Az utolsó előtti pontszerző helyről rajtol Talmácsi

2010.04.11. 01:26 Módosítva: 2010-04-11 01:26:35

MotoGP

Bár a papírforma bejött, mindenképpen izgalmasabb volt a szezonnyitó hétvége időmérője, mint amilyentől féltünk a télen. Stoner lassan Katar sztárja lesz: mióta éjszaka rendezik a futamokat, gyakorlatilag a közelébe sem érnek az ausztrálnak, de az utolsó nappali versenyen is nyert itt – igaz, akkor Rossi szorongatta, de nem eléggé, mert ott elkezdődött valami Casey-ben, és még abban az évben világbajnok is lett.

stoner hayden 02

Azóta ő lett Losail mindentudó mágusa: ő jegyzi itt a legjobb versenyben elért kört, legjobb kvalifikációs kört, motorral valaha mért legjobb kört – utóbbi kettőt épp a mai éjszaka érte el. Rossival egyetemben Casey is kardoskodott amellett, hogy hozzák korábbra a versenyt, mert a kisebb páratartalom miatt úgy biztonságosabb lenne körözni; mégis, a 27-es egyetlen hiba, egyetlen előre nem tervezett csusszanás nélkül csinálta végig az időmérő hatvan percét.

Ráadásul izgulni valót nem is hagyott a végére. Már húsz perccel a vége előtt megfutotta a maga kis gyors köreit, lement 1:55 aljára, majdnem belecsúszott az 54-be, aztán leállt. Igazából ki sem kellett volna utána jönnie, az utolsó percekben már csak saját idejével versenyzett. Két ember lehet, aki Stonert ezen a pályán idén megállíthatja: Rossi és Lorenzo.

0valentino rossi 2

Akik egyébként parádéztak az utolsó percekben. Maguk az időeredmények nem árulnak el mindent: a leintés előtti másodpercekben Jorge és Valentino is jobb részidőkkel motorozott a pályán, mint Casey, csak az utolsó szektort nem tudták összehozni. Ha valaki meg tudja támadni a 27-es Desmosedicit holnap, akkor azok ők lesznek.

6capirossi bautista 07

A negyedik Randy de Puniet rommá ünnepelheti magát az éjszaka: elverte az összes gyári hondást, ráadásul nem is kevéssel, mert Pedrosa például csak a mögötte lévő sorból indulhat. Ötödik helyen Capirossi, aki valószínűleg nem lenne ott, ha nem vonatozott volna Rossi mögött az utolsó mért körében. Nem először játssza ezt el Loris, és Valentino általában partner szokott lenni az efféle felvezetésben – ugyanazzal a Suzukival Bautista fél másodperccel lassabban ment.

Nicky Haydennek voltak még jobb pillanatai, de végül csak a kilencedik lett, amiből lassan következik az is, hogy a Ducatik 2010-ben sem fogják ellepni a dobogót. Ám sokkal nagyobb a baj a Gresini csapatnál: Simoncellit is dimenziókkal jobb helyekre várják a szakértők, de hogy Melandri tök utolsó, majd' két és fél másodperces hátránnyal, az tényleg feladja a leckét.

Eredmények:

1.  Casey Stoner  AUS Ducati Marlboro Team 1:55.007

2. Valentino Rossi ITA Fiat Yamaha Team 1:55.362

3. Jorge Lorenzo SPA Fiat Yamaha Team 1:55.520

4. Randy de Puniet FRA LCR Honda MotoGP 1:55.831

5. Loris Capirossi ITA Rizla Suzuki MotoGP 1:55.899

6. Andrea Dovizioso ITA Repsol Honda Team 1:55.963

7. Dani Pedrosa SPA Repsol Honda Team 1:55.99

8. Colin Edwards USA Monster Yamaha Tech 3 1:56.005

9. Nicky Hayden USA Ducati Marlboro Team 1:56.163

10. Hiroshi Aoyama JPN Interwetten Honda MotoGP 1:56.227

11. Ben Spies USA Monster Yamaha Tech 3 1:56.271

12. Mika Kallio FIN Pramac Racing 1:56.283

13. Alvaro Bautista SPA Rizla Suzuki MotoGP 1:56.45

14. Aleix Espargaro SPA Pramac Racing 1:56.652

15. Marco Simoncelli ITA San Carlo Honda Gresini 1:56.957

16. Hector Barbera SPA Paginas Amarillas Aspar 1:57.13

17. Marco Melandri ITA San Carlo Honda Gresini 1:57.325

Moto2

Egyelőre félelmetesen jónak tűnik a Moto2-es kategória, azt leszámítva, hogy az edzéseken nagyon nehéz tiszta köröket menni – a negyven induló papíron nem tűnik soknak, de a pályán igazi tömegnyomorban érzik magukat a pilóták. Valószínűleg ez hátráltatta Talmácsit is a jobb szereplésben; gyakorlatilag három-négy körön keresztül a versenytempónál tíz másodperccel lassabb körökkel volt kénytelen koptatni gumijait, mert egyszerűen nem szabadult fel előtte a terep.

DSC 0074

Az edzést a spanyol Toni Elias nyerte, aki már az egész előszezon alatt dominált a kategóriában. Toni célja egyértelmű: világbajnoki címmel szeretné feledtetni a királykategóriás bukdácsolását, aminek azért voltak néha nagyon dicső, már-már magasztos (2006. Estoril) pillanatai. Persze semmi nincs lefutva. A Simon, Bradl, Angelis trió folyamatosan ott lihegett Elias nyakában, utóbbi csak az utolsó körökben tudta összetologatni azt a légvételnyi előnyt, amivel végül nyert.

