Sportmotor? Bekaphatod!

2010.03.09. 10:48 - Zirig Árpád

A japán motorosok már izgatottak: jövő hétfőn hivatalosan is megkezdődik a Honda CB1100 árusítása. A vörös, fehér és fekete színben érkező gép ára sokakat meglepett, hisz nagyjából 300 ezer forintnyi jennel olcsóbb a CBR600RR-nél. A Honda stratégiája világos: sokak számára elérhető, rendkívül elegáns tömegmodellt dobnak piacra azoknak, akik a motorkerékpárban nem a hipertérugrás eszközét, hanem egy szép és szerethető tárgyat keresnek.

A japán ára kétmillió forint, az ABS-szel szerelt verzió picivel drágább, azért 300 ezerrel többet kérnek. A CB1100-at 2007-ben mutatták be a Tokyo Motor Show-n. Még a gyáriak is meglepődtek a hatalmas sikeren; nem csupán Japánban, hanem az egész világon ovációval fogadták a hetvenes-nyolcvanas évek formai örökségét büszkén visszahozó motorkerékpárt. Hála Istennek, a koncepciót nem dolgozták át és nem is butították le: pont úgy néz ki a széria motor, mint ahogy arra két éve ráizgultunk.

Az utóbbi években a száz lóerő lett a férfias motorteljesítmény alsó határa: aki ennek aláígért, nem számított komoly cégnek. A Honda végre bátor lépésre szánta el magát, hisz soros négyes blokkjából mindössze 87 lóerőt hozott ki. A forgatónyomaték 92 Nm, tehát nem kell általános renyheségtől tartani. Biztos, hogy a teljes fordulatszám-tartományban vehemensen, de lineárisan jelenik majd meg a gép ereje; nem lesz szükség a felesleges magas fordulatszámon tartásra.

A kompressziós arány 9,5:1-hez, biztos, hogy az 1140 köbcentis léghűtéses stresszmentesen mozgatja majd a 242 kilós meztelen motort. A vízhűtés hiányának sokan örülnek, hisz az utóbbi években a hűtőbordák látványa igazi ritkaság lett – a mérnökök nyilatkozatai szerint egy modernebb koncepció agyonütötte volna a retró küllemet.

A váltó ötfokozatú, a sajtóanyag szerint az utolsó gang kifejezetten overdrive jellegű, már negyven km/h-tól megfelel a cirkáláshoz. Dicséretes a Honda mértéktartása: hátra csupán 140-es gumit tettek. Ez tökéletesen passzol a CB arányaihoz, másrészt biztos, hogy könnyű kanyarodást biztosít.

A sok jó hír után muszáj egy nagyon rosszat is leírni: az 1100-as egyelőre nem kapható Európában. Meg nem erősített ágazati pletykák szerint csupán a 2011-es évre hozzák át a kontinensünkre. Reméljük, hamar eltelik az idei év.

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2010.03.09 18:01:24Hagakure

    fizukicsi:
    Oda én nem mennék,az áraik már a tisztességtelen haszonszerzés kategóriáját karcolják.

  • 2010.03.09 18:07:12hydrus

    Ebben a videóban benne volt minden amiről a motorozás szól(kellene szólnia).Egy gondtalan nap egy stresszmentes motorral,no tömeg,gyönyörű táj,magány,napsütés...és a végén "pattog" a motor ahogy hűl...Szép motor.Nagyon kéne

  • 2010.03.09 19:07:14old-rider

    tamasss:

    Elnézést a Suzi-t kihagytam:

    [link]

    Akit pedig az árak érdekelnek:

    [link]

    Az ezernégyes GSX 1 047 900 Jen a 400-as 660 450 Jen. Azért 40%-kal olcsóbb...
    És a technica hasonlóan jó.

  • 2010.03.09 19:07:55Hagakure

    Ettől a videótól azonnal motorra akar pattani az ember.Pláne ott és arra a gépre...

  • 2010.03.09 19:10:28Hagakure

    old-rider:
    Ne az 1400-est mérd hozzá árban,hanem egy 600-ast...

  • 2010.03.09 19:10:57nikó 78

    Ha már retró, drótküllős kerekekkel lenne az igazi.De így sem mondanék rá nemet.

  • 2010.03.09 19:31:55Hátezmi

    Jajjjj......denagyonmegmindenmegkénedeszép!!!! :)

    És, nagyon szimpatikus a koncepció! A Honda nagyot alkotott!

    Motorozás+Gépészet+Szépség+Józanság Egyben

  • 2010.03.09 19:34:41old-rider

    Hagakure: nincs hatszázasuk kint.

  • 2010.03.09 19:40:44bsa

    Tessék megnézni:Kawasaki Zephyr 550-től az 1100-ig.
    Egyébként nekem volt "retro" motorom(Bonneville) de az a baj, hogy ahogy kinéz-divat-olyan az úton is.Felejthető.Persze ezt a Honda sokkal jobban csinálja mint bárki habár én az ős 1969-es CB 750 formavilágát jobban díjaznám.Persze ha belegondolok az meg angol design mert akkor még az angolokat kellet utánozni.

