Harley: Made in India?

2010.07.27. 11:50 - Hírszerkesztő

Úgy tűnik, a Harley-nak nem elég, hogy éppen talpra álltak: szeretnék, ha gazdasági stabilitásukat továbbra is megőrizhetnék. Ennek kulcsa a drága amerikai munkaerő ázsiai pótlása. Már eddig is több alkatrész készült külföldön, de a gyár aktuális tervei szerint ezután komplett motorokat is összeszerelhetnek Indiában.

Red Copes, a nemzetközi értékesítési csoport igazgatóhelyettese elmondta, hogy ezzel csökkenhetnének az árak, másrészt belépnének a világ második legnagyobb motorpiacára. India százszázalékos büntetővámmal sújtja a külföldieket – ezt kikerülve rengeteg új vevőhöz jutna el az Ázsiában is becsült márka.

Jelenleg a HD termelés 32 százalékát adják el külföldön. Ahhoz, hogy versenyképességük javulhasson, a terjeszkedés mellett okvetlenül hatékonyabbá kell válniuk – a milliárdos India ideális helyszín, hisz gépipari feltételei és erősödő vásárlórétege gyártási és eladási szinten is lendíthetne a statisztikán.

Néhány héttel ezelőtt megnyílt az első három Harley-Davidson képviselet. Erre évtizedekig nem volt lehetőség, hisz tiltották a nyolcszáz köbcentinél nagyobb motorok importját: a 883-as Sportstert sehogy sem tudták átszuszakolni az alacsonyra tett léc alatt.

Több gazdasági elemző a Royal Enfield példáját hozta föl – először ők is csak a gyártás egy részét helyezték át, hogy odahaza a fejlesztésre és a modernebb típusokra maradjon kapacitás. Az eredmény ismert: az angol gyár már rég eltűnt, míg Indiában még mindig gyártják az egyhengeres Bulletet.

Sokan aggódnak, hogy ha a bebetonozott amerikai márkát kiszakítják környezetéből, eltűnik annak exkluzivitása és megkopik fénye. Van rá esély, de a nyomás nagy, hisz a vevők egy része olcsón szeretne klasszikus léghűtéses V2-est, míg a másik fele státuszszimbólumként gurítaná maga alatt a túlárazott amerikai álmot. Valaki biztosan szomorú lesz.

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2010.07.27 12:12:03GERI87

    "Van rá esély, de a nyomás nagy, hisz a vevők egy része olcsón szeretne klasszikus léghűtéses V2-est, míg a másik fele státuszszimbólumként gurítaná maga alatt a túlárazott amerikai álmot. Valaki biztosan szomorú lesz."

    Aki olcsón szeretne V2-est az ma sem HD-t vesz.
    De ha tényleg olcsó lenne szerintem akkor se egy indiai által összerakott műszakilag ma sem túl jó hírű harley-ban gondolkodik..
    A státusz meg így már tényleg nem lenne az igazi annak aki szereti a márkát.
    ma még mondhatja hogy hát nem a legjobb de legalább Joe rakta össze a Wisconsin-i prémvadász nem lakatos Akhillesz a Gangesz parti putriból...

  • 2010.07.27 12:14:16Nixon

    100% büntetővám? Európába is ezt kellene csinálni az ázsiai iparral szembe! Rögtön összerezzenn ae a kínai ipar, de legalább nem látnám már ott mindenen"Made in China" feliratot! Tényleg ennyire hülyék vagyunk, hogy a saját európai iparunkat romboljuk szét????

  • 2010.07.27 12:15:28Nixon

    A Harley meg nem érdekel!:)

  • 2010.07.27 12:17:15Harlequin

    Nagyon jó öltet Nixon, azon nyomban minden 30-40%-al minimum többe kerülne. Örülök neki, hogy te iylen jól kersel, de az emberek 70%-a elszegényedne, 20%-a éhenhalna, a maradék meg a kínaiak.

  • 2010.07.27 12:30:41GERI87

    Most öszintén, nem akarok mindenért sokkal többet fizetni csak azért hogy Mr Fing-nek akiből van még 1,5 milliárd, jobb legyen.
    Ott úgyis 20% hamarosan szomjan hal..

