Hajtsuk mindkét kereket?

2011.02.23. 13:51

Az amerikai Christini eddig csupán átalakítókészleteket kínált terepmotorokhoz, de terveik szerint már idén megjelennek saját márkanévvel felcímkézett gépeik; természetesen eddigi profiljukhoz híven ezek is kétkerékhajtásúak lesznek.

Két modellel mutatkoznak be: a kisebbik kétütemű, blokkját a Gas Gas-tól vásároljak az amerikaiak, míg a nagyobbik négyütemű 450-est a Honda szállítja. A cég közleménye szerint a japán motorral szerelt Christini lesz az olcsóbb. Ára 6896 dollár, vagyis 1,370 millió forint, míg a spanyol szívvel szerelt terepmotor 8995 dollár, vagyis 1,787 millió forintba kerül majd az amerikai piacon.

Az első kerék hajtását mechanikusan oldották meg – a rendszer nem hasonlít a Yamaha rövid életű 2-Trac-jéhez. Steve Christini cégtulajdonos elmondta: „Összkerékhajtásunk versenykörülmények között tesztelt, rendkívül tartós konstrukció. Büszkék vagyunk rá, hogy nem csak alkatrészpiacon, hanem a motorgyártók között is bemutatkozhatunk.”