Elektromos robogó a megoldás?

2011.07.07. 11:45

Már hónapokkal ezelőtt sejtettük, hogy valami készül, s lám, nem takargatták tovább.

Egyre kevesebb a hely, és egyre sűrűbb a forgalom a nagyvárosokban, valamint azok vonzáskörnyezetében. A társadalmi és politikai keretfeltételek folyamatos változásával együtt újabb és újabb követelmények fogalmazódnak meg az egyéni közlekedéssel kapcsolatban. Az elektromotoros BMW E-Scooter tanulmány innovatív módon alkalmazkodik az átalakulóban lévő városi mobilitáshoz.

Míg a jelenleg kapható elektromos robogók szerény menetteljesítményeik és csekély hatótávolságuk miatt szinte kizárólag városon belüli használatra, vagyis kisebb távolságok megtételére alkalmasak, addig a BMW E-Scooter lényegesen nagyobb mozgásszabadságot biztosít a felhasználóknak.

Jelentős hatótávolság és kiváló menetteljesítmények

A napi ingázásra tervezett, ezért a Német Közeledési, Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium támogatását élvező, jövőbe mutató jármű két szempontból feltétlenül példaértékűnek tekinthető: az egyik, hogy a belső égésű motorral szerelt nagytestű robogókéval vetekedő menetteljesítményekkel büszkélkedhet, a másik, hogy komoly távolságot tud megtenni egyszeri feltöltéssel életszerű használati körülmények között.

Kellően erős és gyors tehát ahhoz, hogy gond nélkül, biztonságosan lehessen előzni vele, akár városon belüli autópálya-szakaszokon, két személlyel is. Az sem jelent különösebb kihívást számára, ha meredek emelkedőn kell elindulnia két személlyel.

Névleges teljesítményének köszönhetően könnyedén lépést tud tartani napjaink 600 köbcentiméteres maxirobogóival a városi forgalom szempontjából nagy jelentőséggel bíró 0-60 km/h sebességtartományban.

Nagy kapacitású akkumulátorának egyszeri feltöltésével több mint 100 kilométert tud megtenni hétköznapi forgalmi körülmények között, vagyis nagy távolságon képes szavatolni a jelentős használati értékkel párosuló, tiszta működést.

Gyors feltöltés hagyományos hálózatról

Mivel az Európában, az USA-ban, Kanadában és Japánban használatos háztartási konnektorokról minden további nélkül fel lehet tölteni a BMW E-Scooter akkumulátorát, nincs szüksége külön töltőállomásra. Akkor is kevesebb, mint három óra alatt menetkész, ha teljesen kifogyott belőle az áram. A tanulmánnyal szerzett gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy a legritkább esetben merül le teljesen az akkumulátor, vagyis általában még rövidebb töltési idővel lehet számolni.

Váz

A manapság használatos nagytestű, robbanómotoros robogóktól eltérően a tanulmánynak nincs főváza. Ehelyett a cellák felügyeletét ellátó elektronikának is otthont adó alumínium akkumulátorház szolgál benne teherviselő elemként. Ehhez kapcsolódik a kormánynyak, a hátsó váz, valamint a közvetlen felfogatású, fekvő helyzetű rugóstaggal párosított lengővilla a bal oldalon.

Elektromos hajtás, elektronika és töltőkészülék

A nagy teljesítmény miatt nem közvetlen hajtású vagy bolygóműves kerékagymotor, hanem egy az akkumulátorház mögé telepített erős elektromotor teljesít szolgálatot a BMW Motorrad kísérleti járművében. A szekunderhajtás feladatát a motort és a hajtófogas szíjtárcsát összekötő fogasszíj látja el. A szíjtárcsa adja át a hajtónyomatékot a hátsó kerékre görgős lánc segítségével. Ha motorfékes üzemmódban vagy lassításkor csökken az E-Scooter sebessége, visszatáplálódik az akkumulátorába az ilyenkor felszabaduló energia, használattól függően 10-20 százalékkal megnövelve a hatótávolságot.

Az akkumulátorház tetején kaptak helyet a villanyüzemet felügyelő elektrotechnikai részegységek. Mind menet közben, mind az akkumulátor töltésekor begyűjtik és folyamatosan kiértékelik az olyan, lényeges adatokat, mint az akkumulátor-cellák hőmérséklete és feszültsége. Az elektronika ún. menetszabályzóként működik, és ellátja a motor vezérlését. A töltőkészülék kábelének segítségével hagyományos konnektorból lehet feltölteni az akkumulátort. A szigetelésfelügyelő, a nagyfeszültségű indikátor és a nagyfeszültségű elosztó mellett a DC-DC-átalakító is része a rendszernek. Ez utóbbi arra szolgál, hogy kisfeszültséggé alakítsa át a nagyfeszültséget a 12 voltos fedélzeti hálózat, de különösen a vezérlőegységek számára.

Hűtés

Menet közben folyadékhűtés temperálja az elektromotort és az azt kiszolgáló elektronikát. A töltőkészülék termikus egyensúlyát is ilyen biztosítja. A hűtőfolyadékot elektromos szivattyú keringeti. Míg az elektromos autóknál többnyire hűtőanyagot használnak az akkumulátor hűtésére, addig a BMW E-Scooteren helytakarékossági okokból léghűtés látja el ugyanezt a feladatot.

Biztonság

A BMW Motorrad azon kevés motorkerékpár-gyártók egyike, akik fel tudják használni a személygépkocsi-gyártásban szerzett tapasztalataikat az elektromos járművek fejlesztése során. A BMW E-Scooter esetében ez nemcsak műszaki részegységek átvételét, hanem mindenekelőtt a nagyfeszültségű technika és az ahhoz kapcsolódó biztonsági követelmények adaptációját is jelenti. Ez az első elektromotoros kétkerekű, amely a világ vezető autógyártói által a nagyfeszültség biztonságos használatára (>60 Volt) és a megbízható működésre vonatkozóan kidolgozott szabványok figyelembe vételével készült.