Hagyták az útszélen haldokolni a motorost
2010.03.14. 14:37 - Hírszerkesztő
Nem tiltották el a munkavégzéstől a rohammentőst, aki két évvel ezelőtt, 2008. telén nyilvánított tévesen halottnak egy motorbalesetet szenvedő férfit. A motoros végül a kórházban meghalt, ennek ellenére David Dickerson folytathatja mentős tevékenységét: igaz, hogy hibázott, de hamar észrevette a téves döntést – indokolta a határozatot a brit Egészségügyi Tanács.
A jegyzőkönyv szerint Dickerson 2008. december 22-én motorbalesethez kapott riasztást. A helyszínre érve egy, a szemével mereven a semmibe néző, pislantásokat nem mutató férfit talált. David elmondása szerint a motoros nem lélegzett, a pulzusát sem a nyakán, sem a csuklóján nem lehetett tapintani. Pupillái fényre nem reagáltak. Dickerson ponyvát terített a férfira: azt hitte, szörnyethalt a balesetben.
Tizenöt perccel a téves diagnózis után David egy kollégája észrevette, hogy a motoros még mindig lélegzik. Azonnal megkezdték a sérült megfelelő ellátását, majd kórházba szállították– ahol a férfi két óra múlva belehalt sérüléseibe.
Az igazságügyi orvosszakértő szerint az időben megkezdett kezelés érdemben javított volna a motoros életkilátásain. A mulasztásból induló ügy a múlt héten ért véget, amikor Dickersont felmentették.




Kommentek
2010.03.14 19:59:13Bethlendi
arturkiraly, igazad van elismerem, mert ertelmesen ervelsz. de ott van az, hogy masodpercek alatt kell donteni, es sajnos az ember hajlamos a hibakra.nem ez volt az elso ilyen eset, es sajnos nem az utolso.
2010.03.14 19:59:33Teddyke
ergerberger: ilyen ember kéne belőled, vagy ezer ebbe az országba! Sajnos van vagy kétmillió.
Vászka: ezt rosszul tudod. Sajnos ők a "legjobb" donorok. Kár értük, de ők jellemzően fiatal (18-30), életerős emberek, gyakran kitört nyakkal.
2010.03.14 20:02:06fizukicsi
Tudnám, hogy mit keresnek egy motoros oldalon, ezek a köcsögök. Pizzát zabálnak? Anyukájukat orálisan molesztálják? Hosszú, de gyötrelmes életet kívánok nekik!
2010.03.14 20:02:43Teddyke
Fiúk, mit tépitek itt egymást? Két éven át, nálunk 10000x felkészültebb, SZAKemberek tucatjai vitatkoztak arról, hogy az a mentős 1 perc alatt rossz döntést hozott-e. Tényleg mi mondjuk meg a frankót?
2010.03.14 20:03:35Gzula[HUN]
"Van egy rossz hírem hülyegyerekek!"
Ezt most kire értetted? A motorosokra (számomra értetetlen módon motoros oldalon motorosokat fikázva) avagy azokra, akik a motorosok szerveire várnak?
2010.03.14 20:05:23Bethlendi
teddyke: sajnos ebbe kicsi kis orszagba az emberek ezt csinaljak, itelkeznek ismeretek nelkul...
2010.03.14 20:07:53Rosszindulatú Vászka
Gzula[HUN]
A megmondó verebekre akik igazságot osztanak nagy hangon kevés adatból mások vérére áhítozva. Őket neveztem kis eufémizmussal hülyegyereknek.
A fasz kivan azokkal a barmokkal, akiknek a közlekedés közelharc és nem társasjáték. Ez valami maygar géndefektus lehet, hogy itt minden közlekedő ellensége a másiknak.
2010.03.14 20:12:24Gzula[HUN]
Akkor nem értettelek félre. Köszönöm válaszod, és egyetértek.
2010.03.14 20:30:01tónik
És ez a fasz hír hány országban jelent meg, hány pandának kell meghalnia azért, mert százezrek írkálnak egymást hergelve...Illetve, hány autós húzza rá holnap kibaszásból, és hány motoros rántja meg a szarvát csakazértis...
2010.03.14 20:41:45Artúrkirály
Bethlendi : köszönöm, de azt gondolom, itt - már ha IGAZ, amit írnak és abban is egyet kell értenem egy másik hozzászólóval, hogy valóban információhiányos és bulvárosan blikkfangos a hír - komoly mulasztást követett el az ellátást végző szakember.
Professzore leírta, mi a metódusa a halál ténye megállapításának Mo-on - nem gondolom, hogy más országokban gyökeresen más lenne a standard. Ugyanakkor "benézni" egy élőt halottnak, azt gondolom, nem egy rossz döntés az ellátás során, hanem durva negligentia, súlyos szakmai hiba! Ilyen nem szabadna, hogy előforduljon! De előfordul, szerintem nálunk is előfordul, csak nem derül ki...És itt most nem arról szóltam, hogy mennyi idő alatt ér ki az esetkocsi vagy hogy van-e benne defibrillátor vagy hogy minden esetben vacum-matracba kerül-e a sérült, ha a gerincsérülés gyanúja fennáll. Gondolom, volna mit mesélni erről - és hangsúlyozom , hogy én becsülöm azokat a mentősöket, akik éhbérért, szinte hobbyból mentőznek! De azért itt is van kivétel és tudod ez nem egy rossz döntés számonkérése kell legyen, hanem a hanyag, embertelen munkavégzéséé, ami BÁRKI életébe, egészségébe kerülhet.