DSC 0164

Talmácsi sokáig a huszonhetedik hely környékén motorozott, utolsó gyors körével sikerült egészen a tizedikre feljönni, csak később ketten megelőzték. A csapat mérnökei elég radikális változtatásokat hajtottak végre a versenymotoron, aminek köszönhetően Gábor folyamatosan javítani tudott időeredményein: 2:02,916-os legjobb mért körében 1,012 másodperccel maradt el a leggyorsabb Eliastól.

" A három edzés alapján az látszik, hogy teljesen egyben van a mezőny. Az időmérő edzéstől jobb eredményt vártam, de mivel az előttem lévők idője közel van hozzám, így küzdelmes versenyre számítok. Holnap még változtatunk a motor súly elosztásán, mert ez ügyben ma sikeresen előre léptünk, de még a kanyarokban mindig vibrál a motor eleje." – mondta Gábor a nap végén.

Eredmények:

1. Toni ELIAS SPA Gresini Racing Moto2 MORIWAKI 2'01.904

2. Julian SIMON SPA Mapfre Aspar Team RSV 2'02.032

3. Stefan BRADL GER Viessmann Kiefer Racing SUTER 2'02.038

4. Alex DE ANGELIS RSM RSM Team Scot FORCE GP210 2'02.101

5. Yuki TAKAHASHI JPN Tech 3 Racing TECH 3 2'02.295

6. Jules CLUZEL FRA Forward Racing SUTER 2'02.366

7. Raffaele DE ROSA ITA Tech 3 Racing TECH 3 2'02.560

8. Alex DEBON SPA Aeroport de Castello - Ajo FTR 2'02.759

9. Shoya TOMIZAWA JPN Technomag-CIP SUTER 2'02.771

10. Alex BALDOLINI ITA Caretta Technology Race Dept I.C.P. 2'02.866

11. Sergio GADEA SPA Tenerife 40 Pons PONS KALEX 2'02.881

12. Roberto ROLFO ITA Italtrans S.T.R. SUTER 2'02.883

13. Mike DI MEGLIO FRA Mapfre Aspar Team RSV 2'02.896

14. Gabor TALMACSI HUN Fimmco Speed Up SPEED UP 2'02.916

15. Niccolo CANEPA ITA RSM Team Scot FORCE GP210 2'03.002

16. Thomas LUTHI SWI Interwetten Moriwaki Moto2 MORIWAKI 2'03.041

17. Scott REDDING GBR Marc VDS Racing Team SUTER 2'03.129

18. Mattia PASINI ITA JIR Moto2 MOTOBI 2'03.155 19 19 1.251 0.026 275.8

19. Ratthapark WILAIROT THA Thai Honda PTT Singha SAG BIMOTA 2'03.192

20. Dominique AEGERTER SWI Technomag-CIP SUTER 2'03.232

21. Andrea IANNONE ITA Fimmco Speed Up SPEED UP 2'03.258

22. Arne TODE GER Racing Team Germany SUTER 2'03.341

23. Karel ABRAHAM CZE Cardion AB Motoracing RSV 2'03.346

24. Fonsi NIETO SPA Holiday Gym G22 MORIWAKI 2'03.390

25. Lukas PESEK CZE Matteoni CP Racing MORIWAKI 2'03.531

26. Simone CORSI ITA JIR Moto2 MOTOBI 2'03.588

27. Yonny HERNANDEZ COL Blusens-STX BQR-MOTO2 2'03.635

28. Claudio CORTI ITA Forward Racing SUTER 2'03.725

29. Valentin DEBISE FRA WTR San Marino Team ADV 2'03.752

30. Kenny NOYES USA Jack & Jones by A.BanderasPROMOHARRIS 2'03.792

31. Axel PONS SPA Tenerife 40 Pons PONS KALEX 2'04.301

32. Hector FAUBEL SPA Marc VDS Racing Team SUTER 2'04.417

33. Vladimir IVANOV UKR Gresini Racing Moto2 MORIWAKI 2'04.470

34. Joan OLIVE SPA Jack & Jones by A.BanderasPROMOHARRIS 2'04.476

35. Vladimir LEONOV RUS Vector Kiefer Racing SUTER 2'04.579

36. Robertino PIETRI VEN Italtrans S.T.R. SUTER 2'04.629

37. Mashel AL NAIMI QAT Blusens-STX BQR-MOTO2 2'04.871

38. Anthony DELHALLE FRA Qatar Endurance Racing Team BQR-MOTO2 2'04.912

39. Anthony WEST AUS MZ Racing Team MZ-RE HONDA 2'05.362

40. Yannick GUERRA SPA Holiday Gym G22 MORIWAKI 2'05.460

41. Bernat MARTINEZ SPA Maquinza-SAG Team BIMOTA 2'06.310

125

A legkisebbeknél Marc Marquez volt a leggyorsabb. A korábban KTM-el versenyző, és már akkor, nagyon fiatalon szívósan versenyző spanyol idén a Derbivel motorozik – minden esélye megvan arra, hogy a végső összetettben a dobogón végezhessen. A második, szintén Derbit hajtó Espargaro már szűk fél másodperccel maradt el Marqueztől.

Eredmények:

1. Marquez (Derbi) 2m 6.651
2. Espargaro (Derbi) +0.459
3. Terol (Aprilia) +0.485
4. Vazquez (Derbi) +0.536
5. Krummenacher (Aprilia) +1.119
6. Koyama (Aprilia) +1.292
7. Cortese (Derbi) 1.560
8. Masbou (Aprilia) +2.084
9. Smith (Aprilia) +2.184
10. Rabat (Aprilia) +2.199