  • 2010.03.09 19:43:47papító

    Tekeregtem ma kicsit a bringával,de mi tagadás,szerintem a videón a csávó jobban élvezte a gurulást mint én.Nem a bringáját irigyeltem.

  • 2010.03.09 19:49:54old-rider

    bsa:

    Nem volt jó a Triumph? Pedig egy T100 vagy egy Thruxton... Oh my God:)

    A küllős Zephyr (750-1100) csodaszép:

    [link]

  • 2010.03.09 20:15:58papító

    Szerintem nem kategória teremtésről van szó.

  • 2010.03.09 20:23:06akoxx

    Korrekt kis gépezet ez !
    Közútra akár elég is lehetne a 87 ló !
    Bár két személlyel megpakolva hegyre föl....nem tudom. Lehetne inkább 100-110 paci, jobban vinnék sztem.

  • 2010.03.09 20:23:21DJ.RYLO

    Nem szeretem a futurisztikus stílust,de ezt jól eltalálták.Nekem teccik.Követi a hagyományos motorok stílusát.Ez még motornak néz ki :)

  • 2010.03.09 20:30:14Hagakure

    Nekem speciel a királytengelyes Kawasaki W650 jön be a japán retró vasak közűl.
    De ez is jöhetne,ha valaki esetleg meg akar lepni vele.Szerintem nemsokára jön ez a Honda európába.

  • 2010.03.09 20:32:46PeteSK

    álmaim motorja..

  • 2010.03.09 20:36:38Feszke

    Bárki bármit mond, ez egy igazi motor.Az összes csaj bepisálna,csak vidd egy kört! :-)

  • 2010.03.09 20:46:58figyeljcastro

    Minden idők legszebb (újkori) motorja!!! (szerintem) Kapna...

  • 2010.03.09 21:24:15VForeveR

    Csajok nem nagyon komálják a retro gépeket.Ezekben csak mi látjuk a szépséget.Főleg idősebbek.Ezek az örökkévalóságnak készültek.Én soha nem cserélném le.Jöhetne ez is vagy a nagy kedvencem,az XJR1300.Persze az már egy újabb gépnek a reinkarnációja,de szerintem az is gyönyörű!

  • 2010.03.09 21:26:17Devil2

    Szép, szép, nagyon szép! Bár igazán stílszerű 750-es blokkal lenne.

  • 2010.03.09 21:28:22sony666

    Véégre!!! Valaki az autóiparan is rájöhetne már erre, hogy a valódi élhető retró szép!

  • 2010.03.09 21:36:51VForeveR

    Gyártsunk Trabit,Wartburgot,Dáciát,éljen a retro.Tudom nem erre gondoltál.:)

  • 2010.03.09 22:06:43LucziI

    Nekem elég lenne 2 henger és 550ccm. :))))

  • 2010.03.09 22:11:11**ADAM**

    242 kg-os naked bike, 87 LE - ez tényleg retro. Olyan retro, mintha az oroszok gyártanák 1960-ban. Akinek ez tetszik, az üljön át Pobjedába.
    Ennél ma már sokkal többet tud a technika, ugyanezt a teljesítményt és külsőt ki lehetne hozni jóval könnyebb súllyal is.
    Ilyen súllyal már világjáró autópályázó motorok készülnek, nem ilyen városi vagánykodó vicc motorok, amiről 100 felett letép a szél és pofámba kapom az összes méhet és darazsat.

    Ja, és mindezt 2.3MFt-ért, ha jól értettem.
    Hát úgy látszik a hosszú tél pár embernél maradandó agykárosodást okozott :)

  • 2010.03.09 22:15:42Krisi

    V2-vel kéne, de még így is. ezek szerint nem csak nálam van előrébb a nyomaték a teljesítménynél :)
    (2ütem után megszokja az ember, hogy a nyomaték a barátunk)

  • 2010.03.09 22:18:46Krisi

    **ADAM**: nézd meg, hogy hány Joule a nyomaték! ettől függetlenül persze igazad van abban, hogy kurva nehéz, de azért szerintem nem lesz lomha :)

  • 2010.03.09 22:27:10zöldi

    hehe, 1100-as 4 hengerest marha nehéz lomhára csinálni. Mondok egy példát. Az enyém 1.2 100LE, barátomé 750 100LE. Cseréltünk. Utána aszondja: Lóerőben elvleg ugyanannyi, de mennyivel durvább...
    Namost, ez a gép az enyémnél annyival lesz "gyengébb", hogy valszeg nem 8500-nál adja le a teljesítményt, hanem 7000 környékén. Én 6000 fölé még életemben nem pörgettem :D Ja, de, egyszer.