2010.03.14 20:47:32Artúrkirály
Amúgy még néhány dolog, ha egy nem motorostól az Urak mindkét oldalon elfogadják :
1. A motoros nem ellenség!
2. Az autós nem ellenség !
3. MINDENKI haza szeretne érni ( vagy valahová, vagy bárhová kivéve a keresztes helyeket ,Ld kórház és temető ) és kéretik egymást a hazaérésben és nem kinyuvadásban segíteni !
Így talán egyszerűbb lesz az élet !
2010.03.14 21:07:27Henry82
Szerintem meg tapasztalt, munkájukat lelkiismeretesen végző mentősök ilyen hibát nem követnek el és ez a magyarázat csak kitaláció, lehet valamilyen komolyabb mulasztás megúszása érdekében találták ki. Ha a kórházba száguldáskor elfelejt szirénázni, arra mondhatjuk, hogy hibáztak, de halottnak nyilvánítani egy élőt, nem hiszem...
binais:
Csak kibújt a szög a zsákból, először kis okoskodás, később kis álmentegetőzés, majd amikor beszólnak, látatlanba lekőművesezel valakit és szólítson téged doktor úrnak? :))
Nem azt mondtad hogy még csak hallgató vagy? Hasznosak az orvosok nem mondom, de kicsit túlértékeled magad, más fontos foglalkozások is vannak! Ha nem lennének pl kőművesek, most a mező közepén ülnél!
A motoros gyűlölködőkre meg kár sztem reagálni, minden fórumra beugranak ilyen gyűlölködő gyökerek akik csak azért jönnek, hogy beszóljanak mindenkinek, valószínűleg ettől púposodik a nadrágjuk, le vannak szarva...
A hírszerkesztő meg szégyellheti magát a címadás miatt, az ilyen hatásvadász, bazári figyelemfelkeltések a Blikk-be valóak!
Tényleg úgy hangzik mint ha látták volna hogy ott van és haldoklik, de inkább szotyizgattak ahelyett hogy megmentették őt, miért nem lehetett valami cikkhez kapcsolódót írni, pl Halottnak hitték a még élő motorost, vagy valami hasonló hangzatosabbat?
2010.03.14 21:07:31BlackMagic
Ergerberger szimplán csak egy patkány!
Egyen szart az összes ilyen.
2010.03.14 21:13:14korne72
Ott is falaznak egymásnak az orvosok. Holló a hollónak nem vájja ki a szemét a SZEMÉT.
2010.03.14 21:13:43Gixxer78
cilidoktornéni.
Akkor nem csak az az egy bizonyos személy hibázott hanem az is aki vele volt,a mentősök minden tagja kap valamilyen szintű oktatást nem?
Távol áll tőlem az okoskodás így mint hozzá értőt kérdezem.
Sokan írják,hogy itt is előfordul ilyen csak nem verik nagydobra. Biztos van benne igazság! De mivel nálunk orvos is van a mentőben így szerintem kisebb az esélye.
A szerv donorságról meg annyit,hogy ahány ország annyi változat.
Bár feltudnának használni minden egészséges szervet,hogy számos értékes életet menthessenek meg így.
Mivel én motorozom,autózom és kamionozok is,így osztom Artúrkirály iménti hozzászólását.
2010.03.14 21:27:26Nullával Való Osztás
Ez való a motorosoknak. Legyen már valami ára is annak, hogyha a városban meg erdőkben cikáznak károkat, iszonyú dübörgést és zajt okozva, megzavarva a nyugalmat.
"Motorbikers are FAGS." (South Park)
2010.03.14 21:28:08HgGina
Gixxer78: itthon ez nem úgy működik, hogy papír legyen nálad, amiben benne van, hogy feélajánlottad a szerveidet.
Itthon azt kell előzőleg bejelentened az önkormányzatnál, hogy letiltottad, nem engedélyezed. És ha történetesen nem találják meg a zsebedben a hivatalos papírt, akkor simán kikapják belőled az éppen szükséges darabot, és máris megy máshoz.
És ez az, ami igazán gusztustalan eljárás. Mert nincs az a bíróság, ahol bebizonyíthatják a hozzátartozóid, hogy igenis nálad volt a hiteles papír. Aztán, hogy kibe, hol, mikor, melyik darabodat varrták be, azt a Jóisten se tudja megmondani.
2010.03.14 21:35:54Gixxer78
HgGina.
Biztos olvastad a fenti írásaimat.
Én ezt nem azért írtam mert ellenzem.
Most lehet morbid leszek de ha ne adja isten erre kerülne sor akkor az én szerveimet vihetik ha EMBER ÉLETET mentenek vele! Tanulásra vigyék a "selejtet".
Bocs ha morbid voltam!
2010.03.14 21:38:58Henry82
No akkor konretizáljuk a dolgokat, Angliában ez úgy megy, hogy amikor jogosítványért folyamodsz (akár autós akár motoros), ki kell tölteni a DVLA (Driver and Vehicle Licensing Agency) formanyomtatványát, aminek van egy olyan része amiben rákérdez, hogy közúti elhalálozás esetén felajánlod-e a szerveidet, itt egyenként fel vannak sorolva az átültethető szerveink, be lehet jelölgetni mi maradjon, mi mehet, vagy bepipálhatod a mindet kategóriát és természetesen a semmit is...
Tehát röviden, még a vezetési tréning elkezdése előtt köteles vagy dönteni arról mit ajánlasz fel mit nem.
