Száz motort loptak!
2010.03.03. 16:23 - Hírszerkesztő
Mintegy 100 motorkerékpárt és 87 nagy értékű autót loptak el néhány hónap alatt annak a két bűnözői körnek a tagjai, amelyeket a múlt héten sikerült felszámolniuk a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársainak.
Feró Attila, az észak-budai bűnügyi régió vezetője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a banda gyakran összeköttetésben állt a tulajdonossal, aki ellopatta a járművet, mivel nem tudta fizetni a hitelt.
A bűnözők arra szakosodtak, hogy külföldről megszerezték az eladó járművek adatait és azokkal hozták forgalomba az "ellopott" motorokat és autókat. Volt olyan, amelynek vázszámát háromszor is átütötték.
A rendőrök megtalálták a csoport telephelyét és három embert őrizetbe vettek. A nyomozás nemcsak lopásra, hanem biztosítási és hitelcsalásra is kiterjed. Feró Attila beszámolt arról, hogy a motorlopásra specializálódott csoport heti rendszerességgel járt külföldi, leginkább ausztriai beszerző körútra is. A rendőrök 11 motorkerékpárt megtaláltak, 23 beazonosítása folyamatban van. Az ügyben összesen kilenc embert gyanúsítanak, közülük kettőt előzetes letartóztatásban helyeztek.




Kommentek
2010.03.03 16:47:12konti10
Ezek tulajdonképp bankokat és biztosítókat húztak le. Ahogy azok eddig minket, csak nyakkendősen. Savanyú a szőlő mi?
2010.03.03 16:53:55knbm
Naiv vagy. Mit gondolsz a bank nem veri le a tulajon?
Ezek szerint a bankból lehet lopni?
2010.03.03 17:03:51Harelgas
knbm, teljesen igazad van, de gyakorlatilag megerősíted azt amit konti10 írt le, ami szintén nagy igazság!
2010.03.03 17:04:17c
Már bocs, de aki bemegy egy bankba, az szerződést köt a pénzintézettel a lehúzás mértékéről.
Jó dolog az "ingyen" moci, de mikor kamatostul törleszteni kell az árát, akkor már mindenkinek félreáll a szája.
A végén így lesz egy Swiften Golfofos árcédula, egy GSXR1000-esen meg Ducati 1098-as cetlije...
Csak ameddig a takaró ér...
2010.03.03 17:16:32Hagakure
Nem kell 1000éves részletre motort és kocsit venni.
És akkor nincs rinyálás ha jönnek a behajtók és viszik a gépet.
2010.03.03 17:19:41Gzula[HUN]
Aki hitelre vesz motort, az ne panaszkodjon, hogy fizetni kell a részleteit. Spórolhat is 10 évet, hogy összejöjjön az ára. Ja, hogy az hosszú idő.
Aki elmegy k***ának, az nem sírjon ha b@sszák.
2010.03.03 17:22:32torokszultan
Gzula!
Nem is azok panaszkodnak, akik fizetik...
Akikről a cikk szól, azok éppenséggel nem fizették...
2010.03.03 17:33:29kalmarsweden
kinek mi a szakmaja el kell ismerni a bunözö is csak egy szakma probalja barki utana csinalni csak a gaz hogy a kisember szivja meg a lnagyobb tolvaj bank biztosito rajuk sohasem huzzak a vizest
2010.03.03 17:48:43puhosgyuri
ők legalább nem tőlünk hanem mondhatni értünk loptak.
2010.03.03 18:00:42Csak a yamaha
"Aki hitelre vesz motort, az ne panaszkodjon, hogy fizetni kell a részleteit. Spórolhat is 10 évet, hogy összejöjjön az ára. Ja, hogy az hosszú idő."Ez mind igaz,csak kivitelezhetetlen, mert mire álmaid motorjára összejön 10éves vagy 3x annyiba fog kerülni ;-)
2010.03.03 18:45:44gaborab
"a motorlopásra specializálódott csoport heti rendszerességgel járt külföldi, leginkább ausztriai beszerző körútra is"
na, labancoknál szereztünk pár piros pontot megint...
amúgy nem minden motor volt biztosítási csalásos, másrészt már nehogy vki védjen egy tolvajt! eszeteknél vagytok?!
2010.03.03 18:59:53KaWaSaKi
Jah elég hülye hozzállás, hogy a tolvajokat védik itt páran, ez a való világ, nem középkori robin hood mese. Osztrákoknál nem tulaj megrendelésére loptak, gondolom ha bármelyik tulaj helyébe lennétek nem örömködnétek ennyire, ahogy előttem szóló is írta, megint jól lejárattak minket ezek a nyomorékok. Arról nem beszélve, hogy ilyenek után szoktak bekeményíteni a biztosítók és akinek meg ezentúl ténylegesen ellopták az autóját, azt meg majd szétszivatják ezek miatt.
Nem kötelező új motort/ autót venni, nem kell gyűjteni sem részlet helyett, mindeki olyat vegyen amire pénze van, ja, hogy az használt, több éves lenne és nem lehet villantani mi? akkor jó részletfizetést a sok pózer ball*fasznak
2010.03.03 19:07:26KaWaSaKi
Közbe kitaláltam, hogy lehetne végetvetni ennek a mindet részletreveszekaztánsírokhaviszikaházat magyar mentalitásnak. Kötelezővé kéne tenni, hogy minden részletre vett járművet egy jól látható mondjuk 30 centis törlesztés alatt feliratú matricával meg kellene jelölni. Mindjárt vége lenne az arcoskodásnak, és csak az venne részletre járművet akinek tényleg szüksége van rá, és nem azért mert az a menő ha olyanom van :P :D
2010.03.03 19:15:08NRG-->
ez nem hülyeség KaWa! De az is tipikus hozzáállás, ha vkinek van egy új, vagy jobb gépe(autó, motor, stb), akkor azt már csakis hitelre nyögheti és dögöljön meg!