  • 2010.03.09 22:28:07zöldi

    NRG: Én mentem 600-as gixerrel, az nekem se kéne :D
    1000sem, azon féltem. Ki kéne próbálni egy 750-et :D

  • 2010.03.09 22:32:14petersen

    instant get! esetleg küllős kerékkel?

  • 2010.03.09 22:37:17Darren79

    Eddig a CB1300 volt nálam a nyerő. Csak az ára...

    De ez az 1100-as nagyon bejön. Ha lenne annyi lém, hogy vegyek egy 1300-ast, esküszöm, elgondolkodnék ezen is.

    A video-ban csak az nem tetszett, hogy öregnek éreztem magam tőle.

  • 2010.03.09 22:50:40Passat és Gilera

    Jó gép, kellene. A videó nagyon szép.

  • 2010.03.09 22:53:38Feszke

    Adam te egy f.sz vagy,a motorozás mindenkinek
    mást jelent.Valakinek pályázást,földúton csapatást,valakinek 250kg vassal örömködést.
    Ha neked nem ez a világod ,hát ne fikázz....

  • 2010.03.09 22:56:06figyeljcastro

    Hát, ez a motor szerintem kimondottan (vagy kimondatlanul), a 30+ korosztálynak szól.

    És inkább egyszemélyes, élvekedős... :)

  • 2010.03.09 22:58:49muz

    Mindig csodálkozom mikor egy motor súlyán hisztiznek.
    Mi bánatnak kell emelgetni?:-))
    Amúgy ez tetszik,meg úgy általában aminek motor alakja van.

  • 2010.03.09 23:22:04NRG-->

    zöldi!
    A 750-es kisebb fordulatszámot elbír adott fokozatban és sebességnél, de ezekkel a motorokkal pörgetve élvezetes a motorozás, amit a 600al ugyanolyan élvezetes, mint 750-nel. A határok meg a kicsinél is bőven magasabbak a lehetőségeknél! Akinek ez gyenge, az vagy hazudik, vagy Talmácsi előtt jár a pontversenyben! Erőből ez is úgy emeli magát, mint egy manguszta!

  • 2010.03.09 23:32:52Bacsa77

    Végem van.

    Látatlanban meg fogom rendelni a márkakereskedőnél amint kiderül hogy behozzák...

  • 2010.03.09 23:34:14Bacsa77

    ADAM

    Sok sikert és jó egészséget kívánok neked.

    Mindíg szükség lesz vesedonorokra.

  • 2010.03.09 23:40:53muz

    Szerintem ezt a donor dumát meg kellene hagyni a bulvár "sajtónak" meg a divat rollerosoknak,még ha ádika nekem sem szimpi(szerintem)!

  • 2010.03.09 23:43:26KaWaSaKi

    Egyszerű, sallangoktól mentes, minimal desig-ú gép, tetszik.

    **ADAM** te meg ne becsmérelj egy 87 lóerős motort, ha utána azt írod, hogy 100-nál letép a motorról a szél te nagyonvagány :D inkább húzz el gyúrni, akkor majd tudsz kapaszkodni ilyen brutális tempónál is XD :P

  • 2010.03.10 00:12:05Bacsa77

    OFF

    muz

    ma reggel az M0-n tömött, beállt forgalomban - ott ugye 3 méterre mennek egymástól az autók 90-100-al, az oldaltávolság meg nincs fél méter - egy 600-as Gixer kb 140-el ment el köztem és a mellettem lévő furgon között.

    Kell ezt csinálni? Van ennek értelme? Veszélybe sodorta magát, engem, a furgonost, meg mongyuk a körülöttünk autózó 4-5 embert. Az a kolléga nem más mint egy két keréken guruló vesedonor. Ennyi. Amivel semmi gond amíg csak magát veszélyezteti, de engem is veszélybe sodort.

    Ezek után ADAM kolléga osztja az észt magas lóról. Bocsi, de ez a véleményem.

    Ja mindezt modnom úgy hogy én is már a falat kaparom hogy mehessek motorozni...

    ON

  • 2010.03.10 00:14:16old-rider

    ADAM:

    Feketepont.

    Nem tudom az életkorodat- de tegyük 35 alá. Mit csináltál volna Te a MZ-k, JAWAK, Pannoniák "gyenge szánalmas" világában? Akkor Te biztos nem motoroztál volna ugye, mert túl gyengék, vagy mert a technika többre is képes... (a japánok akkor is ütős gépeket raktak össze- sokkal ütősebbeket...).

    Nem attól vagyunk motorosok, mert megtudunk ülni 100+ LE motorokat, mert 3.2 sec alatt vagyunk százon... Mert a fejünket leszakítja a menetszél és mert csak azért nem haltunk meg, mert az autós vigyázott ránk.

    Talán elszomorítlak, de lehet hogy ezt a fránya 80 egyvalahány lóerőt sem tudnád kimotorozni. Én biztos nem. És szerintem sokan vagyunk még olyanok, akik azt mernék mondani, hogy nem. Akkor miről beszélünk?

    A továbbiakban is minden jót!