2010.03.14 21:41:05Gixxer78
Nulláva Való Osztódás!
Te elmebeteg vagy! Fordulj orvoshoz!
Látod az imént írtam,hogy én felajánlom a szerveim ha arra kerül a sor.
Az ilyenekbe mint te vétek lenne bárkiét is belerakni!
2010.03.14 21:43:37csuvel
Minden ilyen esetben kötelezően meg kellett volna kezdeni az újraélesztési eljárást.
Ezt elmulasztotta a mentős, úgyhogy értetlenül fogadom a bírósági döntést.
2010.03.14 21:43:40gecofeco
A cím láttán én is egyből elkönyveltem magamban, hogy ez megint egy eset a sok közűl a M.o.-on történik......... Elolvasva a cikket, rendesen meg is lepődtem, hogy nem.
2010.03.14 21:47:25NRG-->
elolvastam délután a cikket és elmentem motorozni, letekertem 220km-t és úgy látom jól tettem! A szerveim meg üzenem Nullának és haverjainak, még engem szolgálnak, ahhoz meg kevesek vagytok(NULLÁK), hogy kevesebb motor zajongjon, cikkázzon és dübörögjön! Remélem szoktál engem hallani, nyitott vagyok, mármint pufóilag! Az ilyeneket imádom bosszantani!
2010.03.14 21:48:17Henry82
"miért lenne gusztustalan, hogy kiveszik a szerveidet?"
Egyetértek, annál biztos nem gusztustalanab mint ha szétrohad a föld alatt vagy a férgek rágják szét:)
Én is felajánlottam az enyémeket, de nekem nem volt nehéz döntés, sztem a testünk csak egy biorobot, de nem tudom, hogy a vallásosaknak nem ütközik-e ez valamilyen hittel, nincs-e valami tízparancsolat kiegészítés, hogy: ja és szerveidet kivenni ne adj engedélyt! vagy valami hasonló...:)
2010.03.14 22:04:11mike-kulas
Egeberger, látom szervre van szükséged. Sajnos agyat nem lehet átültetni.
2010.03.14 22:05:56Norba17
ergerberger
még neked se kívánom,hogy halj meg,de elmehetsz a picsába. esküszöm felkeresek egy hackert és kideríttetem kivagy és szarrá veretlek!!!!!! patkánygeci
ma már kideríteni a címed meg a neved pár kattintásba kerül te köcsög... ezután jól gondold meg miket írkálsz!
azt meg nem értem,hogy a totalbike is miért nem tiltja ki az ilyen köcsögöket. engem ezután tuti kitiltanak innen,de most nincs igazam?!
2010.03.14 22:07:41Norba17
ja és én is a rászoruló embereknek adnám a szerveimet... nem pazarolunk...válság van. no meg nem dohányzom és nem iszom soha le magam a sáros földig.
2010.03.14 22:13:48NRG-->
én amióta az eszem tudom érdekel a motorozás, a barátaimat is érdekelte mindig,a fiaim barátai ha eljönnek hozzánk állandóan a motorról kérdeznek, szoktam az udvaron gurulni veluk 1-1 kört, de azt nem értem mi a franc érdekelheti azt a fiút, férfit aki így nyilatkozik a motorozásról?! Csakis buzi lehet!
2010.03.14 22:19:10Zoltan895
Már bocs, de ha valakinek egy motorbaleset után se pulzusa se légzése nincs, akkor te is azt hinnéd, hogy halott nem?? Nyilván nem a mentös a hibás, ő azzal ment ki a helyszinre , hogy segíteni akart és ezt tette a korábbi évek alatt is a munkája során. A mootrosnak nem kellett volna 200 körül száguldoznia, és akkor ne mhurcolnak meg két évig egy olyan embert aki korábban valszeg több ember életét is megmentette.
2010.03.14 22:22:42intruderjani
El a billentyűzettel a mentősőktől! Nyilván kurvára nem szeretnék az elhunyt helyében lenni, de megesik, hogy ők is hibáznak, ha hibáztak egyátalán. IMHO nem kell őket keresztre feszíteni egyből, az meg hab a tortán, hogy nem is itthon történt. Minden mentősfikázó kapjon a fejéhez (és menjen a kurva anyjába BTW)!
2010.03.14 22:25:56Zoltan895
Én eddig a cikkig olvastam totalcart. Hányni tudnék ettől a cikkírótól, hogy az miatt, hoyg egész életében egy A-s és egy B-s jogsit ért el irigykedik azokra akik diplomát szereztek (volt pofája orvosit!!) és ilyen gyülöletkeltö és félrevezető cikkeket irogat az orvostársadalomról... (és nem, Én nem vagyok orvos, de mentették már meg az életemet)
2010.03.14 22:27:25Zoltan895
totalbike és egyéb index faszság*
2010.03.14 22:34:12Gixxer78
Zoltán895.
Ez a 200 körüli száguldozás egy rossz példa mert kis sebességnél is lehet úgy esni,hogy belehalsz.
Tavaly ősszel a sógorom helyszínelt egy motorost aki az autópályáról hajtott le,és az íven a koszos aszfalton megcsúszott a szalag korlátba beverte a fejét (kitört a nyaka) és meghalt. Tanuk elmondása alapján nem ment gyorsan full szerelése volt és az esése alapján sem gondolták volna hogy vége van.
2010.03.14 22:43:24Gixxer78
A másik!
