25 éve a kiegészítők piacán

2010.05.18. 09:16

25. születésnapját ünnepli a BMW és Yamaha motorkerékpár-kiegészítők német specialistája, a Wunderlich. A vállalat története az alapító, Erich szüleinek garázsában kezdődött. A márka első katalógusa nyolcoldalas, írógéppel készített füzetecske volt, amelyben olyan innovatív termékek szerepeltek, mint például a OHC vezérműtengelyekhez tervezett közvetlen kenési rendszer.

Két évvel később a garázs már szűkösnek bizonyult, ezért kezdetben a Yamahákkal foglalkozó Wunderlich az ahrweileri vasútállomás raktárépületébe költözött. Természetesen a termékpaletta is bővült, ekkor már a vázkiegészítőktől a blokkalkatrészekig mindenféle tuningfelszerelést gyártottak. Erich láthatóan a helyes úton járt, termékei iránt egyre nőtt a kereslet; mivel a munkát már nem győzte egyedül, 1988-ban felvette első alkalmazottját.

1989-ben újabb költözés következett: idilli környezetben, egy régi szőlészet épületében folytatták a munkát, ahol már ezer négyzetméternél is nagyobb épület állt rendelkezésükre. Ugyanebben az évben kezdődött a BMW-s kapcsolat egy R 100 GS megvásárlásával, 1991-ben pedig a nemzetközi közönség előtt, a kölni IFMA kiállításon sikeresen mutatkozott be a cég. A növekedést jól mutatják a Wunderlich katalógusának adatai: az 1992-es BMW-s kiadványban hatvanhét oldalon már több mint kétszáz termék szerepelt, és ötezer példányban nyomtatták ki. A négy évvel később a katalógus példányszáma elérte a húszezret.

Az ezredforduló újabb mérföldkövet jelentett. A Wunderlich ekkor szerezte meg – a szegmensben az elsők között – az ISO 9001 minősítést. Egy évvel később az ISO 9001:2000 minősítést is megkapták. A yamahás részleget 2002-ben zárták be, hogy a tervezők minden tudásukkal a BMW alkatrészek fejlesztésére koncentrálhassanak.

A növekedés miatt elkerülhetetlenné vált az újabb helyszínváltás, a cég előbb Bad Bodendorfba, majd 2004-ben Sinzigbe költözött. Jelenleg is ez a német városka a Wunderlich székhelye: három épületben folyik a munka, itt kapott helyet a fejlesztőrészleg, az adminisztráció és a központi raktár is.