Mugen 1100: szokatlan Honda tuning

2010.03.18. 11:34 - Zirig Árpád

Alig egy hete kapható a Honda új retró motorja, a Mugen máris hozzányúlt a CB1100-hoz; a gyár házi tuningcégének számító műhely nem sokat változtatott a gyárilag is rendkívül szép gépen.

A 87 lóerős blokkot nem piszkálták, ennek ellenére biztos, hogy az ő verziójuk erősebb lesz a gyárinál: a krómozott kipufogót lecserélték és a hetvenes évek stílusának megfelelő nyitott, fekete fényezésű rendszert akasztottak a helyére. A videóban pár helyen hallható a különbség, csodás az alacsony fordulatú sornégyes moraja.

Új sárhányókat kapott a Honda: rövidebb, sportosabb a Mugen által kiválasztott két elem. Az ülést is lecserélték, a lapos helyett café racereket idéző púpos nyerget szereltek fel. Az utas számára fekete kapaszkodókat csavaroztak a hátsó váznyúlványra.

Ez a változat nem sokban különbözik a gyáritól, de mégis érzékelteti, hogy aránylag kevés munkával milyen hangulatossá válhat a CB1100 – kár, hogy Európában még legalább egy évet várni kell a léghűtéses utcai motorra.

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2010.03.18 11:44:11Nooormális?

    Nekem nagy bejön.Kell egy ilyen.

  • 2010.03.18 11:52:16intruderjani

    Kérnék egyet a garázsba én is...

  • 2010.03.18 12:01:27//origin

    Na eeez, k**va jó.

  • 2010.03.18 12:20:25mükkemakk

    A cb 900 Bol'd or hasonló volt, anno. Talán a Kawa Zephyr 1100 is hasonlóan "jóféle" gép.

    GSX 1400 K4 esem van /kék fehér/, de ez is tetszik.

  • 2010.03.18 12:42:38ZON

    Gyönyörű!
    Megyek, veszek egy lottószelvényt...

  • 2010.03.18 12:48:33Piaggiotto

    10/10 es nagyon kéne

  • 2010.03.18 12:58:51m.fazekas

    Nagyon szép de nemkéne mert ez nem az én stílusom. Nagyon eltalálták kivulrol és motorilag is.Gratula

  • 2010.03.18 13:00:18Uff

    Nagyon szep :)

  • 2010.03.18 13:04:51Dennis01

    Nagyon jol nez ki, imadom a regi stilusu motorokat. Latszik, hogy a Honda meg mindig tud szep es jo motorokat csinalni...

  • 2010.03.18 14:12:45Mammut8

    Nagyon szép hangja van

  • 2010.03.18 14:27:33gareet

    Én króm kipuval és fejidom nélkül vinném.

  • 2010.03.18 14:54:48nehogymárne

    fejidom le, küllős kerék fel, krómkipuff vissza, aztán mondom a címet, hova lehet hozni.

  • 2010.03.18 14:56:52toncsi64

    Parádés lett ! Mondjuk növelné a boldogságomat ha a túloldalon is lenne egy ilyen kipuff :)
    Ellenben tartok tőle, hogy még a kapaszkodóval sem képes az utas fennmaradni azon a púpon menetközben.

  • 2010.03.18 14:58:12toncsi64

    Bocsánat, most vettem észre, hogy két csöve van !!! Megszünt minden kifogásom. Utas úgysem leszek :DDD

  • 2010.03.18 15:01:53dorkoka

    Hányingerem van az ilyen gépektől. 4 henger-mi a fax nak 250 ccm-es hengerek, csomó veszteség, csomó kidobott pénz megmunkálásra, nem lett volna jobb 500-as hengerekkel? 2 henger-kicsit kevesebbe kerülne, még a hangja is jó lenne, de főleg kevesebbet fogyasztana. 4 hengeres gép soha nem lehet jó, ugyanis 2000 ccm hez való hogy ideális égés legyen. 3 henger a max nálam, amúgy tetszenek a Triumphok, de ismétlem egyszerűen nevetséges a sok kicsi henger, csupa veszteség, igaz erősebb, pörgősebb de többet is eszik. Kár bele az a sok felesleges alkatrész. Fikázhattok.

  • 2010.03.18 15:40:28mtk001

    Na ez nagyon kellene !!!

  • 2010.03.18 16:25:20muz

    Fika!!

    Drótküllős kerekek,fejidom,oldal dekli szintén piros oszt jöhet!
    Nagyon szép!

  • 2010.03.18 16:42:25Jamesblond

    A hátulja oldalnézetből kissé Ducati Monsteres. Az szép, ez meg jó. A japók másolgathatnák az olasz dizájnt jobban is. Az olaszok meg a japó megbízhatóságot...

  • 2010.03.18 17:25:21fizukicsi

    Ebbe igazán szerelmes tudnék lenni ismét! Nagyon hasonlóra volt építve tizenéve a cb750-em azon eliminátor fejidom volt. Na az is szerelem volt.

  • 2010.03.18 17:35:44fizukicsi

    Az első tárcsák úgy vannak rögzítve, mint a BMW-ken. Hátsó guriga lehetne 160-as. Na hajtsuk tovább a lóvét.

