Nyomatékban verhetetlen

2010.03.05. 10:52 - Zirig Árpád

Komoly újítok nem történtek a Zero elektromos motorokon. Azt kapták, ami a kiváló tervezésű gépekről hiányzott: dögös festést. Eddig csak fehérben forgalmazták őket, mostantól vörös, kék és fekete színben is elérhetők. A technikai újítások kimerültek egy speciális szívócsőben, amely az ülés alól friss levegőt biztosít a terhelés alatt esetlegesen túlmelegedő kefés, állandó mágnesű elektromotornak.

Teljesítmény alapján kétféle Zerót különböztethetünk meg: a nagyobbik teljesítménye 31 lóerő, a kisebbikék 23 – mindkettő erőleadása közvetlen és lineáris.

A benzinhez szokott motorosoknak ezek a paraméterek szegénynek tűnhetnek, de aki vezetett már elektromos motorkerékpárt, az tudja, hogy ez az erő nem ugyanaz.

Néy óráig kitartó 4 kW/h-s lítium-ion akkumulátort párosítottak ez erősebb verzióhoz, ennek nyomatéka 85 Nm, tömege mindössze 125 kiló. Ebben a változatban a Supermoto és a Dual Sport kivitel érhető el.

A kisebbiket 2 kW/h-s elemek táplálják, nyomatéka 67,5 Nm. Mivel filigránabb építésű, tömege is kisebb, mindössze 78 kiló. Aki ilyennel terepezne, nem fog mellé: az X és az MX modellek két órát bírnak töltés nélkül – sárdagasztásból ennyi éppen elég.

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2010.03.05 11:01:24Seca81

    Wow, mi az ára egy ilyennek?

  • 2010.03.05 11:06:31tibita

    85 Nm...... hoppá!!!!! az nem piskóta.

    Pár év és ha a hatótávolsággal is tudnak valamit kezdeni a fejlesztők akkor legalább akkora jelentőségű váltás tanúi lehetünk, mint annakidején a lóról a benzinmotorra váltás volt.

    Igaz ez nem fog évtizedekig tartani........

  • 2010.03.05 11:21:46Maciej

    A képek zseniálisak...

  • 2010.03.05 11:36:44HippY

    nekem cask egy-két bajom van ezekkel az elektromos motorokkal:szépek, energiatakarékosak, ügyesek okosak,hatótávuk majd megnő a technika fejlődésével de nincs meg a HANG.Számomra az egyik fontos tényező hogy amin ülök jó hangja legyen ne csak suhanjak a semmi közepén.Tudom ez a jövő,meg van hanggenerátor is de az se az igazi.

  • 2010.03.05 11:42:10gyozike

    Mondjuk egy ilyen gépnél az hogy csendes, nem feltétlenül hátrány. Az erdőben nem is baj, ha nem menekülnek ki a világból az állatok :)
    Városban már más lenne a helyzet, ott azért nem árt ha észrevesz a többi közlekedő.

  • 2010.03.05 12:01:38Uff

    Tetszik, kiprobalnam :)

  • 2010.03.05 12:25:04GERI87

    nincs HANG!
    divatból majd vesznek ilyet de a motorosok többsége nem hiszem hogy oda enne érte.
    vagy csak megint lemaradtunk e téren is?
    remélem a nyugati motorosok még nem adták be a derekukat ennek a vonalnak.

  • 2010.03.05 12:32:19joe3650

    Alakul ez már!

  • 2010.03.05 12:36:59Szsrobert

    Itt valami kavar van.
    4kWh-s akkuból még 4kW-os sem lehet kivenni egy óráig, de a cikkíró szerint 2 óra terepezésre elegendő.
    Ha a terepezés=30-cal gurulni, akkor talán.

  • 2010.03.05 12:39:18Szsrobert

    "A kisebbiket 2 kW/h-s ELEMEK táplálják"
    Anya neeeeeeeeeeeee.. :-((((((

  • 2010.03.05 12:40:32Szsrobert

    Szóval maradjunk a 2kWh kapacitású akkupakk meghatározásnál.

  • 2010.03.05 12:45:03Szsrobert

    Mekkora a lánckerekek fogszáma? Kefe nélküli BLDC motor?