Kb. 2 hete motoroztam és egy S kanyarból kijövet elhagytak egy 5m-es 12-es betonvasat ami félsréhen keresztbe volt a sávban.Jelzem a kanyar olyan,hogy nem tudsz gyorsan menni benne. Az a szerencsém,hogy visszafelé jöttem és nem szaladtam rá. Csúnya vég annak aki elkapja.
Nem értem,hogy nem vették észre mikor elhagyták?!
Bár 4 éve találkoztam már elhagyott utánfutóval is az M1-en belső sávban éjszaka! Azt sem kereste senki!!! Csak hárman majdnem ütköztünk miatta.
2010.03.14 22:49:02intruderjani
Motorozni veszélyes üzem és ha beüt a szar, a mentős a legjobb barátod. Ez ennyi, motorost én még nem hallottam mentőst fikázni, szerintem nem is fogok. A fröcsögő, ide "betévedő" nyomik, meg nagy lendülettel mehetnek is tovább, nem kell feleslegesen feszültséget gerjeszteni. Megjegyzem (mint már sokan megtették előttem) nem tudjuk pontosan a körülményeket, lehet hogy ún. az élettel össze nem egyeztethető sérültést szenvedett és ezért nem is kezdték el újraéletszteni (bár ez nem valószínű). Akik meg itt jönnek a "meglepődőkhogynemitttörtént" szöveggel, valószínűleg nem tudják, hogy a Magyar mentőszolgálat a világ élbolyába tartozik, meglehet nem a felszerelés tekintetében, de a szakmai felkészültségben mindenképpen.
2010.03.14 23:05:31túrógombóc
egerbergerrel én is szivesen dumálnék.de úgy látom le is tiplizett.sztem márkeresik.a mentősöket nem bántani,keményen helytállnak nap,mint nap.vannak,akik ezrek életéről kéne,hogy döntsenek és kurva nagyokat hibáznak.egyébként meg nem is lennénk(tek) igazi magyarok ha nemnyírnátok ki egymást minden szarért.Új zélandi jogsi4c pont:donor indicator.ha donor,akkor viszik és kész!és ez így van rendjén!miután egész életedben másokat fikázol,legalább egyszer tegyél jót.bár ott nem szokás az ilyesmi
2010.03.14 23:15:34túrógombóc
meg hát azért voltak már itt csúnyán félrefordított hírek!meg ez a cím!bosszantó,hogy már ilyesmihez kell nyúlni.ha nincs miről írnotok,akkor inkább motorozzatok egy kört.vagy inkább verjetek gyökeret,akkor legfeljebb kiszáradtok ha nem locsol senki!jó éjt!
2010.03.14 23:17:04Henry82
Zoltan895:
"Már bocs, de ha valakinek egy motorbaleset után se pulzusa se légzése nincs, akkor te is azt hinnéd, hogy halott nem?? "
Tessék már megérteni, nem az volt itt a baj, hogy halottnak hitte, hanem ahelyett hogy kötelességéhez híven elkezdte volna újraéleszteni, letakarta a picsába, mondván, hogy halott és menthetetlen, miért olyan nehéz ezt felfogni?
intruderjani:
"lehet hogy ún. az élettel össze nem egyeztethető sérültést szenvedett és ezért nem is kezdték el újraéletszteni (bár ez nem valószínű)"
Bizony nem valószínű, sőt teljesen kizárt mivel a cikkben olvashattad, hogy később újraindult a légzése, namost az élettel össze nem egyeztethető sérülés azt jelenti, hogy pl leszakadt a feje, kettészakadt, szénné égett, stb, ha ezután lélegezni kezd azt feltámadásnak hívjuk! Remélem nem írtad ezt komolyan...
2010.03.14 23:18:27Neonknight
Újraélesztést nem szokás megpróbálni?
Nekünk még az EÜ tanfolyamon tanították. A mentősöknek is biztos...
2010.03.14 23:23:56Henry82
Nem szokás, hanem kötelező, engem inkább az érdekelne, hogy mosták ki magukat ebből, úgy értem azt meg lehet magyarázni miért látta halottnak, de ha megkérdezték a tárgyaláson, hogy ha halottnak látta miért nem kezdte meg az újraélesztést, na arra mit mondtak!?
2010.03.14 23:33:22NRG-->
egy halottat már hiába próbál újraéleszteni, az akkor is halott! Akinek leáll a szívverése, légzése stb, na azt még lehet újraéleszteni, de az még nem halott! És mivel azt hitte halott, ezért nem próbálta meg.
2010.03.15 00:01:58Henry82
NRG:
Csak az a tényleg halott akinek leáll az agyműködése is, mivel ezt a helyszínen nem tudták, vagy feleslegesnek érezték megállapítani, nem bizonyosodhattak meg benne hogy tényleg halott, ebben az esetben viszont azonnal újraélsztést kellett volna indítani, ezt akárhogy magyarázod körbe, akkor is tény marad!
2010.03.15 00:05:09NRG-->
azt szerintem nem is vitatta senki, hogy tévedett.
2010.03.15 00:16:50NRG-->
én úgy értelmezem ezt a sztorit, h nem eltusolni próbálták, hanem kellően kivizsgálták miben vétett a mentős és mi lett volna ha időben elkezdődik a mentés. Gondolom akik ezt elbírálták több infóval rendelkeztek, mint mi, innentől fogva én elfogadom a döntésüket. Bár ezt könnyen teszem, mert nem ismertem se a motorost, se a mentőst. Itt szerintem senki sem ismeri őket, ezért ugyanilyen könnyen akár lecsuknák, végleg eltíltanák, de biztos van olyan is aki még ki is végezné és felhasználná valamelyik szervét! Miért ne, úgysem ismeri! Sőt az ilyet az sem érdekelné, ha azt is mindet lelőnék, aki aznap arra járt, úgyis túlnépesedik a Föld!