  • 2010.03.18 18:03:38d.zoli

    Ha egy szinü lenne jobban nézne ki,de igy is tuti.

  • 2010.03.18 18:05:59janoszeged

    A régi hátsó lámpa még kellene rá!

  • 2010.03.18 19:30:16glostyle

    Na ehunvae egy kis hang még:
    [link]

  • 2010.03.18 19:32:45Szsrobert

    Dorkoka: az 500-as hengerek nem mennek el 100000km-eket 5-6000-es fordulatszámon olajfalás nélkül. És picit ráznak is.

  • 2010.03.18 19:36:03Szsrobert

    A videóban nem lehet hallani a motor hangját a zenétől...

  • 2010.03.18 19:42:03Nooormális?

    Nagyon szépen duruzsol.

  • 2010.03.18 20:44:50Kopasz szuzukis

    dorkoka:
    sornégyes 570 köbcentis "szar" szuzukimban alíg 150ezer km van. Még nem volt szétbontva a blokk, nem volt lehúzva a hengersor, sőt, még a hengerfejet sem vette le senki. Húdekibiqrvaszar!

  • 2010.03.18 21:04:52GERI87

    egyszerűen nevetséges a sok kicsi henger, csupa veszteség"

    begyüjtöttél némi infót és most osztod az észt köszike..:)

    nekem is jobban bejön a 2-3 henger de ez akkorse szar..
    venni nem vennék ilyet de ha kapnék egyett nem adnám el.

  • 2010.03.18 21:08:55Gzula[HUN]

    "4 henger-mi a fax nak 250 ccm-es hengerek, csomó veszteség, csomó kidobott pénz megmunkálásra"

    Mérnök nem lesz belőled!

  • 2010.03.18 21:52:14kockaguzzi

    nagyon kéne.nekem bejön a fekete kipufogó is.

  • 2010.03.18 23:08:39for-avar

    dorkoka
    az 50ccmben annóháború folyt melyik a megfelelő hengerszám...
    Eleinte egy aztán Honda 4ütemben 2 henger Kreidler kéthenger zweitakt...A Suzuki az MZ tervekre épített egy 3hengeres 2üteműt...A Kreidler erre egy 4hengeres 2 üteműt épített...itt aztán vége is lett a hengerháborúnak és a Honda 5hengeres 125ösét 6hengeres 250esét(terveztek 8hengerest is)MV Agusta 350-500as 6hengeres...a Benelli W9hengerű 250eséről nem beszélve...
    Minnél több a henger egy adott hengerűrtartalomra az annál erősebb lessz:
    -kisebb hengerben jobb az égés
    -a dugattyú középsebesség nem olyan magas(egy kéthengeres szétszakad ott ahol a négyhengeresek vigan pörögnek)
    -kisebb légtorok is elég...a gázoszlop nem omlik össze(az 1 hengeres modern MX1 gépek még most sem szeretik a hirtelen rángatást,hiányzik mellőlük a másik három henger)
    -kisebb a surlódás relative...
    -az F1 ben azért lettek V10esek mert rövidebb mint a V12(király) igaz hogy a V8asok nyomatékosak alul de az F1 ben és áttételesen a versenysportban a lóerő(kW)a fontosabb a végére kell odaérni...
    -500ccm a határ a hengerenkénti űrtartalomnak.Innentől már sok-sok drága trükköt kell bevetni(nagy szelepek=nagyobb alternáló tömeg...)kipufogúturbó,kommpresszor több gyertya...
    Jó motor ez pedig a Hondát nem szeretem...de ez igen

  • 2010.03.19 06:32:37Lacika1990

    Nem tudom honnan jött hogy ez Mugen tuning csomag.
    Amikor szóba jött hogy lesz egyáltalán ilyen motor, a HOnda ki adta hogy a megrendelhető alkatrészek ezek lesznek hozzá.
    Rövid sárvédő fejidom plexi cafe racer ülés kis fekete kipuff.
    Tudtommal ezek olyan dolgok mint a CBR 1000RR egy gyári üléstakaró vagy motoremelő.
    Tudtommal nincs külön a Mugen nevével fémjelezve a dolog.

  • 2010.03.19 07:41:21patron1

    minnyá fölmetszem az ereimet:)

  • 2010.03.19 09:20:01E28 524TD

    itt a hétvége, itt a jó idő. munka után megyek motorozni. szóltatok ?

  • 2010.03.19 10:51:39GERI87

    kisebb hengerben jobb az égés"

    hm..annyira azért nem mindig álja meg ez a helyét.

  • 2010.03.19 13:48:44altgr

    Szép! Nagyon szép!
    Nyuszika tojhatna egyet nekem húsvétra.
    Naaa... Lécci, lécci, lécci!

  • 2010.03.21 08:21:49Kopasz szuzukis

    Kisebb hengerben nem jobb, hanem hamarabb lezajlik az égés. Tiszta geometria. A kisebb hengerben a gyertya és a hengerfal között kisebb a távolság. Ugyanakkora égési sebesség mellett a lángfront hamarabb ér a hengerfalhoz, mint egy nagyobb hengerben. Ergo, hamarabb lezajlik a robbanási ütem, ugyanolyan üzemanyag mellett magasabb motorfordulatszám tartható. Nagyobb fordulatszám meg nagyobb teljesítménnyel jár.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.