Versenymotorral a középmezőnyben sincs Talmácsi

2010.03.01. 22:16 - Ender Gábor

talma1

Már csak szűk hat hét van vissza az április 11-i kezdésig; tesztelnek is a csapatok ezerrel. Számítógépes modellezés, tervezgetés, mérések laboratóriumokban, majd a pályán – és végre a Honda is kiköhögte magából azt a motorblokkot, amire negyven ember vár már hónapok óta. Talmácsi Gáboréknál is ott van most már minden alkatrész: a motorkerékpár, amit ma hajtott Spanyolországban, teljese mértékben megegyezik azzal, mellyel egy hónap és tíz nap múlva a katari pálya rajtrácsára feláll majd. Reméljük, akkor már jobb részeredményekkel.

Visszaütött az, amit eddig is sejtett mindenki: lépéselőnyben vannak – méghozzá nem is nyúlfarknyiban – azok a csapatok, akik már hetekkel ezelőtt is a véglegeshez nagyon közeli tesztmotorokat nyüstöltek. Gábornak új a váz, új az erőforrás: bár utóbbi csak részben, és az mindenkinek ugyanannyira – állítólag alig különbözik a hivatalosan prezentált darab attól, amikkel eddig is motoroztak a télen, de erről később.

talma3

A nap első felében Talmácsi a boxban rostokolt, mire a lábtartókat, a kormánycsutkákat, és az egyéb alkatrészeket hozzá, és stílusához alakították. A délutáni menet során is csupán tizenkét kört tudott teljesíteni – ezalatt főleg a beállításokra koncentrált, mérnökei által kiadott utasítások szerint figyelte a motor viselkedését. 1:40.134-es körideje a huszonhatodik helyre volt elég a valenciai Ricardo Tormo versenypályán. Gábor csapattársa, az olasz Iannone a harmincharmadik lett.

„Nagyon boldog vagyok, hogy kipróbálhattam a Moto2-es versenygépemet. Ez a negyedik kategória a világbajnokságon, amiben kipróbálhatom magam. A szerelőim és a mérnökeim tudatosan felépítették a teszteket, így a mai napra, amit terveztünk, teljesítettük. Szeretnénk lépésről lépésre haladni, hiszen így érhetjük el célunkat, hogy a leggyorsabbak közé kerüljek. Elégedett vagyok a mai nappal, és bizakodva várom a holnapi folytatást.” – mondta Gábor az első nap végén.

tonielias

A gyorsak jelen pillanatban fényévtávolságra vannak a Speed Up csapat együttesétől, és természetesen tizenkét, köridőre nem koncentrálós rundból nem etikus jóslatokba bocsátkozni. A tények viszont tények; azokon vitatkozni lehet, megmásítani azonban nem: negyven versenyzőt kapartak össze az új kategóriába, amiből Gábor a dolgok mai állása szerint, tökmindegy milyen technikával, tökmindegy milyen lelkiállapotban, tökmindegy hány araszos, méteres, kilométeres lépéshátrányból, de huszonhatodik lett. Az élen végzők ugyanakkor már most egymásnak ugrottak, könyök a könyök, kerék a kerék ellen, mintha a ma kiontott vérért már pontokat osztanának – ami tudjuk, hogy nincs így.

Az élen végző Toni Elias bő két és fél másodpercre megy Talmától: ráadásul egyenletesen, szépen, kimérten. Ő, és például a második Julian Simon is már csak finombeállításokról beszélnek – és hogy van még egy-két kanyar, ahol nagyon kúszik a motor hátulja. Ők nem ma látták először a vázat, amivel hetek múlva bizonyítani kell, ez ziher – persze Talmácsinak sem mondták, hogy könnyű lesz. Az első tíz közel annyira szorosan megy, mint tavaly a kétütemű gépekkel: egy szekundum választja el őket.

valencia

Mindenki ugyanolyan, a Geo Technology által felkészített motorblokkokat használ. Ezeket a fair-play érdekében kisorsolják – Talmácsi Gábor például a 0024-es számút kapta. A motorokat már a szombati napon leszállították a csapatoknak, volt néhány napjuk mélyre ható tanulmányozásra. A svájci cég vezetője, Osamu Goto felel majd az egész projektért, a megfelelő alkatrészellátásért, szervizelésért, ellenőrzésekért. Az úr egyébként a Hondánál és a Ferrarinál is dolgozott a F1-ben, tehát nem a sorozatot szervező Ezpeleta barátja apjának a vejét terjesztették fel a posztra, hogy most gyorsan nagy pénzt csináljon – hanem olyas valakit, aki feltehetőleg ért is a leendő feladathoz.

Goto szerint azért csúsztak ennyit a projekttel, mert roppant precíz munka kellett ahhoz, hogy végeredményben negyvennégy darab, hajszálra azonos teljesítményű blokkot kapjanak. A kicsinynek tűnő, utcai gépeken jelentéktelen gyártási hibák kijavítgatása, a tervezett tuningok beépítése sziszifuszi reszelgetésbe torkollt. Szerinte biztosan nem a motoron fog múlni a győzelem. „A csapatok némileg változtathatnak a befecskendező térképen, hiszen a beömlők hosszát és formáját, így a beáramló levegő nyomását, és a kipufogó rendszert is szabadon változtathatják. Ha mindenki betartja a szabályokat, nagyon kicsi, már-már jelentéktelen erőkülönbségek alakulhatnak ki a végére” – mondta Osamu az első nap után.

hondablokk

Átlagosan 1500 kilométerenként kell majd a motorokat leszervizelni, ami nagyjából három versenyhétvégét jelent. Hogy melyik blokkban mennyi erő marad a végére, mi több, egyáltalán kibírja-e az adott periódust, nagyban függ a csapatok stratégiájától; itt is nagy sakk partik várhatók, aki az ujja helyett egyből a karját is bekapná a Honda blokknak, lehet, a rákövetkező héten hoppon marad. A csalások, és a megengedett szervizeken kívüli motormegbontás ellen plombákkal védekeznek a szervezők, melyből négyet helyeznek el a motorok főbb alkatrészeinek illesztései mentén.

A 125 köbcentisek között Espargaro volt a leggyorsabb – kerek egy másodperccel verte legközelebbi ellenfelét.

Holnap folytatódik az IRTA teszt a 125-ös és Moto2-es kategóriák számára.

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2010.03.02 08:22:29bürokraták rémálma

    Vazze! Ült 20 percet a motoron (12 köt kb annyi, de ha mondjuk a boxot is hozzávesszük, akkor max fél óra) és úgy lett 26., (40-ből) hogy nem az időre mentek, hanem hogy megtalálják a kényelmes versenypozíciót, alapbeállításokat.
    Hát ha ez valakinek kevés, akkor egyen sünt. Sokat.

  • 2010.03.02 08:23:19intruderjani

    A cikkíró nem kicsit görény... Értem én, hogy "tények", de akkor is van különbség a "félig tele a pohár" és a "félig üres a pohár" megfogalmazás között, holott ugyanazt jelentik....

