  • 2010.02.27 10:08:53NRG-->

    és még annyit, hogy az utcán is pucér emberek járnak, csak felöltözve!

  • 2010.02.27 10:12:11NRG-->

    kb így:

    http://forums.sv650.org/showthread.php?t=119635

  • 2010.02.27 10:14:06C16SE

    intruderjani:
    Én nem tehetek róla, hogy nem tudod egyben kezelni az egészet. A fene sem gondolta, hogy egy túra endurós cikk hozzászólásainál ahol végig ezekről a motorokról volt szó még félreértesz valamit. De majd miattad pontosabban fogalmazok, úgy hogy nyugodj meg.
    És nem az R1-hez viszonyítok mindent. Mentem már elég sok motorral életemben.
    NRG:
    Nem hagyja ott. Már az enyémet se, ha nem akarom (szembe sem jutna, inkább lassítanék), de láttam már olyat, mikor a Béjemvés hülyegyerek szórakozott a sráccal (XT-vel volt a gyerek). Ott az LC8-ammal egy csukló mozdulat, míg az XT_s megszenvedett. Ezért mondtam, hogy nem baj az a plusz cm3. Értitek, NEM BAJ!!! Nem az hogy kell, meg hogy nem lehet előzni a kisebb cm3-vel stb... Csak hogy nem baj. Na erről ennyit.
    toncsi64:
    Inkább szerintem csak arról van szó a KTM-nél, hogy terepre ez az egyetlen ami alkalmas (ez sem úgy, mint egy kis enduró, de azon üljön végig naponta 4-600 km-t akinek hat anyja van). Azért szokták felhozni a nagy túra enduróknál példának. Ha már enduró benne van a nevükben. De lehet pont a terepes képességei miatt és az amiatt hozott kompromisszumok miatt nem lesz olyan sikeres soha sem, mint a GS. Én azért örülök, hogy legalább egy gyár azért gyárt ilyen motort, mert anélkül szarban lennék. Én (ismétlem én) jobban örültem volna egy terepes gépnek, mert nagy aszfalt TE-ből annyi van, mint a szemét, de igazán terepes csak egy van.

  • 2010.02.27 10:24:00intruderjani

    @C16SE: A cikkben valóban a terepestúra motorokról volt szó, veled viszont a túramotorokról (te írtad így) "vitatkoztunk" (Akkó' mos mit értek fére hova?). Egyébként ha túllépsz a "sérelmeiden" és visszolvasol, akkor látod, hogy ugyanarról beszéltünk (mint, ahogy ezt le is írtam anno).

  • 2010.02.27 10:25:06NRG-->

    a kis TENERE is terepgumival tudja azt amit a nagy KTM, mert ott bőven elég a 48LE, a nagyobb nyomaték, teljesítmény aszfaltra jön jól, de ha a terep képességet erőlteted, akkor ne azt nézzük, sőt a Yamahanak ott van a másik XT, ami szintén terepre jó, de aszfalton is, akkor minek gyártson egy harmadik inkább terepre szánt túraendurót?
    Pont a Yamaha az aminek mindenféle kategóriában vannak motorjai, némelyikben több is, nézd meg a Kawa-t, ott nem találsz ennyi kategóriát és választékot!
    Mindenki a GS-hez hasonlítja, de nézd meg az mennyivel tudhat többet terepen? Szerintem semmivel, de nem is ott használják jellemzően, mert ha kiviszik terepre egyből fel is veszik, mert nagy esemény, meg kell örökíteni! És kész, utána megy az úton, ahová való!

  • 2010.02.27 10:28:33NRG-->

    Én a világot szeretném látni, nem a határt, meg a búzamezőket, de ha szarni kell, nem esek kétségbe!
    Ez lehetne az ilyen jellegű túramotorok szlogenje!

  • 2010.02.27 10:28:47Tsyga

    Nem, a vita innen indult ki: intruderjani

    @C16SE: "Szerintem egy felpakolt túra motornál nem baj, ha 1000-es a blokk. Akkor még országúton is van tartalék az előzésekhez."
    --- Bármely hatszázas tudja ezt, felpakolva, két személlyel. Főleg országúton (90-100 km/h körül).

