Túrázz három hengerrel

2010.05.17. 16:12

Öt évig nem kellett hozzányúlni: a Triumph ST azok kedvence lett, akik kedvelik a sportos, túraképes európai motorokat. Az angolok háromhengerese most felfrissült, a GT változat még inkább az utazókat szolgálja ki.

A karakteres, 79 x 71,4 mm furat-löket arányú blokk nem változott – az új kipufogónak és a megváltoztatott injektortérképnek köszönhetően mégis fickósabb lett. Teljesítménye 132 lóerő, amelyet 9200-as fordulaton ad le, maximális forgatónyomatéka 108 Nm, amely már 6200-as fordulaton megjelenik.

Az alumínium váz maradt a régi, ám a 43 milliméteres Showa villa új: a gyáriak ígérete szerint sem sportos, sem túrára felpakolt üzemmódban nem okoz majd csalódást. A rugós tag is Showa, előfeszítése a markolatról változtatható.

A 31 literes oldaldoboz szériatartozék, a felső viszont feláras. Ebbe 12V-os csatlakozót építettek, akár menet közben is tölthetjük telefonunkat. A hazai ár még nem ismert, a jelentősebb európai piacokon viszont 13500 eurós, vagyis 3,7 millió forintos áron vezetik be a Triumph GT-t. Kezdetben két színben, ezüstben és kékben lesz kapható.