  • 2010.03.02 08:23:58bürokraták rémálma

    ? Miért nem azon vagyunk, hogy szurkoljunk neki. Biztos, hogy idén nem lesz VB ebben a kategóriában, de menjen anjába, aki már az elején lehúzza! Vagy próbálja meg és muatsson többet!

  • 2010.03.02 08:30:38bürokraták rémálma

    Ja még valami! Egy szem magyarként került ki elég hosszú idő után. Ehhez képest bennünket magyar olvasókat vádol a kedves(nek nem mondható) újságíró elfogultsággal!
    Mi volna öreg, ha leszálnál a magas lóról? Kinek szurkoljak, ha nem a honfitársamnak? (Ettől még van más kedvencem, de ha ő magyar, akkor alapból joban kedvelem, mint akárki mást.) Még ha bolhafingnyi esélye sincs, akkor is a legtöbb ember a sajátjaiért szorít. Ez elfogultság lenne? Komolyan mondom, inkább menj el útjavítónak, ott nem kell attól tartanod, hogy elfogultak a kátyúk, amikhez hozzányúlsz? (nem akartam csúnyát írni, hogy hova menjeél még el.)

  • 2010.03.02 08:30:42kisvagány

    Azt gondolom, akarásban nincs hiány Talmánál. Ki fogja hozni a maximumot saját magából és a technikából is.
    Hajrá Talma!!!!

  • 2010.03.02 08:31:12ZON

    "Talma szopóágon"
    "Visszahívnak 22 millió Harleyt"
    A fenti szavakból a Totalbike cikkcímeinek 85%-a kirakható. Tudna ott egy pszichiáter túlórázni.

  • 2010.03.02 08:35:26allnitelong

    "tehát nem a sorozatot szervező Ezpeleta barátja apjának a vejét terjesztették fel a posztra"

    Nem az apjának a vejére mondják magyarul, hogy a sógora?

  • 2010.03.02 08:40:35motoros15

    Ender Gábor!
    Jó az írásod!Ne foglalkozzál,sok fanatikus vak emberrel.Így tovább.

  • 2010.03.02 08:43:47Italian beauty

    Ender Úr !
    Látta a téli olimpiát ? És látta , hogy szurkol mindenki a saját nációjának függetlenül attól hogy első vagy utólsó !
    Erdélyből írom , hogy a román sajtó jobban tiszteli Talmácsit mint Önök! Szégyen és gyalázat.
    Valójában szóra sem érdemes a cikk, már a múltkor is ilyen stílusu címet adtak a Talmás ciknek.
    Drukkoljon a kínaiaknak az ilyen ujságíró.Nincs mit magyarázkodjon, süt a rosszindulat a cikkből.
    Tanuljon sportszerű kommentárt Veres Dávidéktól.
    És ne próbáljon válaszolni, nem érdekel a véleménye.

  • 2010.03.02 08:45:33Naked Lunch

    motoros15: itt nem az elvakult fanatizmusról van szó, hanem korrekt, nem hernyó módon történő újságírásról. Ha ez eddig nem jött le neked az eddigi komemnetekből, akkor sajnállak.

  • 2010.03.02 08:56:07debrejo

    A cikk tényeket közöl, ennyi. Nem írja bele, hogy húdeszar a Talma, na ugye, én megmondtam, azt írja, hogy jelenleg itt és itt tart. Csak azt feszegeti, hogy a mezőny eleje fényévekre van már, ami valljuk be, nem egy könnyen behozható lemaradás. Kívánom, hogy szerepeljen jól a Gábor, de urambocsá a fanoktól, én maradok a pesszimista oldalon:)
    És még egy "úgyis tudom, hogy szarul fog esni a rajongóknak": sokkal inkább szorítok Juhász Dávidnak, hogy összejöjjön neki az angliai szereplése. Ő a jövő (többek közt), nem a Talma.

  • 2010.03.02 09:05:03motoros15

    Naked Lunch:A hernyó kommentek nem olvasom el!A cikk korrekt és a valóság talaján van.Itt senki nem látja az erdőtől a fát.A cikkben a tényeket írták le és nekem az a lényeg.Semmi drukk és ellen drukkot nem vettem ki a Gábor írásából.

  • 2010.03.02 09:12:44bürokraták rémálma

    Mondjuk, ha a cím: "Talma a középmezőnyben sincs, de reméljük lesz ez még jobb is!" például, akkor senki se hőzőngött volna a cikkíróval szemben!
    De egye meg amit főzőtt!

  • 2010.03.02 09:18:18okta

    Tisztelt Gábor!

    A cikket elfogadom, hiszen lehetetlen objektív hangnemben írni bármiről, hisz az újságíró is csak ember. :-)
    Ami több embernek (és köztük nekem is) a "szemét csípi" az maga cikk címe, amit ugye először olvas el az ember (akár a főoldalon). Illetve még azt szeretném megkérdezni, hogy mit jelent pontosan a középmezőny, ahol Talma még versenymotorral SINCS? Ha jól értem, 40 induló közt a 26-ik időt motorozta. Nem EZ a középmezőny?
    "Versenymotorral a középmezőnyben van Talmácsi."
    Másképp hangzik szerintem és ráadásul igaz is. :-P

    Hajrá Talma, hajrá Kornél, hajrá Dávid, hajrá Peti, hajrá Bitti, hajrá Ágoston és a többi magyar motorversenyző, aki nemzetközi mezőnyben indul idén! Újságírókkal nem foglalkozni, a magyar szurkolók akkor is nektek drukkolnak, ha az utolsó helyen csorogtok be!

  • 2010.03.02 09:19:02Piaggiotto

    Le**arom a címet! meg azt is hogy ki hogy főz szerintem ha Talma megszokja valamennyire a motort tuti sokkal jobb helyezést fog elérni élesben addig meg még van egy kis ideje. Nem sok de talán arra elég lesz hogy megszokja hogyan reagál a motor a dolgokra.

  • 2010.03.02 09:21:15okta

    Bocs, mégegy: Iannone legjobb idejét lehet tudni? Mert ő sem most kezdett el motorozni, mégis 33. lett...

  • 2010.03.02 09:24:38motoros15

    bürokraták rémálma:
    A cím az tény!Semmi elfogultság nincs benne.Ez így jó,ahogy van.A remény hal meg utoljára.De nem való ide címnek.Egy újságíró legyen pártatlan,csak úgy lehet jó cikket írni.Tehát a te címed,már meg is bukott.

  • 2010.03.02 09:28:33www.balatoni-szallas.hu

    Ilyen címet olvasva mindig elgondolkozom, hogy a jó magyar pesszimizmus vagy az újságírói hatásvadászat állhat a háttérben? Nem tudom melyikkel járunk jobban / rosszabbul!
    De aki nem csak akkor kezdett figyelni Talmára, mikor világbajnok lett, az tudja, hogy SOHA nem az Övé volt a jobb motor és egy jó eredményért mindig többet kellett dolgoznia, kockáztatnia.

    Emlékszik még valaki arra a bizonyos asseni futamra, ahol 5 körben hülyét csinált az egész mezőnyből? Ugyanez a magyar srác volt Ő is! És elhihetitek nem felejtett el motorozni azóta!