    A CBF-ről meg annyit, hogy CBF600S-t jól ismerem, mentem is vele, motoroztam is együtt a gazdájával... És annak ellenére, hogy egy csodás motor baromira nem túra. (rövidebb távokon simán kényelmes, de hosszútávon nagyon nem)

  • 2010.02.27 10:29:34C16SE

    NRG:
    Meg mondom őszintén, hogy menni nem mentem még a kis Tenerével. A haverok megtették, mikor kijött, mert motort kerestek a sokat futott 640Adv-ek helyett meg mert kíváncsiak voltak. És az ő elmondásul alapján nagyon nem tud annyit, mint egy KTM. És ők éjjel nappal terepen tolják, nem az én szintemen.

  • 2010.02.27 10:32:26intruderjani

    @Tsyga: Mindannyian a saját véleményünket szajkózzuk, erre valóak az ilyen "fórumok". @energe kollégának inkább átjött a példám, mint neked. Nagyon szépen elmagyaráztad, hogy a túraendurók halmaza részhalmaza a túramotoroknak (valóban az), csak éppen arra nem válaszoltál, hogy az általam felsorolt motorok körül mé' csak a Versys "túramotor" és a többi mé' nem az.
    Vegyük akkó' a naked-eket, jelentése "csupasz", "meztelen". Én azért írtam, hogy idomos naked=bullshit, mert minden motor naked, ha leveszed az idomokat róla... (ahogy erre @energe kolléga rá is világított). Mindegy, hagyjuk is. Má' jöhetne a jóidő, mer' itt szopatjuk egymást ahelyett, hogy valami találkozón besöröznénk esete...

  • 2010.02.27 10:37:40C16SE

    Ráadásul a kis Tenere majdnem annyi súlyban (vagy annyi, a fene sem tudja mi ez a szerviz súly), mint a nagy KTM, de se rendes futóműve se motorereje. Nekem nem egy liga a két motor.

  • 2010.02.27 10:41:06C16SE

    intruderjani:
    Én aztán nem a mindenféle túramotorról vitatkoztam. Hanem cikk és a hozzászólások irányát követve a túra endurókról. Az tiszta, hogy elbeszéltünk egymás mellett és hogy fogalmazhattam volna pontosabban is. De hogy sérelmem az nincsen abban biztos lehetsz.

  • 2010.02.27 10:42:53NRG-->

    nem egy 'liga', persze, de a különbség nem terepen mutatkozik és szebb is a KTM. Bár nekem a kisTENERE is, a meredek homlokával nagyon tetszik!

  • 2010.02.27 10:43:09Tsyga

    Persze, csupasz minden idomok nélkül... Csak létezik egy ilyen kategória is... És azért csak az, mert a többi felsorolt szerintem naked. Ennyi.

    Lehet építeni choppert CB750-ből is, mégsem mondja rá gyárilag senki, hogy az egy chopper. (mivelhogy a köznyelvben minden kecses-krómláda chopper...)

  • 2010.02.27 10:45:13C16SE

    NRG:
    Ne mond meg senkinek, de nekem egyik sem tetszik.:-)

    Értő kezekben terepen is megmutatkozik hidd el. (vagy ne, tök mindegy:))

  • 2010.02.27 10:46:26NRG-->

    a GSF S verzió sem tipikus naked, de ragaszkodsz a hülyeségedhez, mint csiga a házához!

  • 2010.02.27 10:48:10NRG-->

    értő kezekben megmutatkozik, elismerem, de az elég szűk kör, és nem ekkora súlyú gépet vesznek!

  • 2010.02.27 10:57:36NRG-->

    azt meg mit mondtak a haverok inkább hagyjuk! Inkább saját élményekből, tapasztalatokból,kudarcokból merítsük a véleményünket!

  • 2010.02.27 10:57:52C16SE

    Én még a 990-es és a 950S között is érzem a különbséget az utóbbi javára terepen. És én még csak műértő vagyok. A F800GS és a 950S közöttit is egyből. A Tenerét meg majd kipróbálom a kicsit aztán nyilatkozom.:-)

  • 2010.02.27 10:59:39C16SE

    Elég az, hogy a haverok közül páran vételi szándékkal indultak a kis Tenere tesztnek és csak LC8 lett belőle. Ezek után mondani már nem is kell semmit se.:-)

  • 2010.02.27 11:01:47C16SE

    Na de a lényeg, hogy remélem a Yamahának bejön ez a gép piacilag. Ahogy olvasom rájuk fér és kár lenne értük, ha bajba kerülnének. Minél színesebb a motorkerékpár piac annál jobb. Aztán ha nagyon megy nekik, csak csinálnak nekem is egy jó motort.:)))

  • 2010.02.27 11:10:13NRG-->

    egyetértek!