2010.03.03 19:34:55szazattila
végre valami ellopott járművet meg is talál a kétbalkezes rendőrség. ennek örülni kell!! gratulálok nekik! csak igy tovább! van még mit megtalálni!
2010.03.03 19:39:34KaWaSaKi
Nem feltételezem alapból senkiről, hogy részletes a gépe ha szép új darab, nem is érdekel miből van az illetőnek, amit irtam azt a cikkre való reagálásom, mert ez már tényleg szánalmas amit egyes emberek művelnek, lehet ennél lejjebb süllyledni még? következő lépése mi lesz ezeknek az embereknek, hogy most felszámolták ezt a "jóravaló segítőkész emberbarát" tolvajtársaságot és nem segítik ellopni a nem fizető adós gépét? eltördelik saját kezük lábuk, megnyomorítják magukat, hogy hehe majd fizet a biztosító abból fizetem a gép részleteit vagy mi? jobb nem belegondolni azt hiszem
2010.03.03 20:23:52Rocso Cafe
A korábbi időszak elhitette az emberekkel, hogy hitelből mindent lehet. A hitel nem akkor rossz amikor felveszed, hanem akkor amikor vissza kell fizetni!
Sosem értettem azokat az embereket akik 72 hónapos futamidőre motort vettek, utána meg gondot okozott neki, hogy teletankolja. Mindíg olyan motort vettem amire pénzem volt. (És nem vagyok kő kazdag.)Bár amikor alkudozni kezdtem a kereskedőnél és azt mondtam, hogy kp-ben fizetnék -amire azt gondoltam előny- százezerrel többet akart kérni.
A biztosítás meg az ilyen köcsög felelőtlen adósok, és az okosba megoldjuk neppermajmok miatt drága.
Amikor kiszámoltam, hogyha cascot kötök a motoromra kb két év alatt eljutok arra a szintre, hogy az ellopott motoromat kifizettem a biztosítónak. Ennél hosszab idő esetén már én szívok.
2010.03.03 20:29:15Fatökű Lepkevadász
Járműhitelügyben (máson hála az égnek nincs) egyszerre állok a f@sz mindkét végén, így egyrészt pontosan tudom azt, milyen, amikor "eldurran" az árfolyam és lényegesen többet kell fizetni, mint korábban - de nem sírok, úgy választottam, hogy beleférjen;
másrészt nem feltétlenül nevezném lehúzásnak a törlesztőrészlet növekedését, mert érdekes módon akkor nem vonyított senki, és nem lopatta el a 2 számmal nagyobb kocsiját, amikor kevesebbet kellett fizetni, mint ami rá volt írva a szerződésre, mert erős volt a forint...
úgyhogy szerintem a "jólodab@sztakaköcsögbanknak" dumát abba is lehet hagyni...
Az "értünk loptak"-on meg csak jót nevettem - haver, ha esetleg vettél egy ilyen "érted" lopott szekeret, szívesen megnézném majd, hogy gubbad le az arcod, amikor eladnád, de nem megy át az eredetrostán... Nagyobb összegben fogadnék, hogy akkor úgy szidnád a most "felmagasztalt" sz@rf@szúakat, hogy zengene bele az ország...
2010.03.03 20:52:36ocsisajt78
"KaWaSaKi
Közbe kitaláltam, hogy lehetne végetvetni ennek a mindet részletreveszekaztánsírokhaviszikaházat magyar mentalitásnak."
Kozbe kitalaltam en is valamit... normalisan meg kellene fizetni az embereket... es akkor nem kellene mindent hitelre venni... jahogy a beka segge alatt vagyunk eu-ban atlagfizuban? sebaj...
(erdekekrol mar nem is merek irni)
2010.03.03 21:08:19pog ma thon
A labancoktol nem loptak csak adatokat gyűjtöttek. Ha jol olvastam.
2010.03.03 21:14:19pog ma thon
Egy kétkezi melos átlag fizetése pl. Ír .közt. Havi 1600 -2000 euró NETTÓ. Vagyis othon már ástak egy lukat a béka segge alá és abban vagyunk.
2010.03.03 21:16:53pog ma thon
Ja és a benzin úgy 290-300-Ft körül van. Vagyis otthon valami kurvára nem klappol.
2010.03.03 21:32:17yerico1
pog ma thon: És abban a szipiszupi írhonban mennyi egy albérlet? Mert a közelben, Londonban olyan 800 font/hó. Azaz olyan 280E Ft/ hó. Igen, többet keresnek, de jóval többet is költenek pl. szolgáltatásra. Mennyi németeknél egy hajvágás pl.? Vagy mennyi a szervízek óradíja?
2010.03.03 21:36:14yerico1
No, Dublinban is 700 euró / hótól indul egy lakás + ugyanennyi kaució. A fizetés fele máris ugrott.