2010.03.15 01:00:59Henry82
Nem beszélek én sem a mentősök ellen, annak is örülök, hogy ezt a jóembert visszaengedték dolgozni, még sokszáz életet megmenthet és biztos jobban is fog eljárni ezek után, engem speciel jobban zavar, hogy a kiváló jogrendszerünknek "köszönhetően" gyilkosokat és pedofilokat is újra ráengednek a társadalomra 10-20 év után, én csak arra céloztam, hogy komoly hibát vétett, számomra erre nincs elfogadható magyarázat és kívácsni lennék hogy sikerült a mulasztást ilyen jól kimagyarázni.
Amiatt me ne sírjon senki, hogy egy mentős 300 életet megment, senki nem foglalkozik vele mondván a kötelessége, ha meg egy meghal a hibájából, élve kibelezik érte, minden más szakmára igaz ez ahol emberek élete múlik rajtad, ha buszt vezetsz, egymillió km-ig semmi nem történt meg sem említik, de ha egyszer csinálsz valamit, valaki megsérül, esetleg meghal, ugyan ez van, vonatvezetők, pilóták, biztonságtecgnikai szakemberek, buvaroktatok, es meg kismillio szakmara igaz ez!
Minnel negyobb a felelosseg annal tobb penzt kene fizetni, nevetseges, hogy napi tobbszar embert szallitok es az eletukert es biztonsagukert felelek es ugyan annyit keresek mint egy telemarketinges aki egesz nap egy szaros headset-be sorolja a tarifacsomagokat!!!
2010.03.15 01:23:26Bambano
egy nem lélegző motoros 15 perc múlva nem "még mindig lélegzik", hanem "megint lélegzik".
2010.03.15 05:05:41R6R
A cím egy bulváros baromság, sajnálom, hogy ilyenek egyáltalán írhatnak, dehát ilyen a média.
A mentősnek nyilván profi szakemberek előtt kellett bebizonyítania, hogy bár kétségtelenül hibázott, a srác halála sajnos akkor is bekövetkezett volna, ha 15 percel korábban elkezdik az ellátását. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem egy ilyen ember nyilván tanul a hibájából és ha ilyen szar helyzetbe kerülnék, szívesebben kerülnék ennek a mentősnek a keze alá, mint egy olyan ember közelébe, aki annak ellenére nagypofájú gyökér, hogy még el sem végezte az egyetemet. Remélem neuroanatómia szigorlaton elvérzik. Ha rossz szakember lenne, nem hiszem, hogy felmentették volna, így adott helyzetben több életét is menthet remélhetőleg. Az pedig, hogy 15 perc alatt a srác életbenmaradási esélyei 1,5%ról 2re emelkedtek volna, sajnos sovány vigasz.
Akinek van esze és önuralma, tovább él. Úgyhogy csak óvatosan.
2010.03.15 05:57:11R6R
Ami pedig kimaradt, hogy egy 22 éves lengyel srác ütközött egy teherautóval és a motor alatt maradt, itt angliában. 15 percel később egy másik paramedic vette észre, hogy szabálytalanul lélegzik, amikor próbálta a személyazonosságát kideríteni. Ezek után emelték le a tűzoltók a mocit a gyerekről, levágták a ruháját, és rákötötték EKGre, amit azonnal meg kellett volna tenni. A mentős írásbeli figyelmeztetőt kapott, és újabb tréningeket kell elvégeznie, valamint 3 éves 'próbaidőn' van. Ha figyelembe vesszük, hogy a srácnak nem sok esélye maradt, miután karambolozott, szerintem jogos, hogy kap egy második esélyt.
2010.03.15 07:21:32joe3650
Lehet azóta változott a tudomány,de én még a kilencvenes évek elején azt tanultam hogy a halál akkor biztos a balesetes személynél ha megállapítható az élettel összeegyeztethetetlen állapot.Pl leszakadt fej,derékban kettészakadt test.Addig nem mondható ki hogy halott valaki.Olyanra is volt példa hogy valaki fejbelőtte magát pisztollyal és mégis életben maradt.Szóval,szerintem ez a mentős elég felelőtlen vagy tanulatlan volt.
2010.03.15 08:49:12intruderjani
Henry82: Óbammeg! Kurva komolyan írtam, amit írtam. Az meg, hogy te ennek a "bulvár" cikknek a "tény" anyagából indulsz ki (lehet R6R kolléga "adalékát" olvasni), még rohadtul nem jelenti, hogy az úgy is volt. Egyszerű példa, hogy értsd: a tűzoltók emelték le a motort a gyerekről. Mikor értek ki? Ott voltak már, amikor a mentők (feltételezve, hogy a mentős nem tudja leemelni a motort a srcáról)? Vagy csak később értek ki? Ha igen, mennyivel? Pontosan milyen sérülésbe halt meg a gyerek? Ezek a sérülések elláthatóak lettek volna 15 perccel azelőtt? Ha igen, mi alapján állítja ezt valaki? Stb... Ezekről egy szó sincs a cikkben, akkor mi alapján ítélkezünk? (Nem mellesleg, ahogy a kolléga is írta, "nem még mindig lélegzik", hanem "újra lélegzik". Kurva nagy különbség...) Nagyjából nekem úgy tűnik, hogy a mentős elkúrta ezt az esetet, de az ilyen "nekem azt tanították EÜ vizsgán, hogy élesszek újra, a mentős miért nem?" kaliberű hozzálszólások maradhatnának a leírójuk üres fejében...