  • 2010.02.27 12:04:06VForeveR

    http://www.advertolog.com/ktm-spormoto/print-outdoor/motorbike-342046/

  • 2010.02.27 12:09:36VForeveR

    Azért a kis Ténéré rohadtul nem LC8,meg árban sem.Ha lehet választani én is az LC8-at választanám.Ez kb.olyan hogy nem tudok dönteni CBR600 vagy ZZR1400,nagyon nem ugyanaz a kettő.

  • 2010.02.27 12:17:23NRG-->

    én sem mondtam hogy ugyanaz, de akkora különbség sincs, mint a CBR és a ZZR között. A CBR speed gép, a ZZR meg óriástúrázó, akkor már a ZZR-hez a CBF-et hasonlitsd! Hasonló kategória, kicsiben.
    Az XT660Z és az LC8 mindkettő túraenduró, mások persze a teljesítményei, de ezt nem is vitattam.

  • 2010.02.27 12:20:47NRG-->

    ugyanúgy elindulnék egy Tenere-vel terepezni és kirándulni, mint egy LC8-al, de egy CBR-el eszembe sem jutna körbejárni Európát és a ZZR-el pályanapokra járni! Tudod: szezon-fazon!

  • 2010.02.27 12:26:06jogsi660

    Csak egy lc8-ra ráköltöd a gatyád is mig az xt660z re szinte semmit nem költesz annyira igénytelen. (szervizigényességre gondoltam) Addig a KTM-nek iszonyat jó az ereje futóműve féke stb, mindenből a csúcs, addig a yamaha futóműve felkoppan stb stb. persze kinek mi. ha mindenkinek ugyanaz a motor kellene nem nagyon lenne miről beszélgetni...

  • 2010.02.27 12:27:09jogsi660

    ja és ugyanannyiért kapsz egy 950 es adventure-t mint egy 660 as tenerét jelen pillanatban...

  • 2010.02.27 12:32:11NRG-->

    azt mindenkinek magának kell eldönteni, hogy neki mi a fontosabb, kategórián belül. Ha mindenki nek a KTM kellene jobban, akkor nem látnék annyi XTZ-t, bár sok sincs belőle, ugyanúgy mint Advent.-ből sem.

  • 2010.02.27 12:34:26NRG-->

    és még van 950Adv. újonnan?

  • 2010.02.27 12:41:04NRG-->

    http://totalbike.hu/tesztek/ktmlc8/

    itt 2850E (2950E) a 950 LC8, ettől jóval olcsóbb az 660 Tenere! Hülyeséget ne írj, főleg ne ilyen magabiztosan!

  • 2010.02.27 13:10:09VForeveR

    Bocs NRG nem neked írtam a hasonlatot!
    És a CBR vs. ZZR hasonlattal csak az erőkülönbséget akartam szimbolizálni.

  • 2010.02.27 13:19:14VForeveR

    Azért most egy Adventurer 3640000Ft,egy XTZ660 pedig 2350000Ft,és az nem olyan kicsi különbség.

  • 2010.02.27 13:19:40NRG-->

    csak azért reagáltam,mert én írtam a KTM és az XTZ-ről egy kommentben, de így már értem mit akartál kifejezni. A haver, aki motorvásárlás előtt kipróbált egy Tenere-t és egy LC8-at, igen, így van különbség! És gondolom a tesztmotorokat nem vitte egyből a dzsindzsásba, aszfalton meg nem ugyanazt tudják.

  • 2010.02.27 13:21:41NRG-->

    arról nem is beszélve, hogy már nincs 950 Adv., csak használt, de sosem értettem miért hasonlítanak egy használt árat egy új motoréhoz! Akkor a Tenere-nek is használt piaci árát nézzük!

  • 2010.02.27 13:31:25VForeveR

    Viszont az 1200-assal hasonlítva az Adventurer világjárásra jobbnak tűnik,pláne sok tereppel tarkítva,függetlenül hogy csak láncos.És egy 70kg-os pilótának nem mindegy hogy 200kg,vagy 270kg egy motor súlya.Viszont egy 110kg-os motoros kicsit hülyén néz ki egy 660-ason.Ezért jó hogy ennyi típus van a motorpiacon,mindenki választhat magának megfelelőt.

