Elég drága az új Schwalbe

2011.06.07. 14:09

Hivatalosan is bemutatták a nullszériás, működőkepés Schwalbét: az egykori sikeres NDK robogó mintájára épített retrójárművet a berlini Umweltfestival közönsége csodálhatta meg. Korábban már beszámoltunk az elektromos gépről – a terv nem maradt csak álom, hisz augusztustól a boltokba kerül a városi közlekedőknek szánt Simson-utód.

A türingiai EFW Suhl gyártmánya egyelőre kétféle kivitelben készül majd. A gyengébbik teljesítménye 4 lóerő, végsebessége 45 km/h, míg az erősebbiken 8 lóerővel gazdálkodhatunk, amihez 80-as tempó párosul. Mindhárom akkumulátorcsomag teljes feltöltöttsége esetén a hatótávolság akár 220 km is lehet. Az e-Schwalbéból még idén ezer példányt készítenének – a tervezett ár 3500 euró, vagyis 945 ezer forint.