  • 2010.03.10 00:18:21Hagakure

    old-rider:
    Csatlakozom!

  • 2010.03.10 00:24:36old-rider

    Egyébként lehet hajkurászni a teljesítményt, de hagyjuk meg azoknak, akik bizonyítani akarnak. Mosolyba szökkenek, valahányszor régi vonalakat értékeket felmutató motor jelenik meg. Nálam a MOTO GUZZI V7 Classic- kal indult...
    Ott mire elég az a kevesebb mint ötven ló??? (ADAM?)

    De az a Guzzis tudja mér veszi meg és a Hondát is vinni fogják. És az a szép hogy a honda a saját történelmét álmodja újra, önti formába megint. Mert megteheti! Mert nem kell másolnia- illetve magát másolja- magát tökéletesíti. Szerintem ebben ez a szép.

    Itt nem lóerőkről, tömegről van szó. Aki ezt nem látja az sajnos együgyű. A Honda ezzel a modellel nem versenyez (nyilván azért akar haítani az eladások tortájából), hanem emléket állt.
    Hány tucat nagy nevű cég van, amely már nem gyárt. Ők pedig a saját retrójukat hozhatják ki.
    Ez a nagy dolog.

  • 2010.03.10 00:38:21muz

    Bacsa77!

    Semmi baj a véleményeddel,azzal egyet is értek,hogy a gyerek az M0-án egy kötsög volt.Csak ezekkel a blikk a retekklubb,telaviv2 meg a többi szemét által kommunikált sztereotípiákkal van bajom.Minden kopasz gengszter,minden motoros donor,minden politikus gerinctelen(ja,az igaz)stb.
    Ráadásul kopasz vagyok és motoros:-)Ádi meg hüle és?

  • 2010.03.10 00:48:59muz

    A következő cikkhez nem lehet hozzászólni,de nem tudom kihagyni.
    Még az előző generációs Tuono-hoz volt szerencsém,nem igazán volt kényelmes.Nyomta a combom belső felét az ülés,ami kemény is volt.Amúgy a kormány ,lábtartó,ülés háromszöggel nem volt baj.Futómű:5,fék:5,blokk:5*!!
    Nem tudom mennyit eszik,mennyire megbízható.
    De fegyverviselési engedélyhez kötném,qrva nagy élmény volt,hogy elvitt magával:-))

  • 2010.03.10 04:44:19Jacko__

    Igen, ez Zéland: Lake Wakatipu, Otago. Majd' hat éve élek itt, de még mindig könny szökik a szemembe, ha ilyet látok...

    ADAM: Hülye vagy, fiam; ülj le! Egyes! Pont ilyen, literes sportgépen ülő kis puhapöcs szarjankókat eszek minden nap reggelire az XJR-emmel...

  • 2010.03.10 04:45:40Jacko__

    Ja: és most pont ilyen idő van itt... :P

  • 2010.03.10 09:10:52intruderjani

    Srácok, ne bántsátok ADAM-kát. Pont ti írtátok neki, hogy mindenkinek mást jelent a motorozás. Neki az 1300+ LE meg 7000 Nm nyomaték lenne az, amit a motorozás jelentene, ha valaha is ült volna motoron és nem 13 éves lenne... LOL!

  • 2010.03.10 09:32:22Szsrobert

    Két blokkos turbós Busa nélkül nem élet az élet. :-)

    Lehet, hogy vadászgép pilótája.

  • 2010.03.10 09:41:34Bq

    Még mindig tetszik ez a motor... na, majd ha csereérett lesz a sajátom... úgy 10 év múlva;)

    "Az ezernégyes GSX 1 047 900 Jen a 400-as 660 450 Jen. Azért 40%-kal olcsóbb...
    És a technica hasonlóan jó."

    Ne akard összehasonlítani a kettőt... a 400-asban "buta" rugózás, régi fejlesztésű, porlasztós blokk, egyszerű fékek, bowdenes kuplung, az 1.4-ben meg (anno a megjelenésekor) újonnan fejlesztett, injektoros blokk, minden jellemzőjében állítható rugózás, 6 dugattyús fékek elöl, hidraulikus kuplung, na meg a 130Nm-es, nem elhanyagolható nyomaték...;)

  • 2010.03.10 09:44:54Bq

    "2010.03.09 22:18:46Krisi
    **ADAM**: nézd meg, hogy hány Joule a nyomaték! ettől függetlenül persze igazad van abban, hogy kurva nehéz, de azért szerintem nem lesz lomha :)"

    Ömmmm... bocs, ez most nagyon kötözködés, de a Joule, az az energia mértékegysége emlékeim szerint, nem a nyomatéké;)

  • 2010.03.10 10:13:28TBS

    szép-szép, de még mindig sehol sincs ehhez képest:

    [link]

    Küllős kerék, dupla kipufogó, karburátor, sorolhatnám...
    Kár, hogy 2004-ben abba hagyták a gyártását, pedig nagyon szerethető kis gép.