2010.03.15 08:59:31Alfonz83
Szevasztok!
Ennyi információból nem hiszem,hogy objektív véle-
ményt mondhat bárki,feltételezem,a bíróság megfe-
lelően tájékozódott.
Szerintem a közlekedés lényege a következő:
-ELŐRE látni azt,ami történni fog és
-SZÁMÍTANI arra,ami történhet.
Ha így közlekednénk,több esélyünk lenne az élet-
ben maradásra és a mentősöket sem hoznánk ilyen
helyzetbe.
A dögkeselyűnek meg csak annyit:REMÉLEM,HOGY ÉHEN
DÖGLESZ SZARHÁZI!!!!!
Széles utat!
2010.03.15 09:05:51Gzula[HUN]
2010.03.15 05:57:11 R6R
Valami ilyesmire gondoltam.
Furállotta, hogy nem mozog a mellkasa, amikor rajta volt két mázsa vas. Így menjen Kelet-Európai motorral az Egyesült Királyságba.
Ettől függetlenül megkövetem a lelkiismeretesen dolgozó mentősök túlnyomó többségét, akik éhbérért teszik azt amit. Sajnos ilyen kivételek itthon is vannak.
2010.03.15 12:01:05tarkamarha
Lehet ez most trollkodás, de akkor sem tudom megállni:
A motor valami olyasmi, mint a cigi. Ha most találnák ki nem létezik, hogy engedélyt kapna, mert veszélyes. Csak és kizárólag annak köszönheti a létét, mert része a "kultúránknak".
2010.03.15 12:11:02rajmund
"MOTOROZZAK KULTURÁLTAN ÉS NEM TÖRTÉNIK BALESET ????
öregem látszik hogy lilafingod sincs a városi forgalomban történő motorozásról !!!
sőt az egészről témáról.
már sajnos saját tapasztalatból, amíg nemvagy teljesen egyedül az utakon addig nemfogod elkerülni a vészhelyzeteket.
javaslom neked inkább gyalogolj vagy bkvézz mert ilyen gondolkodással hamar donor lesz belőled.
2010.03.15 12:33:57Gzula[HUN]
Most komolyan! Motorosokat fikázók mi a rossebért írogatnak motoros fórumba. Én se írok számítógépes fórumba, hogy de szar a PC vegyél inkább Mec-et, meg ha most találnák ki a számítógépet, akkor jogosítvány kellene rá. Csak azért írnak be egyesek, mert jópofinak tartják, úgy, hogy életükben nem ültek még robogón se. Aztán többet az életbe nem néznek vissza ide, de legalább felbőszítette azokat, akikről figjuk sincs.
Egyébként meg ha a közlekedés a kultúra része lenne, akkor még mindíg szürke (esetleg lila) marha húzná a szekeret a Váci úton.
2010.03.15 12:33:59R6R
Sokkal több autóbaleset történik a világban, ennyi erővel azokat is be lehetne tiltani. Sőt, gyakorlatilag bármit, én még a villát is kivenném a kezedből, biztos, ami biztos. Az a baj, hogy valaki gyakorlat nélkül próbál ki néha túl vakmerő dolgokat. Sokan próbálnak Ghostridert játszani úgy, hogy motoron szinte alig ültek. Pályát csak hírből hallottak. Autósoknál is ugyan ez megvan. Ha tövig húzod a gázt, még nem tudsz vezetni. De aki mások életével is játszik, azt örökre el kell tiltani a játszadozástól. Akár orvos, akár építési vállalkozó, akár egy mezei motoros.
A motor pedig annak köszönheti a létét, hogy praktikus és jó közlekedési eszköz.
2010.03.15 12:47:19NRG-->
a 'ha'-val kezdő mondatoknak nem sok értelmük van, ezért ezis értelmetlen:"Ha most találnák ki nem létezik, hogy ..."
Ez olyan, mintha apád 1mp-el hamarabb kihúzza, most a sosem létező tesódnak lennél a sosem létező tesója!
2010.03.15 14:04:50David Bowman
Az a halott, akinek a feje külön vált a testétől, vagy a teste derékban 2é van esve. Mindenki mást meg kell kisérekni újraéleszteni. Mi olyan nehéz ezen?
2010.03.15 14:59:29gipsz1234
T. David Bowman.
Ez azért nem egészen így van. A nyáron a Balatonból kihuzott halottat sem kezdik ujraéleszeteni ha korcsolya van a lábán.
2010.03.15 15:00:21NRG-->
lenne dolgod egy hullaházban!
2010.03.15 16:35:46Nullával Való Osztás
NRG-->
"Remélem szoktál engem hallani, nyitott vagyok, mármint pufóilag! Az ilyeneket imádom bosszantani!"
Biztos nem hallottalak, de gondolom megnőtt azok száma, akik a halálodat kívánják. Szóval hajrá.
Továbbra is:
[link]
2010.03.15 17:12:26Gzula[HUN]
Hangos kipufogót nem szabad. Nullával meg nem osztunk.
Peace. Bizonyos határokat tartsunk már be legalább a kommentek között plíz.
2010.03.15 18:46:42NRG-->
csúnyán beszélni sem szabad, mégis káromkodik a fél világ, basszameg!!!