    Remélem idén is látunk tőle ilyeneket!

    SZÉLES UTAT TALMA!

  • 2010.03.02 09:32:03spangol

    Annyira szánalmas, amit a komplett index művel Talmával. Be kell szarni, 26. lett, wow, tökmindegy minden más. Bezzeg J. Simon a második!! Ne zavarjon senkit, hogy azt a srácot rendszeresen agyonverte több kategóriában is, tökmindeggyezzé csak tovább. Motorozni tudol-e, kiskakas? pfff

  • 2010.03.02 09:32:38bürokraták rémálma

    Jaja! Kezdhette volna azzal is, hogy a csapattárs csak 33. Ahhoz képest a 26 nem rossz. (Elfogultság ide vagy oda, Iannone is a kedveltek közt van számomra.) Mindegy kár ezen vitázni, de ha valakiket le kéne húzni a magyar sportolók közül akkor azok a magyar focisták! És itt nem a külföldön tisztesen helytállt sportolóinkra gondolok, hanem a magyar bajnokságban el tingli-tanglizó többségre. Na az nézhetettlen, pedig szeretem a focit, és elhihetitek, hogy szivesen nézném a magyart is, ha csak kicsi köze lenne az élvonalhoz. A "nyugati" élvonalhoz persze.

  • 2010.03.02 09:33:57LucziI

    Tény a cím hatásvadász.
    Tény Talma 26-ik lett egy teszten.
    Miért nem lehetett a cím:
    Talmácsi jól kezdte a teszteket,
    Megkapták a Moto2-es motorblokkot, stb

    De tojok rá.
    HAJRÁ TALMA!!!

  • 2010.03.02 09:34:14okta

    Elkommentezek itt magammal... :-)

    Megtaláltam: Iannone ideje 1.42.641 Szegény srác, jobb ha csomagol és másik meló után néz...meg Pesek is (1.41.245), pedig ő 19 kört ment. :-D
    Pasini (19-ik) 1.39.701 ideje sincs oly' nagy távolságra (szintén 19 kör).

    Ennyit a tényekről. Izgalmasnak ígérkeznek a versenyek ebben a kategóriában.

    A gpone.com -on 34 versenyző eredménye van fent, létszám és legjobb köridők (1.37 - 1.44)alapján is azt kell, hogy mondjam, Gábor a középmezőnyben VAN.
    :-P

  • 2010.03.02 09:39:52sz.s.

    Sajnos tipikus magyar szokás örülni a honfitársak vereségének, és ha egy sportolót a nemzetközi sajtó esetleg dicsérne, akkor a kedves magyar újságíró megírja, hogy "na, azért nem olyan jó ám"
    Tény, hogy Talma igen gyengén muzsikált a motoGp-ben, de itt korai lenne még leírni.

  • 2010.03.02 09:42:11bürokraták rémálma

    motoros15:
    Lehet, hogy emlékeim csalnak, de mégis úgy rémlik, hogy a többség nem pártatlannak érzi az indexet Talmaügyben, hanem igencsak ellenszenveznek vele.
    Legalábbis kommentekből ez jön le.
    De részemről befejeztem. Eddig is csak pár ember cikkeiért volt érdemes ide ellátogatni, úgy látszik, és úgy látszik a lista ma sem bővült.Elég rossz egy magazinnak az, ha az olvasó megnézi a címet, majd a szerzőt, és ezekután tovább is lapoz.

  • 2010.03.02 09:52:24www.csikosgabor.blogspot.com

    Én nem értettem mindenben egyet Talmával a csapatrobbantáskor, de most megvédem, ha ez egyáltalán számít valamit. Egy nap nem alkalmas arra, hogy bárki elmarasztalja, a motoralakítás enm így megy és Talma van olyan okos, hogy nem veri oda magát vagy átlépi a szokásos motorhangolási procedúrát. Plusz új a csapat is. Ha az első versenyre sem fejlődik, amit kétlek, akkor is várni kell. Nem tudom ki írta ezt amínuszos cikket, de nem ért hozzá vagy a súgói nem értenek hozzá.Tanulj, mert megbux.

  • 2010.03.02 09:52:52kapiksz

    Én bízok Talmában. És ne feledjük azt a szót, hogy: TAKTIKA ! ennek elég súlyos szerepe van a motorsportban.

  • 2010.03.02 09:57:36vviking

    Várunk, várunk valami morzsára.
    Megszámolni sem tudom a cikkeket amiket elolvastam jó hír reményében. Mindig úgy ülök a net elé, hogy talán újra beindul a sikersztori...

  • 2010.03.02 10:22:11az igazi Sipi

    most miert az ujsagiron kell leverni, ha talma nem ment olyan idot, ami eleg lenne legalabb a kozepmezony - 15-25 pos. - eleresehez?

    es hol irta az ujsagiro, hogy ez nem lehet jobb?

    miert erzik egyesek rogton nemzetarulasnak az objektivitast?

  • 2010.03.02 10:24:57fizukicsi

    TOTALBLIKK!!!! ender gábor bodzaszedő!!!!!!!!

  • 2010.03.02 10:27:41fizukicsi

    HAJRÁ MAGYAROK!!!

  • 2010.03.02 10:30:04intruderjani

    @Sipi és a többi totálbájk-cikkiró seggnyaló:
    "...
    A tények viszont tények; azokon vitatkozni lehet, megmásítani azonban nem: negyven versenyzőt kapartak össze az új kategóriába, amiből Gábor a dolgok mai állása szerint, tökmindegy milyen technikával, tökmindegy milyen lelkiállapotban, tökmindegy hány araszos, méteres, kilométeres lépéshátrányból, de huszonhatodik lett.
    ..."

    --- Ez mi? Objektívitás? Én ki nem állhatom a Talmát (azaz nagyon nem vagyok fan), de ez inkább közel áll a nemzetáruláshoz, mint az objektivitáshoz. Lásd első kommentem: a tény az tény, de a megfogalmazás, ami feldühíti itt a népet (engem is)

  • 2010.03.02 10:30:54maguborka

    kérdés: Nem ilyen címmel, hányan szóltak volna hozzá a témához!? - ergo klikkszám jó.... bejött. sokan beléptek, akár regisztráltak, s írtak...
    kinek mi jön le a címből, egyéni kérdés.... tényszerű az tény. valakinek negatív. valakinek fel sem tűnik...
    halkan kérdezem: egy Spies, amikor motorra ült, akkor hanyadik lett a gp-ben? vagy egy Bayliss, amikor na megyek egy versenyt gp motoron, mintha nyert volna... egy Rossi-t meg sem említek... s igen. Ők a legnagyobbak, ez nem kérdés.... ugyanennyi kudarc is van... lásd Tosland, Hayden....
    Gábor (Talma) teszteljen, állítsák be a lehető legjobban a motort, s bizonyítsanak az eredmények... S ki ki, azt mondja, úgy sem fog menni, vagy hajrá Talma. Ez megint csak egyéni megítélés. Én azt mondom Hajrá Talma. Fenntartásom ezek ellenére van... Amit eddig elért, azt meg tiszteletben kell tartani. amit ez után fog elérni, azt pedig figyeljük :o)

    Doki. Ne vedd a szívedre. a Blikkben is van sportrovat :o) Üdv Túró

  • 2010.03.02 10:31:25العربية

    Talmának sajnos már vége van. Ott rontotta el, hogy amikor a vb-t megszerezte gondolta majd feljebb is menő lesz, bebukott, elég csúnyán. Azóta meg csak szenved, semmi érdemlegeset nem tud felmutatni.