2010.03.03 21:38:04Gzula[HUN]
"Kötelezővé kéne tenni, hogy minden részletre vett járművet egy jól látható mondjuk 30 centis törlesztés alatt feliratú matricával meg kellene jelölni. "
Ezzel csupán az a bajom, hogy nem én találtam ki. :-) Tetszik. Addig nyújtózkodjon az ember, amíg a takarója ér. Sajnos az enyém elég rövig (a takaróm), de szerintem luxus egy hobbieszközre - kivéve, ha a motor munkaeszköz, de ez a ritkább - hitelt felvenni. Fél évig gyakorlatilag áll a gép, közben meg fizeted a részleteket. ÁÁÁÁ!!! Bele fájdulna a szívem. Még így is szar nézni, ha kint a hó, a moci a garázsban, nemhogy még annyi pénzt fizetni a bankároknak havonta, mint más amennyit haza visz fizetésként.
Akkor vegyen néhány évvel régebbit, mint szeretne az ember. Én is azt tettem, mégse bántam meg. Pedig 4 évig spóroltam rá. Hogy jobban esett volna mondjuk egy zsír új Hornet, hogy a f@szba ne. Az asszony meg éljen kenyéren és vizen. Hogyne.
Peace.
2010.03.03 21:47:47pog ma thon
yeriko1 : Mi Clonmel-ben 500 eurót/ hó fizetünk egy gyszoba konyha fürdő erkélyes apartmanért. A villany ugy 150 euró/ téli ho. + az internet 38 e/hó.Más kérdés ?
2010.03.03 21:51:46pog ma thon
Yeriko1:A szervízdij nálunk 50 Euró/óra(Yamaha). A hajvágás meg ugy 20-50 euró egy rövid nöi hajvágás .
2010.03.03 21:51:48NRG-->
kaja, pia, szórakozás,saját fészek?
2010.03.03 22:08:03ÁlKormi
Gzula[HUN]
Ez király! Felénk így mondják: aki k..vának megy, az számítson rá, hogy megb@sszák, de a tiéd jobb!
2010.03.03 22:11:42petyus75
Sziasztok!
Szereintetek hol lehet megtudni többet az ellopott autókról? Az enyémet is sajnos ellopták - autószalonból, bizományos értékesítésre volt ott. A Casco nem fizet, mert kulcsokkal, papírokkal vitték el.
2010.03.03 22:12:45NRG-->
rendőrség
2010.03.03 22:16:30petyus75
A BRFK-n? Mert Győrben, ahol a feljelentést tettem, nincsenek a TOP-on. Október 23.-i hétvégén lopták el, s február 20.-a körül még nem volt körözés alatt. " Nem volt még idő a köröztetés kiadására ". Szerinted?!?!?!
2010.03.03 22:20:10Gzula[HUN]
Álkormi: Kössz!
2010.03.03 22:51:35konti10
Nos, egy bank több milliárdos marketing kerete azért van , hogy az embereket befolyásolja. Ez ellen átlag ember nem tud védekezni, mert megtalálják a gyenge pontját. Ebből élnek. Rá tukmáltak az emberekre bármit, ennek meg volt a módja, technikája. Most változott a helyzet. Nem sajnálom a bankokat és a biztosítókat, hogy józan paraszti ésszel gondolkodó emberek, a számukra létező egyetlen elérhető módon próbálnak szabadulni az adósságuktól. Legalább olyan bűncselekmény az eladósodásba dumálni egy embert, mint utána rávenni, hogy feketén szabaduljon tőle.
2010.03.03 22:58:53Gzula[HUN]
"egyetlen elérhető módon próbálnak szabadulni az adósságuktól"
Nálam az egyetlen elérhető mód az adósság csökkentésére az, hogy a csekket feladom a postán.
Talán neked is pisztolyt fogtak a fejedhez, hogy felvedd a hitelt?
2010.03.03 23:18:30Hagakure
konti10:"Ez ellen átlag ember nem tud védekezni, mert megtalálják a gyenge pontját. Ebből élnek. Rá tukmáltak az emberekre bármit"
Én nem vagyok egy agysebész,de hitelt eddig egy bank se vetetett fel velem.Pedig nekem is nagyon tetszene egy új motor,de mivel tudok alapszinten osztani-szorozni nem tettem.
2010.03.04 06:20:51átlagmotoros
Hagakure: megmondtad a frankót, ezt nem is ragoznám tovább.
Remélem, aki itt a bűnözőket védi, annak egy szép napon elsétáltatják a motorját, aztán akkor lehet a pártjukat fogni, meg köcsög bankozni. Ha az a "köcsög bank" nem adna hitelt, az ország 70%-a gyalog járna vagy trabanttal.
Remélem, megfelelő büntetést kapnak ezek a mocskok.
2010.03.04 06:25:40Fatökű Lepkevadász
@petyus75
Győr RK egy hulladék, utálnak dolgozni és körözni vmit (tisztelet a kivételnek). 2 olyan autóról is tudok, aminek az ügyében egy bizonyos előadó nem adott ki körözést és utána külföldön forgalomba helyezték...
@konti10
Barátom, azt nem mondd, hogy a bankok kést szorítottak az ember nyakához, vagy pisztolyt a gyereke fejéhez, hogy vegyen fel hitelt, mert kinyírják?!
Minden felnőtt, felelősen gondolkodó (és itt van a hangsúly) ember el tudja dönteni magáról, hogy mennyit bír el. Ja, hogy a társadalom nagyrésze mára elhülyült, mert Maunikasó és Blikk színvonalnál feljebb nem megy neki a gondolkodás? Hát akkor hulljon a férgese...