2010.03.15 18:50:01NRG-->
Nulla! A halál gondolata elég intenzíven foglalkoztat, a motorok meg nem érdekelnek, EMÓS BUZI vagy?!
2010.03.15 18:53:28túrógombóc
Hali!most jöttem meg a melóból,tegnap itt böngésztem.Érdekes volt.Sajna itt nem ünneplik március 15ét,fingjuk sincs róla,mint a legtöbb MAGYARNAK.hogy egy előttem íróval értsek egyet.H
Henry82:hiányolom az ékezeteket vmelyik hozzászólásod végéről!
tarkamarha:nem a moci veszélyes,hanem néhány fasz,aki felül rá.
2010.03.15 19:10:23Cheradenine Zakalwe
NRG-->
Buzi csak te lehetsz, nézd csak meg a belinkelt South Park epizódot.
2010.03.15 19:15:06NRG-->
ja, te azt hiszed a South Park egy dokumentum film?!
2010.03.15 19:20:18joe3650
Gipsz1234
"Ez azért nem egészen így van. A nyáron a Balatonból kihuzott halottat sem kezdik ujraéleszeteni ha korcsolya van a lábán."
Nos,az olyan hullán már másfajta nyomok vannak amik az élettel nem egyeztethetőek.Pl kissé megváltozik az állaga.Ez okból nem élesztenek újra egy savba esett és feloldódott embert sem.
2010.03.15 19:20:59NRG-->
Nullával Való Osztás
2009.09.01 óta tag.
Cheradenine Zakalwe
2009.09.01 óta tag.
Skizofrén emós buzi!
2010.03.15 19:22:41NRG-->
[link]
[link]
2010.03.15 21:03:40Oktato
adamantium@
Két darab máj???
Oké, Te is benézted :-)
Nem az a pláne, hogy milyen ítélet születik, hanem az, hogy napvilágra került, ami ugye kishazánkban csak elkenődik....
Mindenkiért kár....valakiért jobban, másokért kevésbé.....
2010.03.15 21:41:12Oktato
intruderjani: "nekem azt tanították EÜ vizsgán, hogy élesszek újra, a mentős miért nem?"
Érdekes meglátás, tetszik:
Erről nekem az jutott az eszembe, hogy itt közülünk nagyon sokan elég tűrhetően motorozunk - típustól függetlenül - ellenben emelje fel a kezét az, aki akár műszerekkel is megcsinálja a sornégyes karbiszinkronját. Én nem merem felemelni, ellenben meg vagyok győződve arról, hogy a szakik java részénél tűrhetőbben ülöm meg a paripát, ddde nélkülük csak szenvednénk a kurv@ nem jól működő motoron...
2010.03.15 22:11:41pakesz
a lenyeg kimaradt!!!
most akkor meg tudtak menteni a veseit vagy nem?
2010.03.15 22:13:50muz
Ez 2008-ban volt és már itt is szerepelt.
Valamiről lemaradtam,időcsapda vagy mi a @&°°%????
2010.03.15 22:31:53Gzula[HUN]
South Park helyett inkább azt mondd/mondjátok, hogy azért nem veszel/vesztek motort, mert nem akarsz/akartok olyan(ok) lenni, mint a Géza a Banánok Köztből! :-) Annak még motoros boltja is volt ugye! :-)))
2010.03.15 22:54:50**ADAM**
ergerberger, kívánom, hogy fiúgyermeked szülessen, aki szeret motorozni és egyszer sírva kelljen majd visszagondolnod arra, hogy miért is mondtál ekkora faszságokat.
Kár, hogy tiltottak az emberkísérletek az EU-ban, mert rajtad szívesen próbálgatnék egy-két gyomirtót.
2010.03.16 00:28:02Henry82
Mondom én nem kell ennyire fennakadni ezen a gyereken, valószínű, hogy nem is gondolta komolyan, inkább csak beszólogatni szeret amikor tudja, hogy nem tudják pofánvágni miatta, gondolom a TB után benéz valami női magazinhoz is, hogy minden nő egy kúrva, majd a természetvédőkhöz is, hogy reméli 2 éven belül elpusztul a föld is, aztán jobban alszik ettől:)
A lemaradt ékezetekért elnézést, igazából régi szokásom, hogy nem írok ékezeteket korábbi kompatibilitási okokból kifolyólag, ide csak azért próbálkoztam az elején, hogy ne nézzenek tahónak, aztán megfeledkeztem róla...
No meg ez a vizihulla tényleg nem volt jó példa, én még szerncsére nem láttam, de ha jól tudom azok hófehérek, puffadtak, foszlanak ésatöbbi, ha ilyet látsz, tuti biztos leszel benne hogy nem él a delikvens. Szóval az élettel nem összeegyeztethető sérülés nem merül ki a fejvesztésben és a kettészakadásban, még rengeteg ilyen van, mondjuk úgy olyan sérülés, vagy állapot, amikor a hülye is látja, hogy halott, fizikai képtelenség hogy életben legyen!
2010.03.16 00:35:39Henry82
Ja és a TC-be is gyakran előfordul, hogy a cikkíró elejt egy negatív megjegyzést a bringásokkal kapcsolatban és egyből száz bicajos beír, hogy pusztuljon meg az összes autós. Engem speciel nem zavar, nem vettem soha magamra, főleg hogy kicsit mindenhova tartozom, de azért kiváncsi lennék mit keresnek ilyen emberek a TC fórumon, mint hogy itt a motoros gyűlölők...