  • 2010.03.02 10:31:39t0thl

    A cikk címe a szokásos szenzációhajhász, és fikázást sejtetett, de a cikkben magában nincs semmi negatív. A többiek sok sok kört mentek már, megvannak a beállításaik, Talmának nem volt.
    12 kört ment, ez kb. egy shakedown. Nincs para.

  • 2010.03.02 10:38:43odb

    Hümm... most mi is a baj? A cikk címe teljesen jogos, tény. Ezen nem tudom miért kell fennakadni.

    Ender Gábor: legközelebb írd azt, hogy Talmácsi végre nem utolsó, hátha akkor mindenki szeretni fog.

  • 2010.03.02 10:40:00Laciii

    Nehogy már nekünk kelljen megmagyaráznia cím fontosságát ember.

    Neked se mindegy milyen sorrendben közlik a tényeket.
    "Havi 20 ezerrel többet kell adóznod, emeltük a fizetésed 40 ezerrel."
    vagy
    "Emeltük a fizetésed 40 ezerrel, ebből 20 elmegy majd adóba."

    Ugyanazt mind a kettő, csak az első felb*ssza az agyad és nem tudsz utána igazán örülni, a második verzióba meg baromira örülsz aztán egy kicsit csillapodik, de végül akkor is boldogabb leszel.



    A hozzászólásoknál megjelenő fikázók meg nézzék már vissza GP teszteket, Aoyama 2,5 mpet kapot Sictől azzal az "ócskavassal", az új gépével meg már verte is.

  • 2010.03.02 10:41:51Benely

    A cikk valóban tényeket közöl, csak míg Talmáék a lábtartót szerelték, a többiek már finoman hangolták a szekeret. Az első tízben lévők 60-70 kört tudtak megtenni, ő 12. (talán azért mert 3 nappal többet tesztelhették a vázat?)
    A cikk klasszikusan tükrözi a totalbike és az ott dolgozó "írók" színvonalát.
    Ender, inkább a kommentezés helyett csinálj valami hasznosat légyszíves! csak ne posztot...:(

  • 2010.03.02 10:44:33odb

    Benely: én nem követem figyelemmel a motorversenyeket, csak egy-két cikket olvasok el. Például azt is ebből a cikkből tudom, hogy Talmáék le vannak maradva technikailag, mert későn állt össze a motor. Ott van benne leírva. Többször is. Akkor most mi a baj?

  • 2010.03.02 10:51:58az igazi Sipi

    intruderjani

    ja ertem
    a hazugsag emeli majd a nemzetet a nagyok koze...

    barminek hazudthatod talmat, akkor is jelenleg 26. lehet, hpogy majd les zjobb. lehet, hogy rosszabb. lehet, nyakraesik az elso futamon es a ket kerek a szeke oldalan lesz ezentul. barmi lehet. de objektivan, most, ebben az adott pillanatban fuggetlenul attol, hogy minek szuletet, hol szuletett, ki volt az anyja, ki volt az apja, kik szurkolnak neki, milyen motorja van, hol van a labtartoja, hova van szerelve a kormany, milyen volt a guminyomas, hany kort tudott menni, hanyat nem o a 26. idot mente.

    ezt hivjak objektiovitasnak. szubjektivitas az, hogy felsir a zummogokorus, hogy "dehatamifijjunk". na az a szubjektivitas. es az ostobasag meg az, hogy azt kepzelik egyesek, hogy az oszinteseg es objektivitas nemzetarulas.

    jo motorosnak tartom talmat, amikor a 90es evek kozepe-vege fele talalkoztam vele, mar akkor a keves magyar eb-meno kozott volt.

    de ettol fuggetlenul most a hu-szon-ha-to-dik idoeredmenyt erte el.

  • 2010.03.02 10:54:00az igazi Sipi

    Laciii

    "Ugyanazt mind a kettő, csak az első felb*ssza az agyad és nem tudsz utána igazán örülni"

    akkor itt bizony a hianyossagok benned vannak...

  • 2010.03.02 10:57:25mudszeparator

    Gábor,
    Jogogosan kapod az ívet, te is tudod. A címadás fontos stilisztikai elem, része a cikkednek. Tényleg jó volt tavaly értő és objektív írásokat olvasni tőled, szerintem azt a vonalat erősítsd!

  • 2010.03.02 11:00:26untermensch

    Emberek, ez csak egy blog, hiába az index futtatja, akkor is valakinek a személyes benyomásait közli, vállaltan szubjektív. Az egész index erősen vérlibsi beállítottságú, de ebből nem csinálnak titkot, így tehát az olvassa, akinek a politikai ízlésével nem ellenkezik az ilyesmi. Ha valakinek kifogása van az ellen, ahogy itt a talmácsiról írnak, akkor javaslom, indítson saját blogot, érjen el kellő forgalmat, és aztán írjon róla olyan hangnemben, amit megfelelőnek tart. Egyébként meg időpocsékolás idejönni fröcsögni.

  • 2010.03.02 11:00:49Laciii

    És ha már tények a "középmezőnyben sincs Talmácsi" hazugság, a "középmezőnyben VAN Talmácsi" meg tény, 40-ből 26 az középmezőny, vagy max. középmezőny vége, de a középmezőnyben SINCS akkor is hatásvadász bulvárszenny.

    És ez baromi sokat számít, ha olyasmi a cím, hogy "Talma pályára vitte a végleges versenymotorját" akkor itt most rengeteg boldog ember lenne és csak az örök fikázók háborognának.

  • 2010.03.02 11:08:04maguborka

    amúgy középmezőnyre van valami egzakt definíció??? 1-3.ig dobogós.
    1-8-ig mezőny eleje?
    8-tól 35-ig mezőny közepe?
    36-tól 40-ig mezőny vége!?
    vagy az induló csapatok =100 %, 3-85 %-ig van a középmezőny??? mert sokan kapaszkodnak ebbe... olyan ez mint a megcsalásnál a csajod a hibás vagy a másik pasi.... nézőpont és értékrend kérdése. a végeredmény az, hogy más is kúrja a csajod :o))

  • 2010.03.02 11:13:40Alfonz83

    Mácius 2-án délelőtt Miskolcon süt a nap.Ez tény.
    Ebből az áprilisi időjárásra vonatozóan milyen kö-
    vetkeztetést lehet levonni?Én a F1 első szabaedzé-
    seiről írt szenzációs beszámolókat sem értettem
    soha,de ez biztos az én hibám.

  • 2010.03.02 11:14:56Laciii

    Nincs egzakt definicó, de ha három részre osztod a 26-ik úgy is még éppen a közepén van.

