Rossi apja ezt már nem erőltetné

2010.07.09. 17:53 - Ender Gábor

Bő egy hónapig bírta Valentino Rossi motorozás nélkül. Fájdalmai továbbra is vannak – és erednek ezek nem csak a június 5-i lábtörésből, hanem a még korábbi krosszesés miatt elszenvedett vállsérülésből is –, mankóval jár, de ráült a Superbike világbajnokságban induló James Tosealand Yamaha R1-ére, és július 7-én huszonhat kört motorozott a misanói pályán.

Rossi először egy rövidebb tizenegy, majd egy hosszabb tizenöt körös etapot motorozott. Kezdetben egészen lassan, óvatosan közlekedett a pályán, de folyamatos javulással egészen 1:38,200-ra szorította le köridejét. Ugyanezen a pályán pár héttel ezelőtt Troy Corser 1:35,001-et ment a Superbike időmérőjén – egy BMW S1000RR-rel.

Az első találgatások a késő augusztusi indianapolisi versenyt tekintették reális célnak, amikor Rossi élesben újra MotoGP motorra ülhet. A fizikoterápia kezdete után már a cseh hétvégéről beszéltek, mely a nyári szünetet követő első futam, augusztus tizenötödikén. A jelenlegi olasz teszten azonban már arra keresték a választ, hogy a kilencszeres világbajnok bevethető állapotban van-e a soron következő, július 18-i sachsenringi versenyre.

„Azért ültem motorra, hogy lássuk, milyen irányba halad a felépülésem, mennyire tudok egyáltalán motorozni a jelenlegi állapotomban.” – mondta Rossi a misanói teszt után. „Pozitívan látom a dolgokat, hiszen végig tudtam hajtani ennyi kört, ami persze korántsem olyan megterhelés, mint a MotoGP-ben versenyezni. Egyelőre fáj a vállam, a bokám és a térdem, emellett a vállízületemet és a bokaízületemet csak korlátozottan tudom mozgatni. Nagyon szeretnék Sachsenringen elindulni, de túl korai bármit is mondani. Még mindig van tizenkét napunk, hogy döntsünk, addig még sokat javulhatok.”

A rajongók nyilván mindent megtennének, hogy már a jövő hétvégi német nagydíjon viszont láthassák a kilencszeres világbajnokot, azonban ezzel nincs mindenki így: „Őszinte leszek: felhívtam, hogy ne erőltesse ennyire a visszatérést. Lehet, okosabb lenne csak 2011-ben újra nyeregbe szállnia, de talán az lenne a legjobb, ha soha többet nem versenyezne.” – mondta Graziano Rossi, Valentino apja a teszt másnapján a Gazetta dello Sportnak adott interjújában. „Ő csak szimplán rám nézett, és azt mondta, egyszerűen lehetetlen, hogy motoros karrierjének így legyen vége.”

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2010.07.09 18:17:41csuvel

    Igazi sportember!

    Hajrá Rossi!

  • 2010.07.09 18:58:32jorosz5

    Én azt hiszem, hogy Rossi már soha nem lesz a régi. Ha ebben az évben visszatér, az csak bohóckodás és szánalmas próbálkozás lesz. Egy ilyen súlyos trauma a sérült pszichéjét is megváltoztatja, tudat alatt is félni fog, óvatosabb lesz, szóval az fog hiányozni belőle, amiért szerettük őt. A nagy kedvencem, a sérülése óta nem láttam versenyt. Hajrá, Rossi!

  • 2010.07.09 19:16:58zoone

    Sulyosan felreismerted Rossit. Ha vissyater a palzara, akkor syamolni kell vele, mert utokepes lesy. Semmikeppen sem fog addig ujra versenzeyni, amig nem tud a gzoyelemert hajtani. Boryasyto nagz egoja van, de a legnagzobb kritikusa onnon maganak is.

  • 2010.07.09 19:17:29zoone

    Ja, es logopedushoz kell mennem hamar.

  • 2010.07.09 19:26:07Commandante Jayasuriya

    Valentino!

    Inkább gyógyulj meg teljesen, mi tudunk várni!

  • 2010.07.09 19:34:28vatamadafaka

    Lehet szeretni, lehet nem szeretni. Akkor is Ő a legnagyobb király. :-)

  • 2010.07.09 19:35:35Honda RC 51

    11 evvel ezelotti nagy kedvencem jut eszembe mikor Mick Doohan ugyanigy jart es o sajnos abba hagyta. Remeltem hogy vissza ul a gepre de nem sajnos, pedig hihetetlenul jol motorozott. O is a labat torte.

    [link]

    Nagyon remelem hogy Valentino visszater es ugyanugy fog menni. Ha egy nagy asz kilep barmelyik sportbol az akkor mindig urt hagy maga utan.

  • 2010.07.09 19:42:33Kókler Róbert

    Rossi Rossi marad!

  • 2010.07.09 20:13:46Kukettó

    Ez a fiú valami döbbenetes.

  • 2010.07.09 20:46:14Ciri

    Le a kalappal.

    Nem tudom volt e számomra valaha is még egy olyan sportoló Rossin kívül, akiért ennyire rajongtam.
    Annyira szimpatikus és álladék(a motoron), hogy az hihetetlen.

    Nagyon sajnálnám magam, ha abbahagyná. :)

  • 2010.07.09 21:02:27Feketelaszlo

    Motorozni már tud, de járni mankó nélkül még nem. Nem semmi ez a figura.

