Még az ellenségei is méltatják Rossit

2010.12.09. 16:14

setegibernaurif motogp 01

„Ha Rossinak a Ducatival is sikerülne világbajnokságot nyerni, az nagyon nagy szenzáció lenne.” – mondta Sete Gibernau. A spanyol még 2004-ben és 2005-ben vívott hatalmas csatákat Valentino Rossival – kettejük viszonya annyira elmérgesedett, hogy a szezon vége felé köszönésre sem méltatták egymást. Gibernau is motorozott már Ducatin: 2006-ban egy teljes évadot, 2009-ben egészségügyi problémái miatt nem egész fél évet versenyzett a Desmosedicivel.

„Azért váltott, hogy új motivációt találjon a versenyzésben. E nélkül nem működik ez a sport, ha nincs, ami hajtson, nincs kemény munka sem. Meg persze nagy volt a nyomás a rajongók felől is, akik már évek óta Ducatin akarják látni őt.” – mondta Gibernau egy interjúban.

Jeremy Burgessék gőzerővel építik a Desmosedicit a jövő szezonra. A hetekben a Ducati gyárban találkozik az egész mérnöki gárda, elvileg most kerülhet pont a screamer kontra big-bang gyújtássorrend végére is.

„Aki ellenünk fogad 2011-ben, nagyon sok pénzt fog veszíteni.” Ezekkel a kemény szavakkal adta J. Burgess a motorsport tudtára, hogy igenis számolni kell velük. Aztán – Rossi helyett – beszélt a motorról is. „A Ducatit sokkal nagyobb erővel kell irányítani, mint amihez a japán motoroknál hozzászoktunk, és ezen a területen, a kanyarodási képességen még sokat kell javulnunk.”

„Viszont Valentino szerint félelmetesen tapad a Desmo hátulja, és a motorerő, az valami horribilis. Persze jobb lett volna, ha előrébb végzünk az első teszten. Mindig jó ott lenni a tabella élén, azonban Rossi most teljesen másra koncentrált. Mehetett volna gyorsabban is, ez közel nem az a tempó volt, amire az akkori állapotában képes lett volna, de az volt a feladata, hogy megértse a Ducatit, és nem az, hogy gyors legyen.”

A hírek szerint Filippo Preziosi teljesen megdöbbent, hogy az olasz milyen nyugodtan, milyen aprólékosan tudott beszélni a motorról. Burgess szerint ezt értékelni fogja a Ducati: „Valentino tisztában van a határaival, mindig tudja, mire képes. Filippo talán azért volt ennyire meglepve az első teszt után, mert hozzászokott Casey Stonerhez. Rossi tudja, hogy a jó információáramláshoz higgadt, tiszta fej kell. A dühkitörések, a kiabálások soha nem vezetnek messzire.”