Mi újság a Hungaroringen?

2012.02.06. 11:34

A Hungaroring a tervek szerint a korábbiaknál lényegesen több motoros eseménynek, versenynek ad majd otthont, ennek érdekében szoros együttműködést tervez a Magyar Motoros Szövetséggel (MAMS).

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség első embere - a Hungaroring vasárnapi közleménye szerint - a MAMS szombati díjkiosztó gáláján beszélt arról, hogy havi rendszerességgel találkoznak majd a MAMS vezetőivel, már csak azért is, mert fontos, hogy a motoros társadalom is magáénak érezze a mogyoródi pályát.

Gyulay jelezte, hogy a Hungaroring motoros klubot alapít saját versenyzővel, s a távlati tervek között szerepel, hogy kétpólusú, azaz egy igazi autós és motoros pályát hozzanak létre: "Amennyiben azt szeretnénk, hogy a Hungaroringet még hatékonyabban használhassuk ki, akkor legkésőbb 2014-től áldozni is kell rá, és az immár halaszthatatlan fejlesztéseket, átépítéseket mindenképpen el kell végezni. Azt szeretnénk, hogy 2016 után is legyen Formula 1 Magyar Nagydíj, hiszen tudjuk, hogy nemzetgazdasági szinten is milliárdos hasznot termel a futam a felbecsülhetetlen presztízsértéke mellett."

"Biztos vagyok abban, hogy ebben az évben már nem akadályozzák meg pályagondok azt, hogy a Hungaroring ismét otthont adhasson a gyorsasági motorversenyeknek. Ígéretet kaptam Gyulay Zsolttól, hogy a pályán végrehajtják azokat a módosításokat, amiket a nemzetközi szövetség, a FIM előírt, így nemcsak a Magyar Bajnokság, az Alpok-Adria Bajnokság futamait, hanem nyáron az oldalkocsis motorkerékpáros világbajnokság egyik versenyét is a mogyoródi ringen rendezhetik meg" - fogalmazott a Hungaroring tájékoztatása szerint Pusztai Csaba, a MAMS elnöke.