  • 2010.03.05 13:03:33baowah

    Szsrobert: a fekek toltik vissza az energiat, elvileg igy van kitolva. Az elem kellett, hogy ne legyen szoismetles :)

  • 2010.03.05 13:12:21Csak a yamaha

    Ez mind legyen szép és jó,csak az árcédula gyanitom elég huzós lesz..Amúgy ez is csak 1 pénzkihúzás innen/onnan a gyártok részéről..Amúgy ha lehetne az átlagnak is tesztelni/kipróbálni lehet tetszene;-)

  • 2010.03.05 13:23:59kipketer

    Könyörgöm, most már beírok én is. KW/h Az mondjuk jó lenne teljesítményváltozás mértékegységnek, de akku kapacitásnak ne találjuk már ki.

    Az hogy fékezésnél ilyen hatásfokkal jöjjön vissza az energia, pláne terepen. hihihihi - LMAO

    Csak gondold el, mi minden történik a betolt energiával, azon kívül, hogy elvileg vissza tudod nyerni féktávon...

    jóóóó, péntek van, tudom! :DDD

  • 2010.03.05 13:26:08kipketer

    Az ár 8000$ körül indul amúgy, hogy ne csak destruktívat írjak...

  • 2010.03.05 13:28:02skyrangr

    Szsrobert: a 31Le az kb 22,5kW. De nem hiszem hogy a motor használata azt jelenti, hogy non-stop 22,5kW teljesítményre lenne szükség, ez nem egy villanydaráló, vagy betonkeverő, aminek közel állandó a teljesítményfelvétele!
    4kWh-s akku tényleg hogy azt jelenti hogy 4kW-nyi teljesítményt képes 1 órán keresztül leadni, vagy 1kW-nyit 4 órán át. De a kettőt összekombinálva kijön a végeredmény, hogy a használat közben átlagosan nem használja ki a villanymotor összes, 22,5kW-nyi teljesítményét. A villanymotor amúgy is nyomatékból működik, kigyorsításnál, erőkifejtésnél rövid idegi van csak szükség nagy teljesítményre, utána a szintentartásra nemhiszem hogy túl nagy teljesítmény kellene.
    Nomeg gondolom a kefe-nélküli motorral simán megoldották a rekuperációs fékezést, vagyis lassításnál nem mechanikus fék lassítja a mocit, hanem a motor-generátor rátölt az akkura. ;)

  • 2010.03.05 13:30:11skyrangr

    kipketer: akárhol nézel akksi kapacitást, mindenhol Ah, vagy (k)Wh van megadva... Kiindulva abból hogy a mai akkuk kapocsfeszültsége közel állandó, hót mindegy hogy A-ben, vagy W-ban adják meg az időarányos teljesítményt, a két mértékegység egymásból számítható.

  • 2010.03.05 13:32:51Szsrobert

    Baowah: tehát lejtőn lefelé gurulva 2 óra.
    Ezt a kerékpárok is tudják, akku nélkül, olcsóbban.

  • 2010.03.05 13:36:52skyrangr

    Amúgy most olvasom a gyártó honlapját, nem írja sehol hogy fékenergia visszanyerés lenne... Pusztán a mechanikus fékek lassítják.

  • 2010.03.05 13:39:27Szsrobert

    "A villanymotor amúgy is nyomatékból működik, kigyorsításnál, erőkifejtésnél rövid idegig van csak szükség nagy teljesítményre, utána a szintentartásra nemhiszem hogy túl nagy teljesítmény kellene."
    Igen, gyorsításkor Amperek százait próbálja kiszívni az akkuból. Az vagy elviseli, vagy nem.
    Szintentartás? 1-2kW teljesítmény csak sík úton elegendő a guruláshoz.

    "Nomeg gondolom a kefe-nélküli motorral simán megoldották a rekuperációs fékezést, vagyis lassításnál nem mechanikus fék lassítja a mocit, hanem a motor-generátor rátölt az akkura. ;)"

    Elméletben jó. Gyakorlatban a láncon keresztül fékezi a kereket, ami miatt az hamarabb használódik el. A mozgási energiát elektromos energiává alakítja, az az akkuban kémiai energiává alakul, majd az ismét elektromos energiává, és mozgási energiává. Hatásfoka?

    Rövid idejű tároláshoz egy lendkerék hatásosabb.

  • 2010.03.05 13:41:59Szsrobert

    "Kiindulva abból hogy a mai akkuk kapocsfeszültsége közel állandó, hót mindegy hogy A-ben, vagy W-ban adják meg az időarányos teljesítményt, a két mértékegység egymásból számítható."

    Mihez képest állandó? Akkuja válogatja, de a kisütött feszültség és a feltöltött feszültség között van különbség. 48V-os pakknál is 10V savas akkuval, a Li akkuké sem kisebb.