2010.03.04 07:10:25átlagmotoros
Fatökü! Akkor ugye jóérzésű emberként mindjárt bejelentetted, hogy hol vannak a kocsik? De legalább a tulajokat értesítetted, ugye?
2010.03.04 08:13:26Rocso Cafe
Petyus 75
Amikor ott hagyod a kocsidat valahol kulcsokkal, papírral bizományos értékesítésre, a kereskedőnek nem kell felelőséget vállalnia a verdára? Lehet, hogy naiv vagyok, de nekem ez egyértelműnek tűnik.
2010.03.04 08:13:36Rocso Cafe
Petyus 75
Amikor ott hagyod a kocsidat valahol kulcsokkal, papírral bizományos értékesítésre, a kereskedőnek nem kell felelőséget vállalnia a verdára? Lehet, hogy naiv vagyok, de nekem ez egyértelműnek tűnik.
2010.03.04 08:48:13intruderjani
Na az ilyen pogmathon féle idengbe szakadt hazánkfiának üzenem, hogy rühellem az ilyen "itthonnemfizetnekmegezértleppatanokkülföldreésonnanosztomazészt" típusú "embereket". Kimentél vécéttakarítani és az ottani minimálbérről papolsz, amit te nem kapsz meg (mert azt a kinti állampolgárok kapják, egy-két kivétellel) és semmid sincs kint (albérlet 4-5-en egyszerre?, szakadt,húsz éves bérautó?) és nem is lesz. Majd pár év múlva hazajössz és közlöd, hogy kint sincs kolbászból a kerítés... Most összeszámoltam, a nem túl tág környezetemben 11 ilyen ember van, az egyetlen dolog, amit haza tudtak hozni az egy használható nyelvtudás volt (meg némi kápé, kábé a töredéke, amit reméltek). Szoktam volt mondani, hogy aki itthon nem viszi semmire, nagy valószínűséggel kint sem fogja... (Tisztelet a kivételnek, és nem, nem vagyok kíváncsi senki sikersztorijára, akinek van, az gondolkozzon el azon, hogy hány másiknak meg nincs...)
2010.03.04 09:23:30NRG-->
Jani! Már megint egyetértek veled, ugyanezeket gondoltam, ezért kérdeztem korábban: "kaja, pia, szórakozás,saját fészek?"
Te egy kicsit nyersebben és részletesebben megfogalmaztad!
Még annyival kiegészíteném, hogy a nyelvtudást hazahozzák, de az elvesztett éveket kint hagyják!
5-10 évet elcsesznek, majd hazajönnek és ott kezdik, ahol más 5-10 éve járt. Ezalatt értem gyerekek, saját ház,lakás, karrierépítés stb...
2010.03.04 09:28:28Dokibá
Kicsit azt nem értem, hogy ugyebár adásvétel előtt eredetvizsgálatot kell végeztetni... Ebben benne volt valami eredetvizsgáló csóka is... Ennyit arról a szemét lehúzásról, ami itt eredetvizsgálat címén folyik.
2010.03.04 10:45:47István18kerP12
Mivel kicsit megszólítottnak érzem magam("idengbe" szakadt hazánkfia)Itthon 0-ról kezdtem,mivel vidékről, jöttem Pestre,és papa-mama nem vett házat.2 táska ruhám volt.4 év után alakultak a dolgok,feleség mindkettőnknek jó meló.Nem hiteles motorok,nem hiteles autó,szépnek tünt. Aztán jött volna a lakásvásárlás. Kevés volt az önerőnk. Hitelválság,ilyesmi... Ez van
Bevezetőnek ennyi
2010.03.04 10:57:04István18kerP12
Nos -nem wc-t takaritok,de majdnem.
8.65 a min.bér-9.50-et kapok.
Ugyanannyim van kint,mint itthon.Az öcsémmel és az unokaöcsémmel lakunk együtt.2001 Punto van700 eur volt.
Aki ugy megy ki,hogy azt hiszi kolbászból van a kerítés,az téved.
Én ugy gondolom aki kinnt nem viszi semmire,az itthon bőven nem vitte volna......
Amit leirtam nem sikersztori,egyáltalán nem,talán ha szakmámban sikerül elhelyezkednem jobb lesz.
Amiért irtam alavetően: Ne ítéljetek olyanról amit,amit még nem tapasztaltatok,nagy hangon fikázva a boldogulást másképpen keresőket.
Egyébként szerintem ez nem azon mulik hol van az ember ,hanem hogy ki az és mit akar(sokan hazajöttek.. Az öcsém sír... milyen szar neki már irbe 600eur-ról visszavették a fizetését 450-re)
Relativ minden....
2010.03.04 10:58:56intruderjani
@István18kerP12: Meglehet nyersen fogalmaztam, nem volt szándékomban megbántani senkit. Nem az zavar, ha valaki külföldre megy "szerencsétpróbálni", hanem az, hogy ha már kint van, akkor ugat hazafele, hogy "otthon" minden szar és mindenki alulfizetett és itt "kint" minden rózsaszín stb. Ettől falnak megyek, mert nem így van. A te bevezetőd alapján, viszont nem értem, hogy hol vagy érintett vidék->főváros az nem az, amiről beszéltem.
