Rossi idei első veresége

2011.01.17. 08:50 - Hírszerkesztő

3a

Az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy Valentino Rossi autóba ül-e az idei Wroom rendezvényen, mely a Ducati MotoGP és a Ferrari F1 csapatainak közös sajtótájékoztatóinak is helyet adott. Az egy héttel az esemény előtt szétküldött kommüniké szerint még mindig elég rozoga az olasz válla: a februári sepangi tesztre semmiképpen nem lesz fitt, de az első versenyre való felépülés is igen kétséges.

Ilyen körülmények között természetesen nem akart kockáztatni a kilencszeres világbajnok, de mint tudjuk, Rossi számára a szurkolói tábor akarata szent és sérthetetlen: a Fernando Alonsóval megvívandó, 2006 óta húzódó külön meccsüket le kellett végre rendezni.

4a

Az esti autóversenyen először gokartokkal köröztek – ennek a végeredménye lett a következő, immár Fiat 500-as versenyautókkal futott második forduló rajtsorrendje. A gokartozást Fernando Alonso zavartalanul, rajt-célgyőzelemmel nyerte meg, ám Rossit Felipe Massa, és csapattársa, Nicky Hayden, és még egy ferraris tesztpilóta is megelőzte.

2a

A Fiatokkal már ügyesebben birkózott meg az olasz, ott a harmadik lett – természetesen azt a versenyt is Alonso nyerte meg. „Egyszerűen mesés volt ez a rendezvény, és a versenyeken is nagyon jól éreztem magam.” – mondta Rossi a Wroom zárónapján. „Végül nem bírtam ki, és a fantasztikus hangulat, illetve a szurkolók nyomása miatt úgy döntöttem, én is beülök az autókba. Egy-egy gödrön jó nagyot ugrattam, de nem lett semmi bajom. Megérte.”

1a

Fernando Alonso elismerően beszélt Valentino Rossiról – állítása szerint neki már semmit nem kell bizonyítania, hiszen kilencszeres világbajnok, mely eredményt valószínűleg soha senki nem tudja majd megdönteni. Alonso saját sikerein felbuzdulva nem tartja kizártnak a visszavágót sem: „Egy újabb csata? Most még semmi biztosat nem tudok mondani, de talán a szezon végén, decemberben meglephetjük a közönséget: két keréken, négy keréken, vagy annyi keréken, amennyit a rajongók jónak látnak...”

6a

Nicky Hayden és Valentino Rossi legközelebb február 1-én ülnek motorra a hivatalos, sepangi teszten.

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2011.01.17 09:24:41Tigrisszív

    Jó móka lehetett.

  • 2011.01.17 09:54:15c

    Ennek mi értelme?
    4 keréken az Alonsot soha nem fogja elverni Rossi.
    Az F1 évek óta egyik legjobb - ha nem a legjobb - pilótája.

    ui.
    A BMW ott rontotta el F1-es szereplését, mikor nem szerződtette le a spanyolt mikor az csapatot keresett.

  • 2011.01.17 10:10:18Devil2

    Inkább nézném meg Alonsót motoron. :)

  • 2011.01.17 10:21:45gumitamin

    Hol nézzük a MotoGP-t, lehet már tudni valamit?

  • 2011.01.17 10:27:18comp

    @c "Az F1 évek óta egyik legjobb - ha nem a legjobb - pilótája."
    Ezt ugye te magad sem gondolod komolyan? Alonso egy hisztis pöcsfej aki a renault óta nem nagyon tud villantani.

  • 2011.01.17 10:40:32takacst

    Szerintem is egy hisztis pöcsfej, de nem véletlenül kétszeres világbajnok.

  • 2011.01.17 10:54:39=Daniken=

    A BMw már ott elrontotta, hogy a kis Schumit nyomták, ahelyett hogy a Montoyat támogatták volna, aki legalább hajtott és ment mint az állat, hozhatta volna anno a VB-t Schumi ellen is. de nem baszki, helyette azt a fasz Ralfot pénzelték, aki felvette a zsetont és szépen leautózta a távokat és hazament a családhoz, mint aki jól végezte dolgát.

  • 2011.01.17 11:13:10'saztán?

    a 9x vb-s motoros száját elkente egy 2x vb-s autós? hát, az "a" mellé ne kapjon "b"-t automatice.

  • 2011.01.17 13:06:04makmarci

    Lehet, hogy Alonso a legprofibb pilóta a jelenlegi F1-ben, de akkor is egy hisztis köcsög ! És lófejű. Nem igen van hozzá hasonLÓ, talán még a Sumi. Ő is egy talpig becsületes sportember, akár csak Hamilton.
    Egyszer megnézném őket egy csapatban !!!

  • 2011.01.17 13:08:05makmarci

    gumitamin:

    Tudjuk, a Digi Sporton, akinek van Digi TV-je. nekem van. A többiek meg megszívták.

    Nem tudom, hogy a UPC-vel mire jutottak, de a T-kábelen biztosan nem lesz.

  • 2011.01.17 13:23:07gumitamin

    Köszi Makmarci, legalább valami közvetíti!

    Egy magyar se lesz a MotoGP-ben?

  • 2011.01.17 13:24:47cr500

    az tuti,hogy a doktor jobban tud autózni,mint alfonzo motorozni!

  • 2011.01.17 13:54:46makmarci

    gumitamin:

    Nagyon úgy tűnik.

  • 2011.01.17 14:09:58c

    "Ezt ugye te magad sem gondolod komolyan? Alonso egy hisztis pöcsfej aki a renault óta nem nagyon tud villantani."

    De. Ha Heidfeldet kivágják, és Kubica-Alonso párossal versenyeznek/fejlesztenek, a BMW még az F1-ben lenne.

    Lehet hogy pöcsfej, de a jelenlegi 3 legjobb pilóta egyike. (Hamilton, Vettel, Alonso)
    A többiek töltelékek.

  • 2011.01.17 14:12:01c

    "Egy magyar se lesz a MotoGP-ben?"

    Engem hívott a Ducati, de nem akartak rendesen megfizetni, így beintettem nekik. :DDDD

  • 2011.01.17 16:12:22ColT

    "két keréken, négy keréken, vagy annyi keréken, amennyit a rajongók jónak látnak...”"
    Nehézpóttal!!! :D

  • 2011.01.17 18:16:24Dverez

    c:

    Ugye Hamiltont nem gondoltad komolyan?

  • 2011.01.17 19:32:35magyar anya

    Szerintem a BMW egyszerűen nem tudott elég jó F1-es autót csinálni egyenlőre, talán majd legközelebb. Ülhetett volna abban az autóban bárki.

    Azért ha mennének motorral és autóval is 1-1 kört, és összeadnák az eredményeket Alonso nagyon kikapna.
    A motorozáshoz sokkal nagyobb tehetség kell.

  • 2011.01.19 13:29:09atabi

    90% az autó, 10% a pilóta teljesítménye a győzelem során.webber soha sehol nem volt, most majdnem vb-t nyert.szintúgy button.

  • 2011.01.24 20:22:50Beast80

    Nem értem én ezt az ellenszenvet. Ennyi pénzért, ennyi rajongóval megengedheti magának, hogy hisztis pöcs legyen. Őstehetség, mint Rossi, vagy Vettel, vagy Lorenzo, vagy bármelyikük, aki verseny körülmények között valaha is rótta a köröket a pályákon. Összehasonlítani meg szerintem nem sok értelme van.Az F1 és a MotoGP két nagyon különböző tészta.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.