  • 2010.07.09 21:19:11waffen55

    biztos csak a pénzért csinálja mi? :P

    Hajrá te digó!!! :D :D

  • 2010.07.09 21:21:34BlackMagic

    Rossi előtt ismét le a kalappal!
    Tényleg egy igazi sportember.

  • 2010.07.09 21:30:44Hlanderx

    Nem tom ki hogy van vele ha egy moto GP futam abból állna hogy Rossi egyedül köröz a pályán 20-30 kört én azt is nézném :)

  • 2010.07.09 21:53:03littlerock

    nem jutok szóhoz... de talán okosabb lenne, kicsit pihentetni azt a lábat... Őszintén remélem, hogy az orvosai tudják mit csinálnak... ez egy állat... hatalmas tisztelet...

  • 2010.07.09 21:58:38jpmjpm

    Respect neki. Ahhoz képest, hogy milyen sérülése van, ezek a köridők nagyon jónak mondhatók. Igazi sportember.

  • 2010.07.09 22:00:56bikila

    Lehet, hogy csak nekem fura:

    „Őszinte leszek: felhívtam, hogy ne erőltesse ennyire a visszatérést."

    „Ő csak szimplán rám nézett, és azt mondta, egyszerűen lehetetlen, hogy motoros karrierjének így legyen vége.”

    Vagy videó telefonjuk van, vagy 1m-re álltak egymástól, miközben telefonáltak? :) Legalábbis a szövegből nekem úgy tűnik, hogy ez egy időben zajló telefonos párbeszéd volt... :)

  • 2010.07.09 22:01:44bikila

    Amúgy minden tiszteletem Rossié, hogy ilyen állapotban is már motorozik - bár ehhez kicsit zizzentnek kell lenni :)

  • 2010.07.09 22:35:09CBF

    Forza Valeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2010.07.09 22:40:51muz

    Korunk egyik legnagyobb motorosa,de remélem majd 60 évesen is tud még sétálni.
    Sajnálnám ha abbahagyná,sajnálnám ha belerokkanna.

  • 2010.07.09 23:54:32motorosvokbazzeg

    bocs, nem olvastam a kommenteket végig.

    jorosz5 "az csak bohóckodás és szánalmas próbálkozás lesz". próbálkozás. nem bóhóckodás és semmi esetre sem szánalmas. ilyen egy igazi sportoló. nem csak akkor akar villogni mikor gond nélkül repeszthet, hanem mikor gondok vannak. tisztelet jár érte, nem leírás..

  • 2010.07.10 00:36:38Süni25

    Ha apuka "felhívta", akkor a gyermek hogyan tudott ránézni? Vagy videotelefonáltak??

  • 2010.07.10 00:37:54Süni25

    Bocsi, most olvasom, másnak is feltűnt. :D :D

  • 2010.07.10 00:56:30sz.s.

    Süni25 és egyéb kételkedők... Olaszországban terjedt el elsőként Európában a videomobil, ami érthető is, hiszen az olaszok kézzel-lábbal beszélnek. Nem kell fennakadni ilyen részleteken.
    Remélem felépül és -talán másik motorral- de ismét világbajnok lesz! A legtöbb versenyző (Pl. Biaggi, melandri, Talmácsi) állandóan a motort okolja, ha nem sikeres, Valentino volt olyan bátor, hogy a hondától átigazolt az akkor 18 éve nem nyerő yamahához, és rögtön világbajnok lett vele! Egy jó versenyző nem csak a pályán jó, hanem a motor építésében, beállításában is részt vesz.

  • 2010.07.10 02:04:57günther_931

    rossi az isten!

    forza vale!

  • 2010.07.10 06:17:59dr.oid

    Mégis miért hívják Il Dottorenak? Nemcsak a motorozástudományok doktora meggyógyítja saját magát is:D

  • 2010.07.10 06:37:22====== vadparaszt ======

    Velorex

  • 2010.07.10 06:53:19diablos

    Igazi kemény gyerek!
    Remélem nem hagyja el a szerencséje...

  • 2010.07.10 09:06:46sufnyi

    Ha visszaül motorra ott fog igazán meggyógyulni. Ha nem ülne vissza akkor lenne igazán beteg, mint testileg mint lelkileg.

  • 2010.07.10 10:37:34Krutzifix

    Úgy igaz, egy motoros akkor gyógyul meg, ha visszaül(het)! Hajrá Vale!

    Azért egy krokim lenne....a tudósítás végén azt írják, hogy az örege FELHÍVTA, majd így folytatódik: "Ő csak szimplán rámnézett..."
    Okés, tudom, valszeg videótelefonon hívta :)

  • 2010.07.10 13:17:22tomwar

    Sracok, es a SKYPE?

    A lenyeg: nem hagyja abba, igy meg plane nem.
    Hatra van meg minden olasz alma (is)...

  • 2010.07.10 20:53:09bandris11

    Nem egy Talma az biztos :o

  • 2010.07.12 12:07:51Vamos

    Ezért (is) Vale a sokszoros világbajnok és nem Graciano..és senki ne gondolja,hogy tud az ő fejével gondolkodni.Akkor ugyanis vhol ott lenne mellette a rajtrácson hétvégenként..

  • 2010.07.13 11:38:15Peace Dog

    A bitang mindenit! Nem piti ez a dürge Vale!

    Forza VR46!

  • 2010.07.13 17:13:32atabi

    az apja helyében meg a motorépítést nem erőltetném :DD

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.