Mi az a baszbrigátor?

2010.10.10. 07:48

Harsányi Csaba és Bruckner György a világ minden földrészén jártak már, Magyarország bizonyos részeit viszont szinte alig ismerték. Ekkor jött az ötlet, hogy egy ötvenes években készült oldalkocsis Pannonia motorral bejárják az ország határvidékét.

Komoly kutatómunkába kezdtek az útba eső városokról, falvakról, hogy felkészülten vághassanak neki a nagy útnak. Szerettek volna minél többet megtudni a térség történelméről, természeti kincseiről, hagyományairól és persze a térség gasztronómiájáról.

Első túrájuk során a Dunától keletre levő országrészt járták be Szobtól Mohácsig, a következő útjukon pedig a nyugati határvidéket fedezték fel. Nem mindennapi kalandjukról egy szórakoztató, de informatív útifilmet készítettek: a könyvekben szereplő látványosságok mellett igyekeztek minél több érdekességet, különleges embert bemutatni.

Semmit sem hagytak ki, ami spontán módon szembe jött velük: megkóstoltak minden finomságot, ittak borból, pálinkából, mulattak a helyiekkel, lőttek íjjal, préseltek tökmagolajat, korongoztak, gyékényt fontak, festettek kéket. Nem volt olyan barlang, amibe ne bújtak volna be, hegy, vár, amit ne másztak volna meg, folyó, amiben ne fürödtek volna.


Hol van az ország K-pontja? Melyik folyó a magyar Amazonas? Melyik terület a magyar Dallas? Hol állítottak a krumplibogárnak szobrot? Hol található a magyar Grand Canyon? Mi az a baszbrigátor? A nézők ilyen és hasonló kérdésekre kaphatnak választ, ha Csabival és Gyurival tartanak a képernyők előtt: október 16-tól szombatonként, 17 órától látható a 40 napos kalandjukról szóló élménybeszámoló a Duna Tv-n, 30 perces részekben. Húsz részbe fért bele az ország határvidéke, vagyis március közepéig találkozhatnak az oldalkocsis Pannoniaval a képernyőn.

Még több információ: p3k.blog.hu