  • 2010.03.05 13:47:08ghostdog75

    baowah!
    egy quantaya tesztet szívesen olvasnék Tőled...az elvileg már/még van mo-on is.
    electro detto.

  • 2010.03.05 13:48:20ghostdog75

    quantya elnézést

  • 2010.03.05 14:02:16VForeveR

    Hát nem tudom.A Vectrix-ről is hallottuk hogy milyen jó,meg olcsó közlekedési eszköz,ilyen szuper,meg hogyan gyorsul.Csak el kell olvasni a maxirobogó összehasonlító tesztet.Állandóan a pálya szélén állt míg a többit tesztelték,mert mindíg lemerült az akksi.Itt én még a kissebbiket sem szívesen tolnám haza a tizedik hegy mögül.Ennek még érni kell,ja és még nem is olcsó.

  • 2010.03.05 14:19:05tibita

    HippY@:

    " Számomra az egyik fontos tényező hogy amin ülök jó hangja legyen ne csak suhanjak a semmi közepén.Tudom ez a jövő,meg van hanggenerátor is de az se az igazi. "

    Pedig arra fogadni mernék ,hogy "gigaüzlet" lesz a letölthető motorhangok forgalmazása......

    Megveheted majd a Csillagok Háborújából a POD Racer hangot és "zúzhatsz" a körúton......szembe meg lehet,hogy én jövök a Sebulba gépének a hangjával......muhaha!!!!

    Miért lenne majd más mint a csengőhangokkal ??

    És majd akkor is menni fog a vita, a hanggenerátorok Db-küszöbén.......igazam van? Nem? De!

  • 2010.03.05 14:57:15GERI87

    Miért lenne majd más mint a csengőhangokkal ??"

    azér mer a mobilnak sose volt "igazi" hangja!:)

  • 2010.03.05 15:02:17tibita

    GERI87

    " Miért lenne majd más mint a csengőhangokkal ??"

    azér mer a mobilnak sose volt "igazi" hangja!:)"


    Ennek meg majd lesz.........látom, fogtad a lényeget :-)))))

  • 2010.03.05 15:09:08KaWaSaKi

    Arról miért nem írnak, hogy kb mennyi feltöltést bír ki ennek az überkirály pocket bike-nak az akksija? Ma 4 óra az üzemórája, aztán a mai drága műszaki cikkek szar akksijait alapul véve hamar lesz abból 2, vagy annyi se.

  • 2010.03.05 15:15:44motorosvokbazzeg

    bioetanol... ebben bízok:S gyerekkorban elég volt az elektromos járművekből meg játékokból. robbanómotoros kell:S

  • 2010.03.05 15:29:36trabant 601

    És olyan mint az akkus fúróm, ami a vége felé már lassabban fúrja ki a lyukat? Ha igen, akkor az elég lehangoló mert az olyan mintha minden motorozás végére elromolna a motor.

  • 2010.03.05 17:03:11VForeveR

    És ha hozzáveszed hogy mennyibe kerül egy akku hozzá,akkor már lehet hogy nem is annyira olcsó,mint a benzines társai.

  • 2010.03.05 17:22:32VForeveR

    Ahogy elnéztem a videókat,ezt egy KLX250-essel is meg lehet csinálni,az pedig a kategória alján van.Egyáltalán nem látszódik a 85Nm.Nézz meg egy 450-est mit művel,és hasonlítsd össze.Ettől függetlenül nem lehet rossz móka,csak nem ennyiért.

  • 2010.03.05 17:24:52Mammut8

    "Komoly újítok nem történtek a Zero elektromos motorokon."
    "Néy óráig kitartó 4 kW/h-s lítium-ion akkumulátort..."
    "2 kW/h-s elemek táplálják,"

    Hogy nem rúgtak még ki az állásodból?
    vagy színvak vagy és nem látod a helyesírás-ellenőrző piros aláhúzását?
    Kurva nehéz lehet egyszer átolvasni az egészet miután megírtad, biztos nyakig vagy a melóval...

  • 2010.03.05 17:27:33skyrangr

    Szsrobert: mint írtam, fékezésnél nem működik generátorként a motor (gyártó oldala szerint). továbbá igen, 1-2kW elég a guruláshoz, még rossz minőségű úton. Senki se használja a motorját kilóméteres hegyek megmászására. A weblapot, és a termékpalettát nézegetve, látszik hogy nem prototípus, hanem egy sorozatgyártott (előtt álló) motorról van szó. Szóval tökmindegy hogy hogyan okoskodunk, hogy húzzuk a szánkat, a motor valószínűleg nevetve teljesíti a 2óra/60km távot.