  • 2010.03.02 11:32:32Stock

    az igazi Sipi: tudod mi lett volna a leg objektívebb, leg korrektebb cím, amiben nincs sem lehízás, sem ajnározás?
    pl: Talmácsi 26. az első éles moto2 géppel lezajló edzésén 12 kör megtétele után!

  • 2010.03.02 11:32:37Laciii

    Érdekességképen megemlíteném, hogy van ahol "Talma végre a frankó vason!" címmel indítottak, még azt is leírták, hogy összesítésben 28-ik lett az ideje, és még emiatt se panaszkodott senki a szerzőre.

  • 2010.03.02 11:33:17Tomlinson34

    Kedves Gábor ! Hogy lehet hogy ennyire nem bízol a saját képességeidben? Miért magyarázkodsz? Képzeld már amint a New York Times újságírója lemegy a Tájm Szkverre, és magyarázgatja az írását a hömpölygő tömegnek. Vállald amit leírtál és ennyi. A hozzászólóknak pedig megjegyezném, hogy sem a cikkíró sem más nem kérdőjelezte meg Talmácsi tehetségét, motorzási tudását, elhívatottságát, és eddigi eredményeit. A cikk arról szólt, hogy a csapat lemaradásban van, ez pedig tény. Már a barcelonai teszten láttszott a dolog, a komolyabb csapatok már mind kész vázzal futóművel, szponzorokkal felmatricázott, lelakkozott idomokkal kavartak, Talma meg 1 széria cbr 600-al, aminek utángyártott idomján még a tükör helye is látszott. Ehhez képest a mostani motor már ránézésre is előrelépés. A szegény Magyart meg megint üti a nagy világ összeesküvés című kommentekre meg csak annyit, Hogy Talmára és a csapatára szerintem egyedül a pénzhiány leselkedik mint ellenség. Nem véletlenül vannak elcsuszva időben. Hajrá Talma, lesz ez még jobb !!!!!!!

  • 2010.03.02 11:35:38LucziI

    Ja persze, ott volt annakidején a Benettonnal Schumi a Forma1ből. Világbajnok lett. Majd a Ferrarrinál csetlett-botlott évadokat szenvedett. Utána mégis 5-ször tudott még világbajnok lenni.
    Szóval nem kell Talmát leírni, van még ideje van még jó lehetősége.
    2007 óta csak 2 évad ment el. A tavalyi nagyon szerencsétlen volt. Az idei talán bejön.

  • 2010.03.02 11:37:13Rocso Cafe

    Szerintem egy újságírónak az a feladata, hogy tényeket közöljön az olvasóval, és feltételezze, a kedves olvasó -a saját szája íze szerint- értelmezni tudja leírtakat. De ez a cikk erősen véleményformáló írás.
    Ha valaki jobban tudja csinálni, akkor keressen magának szponzort, motort, lehetőséget és mutassa meg mit tud! Ekkor jön a válasz, hogy ő gombvarró kisiparos és neki nem adatik meg a lehetőség, mert mások keresztbe tesznek és... stb stb. Ez a való világ. Tessék jobban csinálni!
    Sportoltam én is. Ott is mindenki okos volt, de soha nem állt be küzdeni, csak osztotta az észt.
    Nem tartom Talmát istennek, alig nézek motorversenyt, de ha van időm elolvasom a cikkeket és szorítok neki, hogy minél jobb helyezéseket érjen el, mert MAGYAR.
    Itt mindenki úgy hisztizik mintha neki kellene bedobni az utolsó fillérjét azért, hogy a Talma jól érezze magát.

  • 2010.03.02 11:39:41Rot

    Ender Gábor kurva anyád
    Ender Gábor kurva anyád
    Ender Gábor kurva anyád
    Ender Gábor kurva anyád

  • 2010.03.02 11:41:36SA778

    csendben jegyzem meg, h a mai napon Talma jelenleg a 9. helyen all (11 óra 36-kor) 6 megtett korrel, igaz meg mindig 1,5 mp hatrannyal. az ideje máris javult fél mp-et a tegnapihoz képest.

    ha valakit nagyon érdekel itt lehet megnézni a valenciai tesztet:
    http://www.circuitvalencia.com/live/index.htm

    Én sem vagyon nagy Talma fan, de konyorgom nem véletlenul lett világbajnok. ezt nem osztogatjak csak ugy mint az ecserin a diplomát.. Azzal Talma is tisztában van, hogy a "nagy" kategóriához ő még kicsi

  • 2010.03.02 11:44:50az igazi Sipi

    Stock

    az objektivitast nem erdeklik a kifogasok...

  • 2010.03.02 11:46:17Rot

    - Rocso Cafe:

    újságíró?

  • 2010.03.02 11:52:04LucziI

    Hajrá Talma!!!

  • 2010.03.02 11:59:42Guzzipapa

    SA778 : IGEEEEEN ! :) HAJRÁ TALMA !

  • 2010.03.02 12:02:25pannonkondor

    Talmácsi a középmezőny végén az első teszt után. Ez tényszerű. A másik ami nem vállalható: "A gyorsak jelen pillanatban fényévtávolságra vannak a Speed Up csapat együttesétől, és természetesen tizenkét, köridőre nem koncentrálós rundból nem etikus jóslatokba bocsátkozni. A tények viszont tények; azokon vitatkozni lehet, megmásítani azonban nem: negyven versenyzőt kapartak össze az új kategóriába, amiből Gábor a dolgok mai állása szerint, tökmindegy milyen technikával, tökmindegy milyen lelkiállapotban, tökmindegy hány araszos, méteres, kilométeres lépéshátrányból, de huszonhatodik lett." Nem, Gábor, nem tökmindegy. Remélem fölösleges elmagyaráznom, hogy miért. Ha mégis, itt egy példa: két ugyanolyan géppel indulunk, és aki veszít a homlokára tetováltatja, hogy " ÉN EGY LÚZER VAGYOK". A különbség csak annyi, hogy te lapos kerekekkel mész, törött kézzel. Nem tudom mindegy volna-e.

  • 2010.03.02 12:05:12Stock

    az igazi Sipi:

    és milyen kifogást olvastál? én "tényeket írtam"!

    ha meg igazi tényeket akarunk, (bár ez már a lényeget elvesztő leegyszerűsítés!) akkor:
    Talma 26. a mai nap!
    ellenben az objektivitás a tények reális megítélését jelenti.. a tények pedig, hogy az első tesztnapja a motorral és , hogy 12 kört ment!

  • 2010.03.02 12:05:40pannonkondor

    Ettől Talma még lehet akár kutyaütő is ebben a kategóriában. Bár az előélete nem erre enged következtetni.

  • 2010.03.02 12:10:20az igazi Sipi

    Stock

    a teny a 26. hely
    a tobbi meg kifogas.

    ugy, ahogy a szezon vegen sem fogja a a golyostollal osszefirkalt papirkutyat erdekelni, hogy hany kort ment, milyen motorral, az fogja eldonteni a helyezeset, hogy hany pontot gyujtott.

    de a cikk velemenyem szerint egyaltalan nem azt mondja, hogy talma eselytelen lenne. annyit mond csak, hogy most itt tart. es leirja a korulmenyeket is.

    itt csak paran ugy erzik, a nemzettestet kurt@k valagba grafitos gepzsirral sikositva azzal, hogy le mertek irni, hogy talma 26. lett es nem is akartak kifogasokkkal megmagyarazni, hogy "igen, de.."

    az ilyen "igen de.." megmagyarazasok igencsak kontraproduktivak, mondhatni..
    ha valami szarul megy, akkor nem a kifogasokat kell keresni, hanem a megoldasokat.