  • 2010.02.27 13:36:09NRG-->

    eladó használt XT660Z-t sajnos nem találok, csak nem azért mert szeretik a tulajok?!

  • 2010.02.27 13:40:40NRG-->

    igaz VForeveR, de egy 70kilós, valószínüleg alacsony pilóta lehet meg sem veszi a magas XTZ-t,bár láttam sok motorost egy lábbal pipiskedni lámpánál. Összetett dolog ez!

  • 2010.02.27 14:10:34VForeveR

    Ebben igazad lehet.Egy haverom 168cm és 640-es KTM-el járt egy pár évig.Vicces volt a le-felszállás,de elég jól elboldogult vele,más véleményére meg nem volt kíváncsi ő jól érezte magát.Én 176cm vagyok,voltam üléspróbán a 660-nál,hát éppen leért a lábam,de azért necces.Talán a Transalp inkább a nekem való.Pedig nagyon bejönnek az XTZ-k.

  • 2010.02.27 14:20:06NRG-->

    menet közben nincs is gond,viszont én a 190cm-el pont az ellenkező gonddal küszködök. A GSX-R nekem kicsi, és ez menetközben végig jelen van, legközelebb nem szívem szerint választok motort, hanem a fizikai adottságaimhoz. XTZ 660 nekem ideális, de 126LE után a 48 kicsit drasztikus lenne!

  • 2010.02.27 14:42:07VForeveR

    Hát az nagyon erős visszalépés lenne.VFR a kedvenc,de ilyen utakra?XTZ tetszik de túl magas,az új meg túl nehéz.Bár még teszt nincs róla,addig meg marad a várakozás,vajon mit mutat igazából.Nagyon várom a fejleményeket!

  • 2010.02.27 14:53:03NRG-->

    én most a CB1300S-ben gondolkodom, de még változhat, az sem kátyúbarát.

  • 2010.02.27 15:04:48VForeveR

    Tényleg nem,de azért az egy nagyon jó választás,csak utak is kellenének.Voltam autóval körúton(Fejér megye)hát lehet rendesen szlalomozni,kanyarok is tele kátyúval,tuti bukfenc.Mire megint kijavítják,és akkor sem lesz jobb.Beszélgettem a VFR 1200 bemutatóján egy idősebb emberkével,neki is a tetszett,de Varadero-ja van és nagyon bizonygatta hogy ma Magyarországra ezeknél nincs jobb,és sajnos igaza van.

  • 2010.02.27 15:33:36NRG-->

    a VFR-t láttam én is, nagyon jó motor lehet, de nem fogott meg. Felhasználási területe szerintem ugyanaz mint a nagy Tenere-jé, csak a Yamaha szerintem sokkal jobban tűri a rossz utakat. És az is 4M-nál kezdődik, akkor nem értem miért ez a fikázás, és miért látják értelmetlennek ezt a motort. Varadero is van sok és csak azért kerül jóval kevesebbe, mert régi modell, mondhatni kifutó, és a motorpiacon az ár egyenesen arányosan növekszik a ccm-rel(1000ccm).

  • 2010.02.27 20:55:17NRG-->

    na! Ez a hír sem hozta az elvárt kommentszámot!

  • 2010.02.27 22:17:41LucziI

    Drága, nagy, nehéz. Ember legyen a motoron aki megüli...
    Amúgy biztos jó gép.

  • 2010.02.27 22:21:19jogsi660

    NRG! használt motorra értettem, bár teneréből nincsen sok de kb ugyanannyi az ára mint egy 950 adventure-nek, 990 persze drágább...

  • 2010.02.27 23:34:37NRG-->

    egy kb 5-6 éves 950Adv egy árban van az 1 éves 660 Tenerével!

  • 2010.02.28 17:13:52noire jack

    Én kíváncsian vártam ezt a gépet, de ez a 261kg nagyon lelombozó. Pedig jó lett volna ha egy aránylag könnyű, 1200-es túra endúrót dobnak piacra.
    Tanulhatnának a BMW-től (mondjuk a koncepció onnan jöhetett)..
    Ja és ha még árban sem lesz SOKKAL olcsóbb, akkor meg a hajukra kenhetik.
    Pedig egyéb tekintetben tetszik, talán még a lámpa alatti rész lehetne kicsit jobban kitöltve (bár ködlámpával már ok).