Azt hiszem rengetegen vagyunk akik sokmindennel nem szimpatizálunk, mégsem keressük fel a fórumjaikat, hogy ezt paréj stílusban tudassuk velük, most is úgy gondolom túl nagy a szabadság az interneten vagy kevés a cenzúra...
2010.03.16 09:17:58intruderjani
@Oktato: Remélem nem értettél félre, ezt egy korábbi kommentből szedtem és mélységesen felháborodtam rajta. Ahogy olvaslak, egy véleményen vagyunk.
2010.03.16 10:02:14Oktato
intruderjani@: Természetesen nem értettelek félre, én is igyekszem a tények alapján gondolkodni és nem csak úgy bele a nagyvilágba :-)
2010.03.16 10:14:44Gixxer78
Az ékezet nélküli írásról meg csak annyit,hogy sokan írnak külföldről és vannak olyan klaviatúrák és programok amik nem ismerik az ékezetet.
Ezért kár bárkit elítélni és megszólni!!!
2010.03.16 12:34:46túrógombóc
Kedves Gixxer78!
Sztem Henry82 nem vette megszólásnak, ill.elítélésnek,amit írtam.Én csak furcsállottam,hogy a fél kommentben van,aztán meg nincs.Én is külföldről írok,de vannak,akik bár lenne,de nem használják,mintegy jelzésként.Érted!Az is lehet,hogy külföldön vette,otthon él,így legnagyobb jóindulattal sem tudja használni.De az ékezet az olyan,hogy vagy van,vagy nincs!De ez már maradjon Henry82 és az én titkom.
2010.03.16 13:55:48kvadrillio
Vászka, te is mocskos szervkereskedő e vagy ???????
Vizsgálat után is magához térhet valaki és elkezdhet lélegezni....
A baleset túléléséhez sokszor szerencse is kell.
2010.03.16 14:08:52Gixxer78
túrógombóc:
Bocs ha irányodba rosszul fogalmaztam!
Így legalább a kötekedőknek (vannak ilyenek) magyarázatot adtunk a hibára.
2010.03.16 16:55:09binais
Henry 82:
Nem szeretnék megint "mellébeszélni", mert úgy tűnik, amit lehetséges magyarázatként leírtam nemsokan hitték el, hogy létezik.
A pupillareflexet az agy vizsgálataként alkalmazzák, a látás a II. számú agyideg segítségével jöhet létre: nincs pupillareflex: az illető agyhalott.
2010.03.16 17:15:51binais
Csak most olvasom "Professore" hozzászólását, és ez nagyon érdekes.
Például egy valamelyik oldali pneumectomián átesett betegnek, az egyik tüdő kivétele után a szíve oly mértékben lesüllyedhet, hogy a mellkast fonendoszkóppal hallgatva a szívverése nem észlelhető. Tegyük fel motoros baleset, ott fekszik az eszméletlen páciens a földön, lehet egy belső vérzése ami miatt a pulzusa nagyon gyenge, kórelőzményt semmit nem tud a mentőorvos, akkor hallgathatja órákig is a mellkasát... :(
Én nemértek a jogszabályokhoz, nemlátom át a hátterét, de kérdezném Tőle, hogy véleménye szerint ilyenkor jogi útra terelődött ügy szerinte hogy végződne.
2010.03.16 21:08:06Henry82
binais:
Akkor még egyszerűbb a képlet, emberünk agyhalott nem lehetett, hiszen abból ha jól tudom nincs visszaút, ebből egyenesen következik, hogy nem vizsgálták meg a pupilláját, azaz úgy könyvelték halottnak, hogy nem bizonyosodtak meg a haláláról, ha viszont ez így lett volna, nem ússzák meg egy enyjebejnyével!
Summa: Hiányos, bulváros cikk, ebből soha nem jövünk rá hogy is volt ez.
Ékezetek: 5 éve levelezek ékezetek nélkül, mert régebben minden barátom más levelezőprogramot használt, az ékezetes szövegek meg összegabalyodtak és olvashatatlan karakterhalmazként jelentek meg a levelek, ezért kerültek elhagyásra, megszoktam és ha nem figyelek ma is elhagyom őket. Egyébként külföldről írok, de otthon vettem a gépemet, van itt minden, öüóőúéáű :))
2010.03.19 20:03:48zsolt701
Üdv.
Ilyen eset itthon is volt.
Motoros kontra teherautó.
A vétlen motoros letette a kanalat,de kihozták
hibásnak mondván hogy neki úgyis mindegy.
És szépen ráverték a szerencsétlen motorosra.
Több mint húsz éves motoros tapasztalat után azt mondom.Az ilyen menjen a jó f.szopó qrva anyjába.
2010.07.25 15:07:33Xeon
Rosszindulatú Vászka
Ezt elszámoltad, vagy direkt, vagy csak rosszul vagy informálva. Nézz kicsit jobban utána.
2011.06.19 10:45:13ortilio
felháborító. látjátok, máshol is történnek ilyen szörnyű hibák.... ugye egyetértetek velem, hogy nagyon szomorú az, hogy halálával másokat nem ölt meg, sőt még meg sem sebesített súlyosan. szegény motoros tesó, halálod így értelmetlen volt. nem repeszthet tovább 300al, nem cikázhat szabályosan haladók között és nem hozhatja a szívbajt nyugodtan haladó autósokra a direkt, feltűnési viszketegségből felhangosított szarjával... úgy sajnálom....