  • 2010.03.02 12:12:46Udo von Raumschiff

    Ender Gábor: elolvastam, fenntartom a fenntartásaim. Az általam kiagyalt blikkes címek is (pl. "Sutil a Force Indiával alázza Schumit és Alonsót") totálisan megfelelnek a tényeknek (lásd a barcelonai teszteredményeket), épeszű szakújságíró mégsem írt le ilyent. Pedig az a futam előtti utolsó teszt, így sokkal relevánsabb a valódi erőviszonyok szempontjából.

    Értem én, amit magyarázol, hogy a cím az csak egy cím, ráadásul szemantikailag rendben van (?), és hogy később, az apró betűs részben már benne van a tényigazság teljes kibontása... Csak én azért érzem a feszültséget (nevezzük most így) a cím vaskos csúsztatása és az apróbetűs kibontás között. Mert aki tisztában van az apróbetűs igazsággal, az nem ad ilyen címet.

    1989 tavaszán valamelyik friss bulvárlap címoldalon hozott egy szalagcímet, óriási betűkkel, hogy "Meghalt Kádár János! (7.o.)". Vették a népek, mint a cukrot, aztán a 7. oldalon elovasták, hogy türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt Kádár János, a tiszagyendai géplakatos... A cím tehát igaz volt, csak a betűméret, meg az elhelyezés hazudott.

    Tudom én, hogy a totálbájk nem a BBC tájékoztatási alapelvei alapján készül, és hogy egy blogbejegyzésnek nem lehet felróni, hogy műfajilag totálisan tisztázatlan, valahol a hír, a tudósítás, meg a publicisztika fölött lebeg a webkettes éterben (a véleményműfajok és hírműfajok közötti határvonal azért itt is kívánatos lenne).

    De ez így egyszerűen inkorrekt. Nem Talmával, az engem nem érdekel. Az olvasóval.

    Sokakkal ellentétben, én nem gondolom, hogy neked alapból Tisztelned Kell A VILÁGBAJNOKOT (sic!). De valamiféle minimális szakmai tisztesség elvárható volna.

    De ha a Blikk, meg a Story, meg a Kacsa Magazin tempója a mérvadó, vedd úgy, hogy meg sem szólaltam, ide se' kattintottam.

    Na, akkor alázza Sutil a Force Indiával Alonsót és Schumit?

  • 2010.03.02 12:17:51Udo von Raumschiff

    Ja, és a példaként hozott '89 tavaszi Kádáros bulvárcikk megítélése szempontjából tök irreveláns, hogy azon nyáron aztán tényleg meghalt AZ a Kádár János is. A fiumei írógépműszerész.

  • 2010.03.02 12:17:59Stock

    az igazi Sipi:

    véleményem szerint nem érted a többiek problémáját!
    miszerint a probléma a címmel van:
    "itt csak paran ugy erzik, a nemzettestet kurt@k valagba grafitos gepzsirral sikositva azzal, hogy le mertek irni, hogy talma 26. lett"

    nem ez a cím, hogy Gabesz 26. volt MA... hanem, hogy a középmezőnyben sincs.. ami ráadásul nemcsak a a tények hatásvadász megfogalmazása, hanem szemenszedett hazugság!


    (aki pedig ismeri a sportot, az tudja, hogy az hogy az első tesztje, meg a 12 kör roppant fontos információ!
    ugyanis ebből tudjuk, hogy nem tudhatunk semmit!! :)
    mert ha ezeket a tényeket elbagatelizáljuk, akkor téves következtetéseket vonhatunk le a leírtakból..)

  • 2010.03.02 12:19:18Tomlinson34

    Elolvastam a motorinfós írást is. Hát tényleg emberbarátabb. Pedig ugynarról írnak.

  • 2010.03.02 12:22:47LucziI

    Egy dolog a versenykörülményeket idéző teszt és egy másik dolog a beállításokat kereső tesztkörök. És ez a csúnya csúsztatás.
    Hajrá Talma!!!
    Nem érdekel, hogy hanyadik lesz. Lényeg: Magyar és ott van! Ennyi.

  • 2010.03.02 12:29:26az igazi Sipi

    Stock

    ismerem a sportot, en magam veteranban nyomultam a 90es evek vegen.

    es nem talmat huzom le, mert tehetseges gyerek. egyszeruen arrol van szo, hogy a 26. hely az 26. hely. es ahogy a versenybirakat nem fogja erdekelni, hogy sikerult-e jol beallitani a motort, vagy hany kkort tesztelt, ugy engem sem erdekel.

    biztos lesz ez jobb is kesobb. de _most_ 26.

  • 2010.03.02 12:39:32Laciii

    az igazi Sipi:

    Leírhatod még 26szor, hogy a 26ik hely a 26ik hely, vagy észreveheted, hogy senkinek nem ez a problémája, rajtad múlik.

  • 2010.03.02 12:48:56sz.s.

    Azért az a tény, hogy az FTR vázzal a legjobb eredményt Alex Debon érte el a 22. helyével, 44 kör megtételével, az sajnos nem túl bizalomgerjesztő. Hozzá képest Talma nem is ment olyan rosszul. Korai következtetéseket levonni, de nem biztos, hogy ez a váz jó választás volt. Egyébként jövőre biztos nem marad 3-nál több gyártó.

  • 2010.03.02 12:56:13Hagakure

    Várjuk meg az első versenyt.Akkor kiderűl mire képes Talma és a motorja.

  • 2010.03.02 13:08:00az igazi Sipi

    Laciii

    hanem mi?
    hogy a 26 hely nem a kozepe, hanem inkabb a vege?

  • 2010.03.02 13:19:47Stock

    az igazi Sipi:

    a csúsztatás!

  • 2010.03.02 13:24:04LucziI

    26
    26
    26
    csúsztatás.
    Megírta, hogy nem az idővel versenyzett Gabi(Talmácsi), hanem a beállításokkal küzdött.
    Olyan mintha a 100-as sprintert cipője tesztelése közben mérnének..... jó hogy gyengének tűnik az eredmény.

  • 2010.03.02 13:35:58intruderjani

    @az igazi Sipi: Csak hogy értsd, leírom mégegyszer: a cikk NEM objektív. Az, hogy tartalmaz tényeket, még nem teszi tényszerűvé és legfőbbképpen nem teszi objektívvé. Akkor had válaszoljak a - nem túl értelmes - válaszodra.