2010.03.04 11:15:25István18kerP12
Régebben jöttem egy Mátészalka melletti kis faluból, Bp-re.Aztán kb 1 éve Dublinban vagyok. Amugy teljes szivemből utálom,azt helyet...
Most 2 hétig itthon vagyok. Motorozzunk!:-)))
2010.03.04 11:16:56torokszultan
Még mindig nem értem, hogy a nagyon okos kommentelők, akik általánosságban húzzák le a keresztvizet a hitelre vásárlókról, azok ezt mi alapján teszik?
Mert a többség ugyebár szó nélkül fizeti az autója/motorja törlesztését. Azok miért is hülyék? He?
Már megint ez a nyomorult és buta általánosítás...
2010.03.04 11:27:23intruderjani
@torokszultan: Mintha túlreagálnád, alapvetően nem azokta hullik a fika, akik hitelre vesznek valamit, hanem azokra akik "túlvállalják" magukat, aztán meg siránkoznak. Persze vannak a hiteleket mereven elutasítók is, ők éppen csak abba nem gondolnak bele, ha senki nem vesz újat hitelre, akkor ők sem tudnak majd használtat venni hitel nélkül... Peace!
@István18kerP12: Így már értem, de a hozzászólásaid alapján te pont nem tűnsz érintettnek, eléggé a helyükön kezeled a dolgokat.
2010.03.04 11:38:44István18kerP12
Köszönöm,próbálkozom.
A hitellel kapcsolatban pedig igazad van.A baj azokkal van akik a lakáshitel,autóhitel,motorhitel mellé még a providentel is barátkoznak. Nem csoda ,hogy nem birják. Pedig a hitel nem ördögtől való,csak tudni kellene használni.
2010.03.04 11:43:58GERI87
ha itthon dolgozol akkor nem biztos hogy megélsz belőle
ha külföldön akkor meg igen!
nem biztos hogy baromi jól de mégiscsak...
én úgy vettem észre ez a legnagyobb különbség.
ottse kolbász minden
de vannak nem anyagi dolgok is amik vonzóak lehetnek és már csak azért megfontolnám hogy itt vagy ott.
pl:
-nincs akkora bürokrácia, korrupció
egy dologgal kevesebb ami megkeseríti a mindennapokat is - okmányiroda, posta stb.
-jók az utak:)
-szóval egyszerübb, kézenfekvőbb, "emberibb" sokminden..
2010.03.04 11:55:27intruderjani
@GERI87: És ha a mérlegelés után végül is úgy döntesz, hogy kiköltözöl, akkor utána "ott" minden alkalmat meg fogsz ragadni arra, hogy fikázz "itt" mindent? Ugye, hogy nem (megelőlegezem)! Részemről -még mindig- nem azon van a vita, hogy ki és hol, hogyan próbál jobban élni, hanem azon a "gerinctelen" magatartáson, hogyha elmegy akkor szid mindent és mindenkit amit hátrahagyott (és az esetek túlnyomó többségében idővel lehajtott fejjel bandukol vissza oda, amit egész addig fikázott). Na ettől vagyok rosszul és harapok egyből ha ilyesmit tapasztalok.
2010.03.04 11:59:40torokszultan
Azokról tettem említést, akik "általánosságban" alkotnak negatív véleményt a hitelt felvevőkről. Ez szerintem nem túlreagálás. Teljesen egyetértek veled, "hitel-nem hitel" ügyben kategorikus véleményt alkotni legalább olyan agyatlan dolog, mint az "új-használt" kérdésben.
2010.03.04 12:02:49torokszultan
Még valami, Intruderjani: a túlvállalás is nagyon relatív ám, mert 2 évvel ezelőtt, felelősen átgondolva felvett hitel is lehet egy pillanat alatt törleszthetetlen átok. Ilyanből sokat látni nap, mint nap.
.
Markánsan el kellene választani tehát a felelőtlenül felvett hiteleket a fizetett hitelektől és a körülmények miatt fizethetetlenné vált hitelektől.
.
Tudom, hogy ebben köztünk nincs vita, a megjegyzésem azoknak szólt, akik ab start lehülyéznek mindenkit.
.
Motort lop(at)ni meg bűncselekmény, hogy dugnám föl a seggébe a berúgókart mindnek!
:-)
2010.03.04 12:05:41intruderjani
@torokszultan: Jogos, ahogy olvastalak rájöttem, hogy tényleg egyetértünk.
2010.03.04 12:11:39nemtomtom
Sziasztok!
Elég gáz szerintem, hogy vannak olyanok itt is aki ezeknek a szemét tolvajoknak drukkolnak mondván a bankot húzták le nem a manust ha lizingelt verdát vagy mocit vittek.Én ugyanis beszivtam, a ház elől vitték a verdát. Bejöttek a kéglibe a kulcsért,asszony, gyerek otthon volt. A járőr szerint olcsón megúsztuk. Szoktak ők cifrább dolgokat látni. A kocsi nem volt lizingelt, de a biztositó igy is kármegosztással élt én meg mehettem a francba örülhettem hogy a 80 százalékát kifizették. Ha lizinges lett volna esélyem sincs ezek miatt a szemét csalók miatt. Ennyit arról hogy csak a bankot károsítják meg.
