Az osztrákok nem viccelnek

2011.11.09. 17:18

Nagykorúvá vált a herceg: 18 évvel az első változat után a KTM bemutatta a legújabb Duke-ot. 1993-ban senki sem várta a terepgépeket gyártó osztrákoktól, hogy aszfaltra való motort készítenek – elnézve az új gépet és a többi utcai modelljüket, kijelenthetjük, jó ötlet volt.

Az eddigi agresszív formákat megőrizték, sőt, egy lépéssel még tovább merészkedtek. A filigrán csőváz mögötti farokidom alumíniumból készül: könnyű, de ami a lényeg, eszement jól néznek ki. Együttes tömegük mindössze kilenc kiló, amihez a trükkösen öntött lengőkar négyet ad hozzá. A Duke 690 a mérlegen 150 kilót nyom. Az alacsonyabb motorosok örülhetnek: a két részből álló nyereg jóvoltából az ülésmagasság 3 centit csökkent.

Az LC4-es egyhengeres eddig sem volt gyönge, de most további izmosodást ígérnek: a 69,1 lóerő ígéretesen hangzik, jó ötlet volt megtartani a korábbi Duke R motorjának alapjait. A szervizintervallumokat 10 ezer kilométerenként írják elő – nem kell aggódni a gyakori olajcserék miatt. A speciális, továbbfejlesztett befecskendező-rendszer jóvoltából az elődhöz képest alacsonyabb fogyasztást várhatunk.

Tavaly már beígérték, idén megkaptuk: a Duke 125 után itt a 200-as. A gyár kezét már nem köti az uniós szabályozás, úgyhogy kicsit elengedték magukat: a 126 kilós motor az eddigi 15 lóerő helyett már 25-öt tud – na, ez ígéretes.

A váz és a minőségi fékek nem változtak: a nyolcadliteres után a sokkal használhatóbb és felnőttesebb teljesítményű 200-as is sikerre számíthat.

A Freeride család két taggal köszönti a 2012-es szezont. A vázuk ugyanaz, a hajtásuk viszont homlokegyenest eltér. A 350-es benzines egyhengerest az EXC-ben megismert, ám ahhoz képest letompított blokk hajtja. Ugyan a csúcsteljesítmény alacsonyabb, de információink alapján már egészen alacsony fordulattól becsületesen húz.

A Giant által gyártott, acél drótküllővel kombinált alumínium felnik mérete 21 és 18 hüvelyk. A megszokottól eltérően nem enduro vagy krosszgumit tettek rá, hanem alacsony tempójú kapaszkodáshoz való triált.

A gyári videón jól látszik, hogy az elképzelés működik. A reklámfilm másik meglepetése, hogy az városi triál legendája, Julien Dupont ül az egyik motoron. A króm-molibdén és alumínium kombinációjával készült váz geometriája rendkívüli fordulékonyságot ígér – a hosszú, 895 milliméter magas nyereg a kocaterepeseknek is biztonságot és önbizalmat ad.

Ugyanezzel a vázzal elektromos motor is kapható. A Freeride E-hez nem jár váltó, csak meg kell csavarni markolatot, s máris jön a 42 Nm nyomaték. A gép csúcsteljesítménye 30 lóerő, de folyamatosan 20-at képes leadni. Tisztességesen agresszív használat mellett fél órát terepezhetünk – az elektromos KTM-met nem kell félteni: bírja a koszt, bírja a vizet és Dupont-féle kemény csapatástól sem megy tönkre. Nézzék meg a videót, döbbenetes, ahogy csendben, a kipufogó dörgése nélkül tör egyre magasabbra a Freeride.