    "ja ertem
    a hazugsag emeli majd a nemzetet a nagyok koze...
    --- Gratulálok. Hülyeségeket beszélsz, de legalább megérted saját magad (ti. ezt te állítottad senki más).

    barminek hazudthatod talmat, akkor is jelenleg 26. lehet, hpogy majd les zjobb.
    --- ??? Ki hazudta Talmát hova? Te magaddal beszélgetsz?

    lehet, hogy rosszabb. lehet, nyakraesik az elso futamon es a ket kerek a szeke oldalan lesz ezentul. barmi lehet.
    --- Az ilyen jellegű - egyébként teljesen felesleges- mondatok elárulják a szinted...

    de objektivan
    --- Bazzmeg te kevered a szó jelentését, hovatovább fogalmad sincs róla !!! Nem objektív ez, hanem tényszerű...

    , most, ebben az adott pillanatban fuggetlenul attol, hogy minek szuletet, hol szuletett, ki volt az anyja, ki volt az apja, kik szurkolnak neki, milyen motorja van, hol van a labtartoja, hova van szerelve a kormany, milyen volt a guminyomas, hany kort tudott menni, hanyat nem o a 26. idot mente.
    --- Gratulálok a cikkíróról másolt elbaszott példádhoz. Sipi for prezident!

    ezt hivjak objektiovitasnak.
    --- Fogalmad sincs róla, mit hívnak annak. Nézz már be a guglihoz, hátha tisztába rak vele...

    szubjektivitas az, hogy felsir a zummogokorus, hogy "dehatamifijjunk". na az a szubjektivitas.
    --- ??? Ez hogy jön ide?

    es az ostobasag meg az, hogy azt kepzelik egyesek, hogy az oszinteseg es objektivitas nemzetarulas.
    --- GigaLOL !!! ??? Ez hogy jön ide?

    Összegezve: Te egy kurva nagy vicc vagy...

    jo motorosnak tartom talmat, amikor a 90es evek kozepe-vege fele talalkoztam vele, mar akkor a keves magyar eb-meno kozott volt.
    "

  • 2010.03.02 13:35:58bürokraták rémálma

    "negyven versenyzőt kapartak össze az új kategóriába"
    Matekozzunk kicsit! 40/3=13,33; 2*13=26
    Ha szigórúan matek alapon nézzük, akkor a második harmad utolsó helyezését érte el.
    A második harmad a 13-tól a 26. helyig a középmezőny.
    Így a cím miszerint "Versenymotorral a középmezőnyben sincs Talmácsi" erős túlzás, momdhatni hazugság, de mindenképpen csúsztatás. Ráadásul mindez hátrányos irányba, amit egy magyar ember magyar versenyző lévén magyar újságírótól rossz szemmel néz. (Teljesen jogosan.)
    Akkor lehetne elfogadott esetleg az effajta tényferdítés, ha Talma miatt egy másik sokkal tehetségesebb szintén magyar származású versenyző nem kapná meg a bizonyítási lehetőséget. Tudomásom szerint erről nincs szó! Bár úgy lenne, hogy ebbe a sportágba (is) futószalagon szállítanánk a vb esélyes embereket.
    De igazad van csak 26. volt tegnap. De benne VOLT A KÖZÉPMEZŐNYBEN! És biztos lesz olyan futam is, ahol még oda sem fog beférni, esetleg zakózni is fog. Viszont az értelmes magyarjai remélik, hogy sűrűbben fog előkelő helyezést elérni!
    Viszont kezd az lenni az érzésem, hogy abból lesz újságíró, aki csak ugatja a szakmát, de köze nincs hozzá! Sajnos ez több területen is megfigyelhető. Ja amúgy nem lenne káros, ha időnként belepislantanának a BBC különböző adásaiba! Volna mit tanulni tőlük.

  • 2010.03.02 13:37:22bürokraták rémálma

    "negyven versenyzőt kapartak össze az új kategóriába"
    Matekozzunk kicsit! 40/3=13,33; 2*13=26
    Ha szigórúan matek alapon nézzük, akkor a második harmad utolsó helyezését érte el.
    A második harmad a 13-tól a 26. helyig a középmezőny.
    Így a cím miszerint "Versenymotorral a középmezőnyben sincs Talmácsi" erős túlzás, momdhatni hazugság, de mindenképpen csúsztatás. Ráadásul mindez hátrányos irányba, amit egy magyar ember magyar versenyző lévén magyar újságírótól rossz szemmel néz. (Teljesen jogosan.)
    Akkor lehetne elfogadott esetleg az effajta tényferdítés, ha Talma miatt egy másik sokkal tehetségesebb szintén magyar származású versenyző nem kapná meg a bizonyítási lehetőséget. Tudomásom szerint erről nincs szó! Bár úgy lenne, hogy ebbe a sportágba (is) futószalagon szállítanánk a vb esélyes embereket.
    De igazad van csak 26. volt tegnap. De benne VOLT A KÖZÉPMEZŐNYBEN! És biztos lesz olyan futam is, ahol még oda sem fog beférni, esetleg zakózni is fog. Viszont az értelmes magyarjai remélik, hogy sűrűbben fog előkelő helyezést elérni!
    Viszont kezd az lenni az érzésem, hogy abból lesz újságíró, aki csak ugatja a szakmát, de köze nincs hozzá! Sajnos ez több területen is megfigyelhető. Ja amúgy nem lenne káros, ha időnként belepislantanának a BBC különböző adásaiba! Volna mit tanulni tőlük.

  • 2010.03.02 13:38:42bürokraták rémálma

    bocs! Én csak 1× küldtem el.

  • 2010.03.02 13:58:41tibita

    Szerintem már túl van ez tárgyalva........

    Tény ,hogy Talma a jó eredményekkel tudja majd elcsitítani , az egyetlen gyengébb éve után kinyilt szájú "szakértőket".......... gyanítom ,hogy ma már, tényleges tesztet végezve az első 20-ban lesz, holnap meg már becsúszhat a legjobb tízbe is.

    A Totalbike hozzáállását eddig is ismertük az egyetlen motogp versenyzőnkkel kapcsolatban.....semmi gond, nem kötelező drukkolni Talmának

    Az új elem csak az,hogy egy ilyen "objektív" és ugye cseppet sem hatásvadász és kattintásgenerátor, de a legnagyobb jóindulattal is félreérthető hangvételű cikk után , még az olvasó van "kioktatva"......mintha a cikkíró lenne megsértődve.

    Erről a régi mondás jut az eszembe.....
    " Aki kurvának áll , ne sírjon ha b@..sszák !"

    Én bízom benne ,hogy lesz ez még jobb is .....

    JA? TALMA A JELEN PILLANATBAN MÁR 14_ik VALENCIÁBAN........

    Felejtsük el ezt az egész műbalhét.......HAJRÁ MAGYAROK

  • 2010.03.02 14:06:03bosnyatama

    Kedves Ender Úr,

    Remélem online vagy és figyeled, hogy lassan a középmezőn elején van Gabesz már a 14. időt futotta.
    Úgy ugye, hogy tegnap lőtték be a lábtartót ill. a kormányt. Nekem is van közös fotóm Gabesszal, meg minden, de nem vagyok az az elvakult fan, de ha már ebben a kicsike kis országban valakinek sikerül odajutni és próbálhatja, legalább a kedvét ne vegyük el és legyünk rá büszkék, mert azt hiszem nem csak a saját nevemben mondom, de Mi sehol sem vagyunk hozzá képest. Nem kell elvakultnak lenni, de büszkék azt hoiszem minden további nélkül lehetünk. Üdv!