  • 2010.07.27 12:31:56uzsonna

    ez hulyeseg, mar irrealisak igy is az arak. ma voltam teszkoban, hogy lehet egy doboz tejfolt 50 ft-ert arulni? es ez afas ar, haszonnal, eloallitassal, csomagolassal fuvarral. ettol fogunk ehen dogleni ezt nehez megerteni hogy az olcsosag egy darabig jo a vevoknek, csak utana nem lesz munkahelyuk (es mostmar ide tendalunk).

  • 2010.07.27 12:33:05baowah

    GERI87 - meglepődnél, ha tudnád, hogy mi és milyen minőségben készül ott.

  • 2010.07.27 12:37:02t0thl

    A Harley egy amerikai életérzés. Szerintem ebbe bele fognak bukni, sok vevő azért nem fog Harley-t venni mert nem amerikában készül.
    Arról nem is beszélve, kurvára rühellem ezt a fajta terjeszkedést és a termelés olcsó munkaerőpiacra helyezését. Hosszú távon senkinek sem jó.

  • 2010.07.27 12:41:54no_holy_shit

    Harlequin:

    te tenyleg ennyire hulye vagy? vagy csak ugy csinalsz? a kinaiak minden "Gift"-ketn kuldenek ha neten veszed es informaciom szerint több kontener is kez alatt ill. joval learazva kerul be az orszagban. (es meg sokszor nem is kapzsi magyar adja el itthon hanem a vagottszemu...)

  • 2010.07.27 12:42:28GERI87

    Nem, nem lepődnék meg.
    Ott is van fejlődése de összességében egy retek...

    Nekem mindegy hol szerelik össze a gépet, de a potenciális HD vevőnek nem.
    Mert ő amerikait akar.

  • 2010.07.27 12:44:17no_holy_shit

    "Arról nem is beszélve, kurvára rühellem ezt a fajta terjeszkedést és a termelés olcsó munkaerőpiacra helyezését."
    en is, de nem sirni kell hanem beszallni azok koze, akik nyernek rajta

    " Hosszú távon senkinek sem jó."
    egyetertek! de ha rövidtavon nem veszel benne reszt akkor amire hosszutavrol lenne szo mar reg megdöglöttel

  • 2010.07.27 12:47:10no_holy_shit

    "Ott is van fejlődése de összességében egy retek..."

    vottá' má' kinaba? menj el es nagyon meg fogsz lepodni!
    (tudom indiarol van szo, de ott meg nem voltam. Call Centerek sokasaga van (mivel majdnem mindenki beszel angolul), sok mernoki es IT bérfejlesztes folyik ott)

  • 2010.07.27 12:52:02newtehen

    15Harlequin: Szerintem mg pont hogy nem, mert bár olcsóbb kínában előállítani a cuccot, de az árát azért elkérik Tőled, ha nem tűnt volna fel. A haszonkulcs nem Nálad csapódik le.
    Viszont cserébe megérné itthon is gyártani, lennének munkahelyek, stb...

  • 2010.07.27 13:00:13GERI87

    jajj már megint ez a "Kína fejlődik" duma...
    ja fejlődik...

    "Call Centerek sokasaga van (mivel majdnem mindenki beszel angolul), sok mernoki es IT bérfejlesztes folyik ott)"

    Ja mind a 1,5 milliárd:)
    A városok fejlettek, az államnak van pénze, de a nagyrésze a legüberbrutállabb borsodi putri csak jóval több van belőle..sokkal..vidéken ősrégi szoci technika, környezetszennezés, éhbérek, emberi jogok: kb nincs..

    Na ja Észak-Koreában is van akinek kurva jó.
    De össeségében egy szar.

    Költözzetek Kínába ha annyira teccik.

  • 2010.07.27 13:07:51okta

    "Kedves olvasóink, önök szerint túléli a gyár, vagy kiviszik a termelést Kínába?"

    Ez akkor ennek a végén volt:
    [link]

    Ott azt írtam kommentbe, hogy legalább javulna a gyártás minősége. :-) De lehet, hogy így is. :-D
    (Amúgy az indiaiknak komoly jártasságuk van a kőkorszaki technikában - Enfield, Ambassador, stb. - ez szerintem még feküdne is nekik. :-P)

  • 2010.07.27 13:34:55kriszlc4

    Érdekes most hová tüntek a H-D éltető és szopkódó irkálók?!Most kéne védeni ezt a gazdasági buktában gondolkódó kromtalicska gyárat!Biztos van sok chinai alkatrész a rizsrakétákban is de tutti a block nem ott készül!!!!