  • 2010.02.28 18:38:29jogsi660

    Pontosan igy gondoltam...

  • 2010.02.28 19:08:52NRG-->

    a VFR1200 meg 267kg, akkor most csak 'használhatatlan' motorokat gyártanak?
    Gondolom egy ilyen műszaki tartalomhoz ekkora súly jár, ha a megbízhatóságot nem akarják kockáztatni.

    A túraenduró meg egy olyan túramotor, ami formára, magas üléspozíciójával, hosszú rugóútjával egy endúróra hasonlít, de hasszútávú túrázásra való.
    Szerintem innen a név. Egy Citroen kacsát sem akar megsütni kacsasültnek senki, vagy Vw Beetle-t sem fújkálnak rovarírtóval és nem kiabálják rá, ez nem is kacsa, meg nem is bogár, akkor miért az a neve?!
    Egy túrázásra kiváló motorról van szó, ami formára és kis mértékben terepre is alkalmas, endurós formajelleggel.
    A 261 kiló valóban nem kevés, de ha 5-el gurul, már nincs jelentősége. Vagy akinek igen az gyakoroljon könnyebb géppel!

    Tegyük fel egy 200kg-os túragépen utazik egy 60kg-os csaj hátul, akkor súlyban ugyanott vagyunk, csak éppen az egekben van a motor és utasainak tömegközéppontja, de mégis látni így utazó párokat. Boldogan, kényelmesen, biztonságosan stb-stb...

  • 2010.02.28 19:09:04Nuada

    Lássuk csak ,van egy kiforrott,nem drágább és nem gyengébb,sokkal könnyebb Gs1200 a Yamahával szemben.
    Hmmm...

  • 2010.02.28 19:27:12NRG-->

    erre írtam azt már korábban is, hogy ilyen hozzáállással nincs értelme egyik motorgyárnak sem hasonló géppel kijönni, mert már kész a 'nagy GS' ! Baromság, nem mindenki Gs és boxer párti!

    Egy pár súlyadat, pedig sikeres modellek:
    Varadero - 276kg
    Pan European - 329kg
    Bandit 650S! - 250kg!
    Hayabusa - 264kg
    FJR - 290kg
    USA és olasz gépeket nem is írok!

  • 2010.02.28 19:32:52NRG-->

    Még ki sem próbálta senki, de szar, mert 261kg!
    Javaslom mindenkinek, aki a jövőben szándékozik ilyen motort venni:
    NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE !!!
    261kg
    NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE !!!

  • 2010.02.28 19:33:57NRG-->

    Ja és ha GS, akkor F800! Fekete-sárga.

  • 2010.02.28 19:38:57Italian beauty

    A multistrada 150 ló és azt hiszem nincs még 2oo kg sem. De sokak szerint szar ,mert olasz.
    Ehhez képest a Yamaha 261 kg-ja sok , ha nem nagyon sok.
    Természetesen nem kell 15o ló egy túramotorba.

  • 2010.02.28 19:41:42toncsi64

    Az a GS ami "ugyanennyibe" kerül. egy alapmodell. Ha a konfigurátor használatával összeállítassz egy ilyen felszereltségűt akkor kb 4.700.000 Ft lesz dobozok nélkül, ami még legalább 200.000 Ft. Mindjárt nem olyan drága a Teneré.
    Aki pedig a túraenduró elnevezést kritizálja annak ajánlom figyelmébe a GS besorolását a BMW oldalán. ENDURÓ !!! Na ez asszem még nagyobb csúsztatás :)))

  • 2010.02.28 19:44:08Nuada

    NRG-->
    Neked orvosi segítség kell.
    Ha valaki itt baromságokat írkál az te vagy kisköcsög.

  • 2010.02.28 19:48:54NRG-->

    Italian! A végén oda lyukadunk ki, hogy minden elérhetetlen motor szar, mert ELÉRHETETLEN!
    Amikor a GS-ről van szó, akkor az a szar, most meg az etalon. Igen, minden motorba bele lehet kötni, a Multistrada pont a forma miatt és az ára miatt kap, meg olasz is. Itt egy motor ami sokaknak tetszik, de hát 261kg, meg drága.
    Magyarországon nincs olcsó és jó motor, ideje lenne megtanulni!
    Toncsi, asszem egyről beszélünk!