  • 2010.03.10 10:59:12intruderjani

    @TBS: Szerintem erős kifejezés, hogy "sehol sincs ehhez képest", DE roppant gyönyörű a Triumph is. A fekete blokktól, meg különösen merevedésem van. Álleszcuzámmen: kinek a pap, kinek a papné (és kinek a hétezerlóerő)...

  • 2010.03.10 11:58:21Szsrobert

    Egyszer láttam Komar mopedet fekete blokkal. :-)

  • 2010.03.10 12:14:31intruderjani

    @Szsrobert: És ugye jól nézett ki? (Nyilván nem a kézzel "ecsetelt" gányra gondolok).

  • 2010.03.10 13:02:01TBS

    ja, a fekete blokk tényleg üt, igazából az határozza meg az egész motor képét (legalábbis a Triumph-on), a többi csak körítés...

  • 2010.03.10 13:18:03Szsrobert

    Nem nézett ki, nem volt szeme.
    Az olajsártól látszott feketének. :-)

    Én nem nézegetem a motort, inkább motorozok. Irígylem azokat, akiknek van ideje nézelődni.

  • 2010.03.10 15:08:50intruderjani

    Hát Róbert kolléga mélységesen szégyellem magam, hogy én nézem a motorokat és sajnállak egy kicsit téged, hogy még a saját motorodat sem volt időd megnézni soha, hiszen te mindig motorozol, úgy ugrassz le róla, hogy ne is lásd, amikor "magára húzza a garázsajtót", illetve irigyellek, hogy te mindig becsukott szemmel sétálsz (hogy sose láss parkoló motort) ill. vakon vezetsz ha jön egy motor szemben vagy épp a saját sávodban stb. stb. Hehe... (Tényleg a cikkben található képeket láttad, vagy azok helyett is "motoroztál"?)

  • 2010.03.10 15:26:12Szsrobert

    Műszaki előtt megnézem.A látom és a bámulok fél órát külön kategória.
    Megnéztem a képeket.
    Nem rosszak. De nem áradozok róla ódákat, és nem adnám oda érte a fél életem. Nekem első a funkcionalitás.
    Mások napokat áradoznak róla, a fél veséjük is eladnák érte. Elfogadom. Nem vagyunk egyformák.

  • 2010.03.10 15:28:07Szsrobert

    Itt egy "gyönyörű óceánkék" elektromos Babetta.

    [link]

  • 2010.03.10 15:58:32torokszultan

    Szsrobert!
    De azért ugye nem beteges, hogy én meg minden nap megnézegetem mindkét motorunkat a garázsban, ahogy lapulnak az autók mellett, ráadásul nem is egyszer, mert amikor reggel kiállok akkor is, meg amikor este beállok, akkor is. Hétvégente pedig bizony van úgy, hogy hosszasan nézegetem őket...a vesémet én se adnám oda, de kurva keményen megdolgoztam értük és rettentő sok örömet okoznak. Akkor nem gáz nézegetni őket, ugye? Közben meg tervezgetni, hogy nyáron, vagy éppen a következő hétvégén hova gurulunk együtt? A motor és én...egymásra vagyunk utalva, tudod, nem létezhetünk egymás nélkül...
    :-)

  • 2010.03.10 16:09:04NRG-->

    egyet magyarázzatok el nekem! Azt még csak-csak értem, hogy miért tetszik jobban a léghűtés, nekem mindegy, de az injektorral mi a baj? Mert sokkal kényelmesebb, modernebb, főleg ha fiatal motorról beszélünk, akkor semmi teendő vele. Tehát miért szeretik jobban sokan? Én spec a benzincsapot sem bírom, jobb ha kigyullad a lámpa és megyek tankolni.

  • 2010.03.10 17:20:20Hagakure

    NRG-->
    Az injektor egy kényelmes és jó dolog szerintem is.
    Én pl.utálok a szivatóval játszani

  • 2010.03.10 19:00:31Gzula[HUN]

    "Közútra akár elég is lehetne a 87 ló !
    Bár két személlyel megpakolva hegyre föl....nem tudom. Lehetne inkább 100-110 paci, jobban vinnék sztem."

    Vegyél gőzmozdonyt. Abban van elég lóerő. Na, az ilyen ember nem ment még fel hegyre két személlyel motorral.

  • 2010.03.10 19:01:39NRG-->

    én is Hagakure! Az injektor előnyeit tudom és szeretem, de mi a karbi előnye, vagy miért szeretik azt? Kisebb a hibalehetőség? De nekem még se autóban, se motoron nem romlott el soha.

  • 2010.03.10 19:26:30intruderjani

    A szívató engem tényleg szivatott egyszer. Tanulómotort vittük fel a rutinpályára és rajtafelejtettem. Olyan hangos volt a motor, mint állat én meg csak kapcsolgattam felfele és nem értettem, hogy miért sír a motor. Kábé két kilométer után rájöttem, de utána azon gondolkodtam, hogy mit kaphatott szegény motor az ilyen hülyéktől, mint én az évek során... (CB 400-as volt). Régi szép idők...