  • 2010.07.27 13:37:37kill-r

    a hülyébbek szokás szerint itt verik a billentyűzetet...

  • 2010.07.27 13:47:01Beast80

    Ebbe a HD bele fog bukni. Elveszíti azt a vevőkört, aki eddig státuszszimbólumként vásárolta a HD-t. Ahoz, hogy ezt túlélje, 40 év fejlesztéseit kellene pótolnia, de erre semmi esélye.

  • 2010.07.27 13:49:45okta

    Ááá, most esett le: HD tuk-tuk!
    [link]
    [link]

  • 2010.07.27 13:52:37Harlequin

    no_holy_shit

    Itt a gazdasági szakemberünk.

  • 2010.07.27 13:52:42Suraki

    A HD esetében különösen igaz, hogy a vevőkör az "életérzésért" fizet, ha úgy tetszik a marketingmaszlagért. Vagyis első körben csak kommunikáció kérdése, hogy egy áthelyezett gyártósor ne ingassa meg a márkába vetett hitet. Az hiú ábránd, hogy ettől majd olcsóbbak lesznek a HD-k, max olcsóbban készülnek. :-)
    Szóval az ötelet nem rossz, de piszok nehéz lesz kivitelezni. Nézzük meg eddig az Indiai járműipar hány terméke tudott átütő sikert elérni Európában vagy Amerikában? Egy sem. Az Enfield is jó példa erre, itt európában vagy a US-ben csak mint "veterán" motort lehetett eladni, erősen nyomott áron annak a nagyon szűk rétegnek aki erre vevő. Csapnivaló anyag és összeszerelési minőség...ez ma az indiai járműipar európából nézve. Hozzájuk képest még Kína is egy hightech nagyhatalom a járműveivel. :-)
    Ahhoz hogy ez megváltozzon, első körben a saját belföldi (indiai) piacuk igény és bér(!)szintjét kellene sokkal feljebb tornázni ez pedig nagyon lassú folyamat. Enélkül piszok nehéz lesz akár a HD-nek akár másnak magas műszaki szinvonalú járműveket ott gyártani.

  • 2010.07.27 13:54:39Harlequin

    newtehen

    Ez csak részben igaz.

  • 2010.07.27 14:04:38nitrobi

    "Ahhoz hogy ez megváltozzon, első körben a saját belföldi (indiai) piacuk igény és bér(!)szintjét kellene sokkal feljebb tornázni ez pedig nagyon lassú folyamat."
    Éppen ez történik. Tudtátok, hogy a legtöbb luxuscikket (ruhák, parfüm stb, Kínában adták el)
    A Kínaiak egy-az egyben lemásolják a gyártósort is (ami ugye alapból már ott van kint náluk). De legtöbbször le sem kell másolni mert ugyanazon a gyártósoron műszak lejárta után nekilátnak saját termékeket gyártani, gyakran még a márkajelzést sem cserélik le. Annyi ebben a bökkenő, hogy ezek a termékek nem esnek át azon a minőségvizsgálaton amin a nappali termékek igen.

  • 2010.07.27 14:08:46Suraki

    nitrobi: Persze, hogy ez történik, de sajnos párszáz évet behozni, nem megy 5-10 év alatt.:-) Amíg Kínában egy szalagmunkás 25eHUF-ot keres napi 12 óra gürcöléssel (és Indiában még ennél is rosszabb a helyzet), addig az európai igényszint és az ottani köszönőviszonyban sincs.