  • 2010.03.02 14:11:40Rot

    nna
    "Versenymotorral a középmezőnyben sincs Talmácsi

    A többiek vért ontanak egy-egy ezredért, Gábor szűk három másodperces hátránnyal zár. Van remény?"

    ezzel lenne gond szerintem

    azt sugallja (a szalagcím olvasóknak) hogy jó motorral is szar Talma. És hogy sehol nincs a mezőnyben. Persze ha végigolvasod a cikket, akkor érthetővé válik hogy miért a 3mp hátrány... de ez etikátlan.

    az se helyes, hogy következetesen újságírónak nevezitek azt, aki ezt idelökte elénk...

    Erről meg nem is tudom mit mondjak:

    Rogánné nem mer az ura előtt szarni

  • 2010.03.02 14:46:01Tomlinson34

    1.38.904-el 17 most. Viszont az eleje igen gyors.... Simon: 1.137.156..... Ez a lényeg.

  • 2010.03.02 14:58:05bürokraták rémálma

    Tomlinson34:

    1,2 másodpercet gyorsult már egy nap alatt. 'Asszem van remény, bár azt tudjuk, hogy csoda kéne ahhoz, hogy idén vb legyen.
    Hajrá Magyarok! (sportra értem, nem politikára.)

  • 2010.03.02 15:28:44toto92

    Talma 10., 1:38.8-cal. Egy másodpercre van a másodiktól, az élen Simon meg 3 tizeddel ver mindnekit.

  • 2010.03.02 15:30:12toto92

    Tomlinson34: bakker, ugyanazt nézzük? nekem tök más számok vannak :)

  • 2010.03.02 15:33:52toto92

    Amúgy Anthony West az előzetes listának megfelelően még mindig az MZ-nél van?

  • 2010.03.02 15:35:00bosnyatama

    láttátok Pasini a 30. szerintem az olaszoknál minden harmadik ember felköti magát óóóóóó ;-)

  • 2010.03.02 15:37:12Cliff Barns

    ez a cikkiró hülye, negatívhajhász pöcs!
    Talmácsi nem rossz pilóta, nem a legjobb, de jó, inkább meggondolt mint bevállalós.
    12 kör új motor, új váz... Nem tudom.
    A Lotus cossworth az egész tesztidény után is vagy 8 mp-et kapott. Pedig a williams is azzal a motorral megy.

  • 2010.03.02 18:04:16chiagochico

    T. Ender Gábor. Remélem most elégedetten hátra dőlsz, célod elérted. Szégyen!!!

  • 2010.03.02 19:19:54Hofiiiii

    Szerintem Gábor mondjon le...

  • 2010.03.02 20:47:09SW600

    Gratula, a cím meghozta az olvasottságot...

  • 2010.03.02 20:49:01atabi

    16. lett ma )))középmezőny lassan megvan

  • 2010.03.02 21:44:25Udo von Raumschiff

    Hé, totálbájkok, hol az apdét? "Egyetlen nap alatt 10 helyezést javult Talmácsi" vagy ilyesmi? Esetleg "Talmácsi versenymotorral is hullagyenge, de sokan még nála is gyengébbek", "Kevés Talmácsi az élmezőnyhöz" vagy a blikkes ihletésű "Gesztesi Károly is jobban motorozik Talmácsinál - állítja Liptay Claudia"???

    Nem értem. Nincs hír? Ha nem kíséritek figyelemmel az ügyet, akkor meg kapjátok le innen a "Hírek" rovatból ezt a szösszenetet, és rakjátok át az "Lefutott archív agymenések" blokkba.

    Halló! Van ott valaki?
    Vagy errefelé a tegnapi hír még hírnek számít?
    Vagy nyomdai átfutás van?
    A Népszava is gyorsabb nálatok, pedig mifelénk biciklis fószer hozza a cellulóz-bázisú híreket...
    Versenymédiummal a középmezőnyben sem vagytok!

  • 2010.03.02 21:51:12NRG-->

    itt még mindig megy a rinya!? Akkor amikor Renaumgartner Zsolti szerepelt hasonlóképpen az F1-ben, nem volt sok pártfogója, pedig ott volt az F1-ben! Tudom apuci, állambácsi stb-stb, nem tisztességes és szimpatikus módszerekkel, de Talma sem volt botránymentes az elmúlt időszakban! Itt is pénzről szól a verseny, ment is a marakodás!

    Egy kicsit feldobom a témát, mert ez még semmi a Tenerés kommentekhez képest! Ha nem figyelek oda, lelankad a kedv!

  • 2010.03.02 21:55:23Hagakure

    Udo von Raumschiff:
    http://www.motogphirek.hu/index.php?news=3116

  • 2010.03.02 22:31:43tibita

    NRG-->@:

    ""de Talma sem volt botránymentes az elmúlt időszakban! Itt is pénzről szól a verseny, ment is a marakodás!""

    Nem olvasol újságot mostanában????

    Nem a B.ringről derült ki ,hogy egy ruppótlan "médiagegg" ????? Kovács Bence Jánosról meg mintha azt olvastam volna,hogy jogerősen elitélt csaló és szélhámos.....

    Ez lenne Talma botrányos ügye, hogy a jólfelfogott érdekében otthagyta ezeket a "nagyformátumú" gigavállalkozókat????? Különben most ő várhatná,hogy kap-e esetleg szabadkártyát jövőre pár futamra????

    Most akkor mégis csak Talmának és Stefinek volt igaza?????

    De végül is így volt ez a KTM ügyben is, amikor a sok okos ugyan így osztotta az észt.....
    Ma meg Bartolon röhög a világ.....az összes volt versenyzője nyert már VB-t más csapatoknál (Talma, Aoyama, Simon)......
    A KTM meg sikertelenség miatt kiszállt a GP minden kategóriájából,mert Bartol végig (125, 250)Kalliót "tolta", az meg képtelen volt bárhol is nyerni....

    Na ezek a tények..... csakhogy "pörögjön" a téma....

  • 2010.03.03 08:32:37NRG-->

    nem azt mondtam, h Talma volt a hibás, de botrány az volt! Amúgy az ilyen híreket el sem olvasom, ezt se, csak a kommentek egy részét láttam, meg a rinyálást! Talmától még autógramot sem kérnék, de nem azért mert gond lenne vele, csak mástól sem, azt meghagyom a tinicsajoknak, meg a fotózást a celebekkel, azt meg Kiszel Tündének!
    Ha jól megy örülök, ha nem akkor hidegen hagy, de úgy látom a teljesítményből, mostanában nem leszek meleg!!!

  • 2010.03.03 08:52:09LucziI

    :D
    :D
    :D
    közröhej

  • 2010.03.03 19:33:52csakegyrajongó

    "kedves" cikkíró,(hát ez vicc) majd Talma mai teljesítményről is egy cikket és egy ahhoz hasonló frappáns címet rittyenteni legyen kedves. Előre is köszönöm.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.