  • 2010.03.05 18:16:15VForeveR

    Akkor kell rá két robogókerék,azt lehet vele gurulgatni.Erre egy négyütemű 50ccm-es robogó is képes 2l-es fogyasztással,sokkal olcsóbban.

  • 2010.03.06 11:22:57kovk

    A 4 óra az a feltöltési idő. A városi verzióval (Zero-S) max. 80 km-t lehet megtenni gyári adatok szerint. 58V 70Ah-s akksi van benne.

    1 feltöltés nulláról kb. 190 Ft. Tfh, a 80 helyett 50 km-t lehet vele megtenni normál városi tempóban, ez 380 Ft/100km. Vagyis 325 ftos benzinárral számolva 1,17 l/100km-es fogyasztásnak felel meg pénzben, de 0 co2 emisszió. A karbantartás egy normál motorhoz képest semmi. A vételár a bökkenő, kb. 9000 dolcsi.

    Specifikáció:
    http://www.zeromotorcycles.com/zero-s-specs.php

    A hangja olyan, mint egy játékautónak :)
    http://www.zeromotorcycles.com/zero-s-on-track-wom.html

  • 2010.03.06 17:36:02Csak a yamaha

    "Senki se használja a motorját kilóméteres hegyek megmászására." ??????

  • 2010.03.06 18:56:20Szsrobert

    "1-2kW elég a guruláshoz, még rossz minőségű úton. Senki se használja a motorját kilóméteres hegyek megmászására. "

    Ha egy kerékpár 250W-tal tud 25km/h-t, mire elég 2kW egy nagyobb tömegű és menetellenállású motornál?
    Ki fog venni egy ilyen drága játékszert sík úton 40km/h-val gurulgatni? Én bizony felmásznék vele a Kékestetőre, ha bírná.

  • 2010.03.06 19:02:08Szsrobert

    "58V 70Ah-s akksi van benne.
    1 feltöltés nulláról kb. 190 Ft."
    Az legalább 65V töltőfeszültség, és 75-80Ah-nyi áram a töltő szekunder oldalán. 5,2kWh. Ha a töltő 90% hatásfokú(de lehet, hogy nincs annyi), akkor 5,77kWh-t vesz fel a hálózatból. Ez 50Ft-os áramár mellett 288,5Ft, nem 190.
    A fekete leves a lítiumos akkuk ára, és amortizációja. Sajnos emiatt nem olcsó az üzemeltetése. Egyelőre marad az elektromos kerékpár.

  • 2010.03.06 19:03:26Szsrobert

    Közútra jobb lenne agymotorral, nem kellene kínlódni a lánccal. Terepen sajnos szétverődik az agymotor csapágya.

  • 2010.03.07 10:49:54LucziI

    Az elektromos gépek forradalma akor következik be, ha az új energiatároló egységet végre piacra dobják. Volna ötletem csak nincs hozzá műhelyem megépíteni.

  • 2010.03.07 10:50:43LucziI

    akor-akkor

  • 2010.03.07 19:49:08Szsrobert

    Elő az ötleteddel.

  • 2010.03.08 15:38:09h.

    csak megjegyzem, hogy a benzin fűtőértéke kb. 12 kWh/kg, ezen gondolkozzatok el egy kicsit.

  • 2010.03.08 19:48:54Szsrobert

    12kWh/kg= 83g/kWh. A járművek ennek a többszörösét igénylik.

  • 2010.03.09 12:18:33w vista

    se szaga se hangja, NEM (mind a felfujt valami ami a Nöt akarja helyetesiteni) haha

  • 2010.03.09 19:32:43Szsrobert

    Se mondatkezdő nagybetű. :-)

    Miért nem 1905-ös motorokkal közlekedtek?

  • 2010.03.12 12:45:13LucziI

    Szsrobert,
    1. Nem adom ki, másnak legyen haszna belőle? Majd ha végre sikerül a prototípus, abból lóvét lehet már csinálni.

    2. Nekem egy 1943-as BMW R75 vagy Zündapp KS750 kellene, de anyagilag lehetetlen beszereznem. Azzal járok amire pénzem van.

  • 2010.03.12 13:21:52Szsrobert

    Ha senkinek nincs haszna belőle, az jobb?

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.