  • 2010.07.27 14:08:49Beast80

    Newtehen: Meg is van az eredménye az ottani CC-nek.
    Egy rendszerjogosultság: 2 hét. Egy Ticket nyitása 3-4 óra, mert angolul ugyan beszél( bár azt a tájszólást még a nyelvészek sem ismerik) de érteni már nem ért angolul. A harmadik multinál kísérem figyelemmel az ő áldásos munkájukat, de eddig bukóra állnak:)

  • 2010.07.27 14:15:46Ubul a vírus:D

    Ezt a hírt én kurva mélyen titokban tartottam volna. nekem se kéne véletlen se ghandi-féle összeszerelésű Harley. Mondjuk így se sok modell van amit tényleg élvezetes motorozásra lehetne használni az európai méretű utakon. De összességében ha nem lenne pofátlanul túlárazva mindegyik jöhetne.
    Hamarosan úgyis történelem lesz mint az Indian vagy a Norton, BSA.

    2010.07.27 12:47:10no_holy_shit
    Az, meg a raboknak a bütykös fasza az a kínai fejlődés, mert a 2 milliárdból 100000 jól él és képzett európai mércével is attól még ugyanaz a nagy középkori trágyadomb mint volt.
    És a városaikat se maguktól húzták fel olyanra mint ahogy kinéznek, meg 1 tál rizsért naponta 12 órát güriző droidokkla nem nehéz parasztvakítást elkövetni.
    Csak úgy közlöm mögé lehet nézni a pekingi olimpia szervezésének, egy rohadt nagy bürokrata szarkupac volt, úgy kellett összevadászni érthető angolsággal beszélő figurákat.

    Amúgy meg elvből kerülök minden kínában készült gagyit, talán épp ezért vannak lassan múzeális cuccaim. szovjet és svájci órák, magyar készítésű bútorok, japán, német és jenki készítésű szerszámok, Videoton TV és hi-fi, magyar Nokia, olasz ruhák és cipő, garantáltan német készítésű kocsi, NDK-s és japán motor. Max a billentyűzet kínai ahogy összeszámolom a környezetem.

  • 2010.07.27 14:42:22baowah

    Braziliaban is szerelnek, amugy.

  • 2010.07.27 15:17:49Bazsi(HUN)

    Csak azt tudom mondani mint mindig, hogy inkább az Enfield kéne...(Meg amúgy is!:D)

  • 2010.07.27 15:33:30Suraki

    Bazsi(HUN): ezzel kisebbségben vagyunk, azt ugye tudod. ;-)

  • 2010.07.27 15:34:52BocaNegra

    @Suraki: 25eHUF-t napi 12 óra gürcöléssel? Mármint, havi 25eHUF-t?

  • 2010.07.27 16:01:23GERI87

    Na ja.
    A lakosság 10% mindenhol a világon elég jól él, csak ugye a kínaiak sokan vannak és a 10% is sok ugye, a legnagyobb szarkupac helyen is van valami amit lehet mutogatni.

  • 2010.07.27 16:05:56bonus6

    Indiában készül a Royal Enfield is .És nincs vele semmi probléma. Az meg hogy ki csinálja nem mindegy? Ki tudja kik dolgoznak a HD gyárba.. Mexikoiak,lepukadt bevándorlok is szerelhetik..:D
    Viszont igy olcsobban megkaphat majd az ember egy HD-t ujonnan..
    A minőség ellenőrzést biztos betartatják..

  • 2010.07.27 16:09:21bonus6

    Ubul a vírus:D :
    Melyik "garantáltan Német" tipusu autora gondolsz..
    Mert ugye tudod hogy mindent ,Kinában gyártatnak bele.. :))

  • 2010.07.27 16:15:39GERI87

    A magyarnak mindig kell egy nagy elmaradott népes barbár ország aminek nyalhatja a seggét?

  • 2010.07.27 17:01:23mickómaci

    :D

  • 2010.07.27 17:14:15hovarju

    Ez tetszik:

    "...kerülök minden kínában készült gagyit, talán épp ezért vannak ... szovjet és svájci órák, magyar készítésű bútorok, japán, német és jenki készítésű szerszámok, Videoton TV és hi-fi, magyar Nokia, olasz ruhák és cipő, garantáltan német készítésű kocsi, NDK-s és japán motor ..."

    :-)

    Hány éved van még hátra? Mert spájzolj be gyorsan, amíg van ezekből. A "médincsájna" lassan globális brand lesz, minden téren. Már a tojás a piacon is kínai ... szégyen ...

