Visszatér a kaliforniai Jawa
2011.11.22. 11:35 - TotalBike
Látszatra halottak, de a Jawa mindent megtesz a túlélésért. Hogy ez összejön-e nekik, a mai gazdasági helyzetben kétséges, de legalább a raktáraikat megpróbálják kisöpörni. Folyamatban levő fejlesztésük a 250-es Travel alapjain próbálja meg visszahozni az utolsó nagy nemzetközi sikerüket, a Californiant.
Annak ellenére, hogy Magyarországon a 350/632 hívják tévesen kaliforniainak, ők az öregebb, hetvenes évek elején kifejlesztett, kifejezetten szép modelljüket támasztják fel – feltehetőleg a bomlófélben levő gyár egy elfeledett raktárában még találtak rá egy kisebb készlet tartályra.
A fejlesztést a partnerükkel, a Mates Motoservis-szel végzik – a cég székhelye Lošánkách u Kolínban található; a képeket maga a gyár szivárogtatta ki a cég Facebook közösségi oldalán. A kéthengeres léghűtéses 17 lóerőt ad le, amihez 17,3 Nm forgatónyomaték társul. A furat-löket aránya 53x53 milliméter.
A Travel össztömege 139 kiló, feltehetőleg a Californian esetében sem kell hízásra számítani. A gyár tervei szerint a retró hangulatú kéthengeres tavasszal kerül a boltokba. Váza, futóműve és féke megegyezik majd a testvérmodellel, vagyis hátul dob, elöl pedig szóló, 320 millis tárcsával szerelt fék található – az árról még nincs hír, de feltehetőleg marad a 60 ezer cseh koronás, vagyis 780 ezer forintos határ körül.
Aki egy kicsit nagyobb motorra vágyik, vessen egy pillantást az év közben bemutatott Sportardra. A csehek szakítottak az eddig használt Rotax blokkal, a túraenduróba a Yamaha, az Aprilia és a Derbi által is használt, a Minarellinél gyártott 660-as folyadékhűtéses egyhengerest szerelik.
A világ legcsúfabb vázának tartott konstrukciót kidobták, helyette egy normálisat hegesztettek. A félelmetesen ormótlan kipufogó is az olvasztótégelybe került, helyette egy egészen hétköznapit rendeltek, feltehetőleg Olaszországból.
A furcsa dekorációt leszámítva egészen izgalmas a legnagyobb Jawa. A három lámpával megtömött fejidom se rossz – ennyi karakter kifejezetten kell a motornak. A 168 ezer cseh koronába, vagyis nagyjából kétmillió forintba kerülő motor elöl két, 305 milliméteres, hátul egy 280-as féktárcsát kapott – menetkész tömege 193 kiló.




Kommentek
2011.11.22 12:22:56SelmeciMarcell
Dícséretes törekvés a JAWA-tól az életbenmaradás. Azonban kiterjedt viszonteladói és szervízhálózat nélkül esélyük sincs térhódításra.
A Californian koncepciója nekem mindig is bejött, szerintem az új gépet is egyedül egy kommerszebb kivitelű féktárcsával lehetne harmonikusabbá tenni.
A Sportard viszont drága lesz ahhoz hogy befusson... Nehéz versenyezni olyan gyártókkal akik milliós nagyságrendben termelnek. Nyilván úgy sokkal gazdaságosabb.
2011.11.22 12:31:45bajan
Na a travel kapcsán a másik hír ("Gazdaságos, kéthengeres Suzuki") jutott eszembe. Itt ugye látjuk, hogy bár gyengébb blokkról van szó, de súly/LE arányban (8,18 a jawa, 6,92 a suzuki, igaz sofőr nélkül ami azért arnyalja a képet) a jawa jobb. Valószínű összességében egy hasonlóan teljesítő menetdinamikáról lehet szó.
A jawa 780 ezer körüli ára mellett pláne érdekes lehet a suzuki ára.
