Nem tudták levadászni Lorenzót

2010.07.26. 17:11 - Hírszerkesztő

3

Jorge Lorenzónak harmadjára sikerült az, ami Valentino Rossinak csak 2008-ban jött először össze: megnyerte a Laguna Seca-i nagydíjat – így rohamosan fogy azon pályák száma, ahol a spanyol még nem tudott királykategóriás győzelmet szerezni.

Nem volt ez azért olyan sima győzelem, mint amilyennek az időeredmények alapján látszik: a versenyt sokáig a kitűnő rajtot vevő, majd még kitűnőbb tempót diktáló, és körről-körre megszökő Daniel Pedrosa vezette. Aztán a verseny negyedéhez érve Lorenzo is magára talált, elkezdte üldözni a hondást. Dani megpróbálta a lehetetlent, lerázni a 99-est, kockáztatott, de állítása szerint motorjának elejét megdobta egy bucka, és elesett. Jorge ekkor már félig magáénak tudhatta a győzelmet, hiszen az első abroncs csúszáshatárát nehezen találó Stoner ekkor már másodperces hátrányban motorozott mögötte.

1

Pedrosa kiesésével Andre Dovizioso örökölte meg a harmadik helyet, de nem bírta végig cérnával: a hajrában mögé ért Rossi és Spies is, és bár utóbbi elnézett egy féktávot és kirobogott a pályáról, Valentino nem hibázott, megelőzte. Ők ketten egészen az utolsó kanyarig gyepálták egymást, de végül Dovizioso nem tudott visszavágni – csak mögötte ért be a hazai futamát futó Nicky Hayden. Rossi visszatérése a sorozatba több volt, mint parádés: bár csak a soron következő, augusztusi brünni futamon akarták először indítani, végül már egy héttel ezelőtt, a sachsenringi versenyen is motorozott. Ott csak hajszállal maradt le a dobogóról, amit azonban tegnap már nem hagyott ki.

2

Jorge Lorenzo fényévekkel vezet az összetettben, úgy néz ki, a szezon második felében nem kell majd miért izgulniuk a MotoGP kedvelőknek.

Eredmények:

1.  Jorge Lorenzo  ESP Fiat Yamaha Team  43:54.873

2. Casey Stoner AUS Ducati Marlboro Team 43:58.39

3. Valentino Rossi ITA Fiat Yamaha Team 44:8.293

4. Andrea Dovizioso ITA Repsol Honda Team 44:9.061

5. Nicky Hayden USA Ducati Marlboro Team 44:9.474

6. Ben Spies USA Monster Yamaha Tech 3 44:13.91

7. Colin Edwards USA Monster Yamaha Tech 3 44:35.594

8. Marco Melandri ITA San Carlo Honda Gresini 44:42.092

9. Mika Kallio FIN Pramac Racing 44:47.686

10. Loris Capirossi ITA Rizla Suzuki MotoGP 44:47.687

11. Roger Lee Hayden USA LCR Honda MotoGP 45:8.962

12. Alex de Angelis RSM Interwetten Honda MotoGP 45:9.539

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2010.07.26 17:39:56janoszeged

    Hajrá Lorenzo!

  • 2010.07.26 17:50:19BlackMagic

    Iszonyat komoly verseny volt nem csodálom, hogy sokaknak (köztük nekem is) ez a kedvenc pályájuk!

  • 2010.07.26 23:19:24kawa550

    Lehet a Lorenzo gyerek ügyes meg gyors, meg akár még világbajnok is, de amíg aktív marad a Dottore, addig a csodákat mindig ő szolgáltatja, ahogy most is.

  • 2010.07.27 07:27:19tutisgsxr

    kawa550 - Nem leszólni akarom Rossi teljesítményét, de minek lenne csoda? Lorenzo is végigcsinálta ugyanezt, volt Ő már törött lábbal 4.ik is meg dobogós is..szeretem az ilyen hozzáállást hogy amit az egyik emebr csinál az csoda, másik ember teljesítménye meg eltűnik a süllyesztőben.. :) Ja amúgy nem vagyok Lorenzo fan sem. Mindenkinek drukkolok aki motorozik.

  • 2010.07.27 08:06:28c

    Lorenzo az a versenyző, aki legyőzheti Rossit.
    Ha Rossi nem perecel akkor se biztos, hogy megveri Lorenzot 2010-ben a pontversenyben.
    Lorenzo összeért a Yamahával. Igen erős páros.

  • 2010.07.27 08:07:14c

    Ha nem sérül meg, a 2010-es vb cím Lorenzoé.
    Szerintem.

  • 2010.07.27 13:47:06kriszlc4

    Hááát ahogy Lorenzot ismerjük tud ő nagyokat esni!Viszont ha ügyesen beossza a pontelőnyét és nem megy bele minden hülyeségbe akkor VB gyöztes!De én nem igy ismerem.Igazi kamikázé de hát ezt szeretjük,Kewin S stilusú.Igaz emiatt lett 1 szeres VB gyöztes Kewin is.

  • 2010.07.28 10:40:59-+Seth+-

    C: Tévedsz, sosem győzi le. Max a versenypályán, de ott is kétlem, hogy annyi sikert el fog érni karrierje során mint Rossi (de kívánom neki.) Mint ember, mint karakter pedig sosem fog felérni Rossihoz. Nézd csak meg, ha nincs Rossi, nézők is alig vannak. Ő egy ikon, olyanná Lorenzo sem válik mert nincs meg hozzá a személyisége.

  • 2010.07.28 13:51:21tutisgsxr

    -+Seth+- Szerintem Te tévedsz. Nézd meg az emberek zömét a legtöbb sportban, mindig a győztesnek szurkolnak. Aki győz az a menő. Ha Lorenzo vagy akárki huzamosabb ideig a toppon lesz, Ő lesz a menő, neki fog szurkolni az emberek nagy százaléka...Ez mindig is így volt és mindig is így lesz..

  • 2010.07.30 00:05:52betonrepa

    Tévedsz tutisgsxr, Rossi és Lorenzo között akkora a különbség mint egy valódi nő és egy mikróban felmelegített, meglékelt görögdinnye között!

  • 2010.07.30 07:23:52tutisgsxr

    Persze persze, a sok Rossi fantól ilyesmi hozzáállást várok :) De hol vannak pl a Doohan fanok? Vagy a többi régi nagy versenyző rajongói? Megsúgom, most Rossit éltetik. Aztán majd ha Rossi visszavonul és lesz valaki más aktuális sztár, majd azt fogják éltetni...Én ezeket úgy kompenzálom hogy nincs kedvenc versenyzőm, mindenkinek szurkolok. Pl sajnálattal konstatálom a tényt hogy a suzuki rosszul szerepel évek óta.. Várnék valami fejlődést. Örülök annak ha Randy De Puniet oda tudja tenni magát a satelit Hondával is az élére. Izgalommal várom az átigazolásokat, Várom hogy Rossi mit tud kezdeni a Ducatival, és hogy a Honda menniyre lesz erős 3 versenyzővel jövőre. Szóval én a motogp-t szeretem minden egyes versenyzőjével, és - már elnézést a kifejezést - de nem vagyok semmilyen Rossibuzi meg Lorenzobuzi :) Sose értettem meg azokat az embereket akiknek csőlátásuk vak és csak 1 motorost éltetnek, a többit meg lenézik..Midnegyik nagyszerű versenyző és ember aki a motogp-ben versenyzik, a világ motorosainak elitje. Szeintem így tekintsünk rájuk ne mint meglékelt görögdinnyére :)

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.