  • 2010.07.27 17:54:23Dinsdale Piranha

    Nem értem miért fikázzátok a kínai termékeket. Ha nem lenne ottani gyártás, a műszaki cikkek többsége olyan árú és minőségű lenne mint a HD. Vagyis drága és szar.

  • 2010.07.27 18:21:18Bazsi(HUN)

    @Suraki: Már megszoktam...csak kár, hogy ezért nem jár "segíly" !:D

  • 2010.07.27 19:15:21akos27

    Ubul a vírus:D!

    A Norton él és Angliában gyártják:
    [link]

    Ha veszel szólj mert megnézném/kipróbálnám :)))

  • 2010.07.27 19:54:33Ubul a vírus:D

    2010.07.27 16:09:21bonus6

    Nem baromságból mondtam mikor azt mondtam, hogy garantáltan német kocsim van, mert akkor még a németek javában a fal árnyékos oldalát lesegették mikor ez készült, és a legapróbb cuccon is rajt a W-Germany felirat meg valamelyiken még a köztársasági sas. Persze ettől még nem jobb mint akármelyik koreai gyösz, csak echte deutschlander. Amúgy japánt hajtottam eredetileg, de a néhány célbavett típus közül nem volt megfelelő állagú, így inkább ezt szúrtam ki, ezzel nem lehet nagyon befürödni. 30e-ért már komplett ugyanilyet kapsz az osztrákoktól, dömping.

    2010.07.27 19:15:21akos27
    Ez már nem ugyanaz a motor amit a 60-as években a megingás előtt volt, nem jutna eszembe venni. hondát vennék megint ha választanom kéne. Mondjuk egy Transalp.

  • 2010.07.27 20:52:49Fred74

    Ne gondoljátok, hogy Kína nem tud minőséget gyártani. Gazdag ország, a legfejlettebb technológiák a birtokában vannak és ez a multiknak is köszönhető, akik a kezükbe adták a kezdetekben, mint akkori olcsó gyártási terep. Az sem igaz már, hogy kis pénzekért dolgoznak. Olvassátok a cikkeket, látható, hogy 5 éven belül a világ legnagyobb autópiaca Kína, megelőzve az USA-t. Szerintetek 25eFt havi fizetésből veszik azt a kurva sok kocsit??? A Volkswagen elég nagy gyártókapacitásokkal bír kint és a kínaiak nem voltak hülyék, minden márkát, akit beengedtek az országba tulajdonrészt kértek a gyárból és kikötötték, hogy nem csak gyártani, de fejleszteni is náluk kell...cserébe a piacot adják.
    Elgondolkodtató, hogy pl Ukrajna, ahol a lakosság 15-20%-a külföldön (nyugaton) dolgozik, most már 30%-ban Kínába kér vízumot dolgozni. Szintén nem 25eFt-ért megy el több ezer km-t a családjától a megélhetést biztosítani, és ők ott csak vendégmunkások...
    Ez van

  • 2010.07.27 21:29:26GERI87

    "Szerintetek 25eFt havi fizetésből veszik azt a kurva sok kocsit???"

    Azért nézd már meg hogy hányan vannak!
    A milliárdból ha a 10% a tehetős akkor az nagy szám de egy ilyen ország még nem nevezhető gazdagnak.
    De a többség kurva csóró.
    Nálunk is így van kb.

    "most már 30%-ban Kínába kér vízumot dolgozni."

    Hát ezt honnan szedted?:D

    "Ez van"

    Bármit mond az ember ti úgyis azt hajtogatjátok majd hogy "Kína fejlődik" mert nektek ez valamiért tetszik.
    Ez van.

    A SZU is fejlődött meg nagy gazdaság meg katonai hatalom de attol még nálunk jobban éltek az emberek.

  • 2010.07.27 22:21:01mpali35

    Szerény véleményem szerint fejlodik a Kinai motorok minosége. UKban élek, itt a fogyasztovédelem nem vicc, vissza lehet vinni bármit azzal, hogy gagyi, kérem a pénzem vissza! Pont ezért nem lehet a vevo szemét vacakkal kiszurni. Sokan munkába járnak kis kobcentis Kinai motorokon, mert olcso, s egyre jobb a minoség, pont a fogyasztovédelem miatt. A dealer sem hulye, hogy olyant áruljon, amit visszahoznak.
    Biztosan nem érik el a Japánok minoségi szintjét, ez tény, de egyre jobbak. Pitbike, quad, robogo, gyerekmotor, mindent kinálnak, koppintott Honda blokkal. S az árak mélyen a Japánok árai alatt.Már a Honda név sem szent, ha már koppintás a blokk, legyen a neve is!