Az ilyenekkel azt kéne csinálni amit Kínában.Gondolom tudjátok
szevasztok
2010.03.04 12:12:14GERI87
99% hogy nem megyek el, nincs is tervbe, csak mondtam hogy nekem ha elmennék inkább szempont lenne a könnyebb,igazságosabb,emberbarátibb közeg mint a pénz, mert ez jelenleg jobban idegesít mint a lové.
többnyire csak azokról hall az ember akik "onnan" fikáznak itt mindent...aki meg elvan arról úgysincs mit mondani, mert nem érdekes.
panaszkodni szeret az ember és hallani is azt!
2010.03.04 12:44:05Seca81
Hitelre csak házat vagy lakást!
Motort, autót, plazma tévét, drága mobilt, anyámkínját ne!
Sztem le lehet egyszerűsíteni a dolgokat egy mondatra; addig nyújtózkodj amíg a takaród ér...
Tisztában vagyok vele, hogy kp-ra sosem fogok házat/lakást venni, mert az kizárt h itthon rohadjak és gyűjtögessek még 15 évig...
Ez sztem érthető, hisz más választásom nincs. Mint minden hitel, ez is nagy kockázattal jár, de más lehetőség nincs h kirepüljek a fészekből pár év múlva. Szüleim is ezt tették, hál' Istennek nincs több hitel, autóink vénségek :) de a célnak tökéletesen megfelelnek, kis szervizköltség, olcsó fenntartás, huszon és több mint harmincéves koruk ellenére igen megbízhatóak! Szeretjük őket nagyon, nem vágyunk új/újabb autóra, jól van ez így, nem vagyunk veszélyben hitel bedőlése esetén... :)
Excsajom járt rosszul, kikönyörögte apucitól az új Polo-ra az indulót, apuci megmondta h a törlesztőket, biztosítást, casco-t a csaj fizeti, akkor épp volt melója, fizette kb egy évig, aztán suli, meló off, apuci nem segít, nekem kellett eladnom, hadd ne mondjam mennyit bukott rajta, kb én többet jártam vele az eladás idejében mint ő azalatt az 1-1.5 év alatt. Vicc...
2010.03.04 12:59:57Szsrobert
Száz motort loptak, avagy: a külföldi, vagy az itthoni élet és munkavállalás a jobb?
2010.03.04 13:18:39torokszultan
Seca81. És mekkora a takaró? Ma ekkora, holnap meg akkora...ha érted, hogy mire gondolok...
2010.03.04 14:32:15Rocso Cafe
Seca81-nek igaza van. Csak amit muszáj megvenni azt vegyük hitelből pl. a ház ahol lakni kell. De abból is akkorát, hogy ne legyél teljesen kifeszítve. pl 100e fizetés mellet ne legyen már 80 a törlesztőrészlet. És ez nem csak a jelenlegi "válságos" időszakra igaz. Amit Seca leírt tipikus sztori szerintem. Kéne motor mert szeretnék motorozni, de egy fillérem sincs, még a tankolásra is spórolnom kell. Na az ilyeneket nem sajnálom. Amikor beszélgetek külföldön élő honfitársainkal, mindíg az jön le, hogy ott sem jobb mint itthon. Vannak adók, fizetések, szociális háló, politikusok stb. De ha összességében nézed az egészet mindenhol megtalálod miért szar az élet. Mi magyarok erre születtünk, hogy megtaláljuk ezeket. Amikor a német nyugdíjas nem tudott elmenni évente négy külföldi útra a klubbal csak kettőre, az azért sír. te meg örülnél egynek. Minden viszonylagos.
2010.03.04 15:00:21LucziI
Na, ezért járok ETZ-vel.
2010.03.04 15:05:39LucziI
Csak az a különbség, hogy itthon azért spórolsz (már aki), hogy napi szinten meg tudj élni.
Ha kimész (attól függ mit meló és hol), azért kell spórolni, hogy itthon jó legyen a családnak.
És míg itthon az átlagfizu (80-90ezer) minimum fele megy el megélhetésre-kajára-csekkre. Addig a kinti fizuk (1200-1500euro) 20%-a. Ha meg valaki ennél kevesebbért megy ki melózni az ássa el magát. Bocs.
2010.03.04 15:10:01LucziI
Menjen akkor Irakba. Ha megússza havi 4-5Ezer dollárt kereshet.
Amerikánásba a házvezetőnő 450-600 dollárt keres hetente (havi 1800-2400) amiből havi 200dodo a szállás, kaja igény szerint de az sem több 200-300dodonál. És megmarad 2-3heti bére. Irom mégegyszer, igény szerint, ki milyen színvonalon akar kint élni.
Mielőtt baszakodik valaki, Édesanyám februárb elején ment ki New Yorkba....
2010.03.04 15:12:31LucziI
Igen amcsiba nőknek van meló, én se itthon szopnám rabszolgasorba havi90ért ha mehetnék.
2010.03.04 15:19:14LucziI
Ja és a tolvaj az tolvaj, akkor is ha pénztárcát lop, ha motorot lop, ha kocsit lop, ha a kormány lop. Le kell őket csúkni, és irány a munkatábor...
Hamar csökkene a bünözési ráta.
2010.03.04 15:59:16intruderjani
@Luczil: el vagy tévedve a számokat illetően, de rádhagyom, nem vitatkozom rajta.