  • 2010.02.28 19:51:50NRG-->

    Mivel engem nem ismersz, ezért nem tudhatod mire van és nincs szükségem, de a 'kisköcsög' sokat elárul rólad!

  • 2010.02.28 19:56:00LucziI

    Ha lennék 100kg, 185cm akkor nem lenne nagy-nehéz a motor.
    Ha havi keresetem lenne minimum netto 400Ezer Ft, nem tűnne drágának.
    Nekem nem jó, de azok akik ezt a motorot választják, biztos meg van az oka miért kell.
    Kár ezen vitatkozni, ez olyan mint speed-chooper ellentét, vagy a kisköbcentis-ezersokköbcentis.

  • 2010.02.28 20:00:27toncsi64

    Akkor most rászánom magam.
    Van egy oldal (http://www.horizonsunlimited.com/) ahol VALÓBAN világjáró motorosok osztják meg egymással/velünk az útjaikat. Nos, ezen motorosok jelentős hányada sosem indult volna el , ha az itteni kritériumokra figyelt volna lévén nagyon sokuk motorja az itt hozzászólók nagy hányada által arra alkalmatlannak lett volna minősítve :)))
    Ebből számomra az a következtetés született, hogy kevésbé múlik egy túra a motoron mint inkább a motoroson illetve az Ő hozzáállásán. Végezetűl még egy (talán már unalmas) példa, Sjaak Lucassen ( http://www.sjaaklucassen.nl/) Alig hiszem, hogy az ide beírók közül bárki (kőztük jómagam is) ebben a típusban gondolkodna szinte bármilyen túra kapcsán ;)

  • 2010.02.28 20:05:34LucziI

    Hogy egy motor mire alkalmas?
    Még a szarnak mondott Ural is képes volt végig menni a Bamakón. HD-vel körbe járták az világott, a BMW GS körbement Afrikán, stb...

  • 2010.02.28 20:06:19LucziI

    Ja, a Pannónia meg elment a Pekingig.

  • 2010.02.28 20:10:02NRG-->

    sportmotorral hóból-sivatagba, akkor ezzel is elindulhatnak egy Alpok túrára szerintem is!

  • 2010.02.28 20:13:44LucziI

    NRG, ezt fejtsd ki bővebben.

  • 2010.02.28 20:17:34toncsi64

    Gondolom arra célzott, hogy ha Sjaak egy Yamaha R1-el körbe tudta/tudja motorozni a világot (hóban, sivatagban) akkor talán a Teneré is alkalmas lesz valamire :)))

  • 2010.02.28 20:19:27átlagmotoros

    NRG: hagyd már őket, savanyú a szőlő, hogy sosem lesz ilyenre pénz, aztán akkor már inkább a fikázás, mint az őszinte vágyakozás. Szar, mert nehéz. :D:D:D Megszakadok. Az ilyen ember ha mást nem, hát a blokkcsavarok formáját kritizálja, ha mást nem talál. Az tegye fel a kezét, aki kipróbálta. Ja! Az is kritizálja, mert amúgy, hogy finoman fogalmazzak, hiteltelenek az állítások.
    Egyébként vicces látni, hogy mennyi ember játsza azt, hogy beregel más nickname-vel, hogy beszólhasson valakinek. :D:D:D

  • 2010.02.28 20:23:41NRG-->

    Luczil! Toncsi megadta a választ, amúgy itt az oldal:
    http://www.sjaaklucassen.nl

  • 2010.02.28 20:51:25NRG-->

    átlagmotoros! Igazad van, de én nem szerettem sosem azt az érvelést egy motor mellett, hogy irigy vagy és azért fikázod! Megpróbálok érveket, adatokat hozni mellette, és más hasonló és sikeres motorokkal összevetni. Nem mindenki így csinálja, elintézi egy "kisköcsöggel", és már egyből úgy érzi ő milyen faszán megmondta!
    Nekem tetszik, úgy mint másnak a Vara, Pan Eu., Hayabusa stb-stb nehéz, 'használhatatlan' motor!

  • 2010.03.01 10:49:39átlagmotoros

    NRG: persze, a te módszered az igazi, csak ahhoz értelmes vitapartner kell, akire hatnak észérvek. De a "tipikus magyarnak" ezt te magyarázhatod életed végéig, mert nem lát tovább a havi fizetésénél és amire futja, az a világ legjobb dolga, amire meg nem, az szar, mert csak. Ez így van és gyanítom így is lesz még egy jó darabig...