    LIFAN - HONGDA LF 100/A6 100cc
    Pitbike-ban már a versenyminoséget is gyártják, vannak, akik a deszkás - BMXes mutatványok után ezeken gyujtik be a napi betevo adrenalint.

  • 2010.07.27 22:33:26mpali35

    [link]
    Na ezeket nem a hangyák hordták ossze, én, személyszerint, fejlodésnek nevezném azt, hogy Kína gyártja. S hogy egyre jobban teszi.

  • 2010.07.28 00:31:22GERI87

    nem érik el a Japánok minoségi szintjét, ez tény, de egyre jobbak. Pitbike, quad, robogo, gyerekmotor, mindent kinálnak, "

    Az lehet de az Ak is egy kurvajó valami volt meg az is,(meg szintén koppintás ha úgyvesszük) mégsem oda vándorolt ki fél európa...

    Ne keverjük már össze a dolgokat.
    kína méretéből és lakosságszámából adódóan nem lesz képes ennél sokkal magasabb szint (bérek, vásárlóerő) elérésére.
    Ez törvényszerű.

  • 2010.07.28 00:35:41humanoid40

    Sajna mindenhol megvehető a politikai elit aki a döntést hozza.Beengedik a kinait, indiait és ezzel teszik tönkre a hazait.Drágább lenne hazait venni?Egy rövid ideig igen.Aztán, mivel többet adna el lejjebb tudná engedni a termelő az áraakat(és lejjebb is kellene a verseny miatt).Több embert alkalmazna a maszek mert többet kellene termelnie.De szar is lenne...Főleg kínának.Meg azoknak akiket megvesztegetnek, hogy beengedjék a szarjukat.Fejlődnek?Megnézném 20 év múlva azt a bármit amit csinálnak.Több régi szoci termék van a családban ami még napi használat mellett is működik.
    Ha csak a saját piacukra gondolnak akkor is irgalmatlanul sok HD.-t kell majd összerakniuk.Motorra van büntetővám. alkatrészre meg nincsen.Így már ázsiában lessz a HD.-olcsóbban.

  • 2010.07.28 08:52:33Oldm4n

    Ez egyre cifrább... hagyjuk már azt a herli dévidzont nyugodni békében.

    OFF: Akkor várható a 2takt 50ccm HD robogó is? Merthogy arrafelé arra van piac...

    IGENIS NIXONNAK VAN IGAZA. 100% büntetővám! Volt ám itt élet a kínai - indiai - pakisztáni import előtt is kedves Harlequin! Igaz, nem volt munkanélküliség, de volt helyette KMK. (Nem. Nem sírom vissza. De ezek tények.)

  • 2010.07.28 11:58:26humanoid40

    Oldm4n:tuti V2 es lessz az a robogó is...

  • 2010.07.28 14:20:03citromhély

    Ne izguljatok, ide indiai/kínai HD nem jön, ahogy nem jön Merci, BMW és Audi sem. Csak VW, álnéven előző superb... Lehet elsőre furcsa a tudat, dehát ma már az USÁ-ban sem kapsz made in usa nike cipőt.

    Ez van.

  • 2010.07.28 17:32:45Beast80

    Kína fejlődik ez nem lehet kérdés. Csak nézzük már meg honnan. -100000000-ról indul, onnan nem nehéz fejlődni. Hogy ilyen ütemben 5 év alatt utóléri a Japánokat? Kétlem, hogy ezt az ütemet tartani tudja.

  • 2010.07.29 09:35:20BOAR

    Kínábol nem egyszerűen olcsó szar termékeket importálunk, hanem munkanélküliséget...
    A munkanélküliséggel pedig nem csak a munkanélküliek vásárlóereje "csökken", hanem az őket eltartó rétegé is. Legalább a textil, cipő, élelmiszeripar megérdemelne egy kis védelmet, a kereskedők meg egy alapos picsánrúgást...

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.