2010.03.04 17:27:39GERI87
"Havi húsz munkanappal számolva a havi munkabér az új minimálbér alapján 1160 dollár (220 ezer forint)A statisztikák szerint alig félmillió embert (főleg mosogatókat, gyorsétteremi alkalmazottakat, mezőgazdasági munkásokat, jegyszedőket, poggyászcipelőket)"
szerintem nem kéne bemagyarázni magunknak hogy máshol is szar mint itt mert ez nem igaz azért.
fogadjuk el hogy máshol jobb ha nem is nagyon sokkal.
2010.03.04 19:21:58intruderjani
@GERI87: Hmmm... Csak pusztán számok alapján ítélni, olyan, mint egy motort csak köbcenti alapján. Mutat valamit, de nem sokat. Ne is számolgasd át feleslegesen a valutát forintra, mert az "egyik így kerek a másik meg úgy hosszú" (azaz az egyikből pl 600 darabból adnak egy cigit, euróból meg 5 darabért. Lehet átszámolgatni...) Éltem külföldön, nekem kicsit nehéz lesz bemagyarázni a "kánanánt". A statisztikákban pedig csak a bejelentett emberek szerepelnek, a magyar "szar külföldi cigányként" kicsit nehezen "jelentődik be", nemhogy az ottani minimálbér közelébe kapna. Kivételek persze vannak. A lényeg: a kinti a minimálbér nem biztosít sokkal magasabb életszínvonalat, mint hazai. Persze amíg nem vagy kint, addig ez kicsit nehéz elhinni...
2010.03.04 19:29:49Gzula[HUN]
Haver mesélte, hogy Németországban építkezésen dolgozott, és amikor jöttek a munkavédelmisek, akkor egy aknában bújtak el négyen. Egy magyar, egy török, egy szlovák és egy román. Erről jutott eszembe:
"szerintem nem kéne bemagyarázni magunknak hogy máshol is szar mint itt mert ez nem igaz azért."
2010.03.04 20:20:08pannonkondor
Aki dolgozni akar, és tud is, az jól megél külföldön. Ez itthon nem így van. Szar meló meg nem létezik. Lusta, válogatós ember annál több.
2010.03.04 21:27:06Fatökű Lepkevadász
"átlagmotoros
Fatökü! Akkor ugye jóérzésű emberként mindjárt bejelentetted, hogy hol vannak a kocsik? De legalább a tulajokat értesítetted, ugye?"
A tulajt természetesen értesítettem, mert a tulaj mi (a bank) vagyunk :D:D:D (azaz már csak voltunk, bár a törzskönyv még mindig nálunk van...)
Bejelenteni nem kellett, mert nekünk jelentették be :D:D:D
2010.03.05 07:48:38LucziI
IntruderJani, hozzátettem, hogy nem aljamunkáért.
És mindegyik reális, amit írtam.
2010.03.05 09:38:28intruderjani
@LucziI: 200 dodo az albérlet? Ha öten laktok egy másfeles-kétszobás lakásban, akkor esetleg. Úgy aztán meg lehet saját, önálló életvitelt folytatni, párkapcsolattal, meg gyermekneveléssel, right? Ha meg házvezetőnőként levonnak 200 dodót mert a munkaadónál lakhatsz, akkor aztán meg lehet saját, önálló életvitelt folytatni, párkapcsolattal, meg gyermekneveléssel, right? Próbálj meg gyermeket vállalni az usában (vagy éppen svájcban) úgy, hogy nem vagy állampolgár és magadnak kell fizetni a TB-t és közben -jó esetben- ottani minimálbért keresel. De persze szerinted minden reális, amit leírtál, hiszen velem ellentétben te NEM éltél sem az USA-ban (Nutley), sem Svájcban (Basel), sem Lengyelországban (Varsó), sem Angliában (Farnborough). Hozzáteszem én nem "szerencsétpróbálni" mentem e felsorolt helyekre, nekem a munkám olyan, hogy fél-egy-másfél évet kell töltenem egy-egy helyen, amíg az egyes projektek tartanak.
2010.03.05 12:03:32GERI87
Egy magyar, egy török, egy szlovák és egy román. Erről jutott eszembe:"
feketén dolgozni mindenhol szopás én nem abbol indulok ki.
Hmmm... Csak pusztán számok alapján ítélni, olyan, mint egy motort csak köbcenti alapján."
nem is mondtam hogy voltam kint csak én azt a infot talátam...
A lényeg: a kinti a minimálbér nem biztosít sokkal magasabb életszínvonalat, mint hazai. Persze amíg nem vagy kint, addig ez kicsit nehéz elhinni..."
igen nehéz.
ennyi erővel Moldovában és élhetnék vagy Albániában mert végülis mindenhol ugyanolyan szar..ott is olyan mint itt!
na ne!
én nem abbol indulok ki ha külföldről van szó hogy feketén ganéhordás, megmosogatás,stb mert az természetes hogy ezt a munkát sehol nem fizetik meg jól a világon!
ez a baj az emberekkel hogy kimegy mosogatni és hazajön hogy "huuuu te baszki gyerekek ott is szar ám"
2010.03.05 12:08:42GERI87
rokonaim élnek kinn svédországba:
Volvo gyárba dolgozott a faszi max raktárosi munkakörbe
kertes ház autó 5 gyerek...