Persze tudom, hogy a suzuki valószínűleg tartósabb darab, de ha már praktikumról van szó akkor az ár egy igen fontos tényező.
2011.11.22 12:33:22cs zoli
a 225 ccm kétütemunek nincs semmmi esélye
2011.11.22 12:54:51lally
Te milyen kétüteműről beszélsz???
2011.11.22 13:01:59Sunsertes
Gombhoz kabátot, tankhoz motort?
Azért drukkolok. A California egyszerű és szép.
Kéne.
2011.11.22 13:02:44bajan
"súly/LE arányban a jawa jobb. "
Fordítva írtam, szóval a suzuki jobb.
2011.11.22 13:14:32GERI87
Ezt a háromszeműt már régebben is láttam, asszem teszt is volt valahol, nem néz ki rosszul...de tényleg az van hogy én se vennék 2 milláért egy haldokló gyártól semmit...
A majd 800 ezres árú 250-es sem meggyőző, technikában eléggé gyenge, ilyen áron van jobb hátszelű gép is...
Márka fanatikusoknak jó lesz.
2011.11.22 13:45:28Kivancsi
ez fasza...
retrogep tele femmel
teljesen naked kis krommal
jo es egyszeru (leghutes) blokkal
nem vmi plastik busuki
mindig is MZ es voltam
de ezt sunaznam :):)
2011.11.22 18:34:11Loona
Szerelmes lettem! Nekem ilyen KELL!
Tökéletes!!! Gyönyörű!
Végre valaki készit álomszép 250-est!!! (A többi gyártó ugye leszokott erről a kategóriáról, a korlátosok mehetnek a fenébe részükről...:P Semmi más emészthetőt nem láttam még újban!)
És de szép lenne, ha a kis Jawa mellé állíthatnék egy "nagyot". :)
2011.11.22 20:04:48Neonknight
De miért ilyen kicsi blokkot tesznek bele?
Ezt tudják megvenni olcsóért Tajvanból?
2011.11.22 21:43:19átlagmotoros
Feltűnt már valakinek, miért haldoklik mindeni, aki csak ilyen gépet készít? Az ezen az oldalon olvasható kommentekből is lehet látni: "úgy vennék...bellítanám a garázsomba...jó lenne...stb" Min-mind feltételes mód. Senkitől nem hallottam még, hogy holnap rendelek egyet. Az ábrándozásból meg nem lesz profit, tehát a gyár fizetőképes kereslet híján bezárja kapuit. Az a néhány márkafanatikus nem fog eltartani egy egész motorgyárat...
2011.11.22 21:57:14SelmeciMarcell
Nem haldoklik mindenki aki ilyen gépet épít. Más országokban jó piaca van a retro motoroknak. Felénk viszont szinte csak olyan tehetős réteg van aki ezeket a mocikat nem becsüli semmire sem.
Én személy szerint el vagyok látva kétkerekűvel bőségesen, pénzzel viszont nem :) De ha lenne pénzem és a JAWA végre rendelkezne viszonteladóval magyarországon, akkor igenis szóba jönne nálam ez a gép. Sokkal jobban mint a 350-es. De elég macera mindent Csehországból rendelgetni hozzá és reménykedni hogy a postán nem tűnik el szőrén-szálán az alkatrész.
De a JAWA esetében nem lehet mindent a kereslet számlájára írni. A piac követelményeire gyorsan kell reagálni, nem 10 év késéssel.
2011.11.22 22:34:44Bördimerrdi Fityiii Nyiknyiknyik
De mi az a kupi, amiben áll? Ez a Jawa gyár. Meg most akkor ez hányütemű?
2011.11.22 23:07:59lally
Te is csak nézel, de nem látsz...
2011.11.23 06:50:50átlagmotoros
SelmeciMarcell
Látod, te is így írsz. Ha, meg ha, meg ha... Túl sok a ha. Miért nem veszel most? Nehogy már az alkatrész legyen a gond! Kell egyáltalán alkatrész? Vagy olyan sűrűn kell rendelni? Ne már! Vagy ha igen, akkor megadtad a választ, hogy miért nem becsülik errefelé semmire. Talán mert ismerik?Vagy a pénz? Ha már ennyiért nem vesz valaki új motort, akkor bizony fele ennyiért sem fog. Persze, tudom, errefelé mindenkinek 150-200e Ft-ért kellene űrtechnológia.