  • 2010.03.10 19:37:28NRG-->

    a benzincsap még jobb, ha tankolás után tartalék állásban hagyod!

  • 2010.03.10 19:50:35Hagakure

    NRG-->
    "de mi a karbi előnye, vagy miért szeretik azt?"
    A régebbi injektoros gépek kissé darabosan vették a gázt,gondolom azért idegenkednek tőle páran.
    De ezen már túl vagyunk és lehet állítgatni tetszás szerint(PC).
    Vagy lehet hogy szeretnek karbit bütykölgetni.

  • 2010.03.10 20:04:09muz

    Én személy szerint nem szeretem az injektort,abs-t,kipörgésgátlót,indításgátlót,kompjutert,digit műszerfalat,ride by wire-t(brrrrr),meg a f@szom tudja milyen szarokat találtak még ki.
    Imádok gépészkedni a szívatóval,basztatni a csapot,állítgatni a karbit stb.Mert ilyen hülye vagyok és írtózom a steril dolgoktól.Ez nekem hozzátartozik a motorozáshoz,de arra vigyázok,hogy az legyen túlsúlyban és nem zavar ha valakinek egy chip-re áll fel. De másnak miért fáj ha vannak ilyen régimódi dolgokat szerető motorosok?

    Tényleg nem is értem miért nem Harley-al járok?:-))

  • 2010.03.10 20:14:48vrxlaci

    Visszatérve kicsit a 400-asokhoz, a Honda VRX Roadster 400 is gyönyörű.
    Akit érdekel www.vrxroadster.network.hu

  • 2010.03.10 20:17:55bsa

    Az állandó nyomású karburátornál melyből hengerenként egyet szereltek fel (van motor amin nincs minden hengerhez önnálló karbi Z1300) nincs megoldás ami jobban kiszolgálná a hengert.Ez a megoldás követi le legjobban a szívócső gázlengéseit.Nem véletlenül alkalmazták az elvét egyes injektor megoldásokban Ne felejtsétek el mielőtt leszidnátok válaszotokban, hogy az injektorok ugyan hengerenkéntiek de az őket vezérlő elekktronika csak egy jelalakot generál (egyenlőre) és ezt adja be a négy befecskendezőnek egyszerre.Ráadásul bármennyire korszerű a számítógép nem csinál folyamatos szabályzást hanem mondjuk ötven fordulatonként figyeli az egy lambdaszondát és állít a befecskendezés ciklus mennyiségén.A szükségességét az injektornak éppen a kipufogó gáz emissziójának a lambdaszonda segítségével való kordában tartása és a katalizátor védelme indokolta(euro 1;2;3;4).
    Tehát idővel ahogy kopik a motor csak a karburátor türelmes beállításával lehet korrekt eredményt elérni a külömböző hegereknek megfelelően.
    De valószínű, hogy sokan meglepődnének egy katalizátor nélküli négyporlasztós jól beállított motor emissziós értékein és, hogy korrekt legyen a verseny ugyanígy mérjünk egy injektorost is meg de persze vegyük le a katalizátort.

  • 2010.03.10 20:52:45Hagakure

    vrxlaci:
    Az tényleg egy pofás kis gép.

  • 2010.03.10 20:53:41papító

    Én csak azért szeretem a porlasztót,mert melegítés nélkül azonnal indulhatok.Nem tesz kárt a mociban ha alacsony fordulaton,menet közben melegítem.

  • 2010.03.10 21:09:39Hagakure

    papító:
    Ennek szerintem fuss neki még egyszer...

  • 2010.03.10 21:15:34papító

    Hagakure uram,szerinted nem így van?

  • 2010.03.10 23:15:27morcosboci

    Nekem van egy CB 1300-am és egyedül a küllős kereket hiányolom róla. Nekem tetszik, hogy 190-es gumi van hátul és 117 lovas. Így jó ahogy van, nem tudnám elképzelni 80 lóerővel. Magyarországon van egy CBR 600RR-em ami ugyanilyen erős de nem lehet a kettőt egy napon említeni. Amikor átülök az RR-re akkor annak muszáj tépni a száját a CBt meg csak simán-nyugodtan. Szóval egy ilyen vasban is simán elfér a több lóerő.