2010.03.05 12:47:22intruderjani
@GERI87: Olyan dolgokról "vitatkozol" velem, amihez - bevallottan - fingod sincs. Felteszem nem rám gondolsz ezzel a "mosogatós" zárómondattal, viszont egyetértek vele. Csak hogy a "kivándorló" emberek 95%-a ilyen aljamunkát (@pannonkondor én tudok neked ilyet adni és majd ha húzod a szád, akkor visszapuffogtatom ezt a "lustaemberes" üres frázist... ) végez a kintlétének első X évében és sokan haza is jönnek emiatt. Aki meg mégis viszi "valamire" az valószínűleg itthon is vitte volna - szerintem. Mindegy, arra még megkérlek, hogy ha lehet, az én állításaimmal vitatkozz velem és ne a sajátjaiddal, amiket te állítasz és nem én...
2010.03.05 13:09:12GERI87
a mosogatást csak példaként irtam hogy vannak olyanok.
ismerek olyat.
Aki meg mégis viszi "valamire" az valószínűleg itthon is vitte volna"
ja de nem mindegy mennyiért!
másik rokon azért ment el mert ott többet kapott ugyanazér..
na.
az én állításaimmal vitatkozz "
azzal vitatkoztam. mert hogy..
"A statisztikákban pedig csak a bejelentett emberek szerepelnek, a magyar "szar külföldi cigányként" kicsit nehezen "jelentődik be", nemhogy az ottani minimálbér közelébe kapna."
erre irtam hogy igen fekete melo meg mosogatás mindehol szar és ez nem jelenti azt hogy ott is csak olyan mint itt.
2010.03.05 13:36:39intruderjani
@GERI87: Hát kedves kolléga most értetlen vagyok: ti. olyan dolgokat válaszolsz nekem, ami egyszerűen NEM kapcsolódnak azokhoz az állításokhoz, amivel vitázni szeretnél. Példa
1. Aki meg mégis viszi "valamire" az valószínűleg itthon is vitte volna"
---
ja de nem mindegy mennyiért!
másik rokon azért ment el mert ott többet kapott ugyanazér..
na.
--- Hogy jön ez ide? Ez nem a "vitte valamire" kategória, hanem a "több pénzért elmegyek ugyanazt csinálni máshova" esete (még akkor is, ha jelen esetben a máshova éppen külföldöt jelent).
2.az én állításaimmal vitatkozz "
---
azzal vitatkoztam. mert hogy..
---
"A statisztikákban pedig csak a bejelentett emberek szerepelnek, a magyar "szar külföldi cigányként" kicsit nehezen "jelentődik be", nemhogy az ottani minimálbér közelébe kapna."
---
erre irtam hogy igen fekete melo meg mosogatás mindehol szar és ez nem jelenti azt hogy ott is csak olyan mint itt.
---
Nem zavar, hogy bár vitatkozni szeretnél, de elbeszélsz mellettem? Lásd eggyel előtti kommentem, valóban van más munka is de a "szar bevándorló" tipikusan nem fogja azt megkapni (persze kivételek mindig vannak, a legelső kommentem úgy szólt, hogy nem érdekelnek a sikersztorik, mert nem azok az átlag).
Szerintem ezt itt és most abbahagyom veled, mert egyszerűen elbeszélsz mellettem (ráadásul folyamatosan). Menjél szépen politikusnak, ott mindenki elbeszél mindenki mellett és ezért ez fel sem tűnik egyiknek se.
2010.03.05 14:43:05torzi
el nem hiszlek bennetket. a kommentelők közül hánynak van saját motorja? a hitelről vitatkoztok egy motorlopásról szóló cikk miatt?
hát remélem azoknak a gépeit is hamar elkötik akik szerint banktól lopni nem bűn/szégyen.
én az utolsót , akit elkaptam hogy lopná a gépemet, addig ütöttem amíg el nem fáradtam. a következővel is ezt fogom csinálni, és szívesen ezt csinálnám azokkkal is akik pártolják őket.
elnézést a stílusért de nagyon kiakadtam a kommenteken.
2010.03.05 15:01:28GERI87
hejj te se érted mit akarok!
mindegy hagyjuk szerintem is...
2010.03.05 17:07:58Gzula[HUN]
Torzi, egyetértek veled. Azért remélem az utolsó ember, aki el akarta lopni a motorodat, az az első és az egyetlen is volt egyben.
Nekem még anno a Simsonomat akarta valaki a szerelőtől ellopni, de nem tudta elindítani. Jah, ezért volt a szerelőnél. Tolta egy darabig, majd belökte az árokba a kötsög.
2010.03.06 07:14:05LucziI
Intruders, oké legyen, neked van igazad. Biztos Anyám hazudik.
Írtam én is, hogy nem alja munkára kell kimenni melózni.
jól keres kétkezi melóval pl. a CNC gépkezelő.
Sok melóhely helyetted fizeti a szállást, erre nem gondoltál?
Sokan azért mennek ki, hogy az itthon maradt asszony, gyerek jobban éljen...
De mindegy.
Amint tudok megyek is ki, utánajárok mennyire van igazad.
Addig nem vitatkozom.
2010.03.06 07:17:08LucziI
Torzi, te meg máskor addig üsd amig levegő vesz....
Mocskos tolvaj banda fel kell lógatni mind...
Én inkább lövök.:D
2010.03.08 00:03:54jaafar
Ezt hitelcsalásnak hívják. Nem az emberektől lopták a kocsikat, hanem kihozták a bankból, nem fizették és újra forgalomba helyezték más számokkal. Arra megint hitelt vettek fel. Gyakorlatilag egy autót dupláztak vagy tripláztak.
A másik banda, mint írták külön brigád, ők simán felkapták a motorokat az osztrákoknál.