Az általad említett retro gépeket- amiknek igazi piaca van és nemcsak minden szökőévben látsz belőle egyet- meg olyan porbafingók csinálják, mint Kawasaki, Ducati, BMW...
2011.11.23 09:01:39Bördimerrdi Fityiii Nyiknyiknyik
"Te is csak nézel, de nem látsz..."
Ha nekem szántad, akkor meg is magyarázhatnád, vagy legalább leírhatnád a válaszokat. Mer' abból hogy kéthengeres léghűtéses, nemtom hogy hányütemű, a képek meg annyira őőő... nemjók, hogy abból nemegyértelmű.
2011.11.23 15:01:33SelmeciMarcell
átlagmotoros:
Nálam is van ha, azazhogy nincsen pénzeszköz se. Idén tavasszal voltam motorvásárlási lázban, de pénz híján egy romos, de annál ritkább CZ 125-öt vettem. Tizedébe került mint ez az új 250-es, de mire felújítom nagyjából a felébe fog kerülni. Megint jön a sok ha: ha egy kicsit több pénzem lett volna és a hitelezés is rugalmasabb lett volna és egy évvel hamarabb adják ki ezt a gépet és árulnánk felénk is, akkor inkább vettem volna ezt a 250-es JAWA-t mint pl. egy Yamaha YBR-t. Biztos hogy nem a technológia miatt, hanem mert sokkal olcsóbb, a szememnek sokkal jobban tetszik és imádom a JAWA-kat. De engem egy pár évig nem érint semmilyen új motorkerékpár, úgyhogy akár az összes gyárat bezárhatják addig. Már ha az én szándékaimra alapoznának a motorgyártók.
Alkatrészellátás nélkül meg hülye aki bármit is vesz. Akármilyen gépet is veszel, nem csak olajat és fékpofát kell benne cserélni a következő 10 évben. Annyira meg nem olcsó hogy menjen a kukába ha bármi mást kéne cserélni rajta.
2011.11.23 18:53:20lally
Nyiknyik: te is látod, hogy a hengerfejre van csavarozva a kipuffkönyök, meg van szelepfedele is.
2011.11.23 19:08:18janoszeged
97.000 Km van az ezres japán motoromban. Sajnos nincs márkakereskedés városunkban, de eddig mindent megkaptam hozzá a sarki boltban:-)
Egyszóval nem kellett hozzá semmi gyári alkatrész.
2011.11.23 19:20:05Bördimerrdi Fityiii Nyiknyiknyik
lally!
Úgy van ahogy mondod. Megkövetem magam, valóban a képeket felületesen néztem és a szövegre hagyatkoztam, sőtt azóta megnéztem a Jawa honlapján. De mivan, ha laikus motoros vagyok, vagy olyan nem lehet? ( muszály volt valami kötözködés! :) )
2011.11.23 19:25:14Bördimerrdi Fityiii Nyiknyiknyik
Ja és még egyet!
A sufni fílinget akkorse értem! Vagy ettől lesz olyan arckönyves szpájfotós?
2011.11.23 19:42:57lally
Nézd már meg a legelső linket a mostani gyárról! Azért.
2011.11.24 19:53:56Bördimerrdi Fityiii Nyiknyiknyik
Ok! Az a baj, hogy azt hittem ide nem csak vérkomoly dolgokat lehet írni. Akkor viszont, ha jelenleg ez a gyár, vagy ez csak a "labor"( lehet, hogy valaminek megint nem jártam a vègére) és ezt a fotót ők szivárogtatták ki, akkor gondolják eladnak ebből a bringàból...néhányatse? Röviden ezek a képek jó reklámok az új kaliforniának?