  • 2010.03.10 23:50:27eff

    Nagyon szep motor, csak kar, hogy nem rendes kullos kereke van! A sok loerohajhasz balga(?) hozzaszolonak meg annyit, hogy meg kell erni az embernek, hogy tudja ertekelni a fasza szaraz feherbort, meg az etel melle az erospaprikat ...:) Lesz aki soha nem jutt el erre a szintre, nekik alternativa a "klaudijaso" a melo utan, meg a plazas&mekis hetvegi program a gyerekekkel. Nem rossz emberek ok, csak becsapottak ...:)
    Na, ez a motor szerintem azon "csoro, szerelesi analfabetaknak" valo, akik szeretik a megfizetheto aru, ugyakkor korszeru retro jellegu, letisztult motorokat, es nem egy motorszerelo, alkatreszkutato magusok. Ezzel a motorral el tudom kepzelni, hogy mondjuk szep nyari idoben(az elkovetkezo 10-15 evbe) bemotrozok Visegradrol Obudara melozni. De az atlagos tulaja soha a budos eletbe nem megy vele turazni Dubrovnikba, es nem is akar adrenalin sokkot kapni a nyeregben sem a Hungaria koruton, sem a Martaban. Arra vannak sokkal jobb alternativak. Egyszeruen motorozni valo. Ha valaki jon az MZ&minekehhez2millasmoci dologgal akkor nem erti a fenti soraimat.

  • 2010.03.11 08:39:17Bq

    @papító
    "Hagakure uram,szerinted nem így van?"

    Szerintem marhára mindegy, hogy az üzemmeleg állapot eléréséig, alacsony fordulaton használva menet közben, injektor köpködi be a benzint a szívócsőbe, vagy porlasztóból szívja be... csak az injektornál nem kell kézzel visszanyomkodni a szívatót menet közben. Vagy úgy szoktad, hogy ahogy beindul a motor, rögtön visszanyomod a szívatót, és úgy indulsz el vele?

  • 2010.03.11 09:02:07papító

    Tulajdonképpen igen.Menet közben nyomom vissza a szívatót.Állítólag ha benzin dús keverékkel hajtasz,akkor az lemossa a henger faláról az olajat és az amúgy is kisebbre zsugorodott dugó,gyűrű,rongálja a henger felületét.Mivel az injektor saját magát szabályozza,kénytelen vagy megvárni amíg bemelegszik.

  • 2010.03.11 09:49:40torokszultan

    Injektoros motorom (és autóm) kezelési útmutatójában benne van, hogy ne melegítsük, hanem kíméletesen használjuk az üzemi hőfok eléréséig, tartózkodjunk a magas fordulaton tartástól...

  • 2010.03.11 09:52:01Bq

    Miért? Akár ráhúzod a szívatót, akár az elektronika emeli az alapjáratot, mindenképpen több benzin jut a hengerbe, azért hívják dúsításnak. Az egyetlen különbség, hogy az elektronika a motorhőmérséklet alapján, automatikusan szabályozza vissza az alapjáratot, Te meg "fülre", kézzel. Ha ráhúzott szívatóval indulsz, ugyanúgy "lemosod az olajat a benzinnel"... De szerintem ez ugyanúgy inkább hitkérdés, mint amikor arról megy a vita, hogy a kenés miatt melegíts álló helyben, vagy menet közben.

  • 2010.03.11 09:58:11Szsrobert

    A motornak a terhelés nélküli üzemi hőfokra melegedés LENNE a legoptimálisabb. Ennek híján elektromos fűtő.

    Az olajba mosódott benzint gyakrabban végzett olajcserével, vagy gáz üzemanyaggal lehet orvosolni. De hová tegyük a palackot a motoron?

  • 2010.03.11 10:29:04papító

    Víz hűtésű motorom,képtelenség üzemi hőfokra melegíteni(ebben az időben).A szívatót viszont azonnal vissza tudom tolni.De persze 20,30-km megtétele után is előfordul,hogy vissza horkan.Mindenféleképpen ördöglakat.

  • 2010.03.11 11:26:20torokszultan

    Az egyik jószág vízhűtéses, a másik lég-olaj. Menet közben még a hétvégi 3 fokban is elérték az üzemi hőmérsékletet. Persze nehezebben, mint nyáron, de hát hideg van!

  • 2010.03.11 11:56:13papító

    Lefóliáztam a hűtőt.Felvettem egy ruhásszekrényt.Ezzel a hóval viszont már nem tudok mit kezdeni(hányom)

  • 2010.03.11 13:08:13Szsrobert

    Pedig nem is ittál havat. :-)

  • 2010.03.11 17:15:27pannonkondor

    Na végre jön vissza az eszük. Motor kinézetű motort gyártanak. Az injektort én sem szeretem, bár bizonyította, hogy tökéletesen megbízható. A karbi igazából nem romolhat el( na jó egy membrán szakadás az gáz), minden baja kezelhető az út szélén. Már ha hozzáférsz, meg van nálad egy komplett műhely. Úgyhogy ez a szerelés dolog is csak a nagyon régi bringákra igaz,MZ, Jawa, stb.

  • 2010.03.11 19:00:14Gabsic

    Hmm... szép motor. De tényleg.
    Sőt, a hivatalos videója is tetszik. Bár a videót készítő marketingesek az MZ 1000SF reklámját megnézhették párszor. Illetve jó sokszor. Jó pár jelenet van benne ahol az 5 évvel ezelőtti MZ reklámhoz képest annyi a különbség hogy más a felirat a motoron...
    De hát japánéknál nem újdonság így "ihletet" meríteni...

