Zsinórban másodszor nyert Crutchlow időmérőt

2010.04.10. 22:05 Módosítva: 2010.04.10. 22:05

PA720738

Pár héttel ezelőtt még egy sem volt neki, ma pedig rögtön második superpole győzelmét ünnepelheti a Sterilgarda Yamaha egyes számú (?) pilótája, Cal Crutchlow. A Superbike világbajnokság valenciai hétvégéje azonban egyáltalán nem róla szólt eddig: nem darálta be ellenfeleit a szabadedzéseken, mi több, az időmérőn sem motorozott nagy formában. Egészen az utolsó felvonásig meghúzta magát, hogy végül a nullkilométeres kvalifikációs gumikkal egyetlen kör erejéig gyors lehessen – épp azokban a pillanatokban, amikor mindenki más cafatokra tépett abroncsokkal nézte a boxból, hogy akkor elég lesz-e az ideje, vagy sem.

Cal szárnyalása mellett érdemes egy pillantást vetni Toselandre, az egykori világbajnokra, aki a MotoGP-s kirándulás után egyelőre nem talál vissza a sorozatba. James szerint képes lehetett volna ugyanarra a köridőre, mint csapattársa, csak valahogy nem került be az utolsó negyedórás motorozásba, ahol teljesíteni kellett volna. Maga sem érti, hogy is van ez – magyarázkodik, elnézést kér a csapattól és várja a jó szerencsét.

CarlosChecaValencia

A második, idén késői virágkorát élő Carlos Checától várták igazán a kvalifikációs győzelmet, de végül két tizeddel alulmaradt a fiatal yamahással szemben. Azonban Carlosék bizakodnak: nagyon finoman be tudták hangolni a Ducatit a Ricardo Toromóra, és még az ellenfelek szerint is a kéthengereseknek kedvez a pálya vonalvezetése. Ezt állítja például Biaggi, aki a harmadik helyre ért be, és hiába oktatta a mezőnyt a legutóbbi hétvégén, bevallja: erősen tart a Ducatiktól.

3Max Biaggi 03

Negyedik a szezonnyitó remeklő Leon Haslam, őt követi a bmw-s Troy Corser, akihez végre sikerült annyira hozzácsiszolni az S1000RR-t, hogy elmondása alapján Buddhaként lebeg a nyeregben, a motor pedig magától megy. Hatodiknak érkezik az eddig csendben elvegetáló Guintoli.

Most sem jutott be az utolsó, legjobb nyolcnak rendezett etapba a két gyári ducatis: Fabrizio különösebb indokokat nem is keresett, Haga az ülésére panaszkodott, ami épp gyors körében szabadult el, és bosszantotta halálra a japánt. Holnapra visszavágót ígérnek, mind a ketten.

Valencia, időmérő eredmények:

1. Cal Crutchlow GBR Yamaha Sterilgarda YZF R1 1: 33.615

2. Carlos Checa ESP Althea Ducati 1198 1: 33.840

3. Max Biaggi ITA Aprilia Alitalia Racing RSV-4 1: 33.860

4. Leon Haslam GBR Alstare Suzuki GSX-R1000 1: 33.961

5. Troy Corser AUS BMW Motorrad S1000RR 1: 34.059

6. Sylvain Guintoli FRA Alstare Suzuki GSX-R1000 1: 34.073

7. Jonathan Rea GBR Ten Kate Honda CBR1000RR 1: 34.235

8. Lorenzo Lanzi ITA DFX Ducati 1198 1: 34.261

9. James Toseland GBR Yamaha Sterilgarda YZF R1 1: 33.988

10. Michel Fabrizio ITA Ducati Xerox 1198 1: 34.021

11. Noriyuki Haga JPN Ducati Xerox 1198 1: 34.100

12. Shane Byrne GBR Althea Ducati 1198 1: 34.246

13. Leon Camier GBR Aprilia Alitalia Racing RSV-4 1: 34.273

14. Jakub Smrz CZE PATA B&G Racing Ducati 1198 1: 34.280

15. Luca Scassa ITA Supersonic Ducati 1198 1: 34.730

16. Max Neukirchner GER Ten Kate Honda CBR1000RR 1: 34.934

17. Ruben Xaus ESP BMW Motorrad S1000RR 1: 34.756

18. Tom Sykes GBR Kawasaki SRT ZX-10R 1: 34.894

19. Andrew Pitt AUS Reitwagen BMW S1000RR 1: 36.088

20. Sheridan Morais RSA Echo-CRS Honda CBR1000RR

21. Matteo Baiocco ITA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R 1: 36.104

22. Roger Lee Hayden USA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R 1: 36.117

23. Simon Andrews GBR Kawasaki SRT ZX-10R 1: 36.329

24. Vittorio Iannuzzo ITA SCI Honda CBR1000RR 1: 36.524

25. Roland Resch AUT Reitwagen BMW S1000RR 1: 36.639