  • 2010.03.01 11:25:11intruderjani

    @átlagmotoros: 150%-ban egyetértek, mág annyival kiegészíteném, hogy sokszor még csak nem is futja arra sem a fizetéséből, amije van, csak ugye a hitel "jóbarát"... (na ez a "fajta" a legnagyobb állat az összes fikázó közül, ahogy eddig észleltem).

  • 2010.03.01 18:14:34torokszultan

    "de én nem szerettem sosem azt az érvelést egy motor mellett, hogy irigy vagy és azért fikázod!"
    .
    Pedig itt is van ilyen jócskán, aki éppen ezt teszi. Aztán vérig sértődik, amikor ezt valaki a szemére veti.

  • 2010.03.01 18:58:39pannonkondor

    A KTM-et összehasonlítani az XT-vel erőben fölösleges, mert 200 köbcenti különbség van, szép volna ha nem lenne erősebb. A motorok valóban sok mindenre alkalmasak, de attól még pl. nem lesz egy túraideál az R1, mert egy valaki végigkínlódta vele a földet. Mint ahogy az amcsi merevvázasa sem aki szintén a föld körül jár. A túra endurók összes tesztjében is kiemelik, hogy endurózásra csak korlátozott mértékben alkalmasak. Ellenben kiváló túragépek. DE. Sokan ahogy egy nagy cruiser megjelenik itt, rögtön farokhosszabítóként aposztrofálják. Jogos. Pont mint az összes ilyen nagyköbcentis túra, meg túraenduró. Ez is arról szól, hogy milyen ciki már a "kis" köbös gép, még megszólnak a haverok. Meg a járókelők nem néznek meg, hogy, hú mekkora van neki. Ezt kevesen vallják be.

  • 2010.03.01 19:10:15pannonkondor

    Az XT 660-ról meg csak annyit, hogy hétvégén lenyomtam vele egy 550 km-t, és nem vettem észre, hogy a szembe szél zavarta volna. Az emelkedő sem. Ja, mondjuk tényleg sokat fogyaszt,3.8-ra jött ki. Mindezt nem túl nagypapás tempó mellett. 110-140 között, és elég tempós kigyorsításokkal. Remélem ha kicsit jobban összekopik, meg melegebb lesz akkor talán lejjebb megy egy kicsit.:))) Ráadásul kényelmes is, tehát kiválóan alkalmas túrázni. Ennyit a szükséges többlet lóerőkről, meg köbcentikről. Ettől még biztos jó gép az 1200-es.

  • 2010.03.01 19:20:46pannonkondor

    Ja, és nekem futná nagyobbra is, úgyhogy nem az irigység beszél belőlem. Inkább az alkohol. Kis mértékben.:)

  • 2010.03.01 19:21:13zetor6245

    En egy 230 kg -os BMW R1150R (2003)-t hasznalok.
    Ertelmetlen 1200 ccm terepre. Aki kiprobalta tudja. Az extra tomeg csak lelassit.
    (Esetleg amikor 170-nel motorozol a tukorsima sivatagi homokban, na oda kell a loero. De olyan errefele nincs...)

  • 2010.03.02 09:51:33torokszultan

    Pannondoktor! Teljesen érthetőek a személyes szempontjaid. Ezek szempontok, nem pedig fikázás. Én pl. elhiszem, hogy neked pont elég a 660. Ám ne gondold, hogy akinek a tiednél nagyobb a motorja, annak csak farokhosszabbítónak kell. Biztosan van olyan is, de minek általánosítani.

  • 2010.03.03 08:57:19LucziI

    Akinek megvan a testalkata, megvan a pénze olyan motorot vesz amilyet akar. Nem fogok irigykedni. Max sajnálkozni, hogy nekem nincs annyi pénzem. De majd dolgozom többet és lesz.
    Én sem vagyok teljesen elégedett a gépemmel (ETZ250), újabb-nagyobb kellene.
    De ez a zsigeri irigység idegesítő.

  • 2010.03.03 08:58:15LucziI

    Jah, a Teneré alá betenni a boxerblokkot, az lenne inyenc.
    :D

  • 2010.03.03 17:25:02torokszultan

    Miért kellene az a Tenerebe? Jó helyen van az a GS-ben.

  • 2010.03.04 15:20:48LucziI

    Tenere lenni szebb a dizájn. :D

1 | 2 | 3

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.