  • 2010.03.11 19:45:23morcosboci

    a CB 1300-asom injektoros de van rajta szibató, a multkor 0 fok körül motoroztam és elfeledkeztem róla, azonnal beindult 2 hónap pihi után, asszonypajtás karbis 600-as Hornetje meg kérette magát egy darabig amíg megteltek benyával a karburátorok. Jobb az injektor.

  • 2010.03.12 10:39:51LucziI

    Sportos gépeknél, sportosabb vezetéshez jobb az injektoros, de ha valaki "easy-rider" akkor a karbis gép.
    Nekem személy szerint még mindig a karburátor a favorit.
    Benne van a "na ez még vas és nem elektronika" - érzés.
    Nálam még nincs itt az ideje a fejlettebb cuccnak.

  • 2010.03.12 14:03:54papító

    Nekem egy karbis mocim van.Ettől függetlenül elismerem a befecskendezőst.Tudom,hogy jobb és korszerűbb.Ezt a bringát el sem tudnám képzelni karbival.

  • 2010.03.12 14:39:52Szsrobert

    Építek egy befecskendezőt az MZ-re, hogy korszerű legyen. :-)
    A villanymotor korszerű.

  • 2010.03.12 14:52:56papító

    Sok sikert a méz-hez uram.Mikor én vettem a vasam,nem tudtam menyire befolyásolja a nyitott kipufogó az injektort.Ma már tudom.Semmi problémát nem okoz.Viszont sokkal kedvezőbb a fogyasztása és a teljesítménye is.Az alacsony alapjáratot és a jellegzetes karbis motorhangot viszont valóban veszted.Mindenki eldönti mit akar

  • 2010.03.12 16:10:55Gixxer78

    Őszintén szólva nem vagyok hanyatt esve ettől a videótól mint itt sokan mások.
    Nekem annyira nem jön be ez a motor,de a képeken és a videón sem lehet igazán megnézni.
    Ha már 1000cm3 feletti nyitott motor akkor inkább a GSX 1400 kéne. Nem azért mert aszfaltbetyár vagyok csak nekem az jobban tetszik. És súly-Le-cm3 arányban az sem jobb mert 1.4es létére "csak" 115Le. Sógoromnak volt egy és nagyon jó motor!
    Fentebb írta valaki,hogy kevés a 600-as GSX-R! Én ezt azért kötve hiszem.És ha nekem nem hisz akkor nézze meg az eladási statisztikát. Nekem az van és bőven elég! Nem vagyok egy állatkert szervdonor motoros így nekem elég még 2 személlyel is.
    Az MZ-t aki nem ismeri ne bántsa! Sokan azon nőttünk fel és még ma is jó kis motor. Kezdő vagányoknak való!

  • 2010.03.13 00:02:39Oldm4n

    Na végre - a CB900-am újban kapható. Ha adnak normális hitelt - jöhet. :)) Vagy egy Valkyrie...

  • 2010.03.13 13:05:52LucziI

    A KTM már gyárt kétűtemü injektoros motort.
    Az ETZ-re is az kellene, plusz számítógépvezérelt gyújtás, egy fasza hengerfej(pl. kényszerléghűtéssel).
    Megvárom míg veterán lesz a saját ETZ-m el már nem adom(1984-es).
    Persze van hibája az öreg gépnek, gondozásigényesebb a fiatalabaknál,de nagyon olcsó fenntartani. Ja és rövidebb távokra bőven megfelel (100km alatt).

  • 2010.03.13 15:04:18Szsrobert

    Számítógép MZ-re? Az alacsony fenntartási költség, és az egyszerű javíthatóság az előnye. Ezt is tönkretenné az elektronika. Nekem elegendő a gyári henger hűtőképessége.
    Inkább az 50-90km/h-s fogyasztásán kellene csökkenteni optimalizálással. A TS-ek sokkal kevesebbet kérnek. Azután világ körüli túra. :-)

  • 2010.03.14 01:57:19Emberszerű képződmény

    @LucziI:
    A KTM nem gyárt injekotors 2T-t.

  • 2010.06.19 00:16:36szakari

    Kell, kell, kell...Azonnal hozzanak Európába. Írtam a nemet Honda központnak és mar válaszoltak is. A következő Intermoto kiállításkor döntik el, mely új típusokat hoznak be. Nekem jövő nyárra kell ez a motor. Mindig ilyesmire vágytam. Nyugodt, nézelődős hosszú motorozásokra, hétvégi kiruccanasokra, élvezkedve munkába menni. Mindene megvan ennek a motornak aminek meg kell lennie. Szép is, jó a futóműve is, kényelmes az üléspozíció, kellemes duruzsoló hang, a részletek szép kidolgozása... Kicsivel lehetett volna nagyobb űrtartalmú a benzintank, de 2-300 km után nem art pihenni sem, legalább egy tankolás erejéig. Arra a két hétre míg nem esik egy évben az eső meg pont jó lesz. :-)

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.